Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-01-07 / 2. szám

2. PÁPA É

S VIDÉKE 1917 január 14. Mintegy önkénytelenül tolul azonban ajkainkra a szó: Meghalt a király — éljen a király! Bármily ellentétesnek látszik is e mondás, valóban igaz, mert ő vele sem a királyság, sem az alkotmány, sem a nemzet nem halt meg. Olyan tehát a nemzet e látszólagos kontraszt előtt, mint a Janusz arc, mely egyik arcával visszanéz a sírra és gyászos könnyeket hullat elhunyt királya és elesett fiai fölött, a másikkal a jövőbe néz és meglátja reményteljes szemekkel, hogy a nemzet még él, hogy a királyi hatalom itt maradt és szebb, jobb jövőt remélve nézi azt a személyt, kinek fejére a koronát teszi, kinek hinni, kiben bizni, kiért lelkesedni, élni -halni akar. Ez a hivatott személy, ki a nemzet óhaját teljesen átértette, alkotmányos törvényeink szerint a magyar trón jelenlegi örököse volt Károly Ferenc József főherceg, néhai Ottó főherceg és Mária Józefa idősbik fia. — Tudjuk ugyanis, hogy a magyar nemzet I. Lipót király alatt hálából lemondott szabad király választásáról s az 1687. II. III. t. c. szerint elfogadta a Habsburg család fiágának elsőszülöttség szerinti trónöröklését, majd az 1723. országgyűlés I. II. t. c szerint, mely a magyar pragmatica sanctiót képezi, a koronához való öröklési jog kiterjesztetett a Habsburg-ház nőágára is, úgy hogy III. Károly után Mária Terézia lett a király, ki Ferenc István lotharingiai herceghez ment nőül és igya Habsburg-lotharingiház ősanyjává lett, amely házból való új királyunk is, IV. Károly, aki ezért még I ső Ferenc József halála napján átvette a kormányzást. Egyénisége, jelleme, gazdag tapasztalatai valóban méltóvá is teszik őt erre. Kiváló és gondos neveltetés után 24 éves korában nőül vette Zita Mária pármai hercegnőt, aki tehát, mint az ő hitvese a magyar nemzet királynőjévé lett. Midőn első megbízatásakor ifjú nejével Budapestre jött, hogy a király nevében megköszönje a magyar nemzet hűségét és szeretetét királya iránt a háború borzalmai közt is, már akkor kitűnt szeretetreméltó egyénisége, ifjú neje pedig elbájolta a magyarokat és egy csapásra meghódította a sziveket. Miután a szerajevói katasztrófa őt a trón lépcsőjére emelte, mint trónörökös és hadvezér idejét a harctéren töltötte az oroszoknál, a Kárpátokban. az olaszoknál, legutóbb az Erdélyt a románoktól felszabadító hadsereg élére került és innét a trónra. Kell-e illusztrálnom, mily bő tapasztalatot nyújtott minden neki? Itt ismerte meg a magyart igazán, itt szeretette és becsülte meg honvédeinket, itt látta, hogy a magyar tud is, akar is hazájáért, királyáért mindent feláldozni. Mindenesetre ezek érlelték meg benne azokat a szép gondolatokat, azt a béke- és emberszeretetet, a törvény iránti tiszteletet és ama szép uralkodási elveket, melyek Népeimhez c. kiáltványában kifejezésre jutnak. Ebből a kiáltványból különösen három nagy elv tűnik ki, mely majd uralkodásán elvonul: a magyar alkotmányos törvények tiszteletben tartása, nagy elődjének okosan megfontolt uralkodási példája és az annyira óhajtott béke után a nemzeti élet békés, áldásos előbbrevitele. Alig hogy a szép elvek elhangzottak, már nov. 23 án így ir gr. Tisza Istvánnak: »Attól a szándéktól indíttatva, hogy Magamat Magyarország s Ilorvát-Szlavon és Dalmátország királyává mielőbb megkoronáztassam, utasítom Önt, hogy az országgyűléssel érintkezésbe lépve, idevágó javaslatait terjessze Elém.« Méltán teszi ezt az új fejedelem, mert teljes öntudattal van arról, hogy a magyar nemzet alkotmányos királyává csak a koronázással lesz, hogy a szent koronával fején forr össze a nemzettel, szállnak reá a teljes királyi jogok és csak így lesz a nemzet szuverénitásának, önálló nemzeti méltóságának megszemélyesítője és képviselője. Alkotmányunk alaptörvényei szerint ugyanis a szent korona mint személyiség szerepel, mely birtokosa minden hatalomnak és jognak, benne rejlik a főhatalom és az egész nemzet alkotmánya, karaktere, joga, kiváltsága és midőn a szt. koronával megkoronázzák a törvényes trónörököst, minden átszáll reá, benne egyesül a király és a nemzet s ő e jogoknak gyakorlatába lép. A szt. koronának eme közjogi jelentősége mentette meg nemzetünket és hazánkat mindenkor az abszolitisztikus irányú hűbéres elnyomástól. így értvén a dolgot, amikor a nemzet koronázásra készül, nemcsak valami régi, kegyeletes vallásos szertartást végez, hanem a koronázás ténye a legnagyobb jelentőségű közjogi, alkotmányos aktus, nemcsak nemzeti szokás, hanem a nemzet legnagyobb és legszentebb ünnepe, mert nemzeti létének újra születési napja ez. Ezért nem ismerte el a magyar nemzet a megkoronázatlan fejedelmet soha királyának, ezért sietett magát megkoronáztatni minden magyar király, ezért őrizték mint drága kincset a szent koronát, iparkodtak megszerezni, sőt magukkal hurcolták, elásták, stb. Ezért irja elő az 1790—91-i törvény is, hogy az elhunyt király halála után a trónörökös 6 hónapon belül tartozik magát megkoronáztatni. Ezért aztán a királyi szó után lázas sietséggel készült a nemzet a koronázás előkészítésére és az új király ez akarata oly jól esett, hogye sokat szenvedett ország mintha megifjodott volna, mintha megfeledkezett volna szenvedő fiairól, a véres harc mezőkről; minden tekintet, minden törekvés csak az új király, a királyné és a koronázásra irányult. Ami fényt, pompát tudnak, azt kifejtik, aranycsillogós, selyemsuhogós, mosolygó arcok, reményteljes szemek veszik körül a királyi várt, azok pedig, kik az ország sorsát intézik az alsó és felső Házban tanácskoznak, határoznak, terveznek a koronázás előkészítésén. (Folyt, köv.) — Pápa város 1916. évi I., II. és IV. osztályú kereseti- és az 1916. évi jövedelmi adó kivetési lajstroma a k. pénzügyigazgatóságtól leérkezett és a v. adóhivatalánál közszemlére kitétetett, ahol f. hó 15-ig a hivatalos órák alatt az adózó közönség által betekinthető. Esetleges felebbezések ugyanott is beadhatók. A munkások testnevelése. Bár a testnevelés nemzeti ügy, mégis leghátrább áll. Csodálatos, hogy sok ehhez hasonló mindent észreveszünk ma, amikor a gigászi küzdelem harsonája tölti el az agyakat. Ez főképpen azért van, mert sokkal többet gondolunk a jövőre, ma, a jövő békés munkájára, amikor a mult munkájának eredményét vagy csődjét látjuk felbukkanni a láthatáron; amely vagy reparációra, vagy a további munkára serkent bennünket. Itt most reparációról van szó, mert amig az ifjúság egy része a testgyakorlás minden fajtájából kiveszi részét, addig a másik egész életén át azt az egyoldalú mozgást végzi, amelyre taszították gyermekkorában. Ez a gyötrő mozgás a másik hiányában legtöbbször test- és lélekölővé válik. A rengeteg betegség, melyről az orvosi jelentések tanúskodnak, főként azért találnak olyan bő tápot az emberben, mert nincs a testnek elég elleaálló ereje. Már pedig ezt az erőt nem egyedül a jó táplálkozás, hanem főként, az egészséges lélek után, a testedzés révén kaphatjuk meg. Ezzel a kérdéssel egyik katonai szaklap alapos átgondoltsággal foglalkozik. A megoldást a magyar nép egyesületi életére óhajtja bizni. A jövőben külön Munkás Testnevelő Egyesületek felállítását tartja célszerűnek. Ahol pedig már vannak munkásegyelületek, ott testnevelő osztályokat kell felállítani, ahol a reggeltől estig a szoba zárt levegőjében dolgozó, tehát hétről-hétre egyforma mozgást végző munkások a munkaidő után testnevelésben részesülhessenek. Ez érdeke volna a munkaadóknak is, fontos érdeke, sőt pénzben kimutatható haszna, ha munkásaik erősek, edzettek és egészségesek. így a munka is jobb, gyorsabb és erősebb. A famunkásoknál pedig ez a testnevelés sok költségesebb szórakozást pótol. Mi pápaiak némi büszkeséggel tekinthetüuk magunk elé, mert ismerünk néhány egyesületet, ahol a munkások testnevelésének iskolája, ha szerény eszközökkel is, ha nem is valami észrevehető eredménnyel, de folyt. Amig az események meg nem szakították, nyüzsgött az élet. Amikor egy másik élet küszöbén állunk, jólteszi az, aki a testnevelés propaganda érdekében szót emel. Óriási jelentősége van ennek. Ez a probléma méltán sorakozik a többi szociális kérdések mellé. Amint a jelek mutatják, a háború befejezése után a különböző egyesületek ezt a pontot minden más céljuk elé teszik megoldásra. Van előttünk egy fényes példa. Ennek már nem egy ellenséges ország itta meg levét. Bukásának nem katonái gyávasága, hanem az ellenfél edzettsége volt okozója. Ha mi magyarok, vitéz honszerelmünket még az edzettséggel párosítjuk, akkor nemcsak a harctéren, hanem bárhol felvehetjük a küzdelmet más nemzet fiaival. Csertői.