Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-08-09 / 32. szám

• • • IX. évfolyam. Pápa, 1914* augusztus 30. 35. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A papai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egcsz évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katbol ku§ Kör. Feieiös szerKesztö Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Nemzeti fölényünk. Eszembe jut a költő szava: »Oh, nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka, Magyar tenger vizében hunyt el Észak, kelet s dél hullócsillaga.« Nemzeti létünknek a nagyságát és dicsőségét hirdető eme szép gondolata a költőnek abból az időből származik, amikor nemcsak független, önálló nemzet voltunk, hanem szt. István utódjának a fejét a pápa ajándékozta koronán kivül a meghódított népek országainak koronája is ékesíté . . . Ma másképpen állunk. Nem vagyunk más nép felett jogokat gyakorló, hatalmi parancsot osztogató nemzet. A történelmi' folyamat úgy hozta magával, hogy nemzeti önállóságunk mellett karöltve haladjunk azon nemzetekkel, amelyekkel a nagy monarchiát képezve helyünket méltóan betölthetjük a népek és nemzetek nagy versenyében. Büszke önérzettel mondhatjuk, hogy abban a birodalomban, amelyet monarchiának nevezünk, a magyar nemzet szakadatlanul bizonyos fölénnyel bir a többi társországok felett. Maga történelmi multunk is elég bizonyíték erre; tekintsük azonban most csak magát a jelent. Mihelyt köztudomásra jött, hogy nemcsak Szerbiával, hanem Oroszországgal is szembe kell néznünk, sőt maga a világháború réme fenyeget bennünket: agg uralkodónk elküldte hű magyarjai közé utódát, a korona ifjú várományosát, Károly Ferenc József főherceget, hogy általa tolmácsolja azt a szeretetet, mellyel hű Magyarország iránt a súlyos időkben, a megpróbáltatás nehéz napjaiban viseltetik. Es ki tagadhatná, hogy ez a szeretet kifejezője annak a nagy bizalomnak is, amelyre a király, a trónörökös és az egész dinasztia a magyar nemzettel szemben, mint a múltban, úgy jelenben is bizton számíthat? Ez a mi fölényünk, a mi nemzeti fölényünk a monarchia többi népeivel szemben! Ennek a tudatában röpül át magyar kéz mozdulatára az első ágyúgolyó Belgrád várába; ez érzésből kifolyólag hull elsőnek a magyar katonáink vére Szerbia hegyeire, rónáira. Es ha megtörtént a nagy leszámolás; ha dicsőséggel vívtuk meg a népek nagy csatáját; ha a győzelem kivívásában első és főbb részünk leend; viszonzásul csak egyre várunk és számítunk: a király és a dinasztia szeretetére s bizalmára. Ennek a kölcsönös szeretetnek és bizalomnak nem egy biztos előhírnökét láttuk a mult napok eseményei között. Csak egyet említünk meg a jelenre vonatkozólag. Bécsben együtt tüntettek a háború mellett magyarok és osztrákok s ami igazán megrendítő és felemelő: az osztrákok a Kossuth-nótát énekelő magyarokat éljenezték és megölelték. A jövőre nézve pedig ifjú trónörökösünknek Beöthy Pál házelnökhöz intézett kijelentését adjuk: »Ugy a király, mint én, nagy figyelemmel kisértük az utóbbi idők eseményeit, s nagyon meg vagyunk hatva attól a hazafias, a dinasztia iránt való rendíthetetlen hűségtől sugallt magatartástól, TARCA. Szent JS/Iargit. Zöld lombon át halk zeneszó hal itt el Az ősi zárda árva romjain S ülök merengve, ihlett, méla szívvel A néma templom omladékain . . . S úgy tetszik ez az elhaló zene, Mikéntha orgonaszó zengene, S ébred a mult a holt romok felett: Szent Margit, látlak, látlak tégedet! . . , Tizenkilenc tavasz lehelte rája Minden varázsát, hódító kecsét; Szűz ifjúság hamvas, üde bübája Ringatja gyenge, lenge termetét. Szépsége csalta lengyel herceget, Megkérni a kis liliomkezet, De rája csak liliomárnya hullt . . . Sóhaj kisérte, merre elvonult. Mosolygó, büszke olasz ég alázva Sicilia királyát küldte el; Tarolt magyar föld íriss, legszebb virága, A dal hazája érted énekel, Tenéked zengi hódoló dalát, Min epedő vágy tűze csillan át . . . De Margit ajkán tilalom csatáz, S hiába hívja dal, királyi nász! Csehország nagyhatalmú koronája Uralkodik a koronák felett; Diadéműl rá daliás királya Csupán egy rózsaszálat keresett. S ahol hab csókol egy zöld szigetet, E rózsaszál pirulva integet; Királyi fény között meg is jelen: »Királynőmül esenglek térdemen!« A rendfőnök: Marcel, szülői' ajka, Olympiades, a hű nevelő, Hiába kéri, esdi, noszogatja: A férj ölébe nem és nem megy ő! Mirtuszkoszoru csak gyönyört igér, Töviskoszoru nála többet ér, Evvel jegyezte el annak magát, Aki a titkos szivredőkbe lát. Templomba fut Margit a Mária-képhez. Lemondva áll künn árva Ottokár. Eg peremén az alkony arca vérez, Erdőn a holló azt zokogja: kár! Másnap szomorú, vaksi köd szitált, Mely hazaűzte a szegény királyt; Margitot a kis obláták felett Őrködni küldi zárdarendelet. A kis apácacsemeték szorongva Sandítgatják a bánatos napot, Mely ónos ablakukra nem mosolyg ma, Kimenő tervük, ah, hát elfagyott! »Mi baj — szól Margit, — mint beteg madár, Kit déli táj ősszel hiába vár, Ép úgy remegtek, szóljatok nekem, Okát talán odább segíthetem!« »Csupán iinád segíthet most mirajtunk, Amely csodát csoda után mivel; De esdő szót nem mer rebegni ajkunk! — Csacsog az egyik fürge nyelvivel; — Királyleány vagy s nincsen egy király, Kinek kérése nálad helyt talál,