Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-06-28 / 26. szám

2 PÁPA ES VIDÉKE 1914 junius 28. úgy, mint most, mert akkor szomorú és gyászos napjai lesznek városunk katolikus ügyeinek. Egy olvasó. A nyaralás. Forrón küldi a nap sugarait hozzánk. Egy-két nappal már túl is vagyunk azon a dátumon, amikor a napsugarak a csillagászok állítása szerint a legmerőlegesebben hullanak alá a mi középeurópai földrészünkre. Most kezdődik az a nagy melegség, amely egyrészről a szellemi munkát — a mai felfogás szerint lehetetlenné teszi —, másrészről alkalmat nyújt a természet örömeinek élvezésére, az egész évi munka kipihenésére, a megérdemelt »szórakozások« elkövetésére. Korunknak nagyon jellemző sajátsága a »nyaralás«. Akinek ez nem jár ki, az maga sem veszi magát igazi emberszámba. Az nem exsistentiával biró ember; az nem szellemi munkás, az kizsarolt, annak az élete fityinget sem ér. Furcsán szoktunk nézni, mikor valaki a vakációra, — amely a nyaralás szükséges feltétele — nem számít; nem számít szinte jobban, mint az a kis diák, akinek éltető gondolata s munkára hajtó ösztökéje a vakáció messze derengő napsugaras világa. Pedig, ha hideg számítással s az okosság fekete szemüvegével nézünk a nyárra s a nyár gyermekére, a nyaralásra: hát hamar kiábrándulunk belőle. Hamar be íogjuk látni, hogy közönséges érzéki csalódással ábrándítják az emberek magukat, amikor »nyaralásról« s »pihenésről« álmodoznak. Hogy egy helytelen és alapjában sok hibában leledző társadalmi felfogásnak és szokásnak hódolnak, amikor összepakkolnak s mennek »nyaralni«. Mindenesetre túloznánk, ha azt mondanánk, hogy minden embernél, minden családnál így áll a dolog, ahogyan mi azt most lefestjük. Nem, ezt nem állítjuk. Kivételeket magunk is ismerünk. S legyen szabad azt gondolnunk, hogy a mi olvasóink ezen sorokat nem veszik magukra, mert — ők magukat mind a józan kivételek közé számítják. De azért a nagy általánosságban azt kell mondanunk, hogy a nyaralás több kárral, áldozattal s nehézséggel jár, mint haszonnal, pihenéssel s igazi szórakozással. A kárt anyagi és szellemi kárnak is mondhatjuk. A haszont rendesen egyik irányban sem tapasztalhatjuk, ami természetes is előbbi állításunk szerint. Hiszen csak nézzünk végig a »nyaralásokon«. A magunkén, a másokén. Azaz, hogy csak a másokén, mert mondottuk, hogy mi okosan és kivételes módon nyaralunk (vagy talán sehogyan sem —! szerk.). Azt látjuk, hogy rengeteg pénzt kidobunk a nyaralás címén, amire máshol és máskor jobban, néha égetőbben szükség volna. Elmegyünk divatos, forgalmas helyekre, ahol a hazai kényelmet és szórakozásokat nem kell nélkülöznünk, de ahol éppen a keresett nyugalmat nem találjuk. Még szerencsés az, aki ilyen helyeken egészséges lakást szerezhet magának s nem kell a »fürdő« levegőtlen s napsugaratlan bérkaszárnyáiba szorulnia. Még szerencsés, aki magát ki tudja szakítani egy ilyen »nyaralóhely« társadalmi világából; vissza tudja magát tartani éjjelező mulatozásoktól; akit társadalmi ambiciója le nem nyűgöz, hogy »divatos« és »társaságbeli« módon robotolja le azokat a heteteket, melyeket szerencsés körülményei miatt nyaralásra fordíthat. A legtöbb ember azonban csak elvben pihen; igazában izgalmasabbak napjai, mint odahaza. Többet kell ide-oda kapkodnia, fürkésztem. A mesebeli házaspárnak, — mondta — két fia volt. De az egyik leány volt. Erre vágódtak el az én diákjaim. Aztán tolyt tovább a mese az édes anya haláláról, a mostoha kegyetlenségéről. Beszélt Pali, hogy a kis gyermekek arany koson elmenekültek. A kis leány a Hellespontusba fulladt, a fiú Kolchisba ért . . . Én csak egy-egy szót kaptam el belőle, mert eszem a fiúk karácsonyi hangulatában dúskált. Akkor nyilottak meg ugyanis először igazán előttem. S én most, hogy elmélázó szemüket láttam, tudtam, hogy akkor igazságban láttam őket. Karácsonykor az én kis diákjaim nagy része, már az öregek közé számította magát. Már ők maguk díszítették karácsonyfájukat. Tehát ők már nem élvezhették azt a naiv boldogságot, ami pedig oly kedvessé tette gyermekkorunkat. Ok már azon tudnak örülni, hogy kis huguk, a Bözsike, levelet irogat a Jézuskának. A »gyerekek« lefektetésében s elaltatásában segítenek, majd a karácsonyfa-gyújtáskor hátrább állnak s nézik »a kicsinyek« örömét. Pedig még ők is csak 10—11 évesek. S ők sem tagadhatják meg igazi természetüket. Ha kimennek Tapolcafőre, isznak az összes forrásokból. Gyepes domboldalon legurulnak. De azért ők már hátrább állnak karácsony este s gyönyörködnek a »kicsinyek« örömében. A kicsinyekében, akik a karácsony-esti csöngetéskor »mindjárt tudják, hogy a Jézuska csöngetett« s akik még minden ajándékukat az ágyba viszik s az első éjjel mellette hálnak. Ezek álmát még meglátogatja a kis Jézus és ezek még csókot kapnak tőle csokoládétól maszatos kis szájukra s hófehér lelkükre. S mily kedves az én Imre tanítványom itt előttem! Lehetetlen szinte, hogy ez, mikor rágondol Jézuska születésére, átható meleg érzést érezzen s mialatt szüleire és testvéreire gondol, maga sem tudja miért, sirva fakadjon. Hát ez már valami, lelkéről vesztett szépséget siratna? Lehetetlenség. Hiszen ez ivott a Tapolca összes forrásaiból játékos gyermekleikével s ez gurult le a gyepes domboldalon! O, ha igaz, csak boldogságában sir . . . Hirtelen fel kellett kapnom a fejemet s még gondolatban is megszakítanom a szót. Kis piros pipacs, kicsike piros ruhás baba pottyant a törökösen körül ült rét közepébe. Tiszta, bátor szemű kis lány. S az én diákjaim, mint mindig, éktelen sivításban üdvözölték. A mese megakadt. Igaz, nem is tudom, Pali meddig jutott, de diákjaim sem bánták. A gyerekes jókedv hosszas — 5 perces — figyelés alatt úgy összegyűlt bennük, hogy alig győzött szájukon kiiérni. Felugráltak, de én biztosra veszem, hogy nem tudták, miért is örülnek, mikor maguk között látnak egy piros ruhás kis pipacsbabát. Ele. mint hivatalában s a fürdőzéshez szükségesköltségek előteremtése több gondot okoz neki, mint a kötelességteljesítés; a társas élettől kevesebb ideje marad szabadon; kevesebb pihenője marad a maga számára,, mint az otthoni polgári életben. Ezért tapasztalható mostanság, hogy az emberek egy kissé okoskodni kezdenek s bizonyos bölcseséggel szembehelyezkednek az eddigi nyaralási szempontokkal s a régi rómaiak elveihez kezdenek visszatérni. A rómaiak nyaralását igazán a pihenés és a kényelem jellemezte. Annyira kényelmesek voltak benne s annyira pihenni akartak, hogy még a társaság zavaró befolyását sem tűrték. S ezért nyaralóik a legelrejtettebb völgykatlanokban s a legárnyasabb hegyoldalakban épültek s még ahol nagy sokaságban gyűltek is össze, ott sem egymás hátán, hanem egymástól eléggé távol állottak. Okvetlenül volt erdő, hegy és viz a közelben, hogy legyen számukra friss levegő, délben is árnyas-nyugalmas völgy, alkalma hideg fürdőkre s más vizi testedzésekre. A forgalmas helyeket nem szerették. így kezdenek a modern nyaralók is épülni. így kezdenek korunk emberei is nyaralni, edződni, pihenni. S ez két szempontból örvendetes. Először, mert ezentúl a családok nem állanak majd olyan nagy társadalmi kényszer alatt, hogy vagyoni helyzetük teljes kimerítésével méregdrága helyeken töltsék a nyarat. Azután: a nyaralás nem szórakoztató időlopás lesz csupán, hanem csakugyan pihenés, visszavonult és gondtalan élet. Melyben erősödik a test és a munkára új erőt gyűjt a lélek. S csakis az ilyen nyaralás a helyes! Bár mindenkinek volna módja rája! Nyári László. Lovagló mérkőzések. Mult héten pénteken, szombaton és vasárnap folytak le városunkban a katonai lovagló mézkőzések, melyek gróf Esterházy Pál engedélye folytán a várkertben tartattak meg. A versenyeken ott láttuk gróf Esterházy Pált és nejét, gróf Esterházy Sándort, Hunkár Dénes főispánt és számos katonai és polgári előkelőséget. A mérkőzések tartama alatt a birói tisztet Rohr PVrenc tábornok, a honvédség főparancsnoka, gróf Huyn Károly tábornok, báró Hauer Lipót, Froreich Ernő altábornagyok, gróf Bissinger és Nippenberg tábornokok, Ötvös Imre vezérőrnagy, báró Klingspor Guidó ezredes, báró Berg Herman alezredes, gróf Csáky Károly alezredes, Abonyi Andor őrnagy és Sárossy László őrnagy töltötték be. A verseny tiszteletdijai között volt József főherceg, Rohr Ferenc tábornok, gróf Esterházy Pál, gróf Esterházy Sándor, dr. Balázs Béla zalai főispán, Windischgrátz Ottó herceg, gróf Lubienski János ezredes stb. értékes tiszteletdijai is. A mérkőzések eredménye a következő: I. Díj Lovaglás. 1. Lenek Béla főhadnagy E h. h. ezred Csitri lován. 2. Polinsky főhadnagy IE h. ezred gr. Lubienski János ezredes Index lován.