Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-01-23 / 4. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 január 23. szintén eldugottan léteznek és a Főtér, a monumentális öregtemplom és az impozáns várkastély környéke üres. Igaza van az idegennek. Csakugyan feltűnhetett ez a szegénység. Most itt volna a legszebb alkalom eddigi mulasztásaink s azok következményekép előállott hiányok pótlására. Nem egyszer panaszkodtunk azon, hogy a nagytemplom környékének, általában a Főtérnek szépítése, sőt még csak rendbetartása érdekében semmi sem, vagy vajmi kevés történik. Még csak új nevet sem adtak neki. A Főtér szó falusias kifejezés. Városokban valami történelmi nevezetesség után változtatják meg az utcák és terek neveit. Pápán is megtették. Kaptunk Széchenyi-teret is, de a Főtér csak megmaradt Főtérnek. Ha jól emlékezünk, úgy 5—6 évvel ezelőtt a városi tanács egyik tagja indítványozta, hogy a pápai Főteret nevezzük el Ferenc-József-térnek. Semmi sem lett belőle. Újra felvetjük a kérdést a magunk részéről is, hogy mi akadálya van az új elnevezés keresztülvitelének? Miért nem lett a Főtérből Ferenc-József-tér ? De ha városunk szépészeti bizottsága, vagy a hatóság következetes akar lenni és csak helyi vonatkozású nevekkel kivánja ellátni utcáit és tereit, úgy talál a város történetében sok fényes nevet, elsősorban Esterházyt. Ajánljuk ezek után, hogy a hősök emlékoszlopa a Főtérre helyeztessék, a Főtér pedig Esterházy-térnek neveztessek el. E javaslatunk megtételében higgadt megfontolás után a legtisztább szándék vezérelt bennünket és igen sajnálnék, ha ennek közreadása bármely oldalon visszatetszést keltene. A grófi adomány ezért nem maradna megbecsületlen. Maholnap szinháztelek után kell néznünk, tán városházát is újat kell építenünk. A befejezéshez közeledő háború után bizonyára sok irányban erős fellendülés lészen, s nincsen kizárva, hogy valami kulturépület, tán szakiskola kér valahol szép helyet. A Tizes-malom telke minden esetben számításba jöhet. Kérjük sorainkat azzal a jóindulattal tenni megfontolás tárgyává, mint aminővel megírtuk. Végül tán említenünk sem kell, hogy hozzászólások számára lapunk hasábjait készséggel ajánljuk fel. Egy kis orvosszer. Ha valaki valamilyen botlást követ el, azt szokták mondani: Tévedni emberi dolog. De ha valaki óráról-órára, napról-napra ugyanabban a tévedésben leledzik, mondjuk, hogy az egyenes ösvényről, a morál útjáról lép le, az már kevésbé elnézhető valami. Ilyen ferde uton haladók pedig sokan vannak s miazmás levegőjük ott söpör a mai társadalom minden rétegében, egyikben kisebb, a másikban nagyobb mértékben. Közhelyeken, kint az utcán, a szórakozó helyiségekben tanyázik s minden nagyítás nélkül el lehet mondani, hogy a mai vérgőzös világban eldorádóját éli, ahelyett, hogy e gyászos időkre alább hagyott volna csak egy kicsit is az erkölcstelenség forgószele. Ha ez így tarthat tovább, ha a társadalom célszerűen, szervezkedéssel nem gördít eléje akadályt, az erkölcsi élet fagypontra száll, s mi is hamarosan a dekadens népek sorsára jutunk. Hogyan szervezkedjünk ? Milyen alapon tegyük a további lépéseket? További lépésekről lehet szó, mert hál' Istennek, vannak prófétáink, akik sok évvel ezelőtt felismerték a veszélyt s az első téglát lefektették, az alapvetőmunkát elvégezték — de hogy tovább nem haladt a mozgalom, hogy nagyobb arányokat nem öltött, az már nem az ő hibájuk, hanem a mienk, a társadalomé, azoké, akik a mozgalom fontosságát nem akarták felismerni, akik komoly, a jövőbe messze kiható munkákkal nein szerettek, restek voltak foglalkozni. Szociális alapon kell a csomóbontáshoz fogni, de nem a szociáldemokratizmus, a Marxizmus célzatos alapján, amelyen csak »bestiák«, erkölcsi hullák nevelődnének, hanem a krisztusi evangélium szociális igazságain, ami a keresztény lelkeket egy közös cél érdekében együvé tudja forrasztani, áldozatra serkenteni és megszentelni azt a munkát, amiért e földön csak tövis, az emberiség fattyuhajtásaitól pedig a gúnyos mosoly, a megvetés jár osztályrészül. A tapasztalat mutatja, hogy amióta az egész világ fölött ez a lángpalos lebeg, sülyedünk s azt is megállapíthatjuk könnyen, hogy a fiatalság, mind a két nemből vezérszerepet játszik — bocsánat azoktól, akiket nem szándékom érinteni — e szörnyű fejleményekben, aminek városunkban főokát az egyesületek korlátolt működésében és a szórakozást nyújtó helyeknek a túlságos üzleti alapra való helyezkedésében találom. Ha az egyesületek felvehetnék háború előtti mozgékonyságukat, akkor ezzel elvonnák az utcákról ezeket a könnyenromló lelkeket s az evangélium szellemében nevelnék, szórakoztatnák. A városi színházat is olyan célra kellene felhasználni, amire az eredetileg teremtve van, mert a mostani üzleti gyümölcsöztetésével csak a morális élet apátiáját látjuk erősbödni. A mozi asztmatikus levegőjében a morál kerül bitófára s ezt tudva, méltán kívánhatja az ember az intéző köröktől, hogy értsék meg az idő sóhaját, ami lépten-nyomon egy szebb, egy keresztényi ideát — morális generációt kiván. Mindenütt találunk hibákat, bármerre nézünk, ahol a magyarság ősi tradíciójától, keresztény szellemétől tapasztalunk eltávolodást ... A lelkek halódása a társadalom testében végzetes drámát idézhet elő. Tehát a sok más időszerű gond és munka mellett helyezzük előtérbe a lelkek védelmét és támogassuk azokat a keresztény társadalmi akciókat, amelyek működésükkel ennek elérését célozzák. Hozzuk helyre a mult hibáit, amíg nem késő — vagy ha valaki úgy gondolja, hogy késő, akkor is jobb, mint sohasem, de ez sein áll, mert vannak a porondon már sokan, csak csatlakozni kell hozzájuk, hogy e földrengető harcok után egy szebb jövő, egy eredményes, célt ért munka elé nézhessünk . . . Csertői. Gyászrovat. Koller János. A pápai felsőkörök kedves Muki bácsija meghalt. Hogy a gazdálkodással felhagyott, Kéttornyulakról Pápára költözött, hol mintegy 2 évtizeden át lakott, míg Grátzba nein tette át lakhelyét, hol e hó 16.-án 73 éves korában meg is halt. A holttestet a család Pápán keresztül Kéttornyulakra szállíttatta és az ottani családi sírboltba e hó 20.-án délután elhelyeztette. A temetési szertartást, melyen az előkelő család és rokonság csaknem teljes számban jelen vott s melyre megérkezett Koller Sándor, udv. tanácsos, ny. alispán is, Pethö János, pápakovácsi plébános végezte Schermann József és Zarka József, nagygannai lelkészek segédletével. Ugyanaznap délelőtt 10 órákor a pápai plébániatemplomban az elhunytnak lelkiüdvéért Kriszt Jenő esperes misét celebrált, melynél dr. Bereck Gyula hittanár és Németh Imre káplán asszisztáltak. Az öreg Muki bácsi halála városszerte felkeltette a részvétet. Az elhunyt egyike volt a régi idők ama urainak, kiket mindenki szeretett. Ny. b! Gaál Ilonka. A múlt szerdán szomorúan csendültek meg a harangok. Bánatosan búgó hangjaik szárnyán röpítettél, »zet azt a szomorú hírt, hogy városunk eg> ik közbecsülésnek és közszeretetnek örvendő családját, a Gaál-családot, újabb gyász érte. A derék családfő halála után alig öt hónapra elvesztette a család méltó büszkeségét, városunknak egyik legszebb, a tiszteletre legméltóbb leányát: Ilonkát. Mellhártyagyulladásban halt meg élete 26-ik évében. Úgy erezzük,, hogy a kertnek egyik legszebb, üde kellemében viruló rózsáját tépte le a vihar kegyetlen keze. Szép volt kacérság nélkül;, művelt, szellemes, kedvesen élénk a pajzánság árnya nélkül. Valatni csendes, tartózkodó,, komoly báj ömlött el lényén. Eg'sz szeretetreméltóságát csak otthon, a családi körben, éreztette. Reá igazán illett a házias jelző. Édesanyjának jobb keze volt nemcsak a házi foglalatoskodásban, hanem kisebb nővérkéinek nevelésében is. A boldogabb időkben egyik munkás és sok sikert aratott szereplője volt a Kath. Kör estélyeinek is. E sok kedves tulajdonsága tette előttünk oly panaszossá a harangok ércszívének érzéketlen búgását. Sokan kisértiik őszinte részvéttel utolsó útjára. Temetése csütörtökön délután volt. A tanítóképzősöknek megható gyászéneke után borult reá az anyaföld. A viszontlátás szent reménye vigasztalja meg mélyen lesújtott édesanyját s bánkódó testvéreit! *