Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-09-03 / 36. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 szeptember xo, 37. szám. PAPA ES VIDÉK Szépirodalmi, köz^azdasagi é* társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a paoa-csothi esDeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szersesziésért felelős : Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Jenő gróf — Pápán. Esterházy Jenő gróf, Pápa és Ugod örökös Ura, aki Esterházy Pál gróf hősi halála után a pápa-ugodi hitbizomány birtokosa lett, csütörtök délután óta — pápai lakos. A gróf ur állandó wieni lakhelyét 1916. aug. 31.-én felcserélte a pápai ősi várkastéllyal, hol édes nővére, Marianna grófnő meleg testvéri szeretettel üdvözölte őt. Pápai lakos lett, állandóan Pápán 'kiván tartózkodni a nemes gróf és mi érthető örömmel üdözöljük őt uj otthonában, ahol bizonyára bő alkalmat fog találni a pápaiak iránt érzett s sokszor tanúsított jóindulatából kifolyólag valóra váltani mindazt, amit annak idején a város közönségéhez intézett levelében igért. Isten hozta tehát! A harangok leszerelése. Pápán is leszerelték, innét is elvitték már a harangokat az elmúlt héten. Sokkal fontosabb esemény volt ez, semhogy csak egyszerűen megemlékezzünk róla. Tekintettel azonban arra, hogy lapzártakor a katonai bizottság pápai működése még nem nyert befejezést, a hírrovatban felvett néhány adaton kivül egyelőre bővebben nem irunk a harangokról. Ez jövő számunkra marad. Az erdélyi menekültekért. Ha a legutóbbi eseményekről, nevezetesen a románok hallatlan perfidiájáról akarnánk irni, teleírhatnék egész lapunkat s még mindig nem találtunk volna elég szavakat annak elitélésére. Elég ebből az ujabb keserűségből annak a leszögezése, hogy a legmélyebb undort és utálatot keltette szivünkben. Nem mi fogjuk megírni sem a világháború, sem annak legújabb, egyben legundokabb epizódjának a történetét, de mint a végtelen hosszú láncnak egy szeme részesei akarunk lenni és vagyunk is a történteknek s ha valamikor meg fogják örökíteni mindazt, ami nemes, ami szép, ami fenséges, valamint azt is, ami gyűlöletkeltő, visszataszító és undorító: — minden adat, minden kis esemény számottevő fog lenni. A diplomáciai és politikai vonatkozásoktól hivatalból távol kell magunkat tartanunk, de nem a társadalmiaktól is, mert utóbbiak meg éppen sajátos területünkbe tartoznak. Hogy röviden rátérjünk témánkra, hát sürgősen felhívjuk t. olvasó közönségünk figyelmét arra, hogy a románok betörése sok ezer meg ezer családot —menekülésre késztet. Családok, kiknek kenyérkeresőjük vagy saját portáját, de legtöbb esetben otthonától több száz kilométernyi távolságban idegen mezőkön — a hazáját védi, tehát a legelhagyatottabb sorban sínylődő asszonynépek-, meg tehetetlen öregek- és gyámolatlan gyermekekből álló családok, elhagyva mindenüket, menekülni kénytelenek és az ország védettTÁRCA. A Sfcoehod folyó mentén. A Pápa és Vidéke eredeti tárcája. — Irta: egy honvéd. Tábori posta 102. — Julius 8-án jelentette hivatalosan hadvezetőségünk, hogy Styr menti állásainkat, az oroszok kettős átkarolással fenyegették, miért is az ott hősiesen küzdő csapatainkat visszavontuk az előre kijelölt másik védelmi vonalba. A mi hadosztályunk is tehát, mely arról volt a tavalyi nyári offenzivánkban hires, hogy mindig ott. volt, hol »nyomni« kellett s ezért »repülő hadosztálynak« hívták, a három, sőt még az annál is többszörös túlerővel egy teljes hónapig a legelkeseredettebben védelmezett Styr menti állásait kiürítette és a Stochod folyónál vette íel újra a küzdelmet. Julius kilencedike még csendesen telt el, az orosz csak tapogatózva jött utánunk, mig bakáink, ezek a minta-katonák, nagy szakértelemmel javítgatták állásaikat, nagyszerűen leplezve mindent. Fáradtságot nem ismerve csinálgatták az úgynevezett »rókalyukakat«, mely némi védelmet nyújt a gránát ellen, srapnell meg egyáltalán nem árt neki. A tábori őrség, mely az állástól kb. 400 lépésre ásta be magát, félelmet nem ismerve figyelte még a legkisebb zörrenést is. Ez a harctéren a legfontosabb szolgálat, ez a szeme, a füle a rajvonalnak. Hátunk mögött a mi elválaszthatatlan honvéd-tüzéreink voltak, kik be belőttek egy-egy srapnell-gránátot a folyó másik partján huzodó erdőbe, hogy nyugtalanítsák az ott támadásra berendezkedő ellenséget. Délután már a tüzelést az orosz tüzérség is viszonozni kezdte. »Gyün a Miska« mondogatták a fiuk igy nevezve az orosz nehéz üteg gránátjait, melyek sisteregve hasították a levegőt és óriási detonációval robbantait. Kerestek bennünket, de hol elibénk, hol hátunk mögé vágódtak magasra szórva fel a puha homokot. A fiukat ez nem hozta izgalomba, hisz megszokták már ők ezt, legnagyobb gondjuk oda irányult, hogy jó legyen a lőrés, igen fontos, hogy pár lépésre az állás elé is lehessen lőni, mert különben baj van. Este felé az orosz rendes tüzérségi előkészítést kezdett, sürün küldözgetve a srapnellt, a gránátot, de ez csak tüntetés volt. Tudtuk, hogy éjjel nem mer jönni, de azért vártuk. Másnap reggel alig, hogy szürkülni kezdett, eszeveszett ágyúzásba fogott, hogy kimozdítson bennünket. De nem azért honvéd a honvéd. »Csak gyüjjön« mondogatták itt is ott is, és tiszt uraink, kik majdnem apai gondossággal vigyáznak reánk, bizalommal telt arccal járták végig századjaikat. És jött is. A tábori őrség egyszere csak tüzelni kezdett. Izgalmas néhány perc, majd azt vettük észre, hogy egyenként szaladnak be rettenetes ágyú tűzben. »Mi van fiaim?« Kérdé Farkas százados ur a 8-ik század parancsnoka, kinek emberei voltak künn a tábori őrsön.