Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)
1914-12-20 / 51. szám
4. PÁPA ES VIDÉKE. 1914 november 29. Erkölcsi erőink körül. A véletlenség úgy akarta, hogy a turáni társaság és a hadsegítő bizottság ugyanegy napon, a mult vasárnap délután kezdje meg felolvasásának sorozatát két különböző helyen, de egyazon órában. Mind a két helyen ugyanegy motívum emelkedett ki és ragadta meg a hallgatóság figyelmét legélénkebben: a nemzetek erkölcsi erőinek méltatása. A turáni társaságban gróf Vay Péter pápai protonotárius a mi világjáró tudós főpapunk »Orosz Ázsián át« cimü szabad előadásában a turáni rokonok között, a mult évezredek legendás földjén kalauzolta óriás számú díszes hallgatóságot. xÁ messze multat járva a távoli jövendők útjait kereste. Hallgatóságot mindvégig lekötötte a tudós főpap, aki negyedik izben járt most legutóbb Kelet Ázsiában. Legnagyobb hatást az a jóslásszerü kijelentése tett a hallgatóságra, hogy az orosz további hódításait nem Japán, hanem Khina fogja feltartóztatni, amely állam évszázados dermedéséből most kezd ébredezni, amelynek hatalma a nép erkölcsi tőkék és erők halmazatában lelhető fel. Mandzsúria közel egymillió négyzetkilóméteres térségein járva, tette ezt a megfigyelést a tudós előadó, ahol is a sikvidék és a magyar alföld csudás hasonlatossága kapta meg lelkét, mintha csak a Tisza-Duna közén a Kiskunságban járna az ember, s ahol a családi élet elevensége erős erkölcsi alapon nyugszik s ennek tiszta kultuszát a nép elégedettsége mutatja. A másik teremnek szintén óriás és előkelő hallgató közönsége Hazai Samu báróra figyel. A magyar honvédelmi miniszter fényes tábornoki ruhában és az előbbi disztaláros előadó eszmekörében. »A háború tényezői« felől tart előadást. A hadviselés mintatárában a municiókat ismerteti, a háborúviselés tényezőit mutatja be egymás mellett és egymás után, azok lényegét, fontosságát és hatását domborítja ki eleven előadással, megegyező erővel, nagy alapossággal és világossággal. Az anyagi, • a szellemi és az erkölcsi erők ezek. Elsőrendű és fontos mindenik; de a szakminiszter szerint a döntés hatalma az erkölcsi tényezőkben rejlik. »Adjatok erkölcsi alapon megfelelő nagyságú csapatot s vele meghódítjuk a világot«. Mondotta a miniszter, de mondotta azt is, hogy az államnak mindent el kell követnie, hogy az erkölcsi erőt növelje polgáraiban. Mondott sok, sok érdekest és megszivlelni valót és mi mindezeket nagy örömmel halgattuk és készséggel fogadjuk és lelkesedéssel véssük emlékezetünk érctáblájára. Nagyon jól bevéssük, mert igen is kapóra jöttek. Mai társadalmunk az erkölcsiekben emelkedett összes rétegeik ép ilyenek után áhítoznak. A gigászi erővel lecsapódó ózon hatásával egyenlő reánk nézve mindez. A magyar társadalomnak igen kapóra jön ez, különösen, amikor épen az erkölcsi erők óvása érdekében a mult hetekben egy kis intézkedést kellett tenni a művészi berkek körül. A magyar társadalom a maga fölfogásának beigazolását érzi ki mind a két előadásból és szép elégtételre is talál bennük. Hiszen egy nyomon járnak egészen. A tudomány: a tudós főpap alakjában a messze keleten, — az államhatalom : a honvédelmi miniszter képében a hadviselés óriási problémái között ugyanazt keresi, amit a társadalom a Vígszinház irodájában, hol a műsorról egy kézlegyintéssel lesöpör darabot. Az erkölcsi erők óvása, gyűjtése, erélyük, hatásuk öregbítése a szándék és cél jnindenütt. Im, egymásra találnak hát az illetékes tényezők. Bizalmuk lehet egymás iránt, bizalmuk a tudományban, az államban, a társadalomban, s — egy kis vigyázattal — bizunk a művészetben is. Bizunk benne, hogy a képviselőházban korrupcióra vonatkozólag elhangzott kijelentések nemcsak kijelentések maradnak. Konkrét esetet szellőztetnek a lapok. Megcáfolva nincs a hadikórháziszállítás körében a betegek ellen elkövetett merénylet. írják a lapok, hogy az eljárás a tettesek ellen megindult s hogv azok már ülnek. Ülnek? És nem függnek?! Hadjárat idején nem volna haditörvény? Bizunk benne, hogy van és működni fog derekasan az erkölcsi erők érdekében az erkölcsi, igazságszolgáltatás és elégtételadás követelményei szerint. Bizunk végül abban, hogy a fővárosi és vidéki magyar társadalom a Vígszinházi kis kirándulásból leszűrte a maga tanulságát, hogy rájött saját erejének a tudatára. Ki, a végtelenbe. Magasan kóválygott a sas az erdő felett. Éjszakát lopott fel a sziklák íekete hasadékából a magas kék égbe. Tollai sötét színébe, szemei sötét nézésébe bujt éjszakát. S vonzotta az ő sötétségét az ég kékje. Fátyollal tompított selymes kékje. Mint mikor a könnyel fátyolozott kék szemben fekete nézés vállán meg. S körben keringett a fekete sas. Két szárnya szélesen feküdt szét a levegőben. Nem csapkodott, de szelíden úszott. Mindig egy hely fölött, mindig az erdő kis pontja fölött, hol égkékjét megrabló kis patak született. Gyönggyel rakta ki az Isten a patak bölcsőjét s örökösen csillogtak a gyöngyök, mert mostaa patak szorgalmasan s örökké velük csacsogott. S belelátott az erdőben született, égkékjét megrablott kis patak szemébe a magasan kóválygó fekete sas. S nem tudott tőle szabadulni. Magas tölgyfák sötét kék árnyékú lombjai közt látott a patakba s csak magát látta benne. Örökké magasban magányosan keringélő magát. Fekete mindenségét. S azt hitte, hogy az Isten csak neki teremtette a patakot, a pataknak a gyöngyöket, gyöngyöknek, pataknak s újra csak neki az erdőt s mindnyájuknak a nagy világot. De kiviilök senki másnak. S egyszer megcsörrent a patakparti ka vics, megzörrent a patakmenti faág, elhomályosult a patak lopott kéksége s árnyék borult a patak bölcsőjére. Reszkető, határozott erős árnyék, mely ellopta a patak elől az eget, a sas elől a patakot. S halkan gyűrűzött a kis patak vize. Kerek hullámok rajzottak szinén s nem lehetett tudni, a gyönyörűségtől, vagy a zokogástól remegett-e annyira. Nem lehetett mást látni, csak a sötét árnyékot s a feketén gyűrűző apró kis hullámokat. De csak néhány pillanatig. Addig mig betelik egy vágy, mig elhal egy sóhajtás, megszakad egy szív a gyönyörűségtől, vagy a fájdalomtól. Mert aztán újra látszott a patak kékje, de árnyék ragyogott gyönyörű kék tükörén. Mert látszott fölötte egy fölemelt emberfej. Piros ajkán harmatcsöppként ragyogott a patak vize. S szemében ott villogott a patak kékjének megrablott szépsége, s a patakon, kékjében ott remegett a rálopott emberfejárnyék, mi megfojtotta a magasban járó sas fekete képét. S meglátta a sas a messzeségen át, hogy nincs ott többé, mi addig lekötötte. Kitépett vas csőrével egy szálat acélos tollai közül, a szíve fölül s lehullatta a patak fölé, maga helyett, örök emlékként. S ő maga elszárnyalt meszsze, a végtelenbe. — Ele. HÍREKMagasba szálló levelek. Nem hulló falevelek ezek, melyeket szárnyára vesz a szilaj szél s kerengő táncban visz fölfelé; apró kis papírlapok csak, teleírva bizonytalan betűkkel, feladásra készen, de bélyeg nélkül, hiszen olyan messze mennek: túl a felhőkön, az »édes, aranyos kis Jézuskának a — mennyekben«. S bizonnyal oda is találnak, mert a gyermek őszinte szíve van bennük, mely nem ismer akadályt, nem ismer távolságot, mikor a szeretet szárnyán fölfelé röpül. A kis Jézuska aztán elolvassa a leveleket, úgy amint meg vannak írva apró kezektől, olvashatón: »Kedves kis Jézuska! Igen szépen kérünk, mi nekünk karácsonykor ne hozzál sem hajas babát és semiféle játékot, még karácsonyfát sem (egy kis csokoládét nem bánom). Azt a pénzt, amit Jézuskám, miránk költenél, oszd ki a szegény sebesült katonák között vagy azon gyermekeknek, akiknek az édesatyjuk a háborúba van. Mert a mi jó apuskánk hála Isten ide haza van és ha valami kell, apuskánk megveszi. Csókoljuk aranyos kezedet G. Teruska és Panni«. A szegény sebesültek és elhagyatott gyermekek gyertyafényes, mosolygó karácsonyestéje lesz a kis Jézus válasza ezekre a magasba szálló levelekre . . . — Az új győri megyéspüspök. Miután dr Várady L. Árpád a győri püspöki székről a kalocsa-bácsi egyházmegye érseki székére helyeztetett át, Győregyházmegye püspöki széke jogilag és tényleg megüresedett, I. Ferencz József O apostoli királyi fölsége legfőbb kegyúri jogánál fogva Fetser Antal paleopolisi felszentelt püspököt, a nagyváradi székesegyház éneklőkanonokját nevezte ki az elárvult Győregyházmegye megyéspüspökévé.