Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-02-25 / 9. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Hetilap. A pápai Katholikus Kör és a páDa-csóthi esperesi kerület tanítót körének hivatalos lapja. m Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulaj donos: A Pápai Katholikus Kör. A szerkesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Szerkesztőváltozás. Nyájas olvasóinkat, előfizetőinket és munkatársainkat tisztelettel értesítjük, hogy a Pápa és Vidéke feleló's szerkesztője, amint az egyébként már lapunk jelen számának a homlokán is olvasható, a mai naptól kezdve ismét Szentgyörgyi Sándor, pápai r. k. egyházkarnagy, vagyis a régi szerkesztő, a laptulajdonos Pápai Katholikus Kör titkára lett, akit hadbavonulása tartamára, vagyis 1916. nov. 16-tól a mai napig a szerkesztésben tudvalevőleg ideiglenesen Grátzer János, pápai r. k. elemi népiskolai igazgatótanító helyettesitett. Amidőn e szerkesztőváitozást az érdekeltekkel közölni sietünk, felhasználjuk e kedvező alkalmat arra is, hogy Grátzer Jánosnak, aki igazán sokoldalú elfoglaltsága dacára a mi felkérésünkre készségesen állott a lap szellemi munkásainak az élére és nemcsak viselte a szerkesztéssel járó elég nagy felelősség térhét, hanem kiváló hozzáértéssel vállalta az utánjárás fárasztó munkáját is és serényen dolgozott a lap nívójának a fentartásán, e helyről is megköszönjük szives fáradozását. Ezzel kapcsolatban természetesen köszönetet mondunk egyúttal igen tisztelt munkatársainknak is, akik a szerkesztőt e nagy munkájában mindig fokozódottabb buzgalommal támogatni igyekeztek. Kérjük végül lapunk e mélyen tisztelt barátait, hogy a lap iránt kimutatott szives jóindulatukat és értékes munkásságukat az új, s illetve most már ismét a régi szerkesztővel szemben is megtartani szíveskedjenek s úgy mint ezelőtt, ezután is vállvetve segítsenek bennünket magasztos célunk eléréséért már egy évtizednél hosszabb idő óta folytatott nehéz küzdelmünkben. Pápa, 1917. febr. 23. A lapfetügyelő-bizottság. Nyugdíj nélkül. Pápa, 1917. febr. 24." Aprónak, szürkének látszó események sokszor felszinre vetnek komoly, nagy horderejű kérdéseket és bepillantást engednek eddig szemünk előtt elzárt, vagy figyelemre nem méltatott ügyekbe, melyek (akár keresztény, akár demokratikus szociális nézőpontból veszszük is őket) a mai kor kívánalmaitól igen elmaradtak. A dolgok megérthetése végett mindenekelőtt leközöljük, hogy Prelner Pál, városi kocsis, aki 33 évig állott Pápa város szolgálatában és szolgálatba lépése első napjától egészen a mai napig, melyen búcsút mond a városnak, mindig hűséges, józan életű, szorgalmas, munkabíró s tisztességtudó alkalmazottja volt a város közönségének s aki közel negyedfél évtizedes szolgálati idejének legnagyobb részében nevetségesen csekély (22 frt havi) fizetés mellett éppen józan és takarékos életmódjával soktagu családot nevelt fel, megjelent szerkesztőségünkben és megkért bennünket, hogy tegyük ki az újságba távozását, illetve fejezzük ki az ő nevében a város közönségének, mint kenyéradójának, különösen pedig a polgármester urnák és a városgazda urnák, az ő közvetlen elöljáróinak a leghálásabb köszönetét. Ő ugyanis fiához, Preiner István vérteskozmai plébánoshoz költözik Fehérmegyébe. — Tehát nyugdíjba megy, Pali bácsi ? — kerdeztük a rokonszenves modorú, igen jóképű és még eléggé friss testi és szellemi erőben levő Preiner Pált, az egész város »Pali bácsi «-ját. — Nyugdíjba, uram, nem, mert Pápán a városkocsisnak nem jár nyugdíj. Csak úgy megyek el. Feleségem meghalt, fiam, aki pápai rendőr volt, elesett a háborúban, lányaimat férjhez adtam s most, hogy Pista fiam plébános lett, hát őhozzá költözök s ott élem le életem hátralévő napjait. Az ám, kedves szerkesztő ur. A nagyságos polgármester űr, meg a többi jó urak biztatására ugyan adtam be kérvényt a városhoz, lehet, hogy valami kegydijat megszavaz majd a képviselőtestület, de én már a hét elején elmegyek Pápáról, hol 33 frtból képtelen vagyok megélni. * Isten tudja mióta és hányszor tárgyalta Pápa város képviselőtestülete a városi nyugdíjszabályrendeletet. A tervezetet ugyanis már annyiszor meghányták-vetették a közgyűléseken és az már annyiszor járta meg az utat a megyéhez s a kormányhoz, meg vissza, hogy az ember azt hinné, hogy a készülő szabályrendelet most már igazán tökéletes és abban bizonyára ki van elégítve minden jogos igény és hogy szakaszai teljesen fedik a város összes alkalmazottainak méltányos érdekeit. S most kisül, hogy dehogy is elégít ki, dehogy is fed mindent. Nos, talán a felsőbb pozíciókban levőknél rendben is van minden, de az alsóbb rangúak egyszerűen — kivül maradtak, azok már nem fértek be oda, hol a jót osztogatták. Már pedig, ha valamikor, hát most van itt az ideje, hogy méltányosak legyünk hűséges alkalmazottainkkal szemben. Egy egyszerű kocsis (a maga egyszerű foglalkozásában is) kis, de nélkülözhetetlen kerék a nagy gépezetben. Kipróbált hűség és lelkiismeretes szorgalom jellemezte városunk szóban levő kocsisát, Preinert, nem volna méltó a város közönségéhez ezt az embert 33 évi szolgálat után egyszerűen elbocsátani anélkül, hogy öreg napjairól legalább némileg az gondoskodjék, aki fiatal korában is kenyéradója volt. Nem akarunk a képviselőtestületnek prejudikálni. Ezt különben feleslegesnek tartjuk, mert feltesszük, hogy a közgyűlés, mint más adott alkalmakkor,