Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)
1917-01-21 / 4. szám
1917 ja hu ár 21. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. — Hősi halál. Gyenge József pápai 7. honvéd huszár ezredbeli őrmester, városunk szülötte, ki a harctereken félelmet nem ismerő rettenthetetlen bátorságával több kitüntetésre tette magát érdemesssé, a romániai harctéren, a govercai rohamnál ellenséges golyótól találva, hősi halált halt. Mélyen sújtott szülőit és testvéreit nyugtassa és vigasztalja az a tudat, hogy kedves jó fiuk, illetve testvérük ott halt meg, ahol a legdiésőbb halállal lehet meghalni. A haza becsületéért elvérzett hős siri álma legyen csendes, sirhalmán fakadjanak a szeretet és az örökbékesség virágai. — A Vöröskereszt legutóbbi estélyéről szóló tudósításunk mult számunkból helyszűke miatt kimaradt s most annyit jegyzünk meg, hogy az estély szereplői tökéletes játékukkal valóságos művészi értéket adtak az egyes pontoknak. A sikerből kijutott Füredi Kálmánnak, városunk népszerű zenészének, aki a beteg katonák szórakoztatására díjtalanul vállalkozott zenekarával. — A konyhakertészet. A közélelmezési hivatal vezetője átiratban fordult a városhoz, hogy a tisztviselők megélhetésén azzal könnyítsen, hogy számukra olcsó területet bocsát rendelkezésükre, amelyen a konyhakertészetet gyakorolhassák. A város erre a célra az alsóvárosi temető melletti 4 holdat jelelte ki, amit 100 négyzetöles darabokban fog kiadni. — Találtatott 1 darab pénztárca és pénz. Az igazolt tulajdonosaik a rendőrségen átvehetik. — „A Sziv." A vallásosság terjesztésére legalkalmasabb eszköz „A Sziv" cimü hetenkint megjelenő kis újság. Ha valamikor szükség volt a vallásos érzület ,s meggyőződés ápolására, úgy leginkább szükség van ma, mikor minden épkézláb ember a harctéren küzd és szenved, vagy a harctéren megsebesülve és megbetegedve kórházba került. A harctéren is, a kórházban is nagyon szükséges, hogy legyen valaki vagy valami, aki vagy ami bátorítja a küzdő, vigasztalja a szenvedő katonát. »A sziv« már második éve szolgálja e nemes feladatot, még pedig kiváló eredménnyel, amennyiben ott is tért hódit, hová a legszebb szó sem juthat el mindig. Stilusa egyszerű, de választékos, in telligens úr tehát épp' oly élvezettel olvashatja, mint az egyszerű polgárember. Nagyszerű hivatása miatt, amelyet betölt és olcsóságánál fogva már is apostoli munkát végez, amiért a legszélesebb körben való felkarolásra jogosan számíthat. (S—P) — A Ker. Munkásegyesület hangyaszorgalommal dolgozik a körnevelés munkáján még ezekben a véres időkben is. így az elmúlt vasárnap a sok talpraesett tréfás jelenetek szórakoztató hatása mellett mély és komoly hatást keltett Dvorzák Licus költői szépségekben gazdag és tanulságos felolvasása, amely a magyar nő erényeiről szólott, amelyeknek a haza, a legszorongatottabb helyzetében vette hasznát, mint azt a történelem is feljegyzi. Az estély szereplőit felesleges volna külön megdicsérni. Elég ha azt mondjuk: törekvésük sikerrel járt, igy Tömör Vince rendezőé 4s. Hála nyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen drága jó édes anyánk, illetve nagyanyánk özv. Kováts Istvánné elhalálozása alkalmával bennünket ért bánatunkban nagy fájdalmunkat bármi módon enyhíteni szívesek voltak, fogadják ezúton leghálásabb köszönetünket. A gyászoló család. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1917 jan. 5-től— 18-ig. Született : Mayer József harangozó és neje Vajda Mária, fia: Gábor, rk.— Rosenberger Miksa cipész és neje Cziffer Etelka, fia: Nándor, izr. — Hitzl Rezső szövőgyári munkás és neje Szabó Erzsébet, leánya: Anna, ev. — Jakob Chajim kőfaragó és neje Günsberger Paula, leánya: Ibolya, izr. — Selinkó Zsigmond és neje Pfeiffer Jolán, fia: Ottó, izr.— Mayer Gyula fogyasztási adópénztári ügynök és neje Paulics Anna. gyermekei: Károly és Ferenc, ikrek, rk. Halálozás: Gálos János napszámos, rk. 69 éves, szívbaj. — Sik Györgyné Füstös Katalin csizmadija neje, rk. 59 éves, szívbaj, — Pados Zsuzsánna cseléd, rk. 79 éves, végelgyengülés.— Rapoport Vilmosné Baum Karolina szikvizgyáros neje, izr., 57 éves, hagymáz.— Nagy Mária, rk/, 1 éves, görcsök. — Özv. Kádi Istvánné Vincze Zsuzsánna városi szegény, rk., 74 éves gutaütés. — Özv. Kováts Istvánné Tóth Antonia magánzónő, rk, 84 éves végelgyengülés. — Bugovics Lajosné Baráth Karolina molnársegéd neje, ref. 27 é , tüdővész. — Fekete P'erencné Régner Ilona szíjgyártó neje, rk., 37 éves, szívbaj. — Danasu János rk., 2 éves, angolkór, — Horváth Gyula rk., 5 éves, tüdőgyulladás. — Kovács Ztófia Jolán ref., 1 éves, torokgyik. — Hitzl Anna ev., 9 napos, veleszületett gyengeség. Kövér Jószefné Szabó Rozália földmivelönő rk., 73 éves, tüdőtágulás. Házasságot kötöttek: Gál Gyula napszámos, rk„ és Nagy Lina napszámosnő, rk. — Berta István kárpitos, rk. és Baranyai Mária, rk. — Kovárcik István földmives rk. és Kuti Ágnes, rk. — Kovács Antal földmives rk. és Kovárci Terézia, rk. Egy idősebb nő szakácsnői vagy házvezetőnői állást keres helyben vagy vidéken :: urasági házhoz Hosszú és jó bizonyítványokkal rendelkezik. Cime e lap nyomdájában. Ház eladás. A Hanauer-féle hagyatékhoz tartozó pápai Főtér 8, SZ. emeletes lakóház szabad kézből eladó. A venni szándékozók írásbeli zárt ajánlatai az örökösök megbízottjához Saáry Lajos ügyvéd úrhoz küldendők. Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, javit s hangol zongorát s > aninót Pápa, Főtér. Hirdetéseket felvesz lapunk nyomtatója: S TER N E RNŐ , p OTÉR. XAXTXAXVXAXVXAX'TXAXAXVXAXVXAXTXAX • K • X 4 X • X 4 X • X 4 X • X 4 X • X Vegyünk ROBUR-kályhát! ROBUR, a fütőtechnika legújabb találmánya, szabadalmazott folyton égő kályha, feltűnően csinos kivitelben. ROBUR-kályhához minden tüzelőanyag használható, mely az égés folytonosságára alkalmas. ROBUR a tüzelőanyagot teljesen felemészti, ezáltal óriási fűtőanyagot takarítunk meg. ROBUR-kályhánál a hőfok szabályozható, gázömlés vagy robbanás teljesen ki van zárva. Egyébként más fajta kitűnő gyártmányú kályhákból is állandóan nagy raktárt tartok, melyeket a nagyérdemű közönségnek b. figyelmébe ajánlom. Az árak a lehető legjutányosabbak. Ezúttal szíves figyelembe ajánlom zománcozott katlanüstjeimet, melyek a rézüstöket teljesen pótolják. Raktáron tartok mindennemű konyhaedényeket és vascikkeket. Sok szép ajándék gyermekek számára. Pontos kiszolgálás. — Szabott árak. Szives pártfogást kér teljes tisztelettel ifj. Kunszt Henrik vaskereskedő, a ROBUR-kályhák egyedüli elárusítója Pápán, uradalmi igazgatósági épület, Főtér és Korvin-utca sarkán. X 4 X • X 4 X • X 4 X • X 4 X • X 4 X 4 4 XÁXTXÁXTXTXÁXTXÁXTXÁXTXÁXTXAXTXAX