Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-03-15 / 11. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* március 15. 11. szám. PÁPA ES DÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Árpád-utca 9. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Olvasóinkhoz. Lapunk eddigi felelős, szerkesztője Zsilavy Sándor, aki e minőségben hatodik éve működött, ezen 7negbizásáról le7nondvá7i, alulirt bizottság Kecskés Lajost, ki annak elfogadására kész7iek • nyilatkozott, kérte fel e tiszt betöltésére. A7nidőn ezeket t. közönségünkkel tudatjuk, egyben e helyen is etis77ierésünknek adunk kifejezést a távozó szerkesztőnek kifejtett 77iu7ikásságáért és az új szerkesztőt bizalo77i7nat üdvözölve, kérjük i. Olvasóinkat is, hogy őt bizahmikkal és jöindulatu tÓ7nogatás7ikkat tnegajándékozni szíveskedjenek. A »PÁPA ÉS VIDÉKE« lap felügyelő-bizottság a. Március 15. Egész nap hangzott a pesti magyar ifjúság ajkáról március idusán az elszánt imádság: »Rabok tovább nem leszünk«! és mire a nap nyugovóra szállt, a forrongó kedélyek lecsendesülve megpihentek; a vérnélküli forradalom végetért. A bécsi császár-város kapuján az nap figyelve hajtja le fejét a kétfejű sas; hallja, mind tisztábban hallja, hogy a Lajtán túl valami különös dolog történik, mert az esküszerü fogadás gyengülő' árjai a büszke Bécs falain veró'dnek vissza százszor és ezerszer: »A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk« ! Ti gyönyörű, rügyfakasztó márciusi napok, újra visszatértek! Kinyitottátok eló'ttünk a történelem hatalmas kötetét ismét, hogy lássuk mi törpe utódok, mit tettek ó'k, a dicsó' elődök; hogyan ragyogott a ti arcotok a magyar dicsőség, a szent lelkesedés igazi hevében! A márciusi rügyfakasztó napok visszatértek ugyan, de nem velük a márciusi komoly honatyák, s a lelkesedni, a cselekedni tudó márciusi dicső ifjúság! A történelem lapjai szétnyíltak ugyan előttünk a márciusi szellő fuvalmára s mi az aranybetűs sorok fölé hajolva olvassuk ugyan a nagy tettek szövegét, de a lelkünk igen is érzi, hogy rég eltűnt szép idők, ragyogó, dicső napok emlékét bolygattuk meg; hogy dohos sírboltok levegőjében tapogatódzunk, mely a mi gyenge tüdőnkre nehezedik, megfojtással fenyeget minket, az utódokat! A márciusi levegő átjárta majdnem egész Európát, egyik helyen előbb, másutt valamivel később dagasztotta a kebleket, de vérben fürösztötte meg szárnyait Páristól Bécsig, amerre szállt. Csak a mi dicső ifjuságunk nem ontott vért! Lerázta a sajtó bilincseit, leütötte a börtönök nehéz lakatjait anélkül, hogy csak egy csepp vér is hullott volna a porba; végig vonult óriási néptömegben Pest utcáin és Pestről Budára, de az a dicső akkori magyar ifjúság nem zúzott, nem tört; útjait nem jelölte rombolás! És ez teszi az 1848. március 15-diki tüntető felvonulást teljesen elütővé napjainkban szokásos felvonulásoktól; ez teszi azt a 48-diki ifjúságot örökre feledhetetlenné, minden idők számára tiszteletreméltóvá! Minden eszme, legyen az bármily TÁRCA. Reményeink. Messze távolban, kéklő ködökben, Félig áttetsző fellegek ölén Elénk ha tárul, elénk ha szökken Fel-felcsillanó s eltünö remény: Kitárt karokkal, epedő ajkkal Édesen kínzó vágytól űzve Törtetünk éjjel, törtetünk nappal, Rohanunk érte a lángba, a tűzbe. S mikorra elérjük, lehangolva járunk: Csak távolból tetszett szépnek délibábunk. Ébredés. Tavaszi szellőtől zengedező erdők, Rügyfakadás titkos, sejtelmes zenéje Kisérik lépteim egyhangú kongását S vidáman zümmögnek a méhek közéje. Elmerülve állok: kikelet pompája Gyönyörű szinekbe rejti a világot, De amint a szemem odább-odább téved, Lehullott, korhadó leveleket látok. Sulyok Dezső. Elet és iskola. — Mátrai Guidó bencés tanár felolvasása. — A mult iskolai év végén a vallás- és közoktatásügyi miniszter nagy reformok közeledését jelentette a középiskolákat illetőleg. Beszédében úgy okolta meg ezt, hogy a kor kívánalmainak a mai formájukban a középiskolák nem tudnak megfelelni. Mert a kor azt várja tőlük, hogy az élet számára neveljék azokat, akik a magasabb tanulmányok ügyében hozzájuk fordulnak. Ezt azonban az iskolák a mai alakjukban aligha tehetik. Mert amellett, hogy túlterhelés mutatkozik, a tanulók mégis kellő eredmény és képzettség nélkül hagyják el őket. A reform a latin oktatás kevesbítése, a természettudományi és modern nyelvi oktatás intenzívebbé tétele lett volna. Ennek eredményeképen megoldást nyert volna az a régen vajúdó egyenjogosítás kérdése is, hogy t. i. a reáliskola érettségije éppen úgy jogosítson minden irányú felsőbb tanulmányra, mint a gimnáziumé. A miniszter nagyon akarta a reformot és az illetékes szakkörök nem mertek szabadon nyilatkozni és a javaslat elleni nehézségeikkel előhozakodni. A reform azonban mégsem következett be. Meghiúsította maga a való élet, amelynek érdekében pedig a változtatás történt volna. A modern nyelvoktatás nem dolgozhat 60—70 tanulós osztállyal, mert ott még annyi eredményt sem képes elérni, mint a régi. A reform tehát sok pénzbe került volna. Ez pedig nem volt, így aztán az egész tervezgetés elült — legalább egyenlőre. Az élet és iskola problémája tehát tovább kisért. A felolvasó célja az volt, hogy hallgatóinak bepillantást engedjen abba a hatalmas eszmevilágba, amelynek ez a két szó csak tömör foglalatja. Vázolta az élet és iskola összeütközéseit. Az élet számos — részben át nem gondolt s részben túlzó — kívánságait, amelyeket az iskolával szemben felállít anélkül, hogy valamelyest is segítségére sietne. Van hiba az iskolaügyben, de ez a kultúrélet haladásából s a szellemi és anyagi