Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-10-24 / 43. szám

1915 október 24. pápa és vidéke. 3. világnézet. E világnézet kizárásával kultúrát alkotni annyi, mint homokra házat építeni. — Ne mondják kérem, hogy amikor ezt az igazságot ilyen puritán mezben leszögezni bátorkodom, — ne mondják, hogy előítéletekkel dolgozom, hogy középkori sötétségben bolyongok, hogy vallási fanatizmusban szenvedek, hogy nincs érzékem a modern kor igényei és szellemi szuverenitása iránt . . . Ne mondják, hogy lomtári dolgokat feszegetek és igénytelenségek beállításával vesződöm. Nem . . . Ezt az igazságot a történelem állítja és nemzetek, népek, korok rettentő példáival támogatja. (Folytatjuk). A gici iroda. Igazán kedves dologról van alkalmunk hirt adni. Csaknem egyidőben vettük a m. k. postaigazgatóság alább közölt hirdetményét azzal a hirrel, hogy Jankovich-Bésán Endréné urnő, a gici uradalom harctéren levő birtokosának a Szentkereszthy-bárók ősnemes családjából származó, fenkölt gondolkozású neje saját költségén tudakozó-irodát állít fel kastélyában. Közöljük egyelőre azt a körlevelet, melyet a pápai főszolgabíró kibocsátott. Nem kell nagy szociologikus érzés ahhoz, hogy ebből az arisztokrata urnő emberbaráti szeretetére következtethessünk. Mig e sorok megjelennek, az iroda már megkezdte működését. Kérjük olvasóközönségünket, hogy a népet, különösen pedig azokat, kiknek hozzátartozói hadifogságban vannak, e nemes intézmény igénybevételére buzdítani szíveskedjenek, mert meg vagyunk győződve arról, bogy a gici kastély úrnője nemes elhatározásának legszebb jutalmát abban talája, ha az irodát minél többen veszik igénybe. Most pedig szójanak a körrendeletek. A pósta figyelmeztetése ez: Orosz hadifoglyokkal való levelezés. Mind sűrűbben hangzanak el a panaszok, hogy az Oroszországban hadifogságban levő katonáink nem kapják meg a hozzátartozóik által küldött levelezéseket. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint ennek okát elsősorban a levelezések nagy mennyiségében és a közlemények túlhosszu voltában kell keresni. A közönség tehát csak úgy biztosíthatja e levelezések célhoz jutását, ha az orosz cenzúra munkájának megkönnyítése érdekében két hetenként legfeljebb csak egyszer vagy ennél is ritkábban ir. A levelezés céljára célszerű kizárólag a hadifoglyokat gyámolító és tudósító hivatal által vöröskereszt jelvénnyel ellátott és megfelelő előnyomással kibocsátott levelezőlapokat használni, melyek a legtöbb postahivatalban árusíttatnak. A közleményben kerülendő a közállapotokra és a háborúra vonatkozó minden hír. Különösen sokat árt az ügynek, hogy egyesek burkoltan akarják tudtul adni a hadisikereket, ami az orosz cenzorokat bizalmatlanokká teszi, a többi ártalmatlan küldeménnyel szemben is. Ajánlatos a levelezésnél a német vagy francia nyelvet használni, mert más nyelvekre Oroszországban kevés a cenzor és igy ezek a levelezések soká elhevernek, esetleg célhoz sem jutnak. A falvak intelligentiájára hárul a hazafias feladat, hogy ily levelezéseknek német vagy francia nyelven való megírásánál a nyelvismerettel nem birók segítségére legyenek. Különös súlyt kell helyezni a címnek megirására. Ennél használjunk szintén lehetőleg francia vagy német nyelvet, de a német címet is latin betűkkel irjuk. A cimben okvetlenül benne legyen annak jelzése, hogy címzett hadifogoly, mert más egyének leveleit az ellenséges külföldre nem továbbítják. Ezért tehát a címben a »prisonnier de Guerre« vagy »Kriegsgefangener« jelzést hozzátenni el ne mulasszuk. Sok függ a rendeltetési hely nevének helyes kiírásától is. Ha e tekintetben kételyeink vannak, forduljunk a postahivatalhoz vagy a hadifoglyokat gyámolító és tudósító hivatalhoz (Budapest, IX., Üllői-út 1), mely utóbbi hivatal a ciryll betűkkel irt vagy egyébként kevébé olvashatatlan címek megállapításában is a hozzáfordulóknak rendelkezésére áll. Bélák Lajos főszolgabírónak a járás összes jegyzőihez és csendőrőrseihez intézett felhívása pedig következőképen hangzik: Jankovicli Bésán Endréné gici lakos földbirtokos Gic-pusztán teljesen saját költségén tudakozódó irodát létesített oly célból, hogy a harctéren eltűnt zirci és pápai járásbeli katonák hollétéről biztos felvilágosítást szerezhessenek, avagy hadifogollyá lett ily katonák részére hozzátartozóik által feladandó pénz vagy egyéb küldemények elküldését s kézbesítést közvetítse és a hozzátartozóik által ily hadifoglyok részére szóló leveleket és értesítéseket orosz, szerb, olasz, francia és általában oly nyelven megirja, a mily nyelven ennek megírása szükséges. Mindezt a nevezett úrinő teljesen díj nélkül és hazafias érzületéből kifolyólag teljesíti és járásomból akár levél utján fordul valaki hozzá, akár személyesen megy el, mindenkor készséggel eszközli a tudakozódást és "közvetítést. = Megadjuk! Pápa város képviselőtestületének állandó választmánya e hó 21.-én tartott ülésében a tegnapi közgyűlésre kitűzött tárgysorozat minden egyes pontját, illetve a lapunk más helyén közölt tanácsjavaslatokat elfogadta és elhatározta, hogy azoknak elfogadását a közgyűlésnek ajánlja. Temetőügy. A járvány kórház és a Kálvária. Több hónappal ezelőtt elkészült az a katonai kórház, melyet a hadi kincstár ragályos betegségben szenvedő katonák számára Pápán építtetett. A Wittmann-major és a Kálvária közti területen, ugyanott, hol a boldogult gróf úrtól kapott legelőn a r. k. hitközség temetőt szándékozik létesíteni, épült fel ez a barakkórház. Még készen sem volt a kórház, a katonai hatóság — nagyon helyesen — már előre gondoskodott arról, hogy a kórházban netalán elhaló katonákat hová temettesse el. A városi hatósággal folytatott értekezés eredményeként megállapodtak abban, hogy, miután nem lehet, sőt nem szabad a ragályban elhunytak holttestét a városba bevinni, pláne az egész városon keresztül végig vinni, ezeket sehol máshol, mint a kálváriái temetőben lehet csak eltemetni. Miután pedig az elhunytak között nemcsak r. k. vallásúak, hanem más felekezetbeliek is akadhatnak, miután azonban a kál•» váriai temető kifejezetten r. k. temető, mely felett nem a város, sem a hadi kincstár, hanem csakis a r. k. hitközség, illetőleg az egyházi hatóság rendelkezik, egyszerűen átírtak a hitközséghez, még pedig a v. tanács egy erre vonatkozó döntése alapján, hogy közegészségügyi és rendőri szempontból a barakkórház halottait felekezeti különbség nélkül mind a r. k. kálváriái temetőbe kénytelenek vitetni. A »Pápa és Vidéke« már akkor kifejezte abbeli nézetét, hogy az ügynek ilyetén való elintézése nem egészen korrekt. Hivatkoztunk arra, hogy mi sem könnyebb, mint az új temetőterületből, mely a barakkórháznak teljes tőszomszédságában van, egy közös temetőt kihasítani és épp ézért kár volna a régi temetőbe, hol évszázadok óta tisztán katholikusok pihennek, más felekezetieket is eltemetni és ezzel a pápai r. k. lakosságot vallásos érzületében megsérteni. Lapunkkal egyidőben a hitközségi elöljáróság is foglalkozott ez üggyel és hasonló, sőt még jogi érvekre is hivatkozva tiltakozott a kálváriái temető igénybevétele ellen, de egyszersmint felajánlotta az új, még be nem rendezett és meg nem szentelt temetőterületből a szükséges részt közös, vagy mondjuk tisztán katonai temető céljaira. A hitközség válasza azonban nem elégítette ki az eljáró katonai közegeket és kérelmükkel egyenesen a veszprémi biborospüspök úrhoz fordultak, aki tekintettel a kivételes időkre, melyekben most élünk, megengedte azt, amit a katonai parancsnokság kért. Ugylátszik azonban, hogy a felterjesztésben nem fejezte ki precízen a parancsnokság azt, hogy a régi kálváriái temetőt kéri, mert a püspöki leiratban, mely a plébániára is leérkezett, erről egyáltalában nincsen szó. A r. k. hitközség iskolaszéke, mely ezidőszerint a r. k. hitközség jogi képviselete, sejtvén azt, hogy itt elnézesből félreértés is származhatott, egy felterjesztést intézett a püspök úrhoz, melyben kellőképen megvilágította a felmerült kérdést minden oldalról. Báró Hornig Károly, biborospüspök e felterjesztésre ismét leírt a hitközségnek,