Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-01-11 / 2. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* január 11. 2. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilatj Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Munkanélküliség a városokban/) Irta: dr. M.klós Antal Újpest város polgármestere. Mindazon bajokhoz, melyekkel városainknak meg kell küzdeniök, igen nagy és fenyegető veszedelmeket rejtve magában egy uj baj jelentkezik: a munkanélküliség a városokban. A súlyos gazdasági válság hatásait is első sorban városaink sínylették meg és a városok ipara, kereskedelme és forgalmának csökkenése több évre vetették vissza városaink fejlődését. Az országos csapások és a munkaalkalmaknak a falvakban teljes hiánya, — vagy legalább is minimális volta — a vidéki lakosságnak a városokba tömörülését eredményezték s igy aránytalanul megduzzasztották a városok lakosságának munkásfeleslegeit. Az ipari és pénzügyi krizis pedig az ipari munkát megbénította, a vállalkozási alkalmat és kedvet teljesen tönkretette s minden iparágban oly óriási munkahiány és munkanélküliA »Városok Lapjá«-ból. ség kapott lábra, milyenre példa évtizedek óta nem volt. A városokban a munkanélküliek száma ezrekre növekedett. A városok társadalmára nézve nagy veszedelmeket jelent az az állapot, ha dolgozni akaró s munkához nem jutó munkások oly helyzetbe kerülnek, hogy elsőrendű életszükségleteik kielégítése is lehetetlenné válik számukra. Ha a munkás és családja nélkülözhetetlen szükségleteinek kielégítésére önerejéből képtelen, előbb-utóbb a köznek válik terhére; ha nincs meg a lakása, ha éhezni kénytelen, annak nemcsak ő, hanem az egész városi társadalom vallhatja kárát. A népbetegségeknek: tüdővész, typhus, hagymáz, stb.-nek fokozódása és terjedése nagyon is rátartozik a társadalom minden egyes tagjára s egyáltalában nem közömbös, hogy egészséges, megelégedett, jókedvű, értelmes, kulturszükségletek kielégítésére is képes emberekkel vagyunk-e körülvéve és szomszédságban, vagy pedig lerongyolódott, éhező, nélkülöző, tengődő, ragadós betegségek iránt fogékony tömegekkel, nőkkel és gyermekekkel. így a munkanélküliség nagyon is rátartozik mindnyájunkra s megszüntetése közös érdekünk. A munkanélküliség által okozott bajok és veszedelmekben a városoktól és a városok vezetőitől várják a segítséget. Ugyancsak a városok vezetőitől várják a munkanélküliség megszüntetését, vagy enyhítését is. Jól tudjuk, hogy nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt a városok jönnek segítségére az államhatalomnak és létesítenek olyan intézményeket a tömegszükségletek kielégítésére, melynek létrehozása tulajdonképpen nem helyi, hanem országos feladat. A fejlődő élet kényszerűségéből kifolyólag mindig több és több feladat megoldása hárul a városokra. A városok kénytelenek ma már nemcsak szociálpolitikával, közoktatásügyi-, közélelmezési-, közegészségügyi-, hanem iparfejlesztési-, pénzügyi-, kereskedelmi-, sőt még vámpolitikával is foglalkozni. S csakugyan látjuk, hogy egyik-másik TÁRCA. A kis „Liiliom". — Irta: Tomor Árkád. — Mint a liliomszál, Olyan pici volt csak, Szemei tündöklő Sugárban ragyogtak; Fehér volt a lelke, Halavány az arca, A »Liliom« nevet Talán azért kapta, Épen azért kapta . . . Hogy' vonzódott hozzám! Hogyan hozzászoktam! Csak az édesanyám Szeretett tán jobban. Enyém volt szivének Minden dobbanása, Hazaérkezésem Milyen vággyal várta! Tiszta vággyal várta. Kis öcséim vele Mennyiszer vitáztak! Engemet foglalt le Mindegyik magának; S mikor köztük voltam Megosztoztak békén Az én szeretetem Óriás mélységén, Mérhetetlenségén . . . Egyszer hazaírtam: Megyek nemsokára . . •. Mint örült e lelkem Kis liliomszála! S az én bohó álmom Mily színesre szőtte: Hogy' fut a többivel O is majd előmbe, Kapunkból előmbe . . . Ó ha láttam volna E szemet, ez arcot, Melynek gondolata Csak körülem rajzott! Mikor édesanyját Átkarolva kérte: Öltöztesse értem Tiszta hófehérbe, Ragyogó fehérbe . . . És ugy is találtam, Hólehér ruhában, Csak ajka volt néma, Csak a szeme zártan; Csak karját nem nyujtá Forró ölelésre, — A ki6 Liliomszált A halál letépte, Tövestől letépte . . . Milyen fájdalom volt Vesztedet siratni! Azt hittem; a szivem, A lelkem szakad ki! Tiszta szereteted Nem fonta be érdek, — Hiányát — nagy Isten! Hogyan szokom én meg?! Dehogy szokom én meg .