Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-07 / 45. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915. október 10. Innen-onnan. A Mazurl-tó. Az őszi hervadás tetőpontján áll. Mindenütt, amerre csak emberek járnak, a természet fonnyasztó lehelete nyaldossa az arcokat. Sivárság borul a földre, kietlen lesz minden: a liget, a nyáron lombos utcák, — szinte vágyik az ember ki, a városon kivüli szabad természetbe, mintha ott megtalálná, visszahozhatná az elmúlt jó időket, a perzselő nyarat. Neki vágok én is az útnak. Meg-megbotlom a rossz, vásott, rendetlenül fel-felugró kődarabokban a gyalogjárón, egy fordulónál pedig belelépek egy pocsolyába, mig nagy nehezen rátalálok az Árpád-utcára, hogy azon keresztül menjek és a még hátralévő néhány utcát hátam mögött hagyva, kint legyek a mezőségen. Pont . . . Meg kell állnom. Nincs tovább. Feneketlennek látszó sárba fullad az utca vége, ami megakaszt majdnem minden forgalmat. Hirtelen egy falusi, hogy jól mondjam — faluvégi kép tárul elém. Miután egész nap borongós volt az idő, most alkonyattájt a nyugati égbolton felhasadt a felhőkárpit és ezen a repedésen elővigyorog a nap bíborszínű, de azért erőtlen sugárkévéje s ez megkétszereződik, visszaverődik a Döbröntey- és Atilla-utcák között elterülő tér (Nosztriféle kert) méteres vizében. Ez a tó átnyúlik az úttesten, be a házakba és az üres telkekre, mossa — és mosta egész nyáron át — a veteményeket, a házak falát — most pedig a libák fürödnek tükrében, melynek simaságát sürü, bokros sárcsomók rontják meg, mert a sás itt sürün tenyészik. Velence — illetve a Döbrönteyés Atilla-utcák lakói többnyire a kapuban beszélgetnek. Amikor az első csodálkozáson átestem, megszólítok egy jól őszbeborult embert: — Mondja bácsi! itt volt ez a viz a nyáron is ? — Itt kérem. Benne fürödtek a gyerekek. — Csak nem ?! — De igen! Sőt a nyáron rendesen volt itt ennél nagyobb viz is. Ha egy kis eső esik, a gyalogjárót mossa habjaival, de gyakran házunk falát is. — Néhány héttel előbb történt, egy vasárnapon, amikor tartós esőzés volt, hogy három házból is kiűzte a lakókat. A laká: sokba a csónakot pótló nagyteknők segélyével lehetett bernenni, oly nagy volt a viz. Ez a városrész, ha esős időjárás van, egy nagy árviz képét mutatja. Ilyenkor van olyan hely, hogy a bútorokat padlásra kell vinni a viz elől — szólt egy másik Atilla-utcai lakos. Én most félve tekintek a zöldes-fekete vizre, mely, ha megdagad, ilyen riadalmat tud csinálni. A viz mentén, az "útnak nevezett helyen, néhány munkásember és asszony hosszú zerge ugrásokkal igyekszik átlábolni a vizes sarat. Az ébredő estilég megkezdte bandukoló útját és orrfacsaró lápos, rothadó vizszagot dob felénk. — És honnét jön ez a sok viz ide ? Elsorolnak jó néhány utcát, aminek a szennyvize itt gyűl egybe az esővizzel. — Miért marad itt ez a rengeteg viztömeg ? — Azért inert nem csináltak levezető árkot neki; de különben semmi néven nevezendő csatornázás nincs ezen a részen. Innét van az, hogy a házfalak egészen a tetőig vizesek, kivül hullik a vakolat; ez a posvány s viz megesz, tönkre tesz mindent. — A talaj esése miatt hova lehetne legkönnyebben levezetni innét a vizet? — A Tapolca vize sokkal magasabban fekszik, mint a talaj felszine itt, oda nem lehet, mert most, a közel múltban történt, hogy a part itt is-ott is megrongálódott és vize meglehetős mennyiséggel szaporította, nagyította a pocsolyát. A levezető árkot szerintünk csak a vasúti töltés alatt, a Bakonyerébe lehetne vinni. — Miért nem kérik ezt ? 'Hisz maholnap omladozni kezdenek az épületek?! — Kértük már. Deputációztunk, meg is hallgattak bennünket, de a felelet ez volt rá: »Miért építettek oda!« — Hát miért adtak engedélyt rá! Abban az időben jóváhagyták, de most már pusztoljon el ez a kis vagyonkánk is, mások gondatlansága folytán. — De ne feledjék, hogy most háború van és hiányzik a munkaerő, meg talán a város financiái sem engedik meg! — Kérem, soha ilyen olcsón nem végeztethet munkát a város, mint most. Mire jó az a sok hadifogoly ?! Ha a Bakonyerét lehetett velük szabályoztatni, akkor itt is elvégezhetik ezt a munkát, aminek a révén megszabadulnánk ennek a mocsárnak gyakori kellemetlenkedéseitől, (tt sok ember, sok család érdeke, vagyona, egészsége van veszélyeztetve, meg várospolgári jogunknál fogva is elvárhatjuk; hogy minket is olyan elbánásban részesítsenek illetékes helyen, mint pl. a belvárosiakat, mert utóvégre a mi érdekeinket sem lehet Csáky szalmájának tekinteni. Búcsút veszek a panaszkodóktól és az Atilla-utcán keresztül, a Zápolya-utcai mocsarakon át, bekerülök a Döbröntey-utcára és a cuppogó sárban — gyalogjárda nincs, sőt kocsi-ut sem — próbálok végig menni rajta, mig meg nem akad szemem egy házon, (számszerint megnevezni lehetetlen, mert még az Erzsébet-város eme részén nem létezik házszám, de ugy mondták, hogyBükyféle ház). Ennek az udvarán még most is, amikor napok óta nem volt eső, javában tanyáz az ecsedi-láp e kisebb fajtájának, vagy ha ugy tetszik, Pápa város Mazuri-tavának vize. Ez a szennyes lé a kútkáva alján könynyen utat találva, szinültig töltötte a kutat, amiből történetesen egészséges ivóvizet kellene meríteniök az emiitett ház lakóinak. Sok helyen van így. Pedig most a régihez hasonlítva, nem nagy a viz. De mi lesz ezzel a szegény elfelejtett városrésszel, ha bejön az őszi, téli nedves idő, pláne a tavaszi hóolvadás, amikor se ki, se be nem tudnak majd menni a házakba — és megint megtörténhetik az, ami röviddel ezelőtt, hogy a szobákba ömlő vizáradás télviz idején kényszeríti menekülésre majd a környék lakosságát. Búcsúpillantást vetek a mocsárra, ahonnét a libák nagy gágogással, szárnycsapkodva hazafelé tartanak, amelynek feketéllő vize, a közeli vasúti töltésen elrobogó vonat füidrengetésétől remegésbe jön és apró hullámokban fodrozik; azután az esti homály lassan fátyolt borít rá, szuroksötétet; a kicsendességben csak az emberi lábak sáros cuppogása hallik, mert világosságot csak a házak apró ablakainak kisurranó fénye ad az utcára és a mocsárra, ahol a sásos limbusok fenekén a békák már téli álmukat alusszák. Csertői. IRODALOM. Háborús búcsúztatók, miseénekek, háborús offertoriumok, valamint békés offertoriumok. Második bővített és javított kiadás. A kántorok és a nép részére. Irta Kováts Ferenc püski i kántortanító. Ára 90 fillér, a pénz előleges megküldése mellett. Szines gazdag tartalmát és használhatóságát legjobban bizonyítja az, hogy az első kiadás rövid két hó alatt elfogyott. A második bővített kiadás közel 100 oldalas, páratlan a maga nemében. Vannak benne gyászmiseénekek az elesettekért, valamint az egyes elesettért. Győzelemért és békéért. A hadbavonultakért, jegyesekért, esküvőre, sebesültért, a harcban megbetegedettért, béna és vak katonáért felajánlásra az illető nevével együtt mindenkor kiénekelhető. A harctéren eltemetett itthon gyászmise után elbúcsúztatható. A harcból szerencsésen hazatért katona hálaadására stb. minden alkalomra van benne ének. — Az összes jövödelem a sebesültek, özvegyek, árvák, nyomorékok javára fordíttatik. Tekintettel a jótékonycélra, ajánljuk úgy egyeseknek, valamint szövetkezeteknek minél tömegesebb rendelésre. Kapható Kováts Ferencnél Püski. Moson m. * Ezek volnának azok, amit a kiadvány előnyeiről írhatunk. Mindamellett azonban nem hallgathatjuk el ámulatunkat, hogyan tudott az a második kiadásához érni püspöki approbáció nélkül ? Mert eltekintve attól, hogy a könyv tartalma, bár a helyi szokások alapján bizonyára sokfelé használják, egyáltalában nem felel meg az egyházi rubrikáknak, a püspök engedélye bizonyos aggályokat eloszlatna és még ott is biztosítana neki helyet, hol egyebekben ragaszkodnak az egyházi előíráshoz. Igen ajánljuk, hogy egyházmegyei hatóságától a jóváhagyást kieszközölje. Szentgyörgyi Sándor pápai karnagy, fel. szerkesztő. A hős karácsonya. Karácsonyi szinmü 2 felvonásban. Irta Ballegh András dégi plébános. A vallásosság és hazaszeretet mély érzése hatja át e kis alkalmi szinmü minden alakját és jelemét, és az Istenben bízó szegénység, a szeretet cselekedeteiben örömét lelő gazdagság és az áldozatokra kész hazafiság megdicsőüléséből fakad a költőisége. A végső nyomor kopogtat már a kis unokáit gondozó özvegy ajtaján, akinek fia három hónap óta nem ad hírt magáról a harcok zivatarából. Az anyjukat vesztett gyermekeknek csak a jóemberek irgalmából jut • egy kis ruhácska, pár játékszer karácsonyi ajándékul, mikor a gyermekek imáját az út-