Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-02-15 / 7. szám

1914 február 13. PAPA ÉS VIDÉKE. 5. A Kat. Kör felolvasó-estélye. Változatos, mindvégig kellemesen szórakoztató műsort nyújtott a Kat. Kör mult vasárnapi felolvasó-estélye. Nem volt a Programm sok számból álló, de mégis benne volt minden; adott zenét, éneket, hallottunk monológot, figyelmet lebilincselő felolvasást anélkül, hogy a műsornak csak egy pontja is fárasztó lett volna a hallgatóságra. Szinte észrevétlenül pörgött le az a majdnem két órás programm, szinte sajnáltuk valamennyien, hogy nincs tovább. Az estét Trauner Manci, Józsi és Böske zongorajátéka nyitotta meg, akik a »Szevillai borbély« nyitányát adták elő; az összevágó, szépen kidolgozott zeneszám nagyon ügyes, gyakorlott zongorázóknak mutatta a Traunert estvéreket. Utánuk Flóri Oszkár lépett az előadó asztalhoz. Tartalmas, hosszú felolvasása farsangi gondolatokat állított elénk költőien szines, ragyogó ruhában; párhuzamot vonta | régi jó világ szép szokásai és a mai kor ! hóbortjai között, s felolvasása végén vala- mennyien éreztük, hogy az elmúlt kor könnyű tiszta idealizmusa mennyire lebillenti a mérlegserpenyőt a mai társadalom vaskos materializmusával szemben. A mindvégig élvezetes felolvasást lelkes tapssal honorálta a hallgatóság. Tóth Annus opera-áriákat énekelt; sok szép énekszámot hallottunk már tőle, de ma legjobban meglepett bennünket. Tisztán csengő hangja, finom színezésű éneke, ügyesen megválasztott darabjai nagyon emelték az est sikerét. Művészi énekéhez megfelelő kiséret volt Szentgyörgyi Sándor zongorajátéka. Miklössy Esztike a »Férjet keresek« c. monológot adta elő: a különben is elég jó monológ sok derültséget keltett Miklóssy Esztike eleven, temperamentumos előadásában. Szépióth Mariska egy Beethoven-szonátát játszott, igazi nemes élvezetet nyújtva különösen a hozzáértő publikumnak. Nagy tudásra valló zongorajátéka osztatlan elismerést keltett. Végül Keserű Géza énekelt el több dalt Trauner Manci preciz zongorakisérete mellett. Bár Keserű Géza hangja nem volt a legtisztább, az előadott dalok kivétel nélkül kivívták a közönség tetszését, mely a legnagyobb megelégedéssel hagyta oda a főgimnázium dísztermét. A kitűnően sikerült estélyt Szőllősy Mici urleány rendezte. Farsang" a zárdában. o Az irgalmas nővérek intézete csütörtökön farsangi-estélyt tartott, amelyen azonban nemcsak az intézet növendékei, hanem mi látogatók is pompásan éreztük magunkat. Örült a szivünk, midőn a vallásos lelki élet és komoly tudományos munka helyén a művészetek megjelenésében gyönyörködtünk. Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy a szórakozás és jókedv két legjelentősebb tényezője: a színielőadás és a tánc mily szépen beleillenek a komoly életfelfogás programmjába s mily nemes örömök forrásai lehetnek. Szeretném, ha azon estély lefolyása a mozgóképek filmjén megrögzítve maradt volna. Ha minden savanyú életfelfogásu embertársam előtt lejátszathatnám, amikor a kat. vallást és annak nevelő ténykedését arról vádolja, hogy megkeseríti túlvilágba mutató hitével az emberek életét. Az első szám egy tréfás dal volt, amelyet a növendékek kara Széptóth Mariska énektanárnő kíséretével kedves egyszerűséggel adott elő. Kossovits: »Erzsébettéri verebek« c. szerzeménye volt. A közönség mosolyogva hallgatta a politikai életben is szerephez jutott verebek csiripel ését, amely ilyenformán aktuális jelleggel is birt. Utána szép tánc következett: Magyar tánc cimen. Nyolc kedvesen öltözött képzős mutatta be az ügyes figurákat és a tánc egész finomsága s művészi ereje érvényesült benne s gyönyörködtette a szemlélőket. A harmadik pont három felvonásos vígjáték volt. Egy szegény és nehéz életű háztulajdonosnő sok-sok »szenvedése«, mire olyan lakót kap, akivel meg tud nyugodni. Nem tudjuk, ki irta a darabot, de nekünk nagyon tetszett. A sok tréfa közül nemes alapeszme sugárzott ki. A szereplők ügyes játéka, Gondosné rokonszenves alakja és családja, mégcsak mélyebben vésték ezt lelkünkbe. Igazat adtunk Gondosnénak, hogy csak előítélet az a házi urak részéről, hogy nem szívesen adják ki a lakást oly családnak, ahol sok a gyermek. Nem a gyermekekszáma a kellemetlen és tűrhetetlen, hanem a rosszaságuk és neveletlenségük. Az egyikszép családi jelenet alatt egy úrasszony azt a megjegyzést tette, hogy sajnálja, amiért neki nincs kilenc lánya, hogy ő is így nevelhetné őket. Látszik, hogy az ő szivét is megkapta a darab kedvessége. Itt látszott meg, mily ügyesek a leányok szerepeikben. Szabó Irén, Gondosné szerepében, minden tekintetben jól bevált. Schwarcz Irén és Balázsy Antónia tréfás modorukkal és hálás szerepükkel a közönség lelkes tapsait érdemelték ki. Utolsónak maradt a jókedv legfőbb kifejezője: a cigánytánc. A rendezés ügyességét kell legelőbb kiemelnünk, amely úgy a szereplők megválasztásában, mint hangulatos és a tánc természetének megfelelő öltözetükben a legtökéletesebbet nyújtotta. A négy cigánylány öltözete, a négy cigánylegény egész megjelenése nagyon festői és hatásos volt. Hát még a táncuk! Elég ha annyit mondunk róla, hogy mindnyájunknak igazi gyönyörűséget okozott a ritmusnak e diadala. Szinte túlzásba vitték a szereplők, oly soká tartott! Nem ugyan a közönség tartotta hosszúnak, — hiszen éjfélig is elgyönyörködött volna benne — de őket szemmel láthatóan kifárasztotta. Ez mintha mólja csak úgy a fogai közt: »Nagy ostobaság volt. Nem is tudom, mit csináltam volna azzal a gyerekkel«. j. Ubi bene, ibi patria. Az utcán lobogó gázláng fénye nem hat fel abba a kis padlásszobába, amelyik ott a negyedik emelet felett gubbaszt tompa nyomorúsággal. Jól teszi, minek legeltetné szemét a puszta élet kietlen roncsain, mikor ott lenn automobilok kergetik egymást a lámpák ragyogó fényében. Azoknak a tülkölése fel-fel hat idáig, de csak úgy tompán: itt minden fásult, még a fájdalom is elveszti élét és nem szúr, hanem csak üt rettentő unalmas egyhangúsággal. Szegény munkáscsalád lakja a szobának csúfolt zúgot. A családfő ott ül az asztalnál, gyermekét ringatja előtte az anya. A homály a legjobb buzdítás a hallgatásra és a nyomorúlt mécs nem akar világot vetni az ócska bútorokra. Hosszú hallgatásba merülten néznek egymásra a szülők, de aligha látják egymást; valami más, talán a gyermekük jövője lebeg ott tekintetük előtt. Mintha komoran rajzolódnék le egy élet minden szenvedése a szurtos falakon. Aztán a férfi hangja szólal meg előbb, úgy félig ébren, félig alva: »Hát ez ellen nincs mit tenni. Már eleget futkostam munka után, de hát nem kell az erő sem, még a barommunka se kelendő itt minálunk. Összebeszéltünk egypáran, Amerikába megyünk, ahol még van megélhetés«. »Hát mivelünk mi lesz? Az utcára csak nem dobatsz ki ezzel a tehetetlen gyerekkel ? — riad fel kegyetlen fájdalommal a nő. »Már nektek szereztem helyet, a gyereket betesszük egy napközi otthonba, te majd bejársz csomagolónak ide a szomszéd gyárba, én meg elmegyek. Magammal nem vihetlek, mert elvesznénk a nyomorban hárman. Majd küldök haza, ha el nem hagy az erőm . . .« »Az Isten« — javítja ki felcsillanó szemmel az asszony. »Isten! ez is olyan ócskaság ma már, mint: a haza. Jó hogy azt is elő nem hozod, mert nem szeretném. Ha Isten van, miért szereti egyik gyermekét jobban, mint a másikat, meg aztán mi cimen szent az a haza, amelyik csak nyomort tud nyújtani, meg szenvedést. Ne beszélj nekem ilyent, ha az utolsó együtt töltött esténket nem akarod megzavarni. Meglehet, hogy nem látlak már többet. Fektesd le a gyereket és pihenj le magad is; reggel már a gyárba kell menned!« Keserű szívvel kel fel az anya, hogy teljesítse férje kívánságát. Mit használ neki, ha ellentmond. Még jobban felingerii, még kegyetlenebb káromlásra indítja. Vigyázva fogja meg a kicsikét, hogy lefektesse, de azért az mégis felébred. Szétnyitja árnyas pilláit és körülnéz csendesen nyújtózkodva. Aztán csak kitárja apró száját és kicseppen rajt a legelső szó: apa. Csak egyszer, de ez elég. Amint az apa meghallja, felugrik és meg nem magyarázható kifejezéssel bámul az ő kis gyermekére. Aztán világosság gyúl ott a szive táján, amiből egyre jobban kidomborodik egy kép: az otthon. A haza, amely tud boldogítani, mert tud szeretni, az Isten, ki áldólag terjeszti kezét a családi szentély fölé. »Anyjuk, — mondja azután csendesen az asszonynak — mégis csak jobb lenne talán, ha én vigyáznék a gyerekre, mig te a gyárba lész, addig is mig munkát nem kapok«; Majd meg ölébe kapja a kicsikét, össze-vissza csókolja apró arcát, az meg csak néz ijedten nagy gömbölyű szemével, hogy hát mivel is érdemelte ő meg, hogy az a tüskés arc úgy össze-vissza szurkálja az ő puha bőrét. Sulok Dezső.