Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-10-29 / 44. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 október 29. Istenünk teheti-e, hogy ti a síron túl barátság és szeretet nélkül legyetek ? Siratunk benneteket! De belenyugodva a Mindenható akaratába, bizunk ígéretében, mely a temetők kapuit ékesíti : Feltámadunk! Közélelmezési bizottsági ülés. — 1916 okt. 23. — Pápa város képviselőtestületének közélelmezési bizottsága Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt dr. Steiner József, Gyurátz Ferenc, Böhm Samu, Lippert Sándor, Lángráf Zsiga, Győri Gyula, Hajnóczky Béla, továbbá a v. főjegyző, t. ügyész, főszámvevő, állatorvos és jövedéki főnök részvétele mellett e hó 23-án délután ülést tartott, melynek lefolyásáról a következőket jelenthetjük: Elnöklő polgármester jelenti, hogy a Haditermény r. t. árpakását nem adhat, ellenben a miniszter a város közélelmezésére 10 mm. babot utalt ki. A jelentéseket tudomásul vették. Steiner József, a v. mészárszék husszállítója katonai szolgálatra lett behíva. A bizottság rnegbizta az állatorvost annak megállapításával, hogy Steiner nélkül Marton Kálmán tudja-e biztosítani a székhusszükségletét. Tudomásul vették, hogy a polgármester egy vagon aszaltszilvát rendelt. A tanács (lapunkban már ismertetett) javaslata alapján megállapították a fogy. adókezelőség személyzetének a lisztiroda kezeléséért járó díjazását. Böhm Samu javasolja, hogy a polgármester és a főjegyző a közélelmezés terén végzett munkásságukért szintén kellő honoráriumban részesüljenek. A bizottság a javaslatot elfogadja, a honorárium nagyságát azonban az év végén fogja megállapítani. Lippert Sándor javaslatára a bizottság kimondja, hogy a népkonyhát annak megnyílta után a népkonyha felügyelőbizottság beérkező előterjesztése szerint a lisztiroda is segélyezni fogja. Miután a város többször majdnem élvezhetetlen lisztet kap, Hajnóczky Béla felszólalására a bizottság felkéri a polgármestert, hogy a Haditermény r. t.tól előforduló esetben kérje a malom kicserélését. A lisztiroda utasíttatott a rossz liszt beérkezéséről azonnal jelentést tenni. A kenyérsütésdíjára nézve a bizottság felhívja a szülőket, hogy kilogrammonkint számítsák a díjakat s ez 50 f-nél nagyobb ne legyen. A lisztet hetenkint esetleg 2 hétre adja ki a sütőknek az iroda. A Wittmann-féle burgonyából mintegy 376 klgra történt jelentkezés. A bizottság a 15 vagon burgonyának elvermeltetését rendeli el. Tekintettel arra, hogy nagymennyiségű nyerskáposztát szállítanak el a városból, a bizottság a lisztiroda utján felhívja a pápai kereskedőket, hogy nagyobb mennyiségű káposztát savanyittassanak be elárusításra. Goldschmid Ödön ajánlatát, melyben közélelmezési cikkek bevásárlására megbízatást kér, kiadták Lángráf és Böhm bizotts. tagoknak javaslattételre. Lippert Sándor szóvá teszi a melegedőszoba felállításának a szükségét. A bizottság a maga részéről felkéri a környékbeli nagyuradalmakat és bérlőket, hogy az Esterházy Jenő által ajándékozott tűzifát a Gerencevölgyből beszállíttatni szíveskedjenek. Végül a bizottság megbízza az állatorvost, hogy vegye bérbe Hochschorner-féle szalámi és virsligyárat és ott városi kezelésben gyártson ily árukat, melyek a mai áraknál jelentékenyen olcsóbban lesznek előállíthatók, Halottaink mellett emlékezzünk meg hőseinkről! Karlovitz lovagkeresztje. Annak idején megemlékeztünk arról, hogy a király Karlovitz Adolf pápai gyógyszerészt, a Pápai Takarékpénztár igazgatóját a hadikölcsönök jegyzése, illetve közvetítése körül teljesített kiváló szolgálatai és sikerei elismeréséül a Ferenc-józsefrend lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetést a főispán mult csütörtökön tűzte fel Karlovitz mellére. Ez alkalomból a Takarékpénztár nagytermében szép ünnepély folyt le, melyről a következő értesüléseink vannak: Okt. 26-án a Takarékpénztár főtéri épületén nemzeti zászló lobogott s nemcsak a város előkelőségei, hanem a vidék intelligenciája is igen nagy számban gyülekeztek a nagyteremben, hogy tanúi lehessenek a rendjelátadással járó inkább családias jellegű, de annál bensőségesebb ünnepségnek. Hunkár Dénes főispán kíséretében Veszprémből a főispáni titkár, Kietzár megyei aljegyző és dr. Vadnay Szilárd vármegyei t. főorvos érkeztek Pápára. A nagyteremben 11 órára egybegyűltek A rögtön megejtett vizsgálat teljesen igazolta a segédtiszt vádját és már másnap az akasztófára olyan csinos virágot tűztek, mit még ritkán látott. Hajsza. Nyughatatlan, vándorló népe az Istennek a cigány. Afrika vadjait, de még az ázsiai sűrűségek félelmetes állatait is lenyűgözi a művelt ember raffinált, türelmes munkája, de a cigányon nem fog kényszer, sem szép szó, félelmesen nagy ösztöne a szabadsága megőrzésében minden akadályt legázol. Nyugalma a nyughatatlanság, békéje a békétlenség. Kár ezért az erőért. Ha ezt beolthatná valami nemes érzésbe, talán csudákat művelne vele. De a cigány önző. Ösztönét, erejét nem adja bérbe még a hazájának sem. Talán nem érti, miért kelljen harcolnia földért, amelyen ígyis, úgyis végigroboghat tarka-barka szekerén, ha kiaszott gebéjét eléje fogta. A cigány elszökik inkább, de életét nem kockáztatja ismeretlenfogalomért. Nagy ellensége a kultura és a csendőr. Kipödört bajszú, tempós lépésű, csillogó szuronnyal felfegyverkezett szálaslegények a csendőrök, — ezek a cigány rémei. Járnak a csendőrök uttalan-utakon,. sokat beszéltek beavatkozásáról; hogy melyik részen, az senki előtt sem volt kétséges. Akkor nagybátyja jószágán töltötte el szabadságidejét. Sok volt ott a vendég, hangzatos nevek, körülrajongott asszonyok. De a legszebb valamennyi között mégis Dimitrescu bárónő, egy dúsgazdag arisztokrata szomszéd vendége és rokona volt. Mondták, hogy özvegy és mérhetetlen gazdag. Az egész környék aranyifjusága udvarolt neki. »Át akarsz hajtatni, fiam» ? — kérdezte nevetve Jegunov nagybátyja.— »Megakarod te is égetni a szárnyadat ? A bárónő nagyon pikáns és okos, veszedelmesen okos! Nem hiszek az özvegységében, még kevésbé a gazdagságában. Egyáltalán nem bizok a románokban. Mi bolgárok nem könnyen felejtünk. De mindegy; át akarsz menni, fiam« ? Boris átment és bemutatták vagy egy tucat más úrral egyszerre, a hölgy alig figyelt a segédtiszt nevére. »Szivecské«-nek nevezték, senkisem ismerte a keresztnevét. Amikor Boris meghajolt előtte, »szivecske« hajából leesett egy hajtű. Egészen úgy, mint az imént. S édes ibolyaillattal telt meg körülötte a levegő. »Ismét egyszer elveszíti a hajtőjét, bárónő« ! — gúnyolódott akkor a nagybátyja. A bárónő nevetett. Sajátságosan érdes volt a hangja. »Tű és imádó! Sem az egyiket, sem a másikat nem tudom megőrizni«! Ez az érdes, szakgatott nevetés még a fülében csengett, csakúgy, mintha most hallaná itt, a teremben. Felemelte a fejét. Ez már több volt emlékezésnél. Épp most nevetett itt benn a leány. A csapszék mellett, karját kacéran csipőjére támasztva, állt »szivecske« és érdesen, szakgatottan kacagott azokon a tréfás megjegyzéseken, miket a fülébe sugdostak. A leány kurta szoknyácskát, himzett zekét viselt, mint a dobrudzsai parasztleányok. És mégis . . . »Most felemelte kezét, hogy a lecsüngő hajfürtöket félresimítsa homlokáról; a hajtűk egyike zördülve pottyant le a padlóra. »Tű és imádó«! — cikkázott át Boris agyán. Éppen, mintha az idő két évvel megfiatalodott volna és megint meghajolna a bárónő előtt. Boris egyetlenegy ugrással a csapszék előtt termett. Keményen megfogta a leány karját. »Ezredes úr«, — kiáltott, — »ez a hölgy itt — Dimitrescu bárónő — kém és kérem azonnal a hadbiróság elé állíttatni»!