Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-28 / 48. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. ». . . . Bár életpályája sok gonddal, küzdelemmel és nélkülözéssel járt, de azért magasztos hivatása öntudatában mégis hiven teljesítette fáradságos munkáját, nem földi jutalom- és elismerésért, mert a jó tanítót a világ kellőkép meg sem jutalmazhatja, hanem egyedüli jutalmat Tőled várt, Uram Istenem!...« A kálváriái temetőben befejezett szertartás után Horváth Pál, nyug. nagygyimóti tanító, az elhunytnak egyik legmeghittebb barátja tartalmas búcsúztatót mondott: ». . . . Mi pedig, mondá többek között, mint az elmúlt nagy idők szebb hazába költözött tanítógárdájának egyszersmind a Te szomorú sorsodnak is osztályos örökösei, kik egy emberöltő fárasztó szakán, a folytonos viszontagságok lélekvesztő jármüvén haladva a különben is tövisekkel bőven honorált s a rideg hálátlansággal gazdagon tetézett tanítói pálya forgatagából az aggasztó vénséggel karöltve járó viharverte sziklák és ösvények vészekkel megrakott útvesztő zátonyán úgy maradtunk, oda jutottunk, amint azt az elhasznált citrom példázatáról szóló népmonda szálló igéje olyan találóan jellemzi: a fájdalom keservében könnyeinket hullatva távozunk gyászos sirodtól . . . .« Másnap ünnepélyes gyászmise volt a drága halott lelkiüdvéért a nagytemplomban. Ezzel átadjuk az eltávozottat a csendes pihenésnek, de emléke soká fog élni közöttünk. Ny. b! Hálauyllatkozat. Stankovits János, nyug. gecsei kántortanító elhalálozása és temetése alkalmával közelről-távolról az igaz részvét annyi felől és oly sok formában nyilvánult meg, bogy mély köszönetünknek csak ily úton adhatunk méltó kifejezést. Különösen a gecsei hitközség és a szertartáson közreműködők fogadják ezért legőszintébb hálánkat. A gyászoló család. Gaál Istvánné »"42-1915. A Gaál-család újabb gyásza. Harmadfél év előtt — békés polgári életet éltünk még akkor — szép ünnepségek keretében ülte meg aranylakodalmát az öreg Gaál-pár. Ezt a házassági jubileumot fényessé tett a kiterjedt család és rokonság teljes számban való együttléte, boldogsága és népszerűsége. Az egész városban és a messze vidéken ismerős és köztisztelt család iránt meleg érdeklődés nyilvánult meg ez alkalomból és megszámlálhatatlan oldalról tengernyi áradatban érkeztek a szives és őszinte jókívánságok. Azóta nagyot fordult a világ. A békés időket a háború évei váltották fel: a jubiláló pár egymásután vesztette el legközelebbi családtagjait, mig végre maga is örök pihenőre tért. Tegnapelőtt temették el a tisztes matronát, a jó öreg Gaálnénit, a dédanyát, öreganyát és anyát. A család által kiadott gyászjelentésben mindaz bennfoglaltatván, ami az ismerősöket a haláleset alkalmából érdekelheti, célszerűnek tartjuk azt egész terjedelmében leközölni. »Alulírottak ugy maguk, mint a kiterjedt rokonság nevében is árván maradt szivük mély bánatával tudatják, hogy a legjobb édesanya, testvér, nagyanya, dédanya, anyós özv. Gaál Istvánné, szül. Schrancz Mária életének 73-ik évében hosszas és áldott lelkének szelid megadásával viselt szenvedés után a halotti szentségek által megerősített lelkét f. hó 23-án éjjel 1 órakor Teremtőjének visszaadta. Lelke üdveért az engesztelő szent mise f. hó 24 én Mezőkövesden, d. e. 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni, kihűlt tetemét pedig f. hó 24-én d. u. 2 órakor a gyászháznál történő beszentelés után a Kálvária temetőben levő családi sirboltba Pápára szállítjuk, ahol f. hó 26-án a Kálvária templomból elkísérve d. u. 4 órakor helyezzük el életének elhunyt párja mellé, kitől a viszontlátásra két évvel előbb búcsúzott. Imánkba foglalva naponként emlékedet, köszönjük jóságodat és imánkkal könyörgünk örök boldogságodért. Mezőkövesd, 1915 november hó 23-án. Gaál Gyula, Gaál Lina, Gaál Mariska, Gaál István, Gaál Sándor gyermekei. — Kiss Károly, Gaál Jánosné, sz. Gáspár Anna, Gaál Sándorné, sz. Bokrossy Mariska vői, illetve menyei. — Schrancz József, özv. Jäger Mihályné, sz. Schrancz Anna testvérei. — Szabó Terézia, Schrancz Józsefné sógornője. Bangha Ernő unokavő. — Bangha Gyuluska, Banglia Ellyke dédunokái. — Gaál Margit, férjezett Bangha Ernőné, Gaál Bözsike, Gaál Mariska, Gaál Pannika. GiÁl Teruska, Gaál Ilonka, Gaál Zoltán, Gaal Irénke, Gaál Erzsike, Gaál Elluska, Kiss Mariska, Kiss Károly, Kiss Ilonka, Kiss Laczi, Kiss Pannika, Kiss Jóska, Gaál Mariska, Gaál Sanyika, Gaál Bözsike, Gaál Luczika, Sárer Laczi unokái«. Ez a kiterjedt rokonság állta körül a kálváriatemplom előtt felállított ravatalt, de a hideg időjárás dacára még igen sokan vettek részt a temetésen a családtagok ismerősei és tisztelői közül. A temetés impozáns volt. Az áll. tanítóképző növendékeiből alakult dalárda közreműködése és a káplánok segédlete mellett Kriszt Jenő végezte a szertartást, mely után átadták a drága halottat az anyaföldnek. Fogadja az egé«z család részvétünket. A jó Gaálnéni pedig nyugodjék békében! Hálanyilatkozat. Azon mérhetetlen nagy fájdalommal járó gyászesetünk alkalmával, mely bennünket újabban, szeretett édesanyánk, özv. Gaál Istvánné elhalálozása következtében ért, ismét oly nagy mérvben nyilvánult meg a részvét, hogy ezért köszönetünket csak ily úton tolmácsolhatjuk. A Gaál-testvérek. 1915 november 28. Innen-onnan. Hinta-palinta . .. A napnak nevezett égitest fényével diszítette a délutánt. Csak néha-néha söpörte egy-egy élesen hűs fuvalat orozva az utcákat, a fák ágait olyanformán, mintha valami ragadozó állat harapását megelőző prüszkülés lenne — ez a tél messziről jövő lehelete... A járókelők összerezzennek, felöltőjükbe húzzák magukat — hiába süt a nap. Csak az a pajzán kis sereg az utca sarkon játékában elmerülve, nem érzi azt. Egy gyerkőc apró agyagkőgolyókat rak egymás mellé sorba a földre; azután kiméri előre, egyenes vonalban a szokásos hat lábat; a másik elfoglalja helyét, azután dobja a kimért távolság végén elhelyezett cél felé golyóbisait, mig el nem találja azt. A többi érdeklődéssel kiséri ezt a végnélküli műveletet. Az apróbbak körülöttük sürögnek-forognak — nekik még magas a játék — gügyögnek és kézenfogják egymást, elmennek egyéb játékhely után nézni. Ott, ahol a Vásár- és Felsővárosi Hosszuutcák egybesarkalnak, az Erzsébet-ligetbe fut egy ut. Ezen ballag két kis apró emberke, egyenesen a födetlen, nyáron szagos Cinca hidjának, oda tartanak, ahol a Tapolca vize magába nyeli Pápa város szennyvizét. A hid keskeny, alig pár padló szélesség, amig el nem rothad, valószínű ott is marad. Nem történik semmi baj. A kis fiuk áthaladnak rajta. Most egy másik, egy nagyobb hid következik s csakhamar annak korhadt fáin kopognak lépteik. A hid az első lépés nyomán megrázkódik — dehogy — inog, nehezen birják tartani beteg gerendái. Egy, az enyészet rágta lyukban az egyik csöppség lába elakad és hasmánt esik, kishíjjá, hogy a vízbe nem gurul — ami itt épen jó mély — a karfában szűkölködőhídról. Föltápászkodik, sírásra áll kis szája,, de a másiknak fölragyog arca, mert érezte az esés nyomán keletkezett ingást s így vigasztalja nagy leleményességgel kesergő pajtását: — Te, ne sirj! Kikapsz a mamától, ha meglátja rajtad, hogy sirtál. Inkább hintáljunk egy kicsit, így ni ... ! Ezzel a hid néven ismert alkotmány kellős közepén ugrándozni kezd és ugyan olyan taktusban mondja: -— Hinta-palinta, karácsonyi katinka... A fák meghajlanak a szélsuhanásban,. a viz szine borzong — dacára, hogy őszi verőfényben fürdik minden. Ezalatt az előbb elesett kis vitéz is kedvre kap és a rengőringó hídon ketten ugrálnak, dalolnak: Kis Katica álmodozik, Jó almáról ábrándozik. Kis cicával ölelkezik, Csinadratta, csinadratta, Bumtrette, bum . , . — Mit csinálnak ezek a gyerekek ezen a rozoga hidon?! Nem mentek haza mindjárt!? Beleszakadtok a vizbe a hiddal együtt. Talán még nincs anyátoknak kit megsiratni? Ki fiai vagytok? — kiabált a gyerekekre egy asszony, aki ruhát hozott a vizre mosni. De amazok sem voltak erre restek; elszaladtak, mire hangosan így zsörtölődött tovább: