Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-09-24 / 39. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 szeptember 17. Mindezen jeleknek, eredményeknek, erkölcsi gyó'zelemnek, katonai vívmányoknak ugyan mi az oka ? A szerencse ? Oh nem. Távolról sem elegendő' egy világháború megvívásához a szerencse. Az igazság, amely a mi oldalunkon van s mely feljogosit bennünket, hogy fejünket fennen hordjuk, keblünket kivágjuk s nyiltan, bátran állhatunk öszszes ellenségeink szeme elé. Az igazság és az igazságból öröklődő' nyugodt lelkiismeret, az Isten segítségében való rendíthetetlen bizalom, a mély vallásos meggyőződés és a személyi bátorság, vitézség és határtalan hazaszeretet. Tehát valamivel több kell a sikerhez, mint a szerencse és nagy hiba volna megfeledkezni a jó Istenről és hazánk Nagyasszonyáról, mert az Eg ótalma nélkül már rég elnyeltek volna bennünket minden szerencsénk dacára a mi bősz ellenségeink. Egy ismerős főhadnaggyal találkoztunk a napokban. Századparancsnok ő az oláh fronton. Feje bekötve. Mi baj van, főhadnagy úr? Egy oláh közkatona bajonettjével szemen szúrt, volt a válasz. Ahol a századparancsnok az ellenséges közkatona bajonettjéhez oly közel kerül, hogy szemen szúrhatja, ott a szerencse ;— sifli, ott már a magyar vitézség, a régi virtus, a vérbeli baka sod ? ! Ne hagyjuk el egymást sem jóban, sem rosszban. Egy megbizható barátra szüksége van mindenkinek máskor is, kétszeresen a mai időben. — Gondoltam erre én is. Te megelőztél ebben. Mi barátok voltunk a hegytetőn, a völgy ölén és mindenhol ezideig. Uj barátságra szükség nincs, legfeljebb a réginek a megerősítésére. Ne tágítsunk még a csaták tüzében sem egymástól. Tekintsük egymást testvérnek. Vazul elfogadólag biccentett fejével, de nem szólt. Rövid beszédű legények voltak; Miklós is hallgatott az egész uton, amíg ezredükhöz nem értek. Itt, a mozgósítás első napja volt, nagyon sokan voltak együtt. Egy-két nap múlva, megrezdültek a dobok, harsogtak a trombiták, a zenekar szólt és elindult az ezred, vele ment a két jóbarát. A hosszú ut nagyrészét vonaton, amerre már ez nem vezetett, gyalog tették meg. A legelső összecsapás után, elkezdett erős iramban hátrálni az ellenség. Nem sok dolguk volt eleinte. Falu, falu után került a kezükre népestül. Ilyen körülmények között minden este nyugodt szállást kereshettek maguknak, ugy, hogy másnap friss erővel folytathatták az üldözést. A két barát rendesen egymás mellett gyalogolt, egymás mellett küzdött a harcban. dolgozik, kinek oldalán a magyar zászló, s azon Mária képe. Igenis még vagyunk. De miért? Nem a szerencse, hanem a jó Isten van a mi oldalunkon. A mentő-akció. Minden dicsérő szónál szebben beszélnek alábbi adatok, melyek fényes tanúbizonyságot tesznek arról, hogy a pápai (és környékbeli) lakosságból még nem veszett ki a könyörületesség nemes erénye. Lehetetlen meghatottság nélkül olvasni a következő levelet, melyet az erdélyi menekültek érdekében fáradozó gyüjtőbizottság intézett hozzánk: Tek. Szerkesztő Ur! Alulírottak az erdélyi menekültek támogatására gyűjtést indítottunk, miért is tisztelettel kérjük, hogy alább részletezett működésünknek becses lapjában helyet adni szíveskedjék. Célunk az volt, hogy a vasútállomáson átvonuló honfitársainkat élelemmel láthassuk el, de a nemesszivü adakozók akciónkat oly nagy mérvben támogatták, hogy nemcsak erre, hanem a Hungária műtrágyagyár telepére, Bánóczy-majorba és a város belterületére elhelyezett menekültek részére is képesek voltunk meleg reggelit, ebédet, vacsorát nyújtani, ugy, hogy átlag naponta 3 héten át mintegy 700 személyt élelmeztünk. Minden véges a világon ... Ez a szép egyetértés nem sokáig tartott. Egy lengyel faluból indultak ki egy illatos reggelen, amikor Vazulon, társai nagy változást észleltek. Mi ütött belé ily hirtelen ? Senki sem birta hamarosan megfejteni a rébuszt. Vazul elmerengett, úgyszólván megnémult, mint] valami mozgó gépezet haladt Miklós mellett. Emez sok töprengés után valami olyanfélét kezdett sejteni, ami mélyen elszomorította. Az utolsó faluban két napig pihentek. Itt Vazult egy feltűnő szépségű lengyel leánynyal látták beszélgetni sokszor. — Itt van a baj! — szólt Miklós bajtársainak. — A leány szép szeme vonta bűvös szférájába Vazult. Ott kalózkodik minden gondolata valószinü most is. A szerelmes legény a következő éjjelen nem aludt. Nem birt pihenni, pedig a nehéz harcok ezután következtek. A hátráló ellen, erős, jól védhető állásban foglalt helyet. Csapataink egy erős lendülettel támadásba mentek át. Az orosz hadoszlop borzalmas golyó és srapnell záport zúdított rájuk. Minden husz lépés távolságra a földre kellett huzódniok a golyók elől. Csak nagyon lassan birtak előrehaladni. Itt a legnagyobb óvatosság volt a fő. Vazul már gondolkodni sem birt. Bajtársai suttogták a rettenetes hirt: Szegény elvesztette az eszét. Vakon rohant az ellenség felé, s amikor nem messze a rajvonaltól elérte a E tevékenységünket nagy mértékben előre juttatta Szeőke Bálint helybeli alezredes úr, aki kérésünkre átengedte a főzőedényeket két huszárszakáccsal, s kinek ezúton is hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Főzés és ételkiosztás körül támogattak bennünket: özv. Baloghné a leányaival, Blaha Jánosné, Bélák Rózsika, Balla-leányok, Rédeyné és nővére Vilmácska, Zsilinszky-Ieányok, Cságoly Ferencné—

Mayer Annuska, dr. Fürst Sándorné, Németh Imréné, dr. Jerffy Józsefné és Udvardy-ieányok, kik éjjel-nappal a menekültek segítségére voltak, amiért ez uton fogadják hálás köszönetünket. Készpénzgyüjtésünk eredménye 1108 K 50 f, azaz egyezeregyszáznyolc korona 50 fillér. Ehhez járultak: (A 3 héttel ezelőtt már kimutatott adományokat újra felvettük. A szerk.) Udvardy Miklós 20 IC, özv. Kohn Adolfné 5, Pollák Rudolf 3, özv. Obermayer Józsefné 3, Száva (internált) 1, Párisi Áruház 5, Haas Testvérek 4, Viz Ferenc 2, Breuer Lázár 20, Saudek Miksa 10, Szüsz Bernát 6, dr. Herczog Manó 4, Kohn Mór fiai 2, Loitold János 4, Krausz és Koréin 10, Sebő Simon 5, Wallenstein D. 2, S. J. 2, Gutstein Jónás 2, Kalmár Károly 10, Mayer István 10, Csaplár Antal 100, Valkó Vilma 2, Mayersberg Samu 4

r Sipiczky Jánosné 20, Szóld Manó és neje 200, Koritschoner Adolf 1, Fekete Ferenc 1, Schwartz M. 1, Kellner Vilmos 4, Strausz Kornélné 10, Blazovich Jákó 3, Koperniczky Ferenc 10, Kraft J. 5, Blaha János 11, Marton Kálmán 20, Faa Mihályné 10, Boksay Endréné 10, Eisler Mór 20, özvegy Leitershofen Schultz-Clotárné 10, Karnap végzet, mintha a föld nyillalt volna kétfelé olyan csattanással robbant fel egy ágyú löveg mellette és holtra marcangolta. Amikor a nagy por- és füst felhő eltakarodott, a nap bucsusugarai, a gránát ásta gödör fenekén, egy alaktalan hustömegre fénylettek — s ez volt Vazul. Amikor az est szárnya alá vonta a földet és a harctérre mély csend ült, Miklós kimászott a fedezékből szerencsétlen társát eltemetni. A jeltelen sirhalmot, a közeli kis bokor zöld galyaival letakarta. — Ez az eset rettenetes hatással volt őreája is. Sürün könynyezett. Azt az erdőt, ami a raj vonal mögött húzódott meg, egy gránát felgyújtotta és a fatörzsek vörösen ragyogva, harsányan ropogva kezdtek égni, amivel ez a véres alkonyat még rémesebb, vonalakat húzott fájó lelkében. Nem volt egy szemernyi kedve sem. Szivben és lélekben megrendülve folytatta a kimerítő harcot. Érezte azt is, hogy barátja után őt is hamarosan eléri a végzet keze. Ezt még senki nem tudta ezideig kikerülni. Amikor a csillagok behunyták szemüket s a hold, a béke és csend fehér fényű szimbóluma is letűnt az égről, megkezdődött újra az ütközet. Amikor az első napsugár rásimult a földte, Miklós akkor hagyta el a porondot, fakó, vértelen arccal — hordágyon. Balkeze a lövészárokban maradt. Ugy nézett ki így, mint egy csonka, ledöntött márvány-