Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)
1916-03-05 / 10. szám
2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 március 12. — A zárda szinelőadása. Febr. hó 29.-én folyt le az irgalmas nővérek vezetése alatt álló polgári leányiskola színelőadása, melyet a rokkantak és hadiárvák menedékházának javára rendeztek. Három színdarab is szerepelt a műsoron. »A szökevény« a bibliai tékozló fiúra emlékeztetett; dr. Kármánné Pista nevű fia a cigányok közé áll, mert megunta az otthon fegyelmét; de keservesen csalódik s már másnap hazatér. A szereplők kivétel nélkül megállták helyüket; szép volt a festői öltözetben szereplő cigányok tánca. »Szent Julia« a szent történetét vázolta, ki kész Krisztusért meghalni, mikor a pogány istenek tiszteletére kap fölszólítást. Okolicsányi Julia kedvesen és nagy ügyességgel játszotta meg a címszerepet, de nem maradt mögötte Gárdos Panni erélyes, ellenmondást nein tűrő Felix-e sem. A többi szereplők (Arányi Kamilla, Viz Vilma, Cziller Edith, Strommer Margit, stb.) szintén hozzájárultak ügyes szerepeikkel a darab sikeréhez. Legkedvesebb volt a harmadik szám: a »Hamupipőke«. Az árva lánynak ismeretes sorsa három felvonásban, ragyogó ültözetek, fényes kiállítás, fülbemászó, lágy zene és hozzásimuló, kecses tánc. A szereplő személyeket igen jól összeválogatta a rendezőség. Gárdos Anna, Arányi Kamilla, Okolicsányi Julia, Szatlmayer Irén, Kummer Mária, az apródok, a kis galambok, táncosok és táncosnők mindvégig lekötötték az érdeklődést. A jól sikerült jótékonycélú előadást másnap mérsékelt helyárak mellett megismételték, harmadnap pedig a sebesült katonáknak mutatták be. * Felülfizetni szívesek voltak; Esterházy Mária-Anna grófnő 24 K; dr. Ováry Ferenc, Máday Aurél, Wallis Gyuláné grófné 20— 20 K; Kránitz Kálmán püspök 10 K; Carnap bárónők, dr. Antal Gé^a, N. N. 8—8 K; Dragovics István, özv. Hanauer Zoltánná, Mészáros Irmus és Gizus, özv. Mihály iné, Noszlopy Jőzsa 5 — 5 K; Piatsek Gyuláné, Klárics Frigyes (Somogycsurgó) 4—4 K; Kreizer József 360 K; Prégler N. 3 20 K; Strommer Mátyásné, Wimmer Károly, Dragovics József, Kristoffy Gyula 3—3 K; Rechner Márton 260 K; Szatlmayer Béla, Perényi Ödönné báróné 240-2 40 K; Udvardy Miklós 2 20 K; Trauner Lipót, Domonkos Gézáné, Faa Mihályné, Siposné, N. N., N. N., Szabó Lőrinc, Németh 1., Németh Dezsőné, Hnát Lipótné, Keresztes Gáborné 2—2 K; Lukács Dezsőné, Fodor Gusztáv 180—180 K; özv. Erdélyi Zoltánné 1 60 K; Galambos Istvánná 1"40 K; Kobera Károlyné, Bözsi, Stetiger Gyula, Holldonner Gyuláné, N. N. 1—1 K; Osztermann Nándorné 80 f; N. N., N. N., Szabady Ignác, Rozman Gyula, R/.iha Vilmos, Saád Lajos, Horváth Lajos, Link Teréz, N. N., Szóllás Pál 60—60 f; Tomor Antalné 40 f; Csigi N.-né 20 f, mely adományokért a jótékonycélú intézmény kezdeményezői nevében hálás köszönetet mond az irgalmas nővérek vezetősége. Jegyzőválasztás. Nemesszalókon mult hó 28.-án délután fél 3 órakor B.elák Lajos elnöklete alatt az illető képviselőtestületek egyhangúlag aljegyzővé választották Benkö Sándor orosházi születésű aljegyzőt. — Leszámolás a pápai áll. tanítóképző intézet febr. 26-iki előadásáról. Bevétel volt: jegyekből 793 K, műsorból és meghivóból 31-34 K, felülfizetésekből 262 K; összesen 108634 K. Kiadás volt 386*34 K, tiszta maradvány a pápai rokkant katonák menháza javára 700 K. Felülfizettek: Ref. nőnevelőintézet növendékei (főpróbáért) 27 K, Kórósy Albert (Ihászi) 26 K, dr. Óváry Ferenc (Veszprém) 20 K, dr. Szentes Anzelm (Zircz) és gróf Wallis Gyuláné (Kovácsi) 15 —15 K, Bülitz Ferenc 12 K, dr. Antal Géza, Juhász Imre, Karlovitz Adolf, Kodolányi Árpád (Tyej), Kötse István és Tarr Gyula 10—10 K, Hajnóczky Árpád és Kummer Jánosné (Szombathely) 6—6 K, Dragovics István, Goldberg Gyula, lliebsch Dezső, özv. I lockhold Ferencné, dr. Hoffner Sándor, Jankó László, Mayer István, Ráth Gyuláné, dr. Rosenthal József, dr Teli Anasztáz, Wimtner Károly és Esterházy Mária grófnő (műsorért) 5—5 k, dr. Thury Etele és Vozáry Erzsébet 3-3 K, Gömbös Elek, N. N., özv. Peternell Józsefné és Vallkó Lajosné 2—2 K, özv. Schreier Istvánné és Nemsits Elekné 50—50 fillért. A tiszta jövedelem gyarapításához hozzájárult még Pápa r. t. város tanácsa a színház díjtalan átengedésével (csak a költségeket kellett fizetnünk), Jászai Mari színművésznő, aki tényleges kiadásainak is csak kisebb részét engedte kifizetnünk, végre az ifjúsági egyesület azáltal, hogy -a hangverseny éidekében felmerült kiadásai . egy részének fedezéséről lemondott. Ugy a felülfizetők, valamint az előadás sikeréhez bármi módon hozzájárultak, fogadják ez utón is hálás köszönetünket. A rendezőség. — Szerkesztői üzenet helyett ide iktatjuk — egy olvasónk kérdésére válaszul — hogy gróf Majláth erdélyi püspök úr az első pap és első mágnás, aki facipöt hord. Ergo Pápán akárki hordhatja, — nem fogják megszólni. Hadi rokkantak és árvák menház-egyesülete. Az utolsó kimutatás óta a következő adományokat jelentették be: Közgazdasági Bank 1000 K, Pápai Önsegélyző Egyesületi Szövetkezet 500 K, Hai mos Zoltán tak.-pénztári igazgató 500 K, Pápai Felsővárosi Olvasókör 500 K, Pápai Alsóvárosi Olvasókör 200 K, Ötvös Sándor 200 K, Breuer Lázár 200 K, Hermann Tivadar 100 K, Gedey József 100 K, Weltner Manó 100 K. A bizottság a nagylelkű adományozóknak hálás köszönetét fejezi ki. Az eddig hirlapilag közölt adományok összege 32 466'12 korona. — Kutyák a Főtéren. A rendőrség figyelmébe ajánljuk, hogy a főtéri hentesbódék körül tömegesen gyülekeznek a meg nem adóztatott kutyák s ott kutyául is viselik magukat. — Mit küldjünk a tábori postai csomagokban? A postaigazgatóság tudatja a közönséggel, hogy a táboripostákhoz szóló csomagokban csak hadfelszerelési és ruházati cikkeket, szivart, cigarettát, dohányt, pipát, szivar- vagy cigarettaszipkát, benzinmentes kanócos öngyujtószert és esetleg mézet, ha ez utóbbi szilárd ón- vagy bádogtartályban légmentesen el van zárva, szabad küldeni. — A rokkant harcosokért. Az orsz. Keresztény Szociális Szövetség tanácsa mult hóban tartott ülésén dr. Giesswein Sándor orsz. képviselő javaslatára foglalkozott a rokkantak ügyével és jövőjük biztosítása érdekében szükségesnek látja, hogy nálunk legalább a rokkantak számára biztosítva legyen az, amit egy németországi hatalmas mozgalom valamennyi harcban részt vett katonának biztosítani óhajt, tudniillik, hogy a földbirtoknélküliek tervszerű betelepítése útján vagy a városok körzetében kertészeti célokra megfelelő nagyságú földet örökbérlet vagy hosszú lejáratú törlesztéses fizetésre megszerezhessenek, oly lekötöttséggel, hogy az telekspekuláció tárgya ne lehessen. Ily módon elérhető volna az, hogy a hadisegély, illetve a rokkantsegély a magyar földbittokba legyen átültethető s így a nemzeti erő fejlesztésére legyen fordítva. Az Orsz. Ker. Szoc. Szövetség ezt az indítványt magáévá tette és elhatározta, hogy ennek az eszmének a keresztülvitelére szervezetei révén országos akciót indít. — Tüz Nemesszalókon. Ratkovits Károly, nemesszalóki lakosnak mult hó 29. én délelőtt 1U órakor eddig ki nem derített okból kigyúlt az istállója, melytől a mellette levő szénakazal is tüzet fogott. A tűzoltók a lakosság segítségével két órai kemény munka után lokalizálták ugyan a tüzet, mindamellett azonban a gazda, miután az elégett objektumok csak részben voltak biztosítva, mintegy 800 K kárt szenvedett. Seg-ítsük és helyezzük el a hadiáfvákat! Gyűjtsünk ingyentartáSra vállalkozó jótevőket és örökbefogadókat, adakozzunk a hadiárvák javára! A jótevők nevei Veszprémvármegye árvaszékének adandók tudomására, a kegyes adományok pedig »Hadiárvák részére« megjelöléssel a veszprémi ni. kir. adóhivatalhoz küldendők. Emberbaráti kötelességet teljesítünk, mikor a liadiárvák sorsát felkaroljuk és ezzel egyúttal édes hazánk iránt tartozó kötelességünket is lerójuk. — Vásáraink korlátozása. A Kéttornyúinkon fellépett száj- és körömfájás miatt a pápai állatvásártérre hasított körmű állatok felhajtása további intézkedésig betiltatott. Kilátás van azonban arra, hogy a tnárc. 28,-i országos állatvásáron már feloldják a tilalmat. Iparig-azolványok. Pfers Pongrác a vendéglői-, Salzer Zsigmond a cukrásziparra, Martin János a sertéskereskedésre iparigazolványt nyert. — Elg-ázolás. Mult pénteken délelőtt 11 óra tájt a ref. internátus előtt Friebert Miksa fakereskedő egyik orosz foglya fogatával elgázolta Mészáros István pápai lakost, 70 év körüli napszámost, aki ennek következtében bordatörést szenvedett. Mészárost lakására vitték, a kocsis ellen pedig megindították az eljárást. H HáianylJatkozat. Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, kik drága halottunk temetése alkalmával mélységes nagy bánatunkat enyhíteni kívánták, fogadják ezúton is hálás köszönetünk nyilvánítását. Szőllősy Miklós és családja.