Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-03-04 / 10. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. PAPA ES DEKE S Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Hetilap. A pápai Katholikus Kör és a páoa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szeruesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Pápa, 1917. február 26. A Pápai Kath. Köp és a — Buda­pesti HiPlap. A Pápai Kath. Kör. fennál­lása óta mindig járatta a Budapesti Hirlapot is, melyet általában, úgy politikai, tnint pe­dig egyéb vonatkozásban a katholikus érde­kek szempontjából legközelebb állónak tar­tott a katholikus körök életrehivását szük­ségessé tett néppárti mozgalmak alapelvei­hez. Volt idő, hogy a B. H. jobbnak látta egyet-egyet fordítani politikai köpenyegén, sőt tudunk eseteket, melyekkel megingatta bennünk azt a hitet is, hogy a B. H. min­dig a katkolikus érdekek mellett harcol, s ha ilyenkor szemet hunytunk, habár magunkban leszállítottuk a B. H. értékét, jobbnak látszó­nak (az »Alkotmányc-on kívül) a kör ma­gasztos céljaihoz közelebb állónak hiányában megtűrtük a lapot helyiségünkben, előfizet­tünk rá továbbra is, meg olvastuk is — néha. Legutóbb azonban a B. 11. oly kirohanásra ragadtatta magát, melyet szó nélkül nem hagyhatunk. Vezércikkben nekirontott b. e, Hornig biborospüspöknek épp akkor, mikor nemcsak az egész ország, nemcsak a vallás, hanem a kultura, a tudomány, a művészet, a társadalom és minden csak valamire való nemes ügynek a vezetőkörei könnyeztek a hirtelen elhunyt főpap ravatalánál. Mélyen megsértette a B. H. sokaknak, igen sok száz­ezreknek a püspök iránt érzett mély, őszinte, igaz kegyeletét s ezzel kihívta maga ellen csak másodsorban azoknak Ítéletét, akik a »de mortuis nisi bene« elvével nem találták összeegyeztethetőnek e vakmerőséget, hanem elsősorban azoknak a jogos felháborodását, akik az elhunyt biboros e megtámadtatásában a tiszta igazságtalanságot látták és a cikk Íróját, s a cikk közlőjét egyaránt megvetéssel sújtani voltak kénytelenek. Hornig bárónak mi voltunk a legkisebb fiai s így a mi judi­ciumunkra tán nincsen szükség akkor, mikor a boldogult bíborosnak úgy életében nyilván­valóvá vált töméntelen jótettei, mint pedig a halála után kihirdetett végrendeletben foglalt fényes pontok szinte automatikusan semmisítik meg és teszik láthatatlanná a B. H. által a ravatalra hányt piszkot, mégis megtettük azt, amit tennünk módunkban állott és állást fog­lalva a B. H.-al szemben, a Kath. Kör leg­utóbbi választmányi ülésén kimondottuk, hogy ezért a B. H. járatását beszüntetjük. Hősök emlékezete. Politikai világ, társadalom és sajtó egyetértelműen foglalkozik azzal a gon­dolattal, hogy minden város és falu ál­lítson emléket az elesett hősök szá­mára. Emléket, mely szem elé állítja a jelen és utókornak, mily áldozat volt az, mit hőseink a világháború folyamán a nemzet érdekében hoztak, emléket, mely méltóképpen hirdesse a sírokban nyugvók nagy küzdelmeit, szenvedéseit, emléket, melyet a művész ihlete szen­telt meg s amely éppen művészi értéke folytán lesz azzá, ami a lelket emeli, az akaratot nemes elhatározásra indítja. A fősúlyt a művészi formában, a művészi kivitelben keressük, amikor elhunyt hőseinket méltó emlékekben kívánjuk az utónemzedék számára meg­örökíteni. Az emlék tehát, melyeket a hősök számára emelünk, céljának csak azon esetben felel meg, ha a művész keze meglátszik rajta, ha művészi ér­zék örökítette meg. A művészi szem­pontokat főleg azért tartjuk kíemelen­dőknek, mert mint tudjuk, már is ala­kult egyesület, a Magyar Hősök Em­lékét Megörökítő Országos Bizottság, mely a belügyminiszter kijelentése sze­rint önzetlen és altruisztikus művészi egyesülés és nem szolgál semmiféle üz­leti célokat; de azon sablonszerűén készült táblák, melyekre az elesett hő­sök nevei kerülnének, épp sablonszerű­ségüknél fogva aligha szolgálnak művé­szeti célokat, amelyeket a táblák kiállítá­sának azonossága elhomályosít. Talán ez az oka annak, hogy nevezett válla­latot a községeknek a kormány hivata­los uton nem ajánlja. Ennél is fontosabbak a kormány azon intézkedései, melyekkel a népet meg akarja óvni a spekulánsoktól, kik a hősök emlékéből üzleti vállalatokat akarnak csinálni egyrészt a nép félre­vezetésével, másrészt a hősök iránt tartozó kegyelet megszentségtelenítésé­vel. A nép hivatott vezetői jól teszik, ha őrt állanak s alkalmas pillanatban lefülelik a tolakodókat, Tulajdonképen még nem is érke­zett el az ideje annak, hogy hőseink emléket névsoros kőlapokon megörökít­sük. A kőlapokra ugyanis csak az is­meretes hősök neveit véshetjük fel. Hol vannak a csatákban névtelenül elhuny­tak, akik talán szintén megérdemelnék, hogy hősies cselekedeteik folytán az utókor emlékezetében megtartassanak?! A borzalmas háború még nem ért véget, a halál tovább is villogtatja véres ka­száját a csataszinterek felett s új és új áldozatot követel. Vájjon nem méltó-e, hegy a még meghozandó áldozatok előtt is lobogtassuk a megemlékezés és hála világító fáklyáit?! Ha majd elérkezett a nemzeti hősök iránt tartozó hála és kegyelet lerovásá­nak az ideje, tudni fogja minden város, minden falu a maga kötelességét. Nem lesz tehát szükség kigondoló bizottsá­gokra, még kevésbbé holmi üzleti vál­lalatok spekulációs felkinálkozásaira. A városok bizonyára azon lesznek, hogy hős katonáink emlékét s dicsőségét érté­kesebb intézményben örökítsék meg, amellyel mintegy újra életre keltik a hosszú évszázadokon át veszendőbe ment magyar művészet történeti emlékeit. A falvakon felállítandó emlékekkel szemben is arra kell törekedni, hogy ezekben a magyar népművészét nyilat­kozzék meg, ami azáltal lesz elérhető, ha a művészek községenkint a néplélek vágyainak s a lakosság szokásainak meg­felelően egyszerű, de művészi formában örökítik meg hőseink dicső emlékezetét. A magyar művészet és népművé­szetnek van akkora súlya, mely jogosan számíthat arra, hogy a magyar nép lelki tulajdonságai, óhajai alapos és hossza­sabb tanulmány tárgyává tétessenek, s az emlékmű megalkotása oly művészre bizassék, aki az említett követelmények­kel tisztában van. -s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom