Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-21 / 47. szám

4. pápa és vidéke 1915 november 14. — Erzsébet királyné emlékezetté ültük mult pénteken. A plébániatem­plomban tartott gyászmisén, amelyen az összes hitközségi és állami taninté­zetek vettek részt, az áll. képző kath. növendékei a korális requiemet énekel­ték. Mise után az iskolákban gyász­ünnepély volt, utána szünet. — Szentségimádás. A tegnapi szent­ségimádás alkalmából a pápai öregtemplom egész napon át tele volt ájtatos hivőkkel. Már a 6 órai szentségkitétel és mise alkal­mából sokan jelentek meg és sokan járultak az Ur asztalához. A hitközségi iskolák 8 óra­kor hallgattak misét. A 9 órai főistentiszte­leten a r. k. főgimnázium ifjúsága vett részt és gyönyörű karénekével emelte az istentisz­telet fényét. A lt órai misén zene is hang­zott fel a kóruson. A r. k. gimnázisták délután 2 órakor, az áll. tanítóképző kath. növendékei a 3 órai vespera alkalmával voltak jelen. Este 6 órakor szentségeitételkor ismét zsúfolásig megtelt a templom a hivők ezrei­vel. Egész napon át a bencés főgimnázium ifjúsága váltakozva adorált. Ugy a főgimná­ziumban, mint a hitközségi iskolában termé­szetesen egész napon át szünet volt. — Kecskés Lajos pápai r. k. hitköz­ségi elemi iskolai tanítót, lapunknak volt felelős szerkesztőjét, ki január 15.-e óta hadbavonult és azóta már valamelyik harc­téren teljesít szolgálatot, a hitközség iskola­széke fel akarta mentetni a katonai szolgálat alól. A beadott kérvényre a napokban jött le a közös hadügyminiszter válasza, mely szerint Kecskés Lajost nem lehet felmenteni. — Negyedszázados jubileumot ültek szerény, de annál bensőségesebb keretben a helybeli zárdában a mult vasárnapon, amikor is Korányi Gizella irg. nővért ünnepelték azon a címen, hogy 25 éve áll a katholikus nőneve­lésügy szolgálatában. Gizella nővér ezt a negyedszázadot Pápán töltötte el és ezrekre menő volt növendékei nagyobb­részt városunkból és vidékéből kerültek ki. Volt és jelenlegi növendékei őszinte jókívánságokkal halmozták el e kiváló pedagogát, kit jubileuma alkalmából mi is a legnagyobb tisztelettel üdvözlünk. — A kath. nővédelem eszméinek magyarázata és terjesztése céljából Korányi Sarolta, oki. tanárnő kőrútjában Pápára is eljött, ahol is az irgalmas nővérek taninté­zetében a mult hét 3 napján át nyilvános előadásokat tartott. A kiváló előadóképes­séggel bíró úrhölgy a pápai irgalmas nővérek közt működő Gizella nővér unokatestvére. — A postafelüg-yelő úr annak köz­lésére kér bennünket, hogy romlandó anya­got tartalmazó csomagokat a közönség mos­tanában ne adjon fel, továbbá, hogy Varsóba s környékébe még mindig nem lehet levelezni. — Katonatemetés. A katoni járvány­kórháznak megint volt halottja a héten. Kovács János, a mi háziezredünk újonca, alig 18 éves korában halt meg. Holttestét a kálváriái temető hullaházából mult pénteken temették el a kálváriái temetőben. Ny. b! — Köszönetnyilvánítás. Lázár Ádám és Singer Arthurné úrnők 10 — 10 koronát voltak kegyesek az Izr. Nőegylet céljaira adományozni, amely adományokért hálás köszönetét nyilvánítja özv. Krausz Vilmosné. — Cipészeink figyelmébe! A szegény iskolásgyermekek téli felruházásáról, különö­sen cipőjéről többek közölt az egyes iskola­fentartók szoktak gondoskodni részben abból az összegből, melyet a pénzintézetek évente a hitközségeknek adományoznak. A r. kath. elemi iskolások közül azok (mintegy har­mincan), akik arra leginkább rászorulnak, idén is jtapnak cipőt. Tekintettel a cipőárak magas voltára s ezzel szemben a rendel­kezésre álló, aránylag csekély összegre, mely semmivel sem több az előbbi évekénél, Kriszt Jenő esperes ez úton is felhívja a pápai cipésziparosokat, hogy ajánlatot adjanak be nála, mennyi egységáron hajlandók 30 pár (6—12 éves) gyermekcipőt készíteni s még karácsony előtt szállítani? — Meghívó. A magyar szent korona országai Vöröskereszt Egyletének pápai vá­lasztmánya a Pápa városi rokkanttá vált, illetve a háborúban elesett hősök szegény­sorsú családtagjainuk segélyezésére dec. hó 4-ikén (szombaton) este 8 órakor a Griff­szálloda nagytermében Hangversenyt rendez, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a választmány. A műsor I. része: 1. Megnyitó-beszéd, tartja dr. Teli Anasztáz, Szt. Benedek-rendi főgymn. igazgató. 2. Men­delssohn Konzert E-moll op. 64., hegedűn előadja Kemény Béla, városi tanácsos, zon­gorán kiséri Kis József, zongoratanár. 3. Hän­del Largo (trio) ének: Krausz Adrienne, polg. isk. tanárnő, hegedű: Kemény Béla, zongora: Kis József. II. rész: 4. Szavalat, elő­adja: Alszeghy Erzsébet, polg. isk. tanárnő. 5. Liszt Ferenc: Fantázia, zongorán előadja: Kis József 6. ajjy.ub^yjen.ü: Idylle, b) Drtjla; Scherzando, c) Brahms: Magyar táncok, he­gedűn előadja: Kemény Béla, zongorán kiséri Kis József. 7. Beethoven: Andante az 5. szimfóniából (trio) harmoniumon: Krausz Adrienne, hegedűn: Kemény Béla, zongorán: Kis József. Az I. rész után 10 perc szünet. A hangversenyszámok alatt a tereinajtó zárva, ezért kérjük a t. közönséget, hogy helyét pontosan elfoglalni szíveskedjék. Helyárak: I-IV. sor 3 K, V—VIII. sor 2 K, a többi ülő- és állóhelyek személyenkint 1 korona. A befolyó jövedelmet kizárólag a fent jelzett jótékony célra fordítjuk, ezért felülfizetéseket köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Jegyek előre válthatók a Vöröskereszt Egylet irodájában (Lángráf Zsiga irodája) és aznap este a pénztárnál. — Nyilvános köszönet. Reichardt Teréz úrhölgy Pápakovácsiról többektől gyűj tött és nagy részben özv. Wallis Gyuláné Őméltósága által kegyesen ajándékozott 150 kor. értékű fémtárgyakat díjtalanul adott át nálam a hadvezetőség céljaira. A lelkes hon­leány hazafias áldozatkészségéért és fáradozá­sáért ez úton mond hálás köszönetet Rapoch Vilmos. —Segítsük és helyezzük el a hadi­árvákat! Gyűjtsünk ingyentartásra vállalkozó jótevőket és örökbefogadókat, adakozzunk a hadiárvák javára! A jótevők nevei Vesz­prémvármegye árvaszékének adandók tudo­mására, a kegyes adományok pedig »Hadi­árvák részére« megjeleléssel a veszprémi m. kir. adóhivatalhoz küldendők. Emberbaráti kötelességet teljesítünk, mikor a hadiárvák sorsát felkaroljuk és ezzel egyúttal édes hazánk iránt tartozó kötelességünket is lerójuk. — Udvariasságunkban annyira elmentünk, hogy még azokat is elő­fizetőinknek tekintettük, akik utólag tettek eleget abbeli kötelezettségüknek, hogy pénzt adjanak a lapért, melyet pontosan elküldöttünk címükre. Szemet hunytunk akkor is, ha egy ideig utólag se fizettek semmit. Miután azonban egyre növekszik azoknak a száma, akik nemcsak hónapokon, de még éveken át sem fizetnek se előre, se utólag és miután a postautalvány mellékelésével tett gyengéd célzást se méltatták figye­lemre, kénytelenek vagyunk e helyen, de a legnyomatékosabban figyelmeztetni a hátralékosokat, hogy érthető súlyos okok miatt most már nem várhatunk tovább és a legrövidebb időn belül, legkésőbb december 3.-án póstai meg­bízás, esetleg per útján fogjuk behaj­tani követeléseinket. — Meleg-edő-szobát kérnek a szegé­nyek, kiket megvesz az Isten hidege. Kérel­mük méltányos és jó ügyet kivánunk szol­gálni, mikor e kérelem teljesítését az illetékes tényezők különös figyelmébe ajánljuk s uta­lunk arra, bogy e tekintetben hamarosan kell intézkedni, mert az idő egészen télire vált már. — Az egyházi hét. A veszprémegyház­megyei Directorium alapján közöljük a kö­vetkező nyolc nap adatait: az egyes napok ünnepeit, vagy szentjeit, végül a szentség­imádás helyeit. (Nov. 21.—nov. 28.) Nov. 21. vasárnap, Pünkösd után huszonhatodik (utolsó) és novemberben ötödik vasárnap (megemlé­kezés a B. Sz. M. bemutatásáról). Nov. 22. hétfő, szt. Cicelle szűz és vértanú. Nov. 23. kedd, szt. Kelemen -pápa és vértanú (meg­emlékezés szt. Felicitász vértanúról). Nov. 24. szerda, szt. János hitvalló, népiesen Keresztes szt. János (megemlékezés szt. Krizogon vér­tanúról). Nov. 25. csütörtök, szt. Katalin szűz és vértanú. Nov. 26. péntek, szt. Szilveszter apát (megemlékezés szt. Péter püspök- és vértanúról). Nov. 27. szombat, a B. Sz. M. szombati ünneplése. E napi misével záródik az egyházi év. Nov. 28. vasárnap, Urjövet (Advent) első vasárnapja. A szentségimádás helyei: Marcaltő, F.-iszkáz, Tüskevár, Somló­vásárhely, Noszlop, Devecser, Halimba és Nyirád. Szerkesztői üzenetek. Innsbruck. Örömmel vesszük minden sor Írá­sát. Csak tessék ezentúl is felkeresni bennünket tartalmas munkáival. A »K. K.«-t illetőleg csak any­nyit, hogy nincs egyelőre semmi utóhatása. Ujság­képen még megizenhetjük, hogy a napokban ott­honában jártunk Ferivel, ki ezúton küldi üdvözletét. Kiváncsi előfizető. Kérdésére sem itt, sem lapunk más helyén nem válaszolhatunk, sőt még levélben sem vagyunk hajlandók erről nyilatkozni. Hanem igenis szívesen elmondjuk mindazt amire oly igen kiváncsi, ha legközelebb személyes talál­kozásunk lesz Meg vagyunk győződve, hogy azután már más véleménye lesz az egész ügyről. Addig is azonban kérjük, hogy meg ne vádoljon senkit, mert ebben az egész ügyben éppen senki sem hibás, és csakis a körülmények véletlen összejátszása tünteti fel az egészet olyan sötétnek, a milyennek Ön is látja. Egyébként néhány hét múlva úgyis végleges döntés lesz. Ami azonban abbeli aggodalmát illeti, hogy amiatt megharagszunk, hogy ezt a kérdést fel­tette, hát teljesen megnyugtathatjuk, hogy egy csep­pet sem haragszunk, hiszen ok sincs erre. Szívélyes üdvözlet! Birnbauer J. úrnak. Ment-e lapszám ? Kérlek jelezd nekem. Ha ment, küldd el Tirolba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom