Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-02-08 / 6. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* február 8. 6. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 filléi A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavr Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Felelétre váró kérdések c Keleti adoma jut eszünkbe. Lóra száll a lovagolni nem szokott török. A felszállás sikeréért a prófétához fohászkodik: Mohamed segíts! S akkora lendületet vesz, hogy keresztülesik a lovon. A második próbálkozásnál tehát már módosítja fohászát: Mohamed segíts, de ne nagyon! Városunk fejlődik. Szívünkből óhajtjuk is fejlődését, de a lázas, beteges fejlődéstől félünk. Nem tartanánk a merész lendülettől, ha az igazhívő muzulmánnal mi is megrepetálhatnók az ugrást; de egy városnak a jövőbe való, ki nem számított, vakmerő ugrása nyaktörő halálugrás lehet. Kockázatba, sőt szinte bizonyosan veszedelmes zúzódásokkal járó elhamarkodásokba belehajszolni a várost lelkiismeretlenség volna. Az egészséges fejlődésnek két, egyenlően fontos törvénye van: extenzívnek és intenzívnek kell lennie, vagyis kifelé növekednie, befelé erősödnie kell. A kifelé való növekedés szemmel látható városunknál. A már lakott tisztviselő telepen, az épülő műtrágyagyáron kívül egész sereg, merész vállalkozásnak terve rajzik a. levegőben. A városi közkórház, színház, munkásházak, csatornázás, református leánygimnázium, új városház, városi tisztviselők fizetésének, nyugdíjának rendezése, pápa—devecser — sümegi vasút, utcarendezések s ezer apróbb óhaj várja a világrajövést. S városunk extenzív növekedését nézve, azt látjuk, hogy a növekedés a múltban sem volt organikus, természetes fejlődés, hanem csak esetleges alakulások sorozata. Nem a közszükségletek fontossága szerint oldódtak meg az egyes kérdések, hanem aszerint, melyik mögé sikerült több egyes érdekeltet, több párthívet toborozni. Úgy látszik, hogy mind a sorrendet, mind a módot illetőleg a jövőben megint csak és még inkább ezek a kicsinyes szempontok fognak dönteni a megvalósulás formáját vajúdó, kavargó kérdésekben. De e mindenesetre szomorú ténynél még félelmesebb, hogy az extenzív növekedéssel nem tart egyensúlyt az I intenzív, a befelé való erősödés. A szerencsés tőke nincs megadóztatva, kiskereskedőink, kisiparosaink és kisgazdáink meg úgy is roskadoznak a teher i alatt. A város már eszközölt és majd eszközlendő befektetései nem hoztak és nem is kecsegtetnek megfelelő kamattal. A nehéz pénzügyi viszonyok következtében beállott, szomorú pangás többékevésbé minden téren érezhető. Az ilyen súlyos időkben kétszer is meg kellene gondolni: hogyan és mihez kezdjünk. Annál is inkább, hiszen az ősszel már »Szomorú tünetek« cimén, rendezett tanácsú városunk lefokozásáról suttogtak. Az egyik helyi lap múlt számában a városok jövőjéről cikkezve a közegészségügyet jelöli meg a továbbfejlődés első szempontjául. Igen helyesen teszi. E szempontnak figyelembevételével kellett volna már régen megoldani a csatornázás égető kérdését, még pedig a vízvezetékkel egyidőben s az aszfaltozás előtt. xA csatornázás nehéz, de nem mutatós s hasznot nem igérő ügyére újra a feledés szürke köde borul. Annál is inkább, mert vele egyidejűleg a vízvezeték csöveit vagy meg kellene duplázni, vagy a jelenlegi csövek helyett a mostanihoz viszonyítva kétszeres átmérőjű csöveket kellene alkalmazni, hogy vízvezetékünk a csatornákat is elláthassa a szükséges vízmennyiséggel. A közegészségügy másik fontos tényezőjének megvalósulásáról: a városi közkor házról — bár a tervek már készülnek, s egyesek alapkövet akarnak TÁRCA. fíéhány szó a modern költészetről. Irta: Tomor Árkád Sajátságos dolog, hogy valahányszor igazságosabb kritika hangzik el. e téren, mindannyiszor fölszisszennek a modern versek rajongói, mintha gyönge oldalukon találták volna őket,, és sietnek a modern költészetnek, e »tündér-szép leányzódnak védelmére nőknek kijáró köteles do'vagiasságból. Hm! - szép a lovagiasság! de ha már nőnek tettük meg a modern költészetet, annyit talán megkívánhatunk tőle, hogy nőhöz illően viselje, magát, hogy macadjon meg a dekórum korlátai között, ne szálljon le unos-untalan a női. eszmény magaslatáról; ha azonban azt látjuk, hogy ez a tündérszép lány nagyon silány erkölcsi érzéket mutat forróvérű, buja dalaiban, hogy legszebb érzelmeinket gunytárgyáyá te$zi, sőt annyira nem nőies, hogy arcpirulás nélkül mond el olyan illetlen és Ízléstelen dolgokat, melyek férfitársaságban is csak a műveltség legalsó fokán járják: bátran elmondhatjuk, hogy önmagát kompromittálja, aki e tulajdonságát is erénynek tartva, rendületlen híveként védelmére kel. Bocsánat e sokak szemében vaskalaposságra valló distinkcióért, de szerintem a tündéri szépség és a becsület még a huszadik században sem azonos fogalmak. Már pedig a »modern költészet* nevet viselő leányzó olyan nő csak, aki közbe-közbe erényes is szokott lenni . . . Mindazonáltal épen nem vagyok ellensége a modern költészetnek. Ez az irány kétségtelenül nagy fejlődést jelent a költészet történetében. A termékeit is szeretem, de csak — válogatva; azt fogadom el belőlük, amit egy lélek egészséges étvágya megkíván, amit az ember egészséges ösztönei befogadni engednek. Ez, azt hiszem, nem csupán katolikus álláspont, hanem minden jóizlésüymber követendő eljárási módja. Mi kötelességünknek tartjuk megvédeni a mode rnséget azokkal szemben, akik vele visszaélnek; mi Ady költői stílusa szerint »bősz Judások, vérebek, gyáva kakasok, gyengekaru, vén kocsisok, félig-élők, habzó szájuak, magyarkodók, ködevők« vagyunk, mit se' számit! a modernség mielőttünk oly nagy és annyira eszményi fogalom, hogy nem adhatjuk oda az erkölcstelenségnek, a vallástalanságnak és elfajultságnak cégérül. Találóan jegyzi meg Pakots József, hogy »amit náluk ez a szó tartalmilag jelent, az egy csomó kiforratlan, nekiszilajodott fiatal versirónak erkölcsi fogalomzavara* (»A költészet fejlődése«). Sokszor hangoztatott vád a »modern« költők legtöbbje ellen a nemzetköziség, az érzékies hang, a nehezen érthetőség; s e vádakat még akkor sem kell visszavonnunk, ha mindjárt a költőkirályra, Ady Endrére hivatkozik is valaki. Tudatosan neveztem Ady Endrét költőkirálynak, mert csakugyan legtehetségesebb a vele egy táborban levők között. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hibái nincsenek.