Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-03-29 / 13. szám

1914 március 29. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. jött e mai ünnepségre. Hirsch Vilmos dr. egészen teljesítette gróf Széchenyi szavait: »Minden ember a rábízott ügyeket úgy végezze, mintha annak teljesítésétől függne a haza sorsa.« Az ünnepelt liusz évi munkálkodása alatt valóban azt így is cselekedte. Ezzel az egész ország iparosainak volt javára, mert a pápai ipartestület nem egy esetben szolgált mintául az egész országban. Érdemeit a felsőbb hatóság is elismerte, mert az itt átnyújtott levélben a keresk. m. kir. miniszter sajátkezüleg ;irt sorokban üdvözli őt ünnepeltetése alkalmával. (Hosszas éljenzés). Fischer Elemér iparfelügyelő meleg szavakban mond köszönetet munkálkodásáért. Szendrői Mór üdvözlése követte, aki fel volt hatalmazva nyilvánosan kijelenteni, hogy a Győri Iparkamara legközelebb levelező-tagjának fogja az ünnepeltet megválasztani. Dóczi Sámuel legilletékesebben tudja méltányolni húsz évi működését, mert ő is hasonló tisztséget tölt be. Utána sorban következtek; Faragó János az Iparos Ifjúság Önképzőköre, Böhm Samu a Pápai Elaggott Iparos Egyesület, Csoknyai Károly a város közönsége, Harmos Zoltán a Pápai Önsegélyző, dr. Fehér Sándor az OMK., dr. Steinberger Lipót a pápai Lloyd, dr. Kende Ádám a Székesfehérvári Ügyvédi kamara nevében üdvözölte. Mindezek után az ünnepelt szólalt fel. Megköszönte az összes egybegyűltek megjelenését. Mikor megkezdette ezelőtt 20 évvel csekély működését, nem számított semmiféle dijra és elismerésre, annál kevésbbé gondolt most ilyen ünneplésre. Ahol csak lehet és ahol csak kell az emberiség javára dolgozni mindenütt ott lenni kötelességének tartotta mindenkor. Mikor látta az elnyomott, agyonsanyargatott iparosokat, azt gondolta és érezte, hogy itt van reá a legnagyobb szükség, azért állott ezen testületnek a szolgálatába. A mai ünnepség, amelyet nem keresett lesz a dija annak, amit ezután még a Pápai Ipartestületért tenni log. (Hosszas éljenzés). A közélet ez érdemes munkásának mi is szívből gratulálunk. A Keresztény Fogyasztási Szövetkezet VIII. évi rendes közgyűlése. A Ker. Fogy. Szövetkezet VIII. évi rendes közgyűlését a folyó hó 25-én délután fél 3-kor tartotta a bencés főgimnázium dísztermében. Varga Rezső elnök üdvözli az egybegyűlteket s a közgyűlést szabályszerűen és érvényesen egybehívottnak és megnyitottnak nyilvánítja. Jegyzőkönyv-vezetésre Fábián Imrét, hitelesítésére dr. Bereczk Gyulát és Keresztes Antalt kéri fel. Azután eléterjeszti az igazgatósági jelentést. Örömmel konstatálja, hogy a Szövetkezet oly nehéz időben, midőn virágzó vállalatok buktak meg, fényesen hiállta a tűzpróbát s a célul kitűzött hivatásnak mindenkor becsülettel megfelelt és meg is telel. Aránylag olcsón első minőségű portékát ad, amellett tartalék-tőkéjét évrőlévre szépen szaporítja, részvényeit 5 °/o os jutalékban részesíti. Ügynöki irodájában — A Hazai Első Magyar Biztosító Társaság megbízottjaképpen — mindennemű biztosítást elvállal. A helyes igazgatás és a lelkiismeretes kezelés, kiszolgálás elismerését látja a szövetkezet abban is, hogy vevői közt üdvözölheti több mint egyharmad részben a nem katolikusokat is. A közgyűlés meggyőződve az igazgatóság, a felügyelőbizottság önzetlen és áldozatos munkájáról a három éves megbízatás lejárása után a szokásos felmentést hálás köszönetének tolmácsolásával megadta. Őszinte megilletődéssel jelenti Varga Rezső elnök, hogy a pécsi dohánygyár aligazgatójává történt kinevezése miatt e szívhez nőtt állásáról, a Szövetkezet vezetéséről le kel! mondania. Maga helyett a íelügyelő-bizottság munkás és érdemes elnökét, Grátzer Jánost ajánlja igazgatóul, mit a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel el is fogad. Majd köszönetet mondva a Szövetkezet minden tényezőjének — az üzleti személyzetnek is, élén a közbecsülésnek örvendő üzletvezetővel: Szabady Imrével — átadja a gyűlés vezetését az új igazgatónak, Grátzer Jánosnak. — E pillanatban Polgár Juliska remek csokrot nyújtott át a szövetkezet búcsúzó, szeretett igazgatójának s szólásra emelkedett 1. Kriszt Jenő esperesplébános. Magasan szárnyaló szavaiban a legmélyebb tisztelettel adózott Varga Rezsőben a tehetséges, a rátermett társadalmi munkásnak, a népjólét lelkes előmozdítójának, a becsületes kötelességtudás, a vallásos meggyőződés tántoríthatatlan bajnokának. Az átnyújtott virágcsokorban az őszinte polgári megbecsülésnek el nem hervadó koszorúját látja azon férfiú számára, kinek emlékét tisztelettel őrzi Pápán a késő utókor is, mely munkájának gyümölcsét élvezi. A nagyhatású szavak s az igaz megbecsülés könnyeket csaltak, nemcsak az ünnepelt nejének, Varga Rezsőné úrasszonynak, hanem igen sok jelenlévőnek szemében is. — Általános elfogódottság közepette mondott köszönetet az új igazgatónak s indítványozza, hogy válassza meg a szövetkezet Varga Rezsőt, mint megalapítóját, örökös díszelnöknek. A közgyűlés tüntető lelkesedéssel tette magáévá az indítványt. Az új tisztikar és az igazgatóság kiegészítése után a gyűlés véget ért. Az új tisztikar: Elnök Grátzer János. Igazgatóság: Varga Rezső, Kalmár Károly, Pomher Mihály, Keresztes József, Paulics János. Felügyelő-bizottság: dr. Csoknyai János, Kovács Ferenc, Pados Antal, Mátz Mihály, Holdonner Gyula, Hekler János, Keresztes Antal, idb. Erdélyi József, Danassi József, Molnár Mihály, Dorcsi János, Mészáros István, Kernya Jenő, Németh János, Kecskés Lajos és Ványi József. — Hát nem szokott ilyen lenni ? — Dehogy szokott! Néha egész napon át se lehet szavát hallani. Semmi baja sincs és tudja Isten mégis van valami baja. Ezt azalatt mondta, míg az ura lent járt a pincében, hogy valami jó régi tokaji aszút hozzon lel. Az asszony azután ott is hagyott a tokaji társaságában. — Csak ne engedje, hogy Sándor sokat igyék! Vérmes, megárthat neki! Úgy-e, megígéri, hogy nem iszik sokat? -- búcsúzott tőle, szeretetteljesen átölelve. — Nem, nem, csak feküdjön le, édes, nyugodtan. Mikor kiment az asszony, Sándor szinte föllélegzett: — Hála Istennek! Látod, jó asszony, derék asszony, de mégis terhemre van! Ahogy terhemre van minden: a kényelmem, a hivatalom, az egészségem. — De hát mi bajod van ? — Tulajdonképen magam sem tudnám megmondani. Nyugodtan élek és szánakozva kellene gondolnom azokra a szegényekre, akik az élet viharai között küzdenek. És én szánalom helyett irigykedve gondolok rájuk. Azokra, akik küzdhetnek írói babérokért, akik nyomoroghatnak, éhezhetnek eszmékért, akiknek van erejük megpróbálni a tehetségüket. Akik nem gyávák, mint én. Akik nem vonulnak el hízni a meleg káiyhasutba, hanem kiállanak az élet piacára, hidegbe, hóba, nyomorúságba. Akik mernek! Oh, hogy irigyelem ezeket! Közülünk egyet. A kis sánta Tárnáit, a poétát, az egyetlent a mi régi kompániánkból, aki elzüllött; aki csak író maradt; aki talán éhezik, koplal ma is, de a maga ura és a maga lelke vágyainak él! Király hozzánk képest, mert szabad, független s nem él olyan sablonos életet, mint mi. — Ö pedig alighanem minket irigyel, akiknek biztos kenyerünk van. S neki alighanem több joga van az irigykedésre, mint nekünk. — De hát élet ez, amit mi élünk ? — Oh igen, még pedig nagyon jó élet — feleltem, a pompás aszuboros poharat megragyogtatva a lámpafénynél. — Hidd el, jó a révben lenni. Jobb, mint a nyilt tengeren. S még egyet. Ne csinálj magadnak szemrehányásokat. Ha igazi, nagy tehetség lettél vol na, úgyse menekültél volna a révbe; mert a tehetség tudata adja a bátorságot. Az Isten keze jobban vigyáz a törékeny naszádokra, mint a nagy hajókra. Azokat viszi a révbe, ezekről tudja, hogy úgyse pusztulnak el olyan hamar. Minek firkálnánk mi most is gyenge vagy közepes verseket vagy novellákat, mikor egészen jó periratokat vagy ítéleteket csinálhatunk! Csak ne tegyünk magunknak szemrehányást! Nekünk se a lelkünk, se a tehetségünk nem volt alkalmas nagyobb küzdelmekre, nekünk révbe kellett jutni. S úgy-e, nem haragszol érte, ha kimondom, hogy neked legkorábban, mert a te sajkád volt a leggyöngébb ott kinn a nagy vizeken! De mindnyájunké gyenge volt! Csak a kis Tárnáié nem! Ö még most is viaskodik odakint, tépett' lobogóval, tört árbocrúddal. Egyedül ő volt közülünk a nagy vizekre való, — azért jutottunk mi többiek mind révbe. — Utálatos állati életet élünk. — Mert nem voltunk méltók az élet küzdelmeire. Ha igazi tehetség lett volna bennünk, kedves Sándor, ma nem ülnénk a békés, polgári révekben . . . Erre nem tudott mit szólni, hát csak ivott egyet a jófajta italból s azután rágyújtott nyugodtan egy jó szivarra.