Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-03-22 / 12. szám

2. PAPA ES VIDÉKE 1914 március 15. igazán a római katakombák utóda és mása ez a — modern kor fehér villanyfényével megvilágított és szilárd vasbetonfalakkal öve­o o zett — hatalmas földalatti raktár. Két ut nyílik innen: az egyik a nyom­dába vezet, ahol ez az ívrengeteg készül, a másikon pedig a könyvkötőhelyiségekbe jut­nak a nyers nyomtatott ívek. A Szent-István­Társulatnak ez a könyvkötőosztálya a leg­tökéletesebbek egyike. A könyvktő-ipar egyik leglassúbb és a gyors termelést legjobban hátráltató munkáját, a hajtogatást itt már gép végzi szinte szemkápráztató gyorsaság­gal. Azután megkapja mindegyik a fedelét: a csöndes, szerény iskolakönyvek egyszerű és tartós szürke fedelét, a könyvek arisztok­ratái pedig szép, díszes köntöst. így felöltöz­tetve jutnak azután a Társulat hatalmas rak­táraiba, amelyek közepén a régi Rózsa-féle ház udvarán emelt hatalmas üvegterem áll. Amerre a szem ellát: a tetőig érő óriási áll­ványok meredeznek. Minden állvány egy­egy könyvlégió. Ugyanezen ház bejárata mellett jobbról és balról az expedicionális hivatalok fogad­ják a belépőt. Itt lüktet az egész hatalmas akció üzleti része. Ide futnak be a megren­delések, amelyek a legújabb ellenőrzési rend­szerrel kezeltetnek. Bámulatos precizitással folyik itt a munka. Itt van a kezemben en­nek az új rendszerű munkának néhány akta­szerü bizonyítéka. Egy sürün rubrikázott papírlap, amely­nek rovatai azt igazolják, hogy a beérkezett rendelés elintézésének egyetlen perce sem marad nyomtalanul és a számlázás, a szám­fejtés, könyvelés, a rendelt tárgyak össze­állítása, tartalmuknak ellenőrzése, a csoma­golás stb. mind a legnagyobb figyelemmel és gyorsasággal kell, hogy végbemenjen, mert minden tollvonás, minden csomag átkötése nyomot hagy azokon az ellenőrző szelvénye­ken, amelyeknek tartalma azután bekerül a vezérigazgató elé terjesztett napi jelentésbe. Minden azonnal el nem intézett tárgy­ról pontosan ki kell mutatni, hogy mi a ké­sedelem oka. így majdnem teljesen eliminál­ják az esetleges panaszok okait. De ha mégis akad reklamáció, az ugyanezen ellenőrző rendszernek a szigorított rubrikáiba kerül. Minden beérkező reklamációról külön jelen­tést kap a vezérigazgató, aki azonnal meg­állapíthatja az ellenőrző tagokról, hogy hi­bás-e valaki és ha igen, ugy ki? A közönség érdekeinek igazán ideális szolgálása ez a rendszer, amelyet egy külföldi tanulmány­útjáról hozott haza Erdősi Károly, a Társu­lat vezérigazgatója. Le kell szállnunk még az intézet leg­hatalmasabb szervébe: a nyomdába. Ami itt van, az már igazán szemkápráztató. Nagy szedőtermek és közöttük egészen külön osz­tály a betüszedő-gépek termei. A hatalmas egyszerre 32 oldalt nyomó — uj rotációs, amelyen az »Alkotmány« oldalai születnek meg. A két színben nyomó naptárrotációs és a Társulat régi nagy körforgó gépe. E gépóriások után sorakoznak azután a sima­nyomógépek katonás sorfalai. Egymás mel­lett búgnak a nagy lendítőkerekek és szün­telenül ontják magukból a nyomtatott ív­rengeteget. És amint újból kiérünk a szabad leve­gőre, úgy nézünk vissza az egész zúgó-zaka­toló géporganizmusra, mint valami ezerkezü csodálatos meselényre. Megkápráztat a sok változat és felébred bennünk az őszinte és természetes csodálkozás, hogy hát miként is lehet összetartani, egységesen vezetni ezt a hatalmas organizmust. Önkéntelenül is a szivre és az észre gondolunk. Az észre, amelyben az idegszálak találkoznak és a szivre, amely a vérereknek a lüktető erőt adja. A Társulatnak az esze és a szive a vezérigazgató, Erdősi Károly személyében összpontosul. Azzal az amerikai rendszerrel, amely a magyarországi grafikai vállalatok között a legjobban a Szent-István-Társulatnál érvé­nyesül, Erdősi Károly elérte azt, hogy sze­mélyzete teljes munkaerejét kifejtve, teljesen összekapcsolódjon az ő akaratával és inten­cióival, amelyek pedig tanatikns lelkesedés­sel, kiváló szaktudással és csüggedést nem ismerő kitartással viszik előre a Társulat ügyét. A Társulatnak anyagi erősségei mel­lett nagy és hatalmas tőkéje ez a lelkes ambíció, amelyet élénken jellemez Erdősi Károlynak e sorok irója előtt tett kijelentése: — Azok az újítások — mondotta — amit most látott a mi telepünkön és ameny­nyiben abban nekem is van részem, nyolc évi előtanulmány, megfigyelés és kutatás eredménye. De nem ez a siker. Ez csak az alap a jövő sikereihez. Most már itt van a kellő alap, amelyre építeni lehet és én tel­jes lélekkel ambicionálom ezeknek az ará­nyoknak megfelelő nagy munkát. Ez a kéz, úgylátszik tényleg biztosan irányítja azt a munkát, amelynek méltó el­végzése felelősségteljes abban a pozícióban, ahová katolikus kultúránknak ezt az erődít­ményét állította a Gondviselés és a katolikus társadalom lelkes készsége. Most tehát megerősített lalakkal, sza­porított fegyverzettel, új sáncokkal körül­árkolva várát még hathatósabb lehet ennek a végvárunknak a működése, amelynek a katakombáiból előtörő betüáradatnak tisztító hullámokként kell végigseperniök a magyar irodalom mesgyéjén. Persian Ádám. Márc. 15-iki emlékünnepélyek. A pápai szentbenedekrendi főgimnázium tartalmas műsorral ünnepelte meg az 1848-i események emlékét. Az ünnepélyt a Hunyadi­induló nyitotta meg, melyet Szelestey Margit urleány, Szelestey Gyula IV. o. és Szelestey Béla I. o. tanulók adtak elő zongorán nagy gyakorlottsággal, ügyes összjátékban. Az ün­nepi beszédet Flóri Oszkár bencés tanár mondta, ki lelkes szavakkal ismertette a nagy nap eseményeit és éles kritikával il­lette a mai állapotokat. Az ének- és zenekar erőteljes együttes »Talpra magyar«-ja méltó záradéka volt e lendületes szónoklatnak. Jó­zsa Ferenc V. o., Szalmay I^jos VI. oszt., Bertalan Pál I. o., Sulyok Dezső VII. o. ta­nulók szavalataikkal járultak az ünnepély sikeréhez, Hajdinák Kálmán VII. o. pedig melodrámát adott elő Széptóth Mariska finom zongorakisérete mellett. A »Falu végén kurta kocsma« kezdetű, művészileg kidolgozott ének mindenkinek tettszését megnyerte. A közönség az énekkar Rákóczi-indulójának hangjai mellett oszlott szét. A ref. főiskolai ifjúsági Képzötársulat délelőtt 11 órakor a honvédszobor előtt tar­tott márciusi ünnepet. A Himnusz eléneklése után Keserű Géza IV. é. pn. szavalta el Bakó Bélának ez alkalomra irt ódáját, Szabó Imre főisk. szenior pedig tüzes beszédet intézett az ünneplő közönséghez. Tóth Sándor VIII. o. t. Talpra magyar-ja és Szózat fejezték be a délelőtti ünnepet. Az esti ünnepély a szín­házban folyt le. Az ének- és zenekar preciz darabjai (Bercsényi induló, Rákóczi-induló), Bakó Béla I. é. pn. lelkes szavalata és az énekkartól előadott »Uj kuruc nóták« után Herczeg Ferenc 4 felvonásos történelmi szín­műve került szinre telt ház előtt. A címsze­repet Szabó Imre IV. é. pn. játszotta a tőle megszokott szinészi ügyességgel. Horváth Irénke a gyengéd Tisza Ilona, Kiss Iluska a kedves Tisza Jutka és Szelestey Margitka a kóbor cigányleány szerepében nagyon emel­ték az est sikerét. A férfiszerepek is jó ke­zekben voltak. Besse Zoltán (Pyber vikárius) változatos arcjátékával, Bakó Béla (Szörényi százados) szines előadásával és Kálnay Ká­roly (palóc) élethű alakításával osztatlan tet­szést keltettek. Keserű Géza (Jávorka) kuruc­nótája is sok tapsot kapott a publikumtól, mely egy magas színvonalú est emlékével hagyta oda a színházat. Az esti előadást táncmulatság követte a Grifl-szálló nagyter­mében. Az áll. tanítóképzőben. Az állami tanító­képző tornaterme rég nem látott akkora néptömeget, mint vasárnap délután. A kö­zönség oly hatalmas számban jelent meg, hogy a rendezőség várakozását jóval felül­multa. s ugyancsak próbára tette a rendező­ket. Pont 3 órára a terem zsúfolásig meg­telt. A műsort Szügyinek »Fohász« c. vegyes énekkara nyitotta meg, melyet a nagy zene­kar kisért. Ezután Szabó Ede, IV. éves növ. lépett a pódiumra, ki ügyesen megszerkesz­tett és kifogástalan előadással elmondott ünnepi beszédével ismételten a közönség köztetszését érdemelte ki. A beszéd után a nagy énekkar Dr. Szőllőssynek »Talpra ma­gyar«-ját énekelte el, mire Polonyi István, IV. éves növ. Kistelekynek »Dobog-e még szived?« c. költeményét szavalta el szokott nyugodtságával és jó hangsúlyozásával. Utána következett Farkasnak »A vén cigány« cimü melodrámája, melyet Loos János, III. éves növ. szavalt s osztálytársainak zenekara ki­sért. A következő szám Váradynak »Petőfi visszatér« c. költeménye volt, melyet Domon­kos Kálmán II. éves növ. szavalt. A műsort a Lengyel Gyula tanár ur által hangszerelt Induló rekesztette be s a közönség a leg­nagyobb megelégedéssel távozott. A Felsővárosi Kat Olvasókör ünnepé­lye délután fél 4 órakor kezdődött a köri helyiség nagytermében, melyet igazán zsúfo­lásig megtöltött a lelkes hallgatóság. A si­került programmot a köri dalkörnek művé­szien kidolgozott énekszámai töltötték meg márciusi, tüzes hangulattal — egyaránt di­csérve a lelkes dalfiakat s buzgó vezetőjü­ket. Az ünnepi beszédet Blazovich Jákó ben­cés tanár mondotta lobogó tűzzel, elragadó erővel magasztalva a minden országok táma­szát, talpkövét: a tiszta erkölcsöt. A Talpra

Next

/
Oldalképek
Tartalom