Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)
1915-06-27 / 26. szám
1915 junius 27. pápa és vidéke. 7. is végtelenül sokat tett a hivők lelki üdvének előmozdítására és az Isten dicsőségére. Az ő fejedelmi bőkezűségének köszöni a pápateszéri és szentiváni templom is felépítését. Az anyaközségben a hivők száma megszaporodván, gróf Esterházy Károly egri püspök Pápateszéren egy szilárd építkezetű, szabályos alakú, méretében nagy terjedelmű templomot emeltetett, melyet 1778-ban szentelt fel egyházhatósági engedéllyel Spánicz Ignác pápateszéri plébános. E templom nemcsak az akkori hivők számának volt elégséges területű, de még ma, 130 év múlva is kényelmesen befogadja a mater hiveit. Csak egyes ritkábban előforduló alkalmakkor, mint pld. újmise, missio, jubileum vagy templombúcsú esetén telik meg zsúfolásig a templom a mater és filiális, valamint összesereglett hivőkkel. A dicső emlékű ősök vallásosságát követik az utódok is. A kegyuraságot 1907. július óta gróf Esterházy Pál gyakorolja. A fiatal főúr az elődei által emelt s több ízben átalakított plébániai lakot legutóbb a folyó évben ezrekbe kerülő költséggel javíttatta, nevezetesen a lakószobákat díszesen kifesttette, a melléképület falait megerősíttette, meg is nagyobbította s az eddigi tetőzet helyett tűzmentes cseréppel láttatta el. Vajha a derék főúr fennkölt lelkű példáját követnék az áldozatkészségben a többi patronusok is. Árassza rá és kedves övéire a mindenható bő áldását! Javadalmazás. A plébánia-birtok területe 40 hold szántóföld, mely minőségre nézve jó középszerű. A lakosság, még pedig nemcsak a mater, hanem a filiabeliek is tartoznak a plébánia-birtokot megmunkálni: szántani, vetni, aratni, betakarulni, azonban már régebbi idők óta e munkálatok nem természetben lesznek leróva, hanem sokkal megfelelőbb módon: pénzben megváltva — a plébános cselédjei által végeztetnek. A megváltás összege Teszéren 300 K, Szentivánon 200 K, Sághon 100 K. A kegyúrtól jár a plébános részére 24 öl tűzifa, melynek fele hasáb, fele dorong; a káplán részére is ad évenkint a kegyúr 4 öl tűzifát. E tűzifát a plébániai hivek tartoznak a Bakonyban az uradalmi tisztek által kijelölve, levágatni, ölbe rakni, hazahordani. Az öl helyett természetesen köbméterekben történik a számítás. — Párbér fejében nemcsak Teszéren, de Szentivánban és Ságon fizetnek a gazdák 1 — 1 mérő rozsot, a zsellérek felét, továbbá a gazdák 1 K 5 fillér lélekpénzt, a zsellérek ennek is felét fizetik. — Ezenkívül minden hitközségtől, illetve politikai községtől jár széna is. Teszéren 10, Szentiván és Ságon 3, Tamásiban 2 kocsival. (Folyt, köv.) Elsőrendű kévekötőket, pamutzsákokat, ke nderzsin egeket szállít gyári árakon a Juta és kenderipar részvénytársaság Budapest, V., Klotild-u. .22. Kérdezősködéseknél a mennyiség, minőség és méretek pontos közlése kéretik. Kurts: Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, javit és hangol zongorát és pianinót. Pápa, Főtér. olcsón és a siker reményében akar hirdetni, hirdessen a PÁPA ÉS VIDÉKE c. hetilapban, mely a Dunántul egyik legelterjedtebb hetilapja és nagy vidék minden községébe több példányban jár. Különösen papok, tanítók, vendéglősök képezik vidéki előfizetői zömét s ezért az azokat érdeklő hirdetések közvetítésére e lap a legalkalmasabb. A mérsékelt hirdetési árak lehetővé teszik a legnagyobb terjedelmű reklámok aránylag olcsó Ieközöltetését. Hálanyilatkozatok, állás- vagy munkakeresések és egyéb személyi hirdetések e lap utján igen széles körben terjednek el. Ezért minden tekintetben nagyon ajánlatos a PÁPA ÉS VIDÉKE c. lapban hirdetni. Egyéb tudnivaló a lap homlokzatán található. SL