Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-11-15 / 46. szám

1914 november 15. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. De hát ez már csak nem rend s nem harmónia s ugyancsak ez nem lelki rokonság s testvéri kapcsolat! Ha apáink, testvéreink s fiaink igazán hősök, akkor gyermekeik, feleségeik s nővéreik is hősök legyenek s »ne fajuljanak el az Isten gyermekeinek nagy gondolataitól«. Szűnjék meg az ellentét hőseink s mi köztünk, némuljon el a diszharmónia a himnusz s a koldusének közt. Épp az a mi bajunk s fájó egyoldalúságunk, hogy csak azt nézzük, amit vesztettünk s hogy elfelejtjük azt, amit hőseink s halottjaink eszményi példájában s áldozatában nyertünk, még pedig nemcsak mi, hanem az egész világ. Mi ugyan elvesztettük azokat, kiket szerettünk s kiknek visszatértét epedve vártuk; azonban a sötétség, melybe reménytelenül nézünk s a veszteség, melyet fájlalunk, nem minden; sőt az éppen csak egy oldala a küzdelmes létnek; a másik oldala a' lélek, az erő, a győzelem, az Isten, a minden! A sötétség mellett, mely a szemre borul, óriási lángkévék gyúlnak ki a hívő lélekben; a halálban megtört szemek kialvó tűzhelyén új tűz lobog, az ideális lélek lángoszlopa s ha közel akarunk állni azokhoz, kiket szívből szeretünk s elfelejteni nem akarunk, akkor nekünk is meg kell nyitnunk szemünket az eszményi fényeknek s a gyász sötétségét a nagy hit világosságával kell földerítenünk. Nekünk is adni s áldozni kell tudnunk, tudnunk kell odaadni azokat, kik önmagukat adták oda. Mig ez nem történik, addig ütközésben s diszharmóniában állunk, még pedig törpeségünk ütközik fiaink s testvéreink hősiességével s repedtharang-lelkt k szava zavarja a magasban szóló ezüstharang-lelkek harmóniáját. Mi magunk vagyunk az ünneprontók! Igazi ünnep, a hősök ünnepe is csak akkor lesz, ha mi is hősök leszünk, ha mi is áldozatot hozni tudunk s ha azokat tudjuk odaadni a magunk részéről, kik már odaadták önmagukat. Akkor az a felsőbb világosság fölragyog a mi lelkűnkön is s abban meglátjuk majd ölelte; azután átkarolta kis feleségét s elkezdte kiáltani: Elmegyek . . . bocsássanak meg. Kérem . . . elmegyek . . . s azután még néhány szót hallottunk tőle, mi szivének kedves volt s azután ismét a csatatéren képzelte magát. Úgy látszik, hogy sokszor hallhatta, mert lázas álmaiban sokszor ismételte: Fiuk! előre! Regiment! Feuer! Fiuk! Tűz! . . . Mikor a három golyó, melyek testében bennmaradtak, igen nagy fájdalmakat okozhattak neki, mikor e golyók nagyon szúrhatták, akkor el-elkiáltotta: »Orosz! vedd ki a karmaidat!« De nem vette ki. A mi szegény honvédünk lázas álmaiban az őt ápoló kapitánynét mindig »Irmá«nak, »kedves kis Irmá«-jának szólítgatta. (Negyven fokos lázában hitvesének nézte s azért így szólította.) Mikor búcsúzott, azt igérte, hogy majd rózsákkal koszorúzva tér vissza. Rózsái is lettek — 5 piros sebe — vissza is tért — de koporsóban. Lelke az Istené lett! Szive — utolsó dobbanásáig — hitveséért vert! Élete pedig — Hazájáé! Rövid, de nagy szenvedéseinek legyen a jutalma örök! jni is, hogy a rendetlenségben s a brutalitásban is van rend, mely abban áll, hogy a szellem győzelmesen emelkedik ki a világbomlásból s áldozatainak energiájával lendít egyet a lelketlen világon; fölfelé lendíti az »iners moles«-t. Ezt a rendet a nagy rendetlenségben meglátják mindazok, akitc megtapasztalják, hogy a rossz, a baj, a szenvedés .is csak szolgahatalom, csak teherhordó »brutum«, melyet a lélek saját céljaira fölhasznál; fölhasznál arra, hogy fölküzdje magát a bruí tális hatalmakon, hogy simábbra csiszolódjék keménységükön s durvaságukon s hogy kristálytisztává s átlátszóvá égjen ki azoknak i az erőmegfeszítéseknek hevében; melyeket a buta anyag elleni harcban kifejt. Tudom, hogy ez nehéz; de hőseink máris oda emelkedtek föl; hangoljuk hát mi is magunkat e reflexiók' által a hősiesség s a lemondás nem csüggeteg, hanem világfölényes s bízó harmóniájára. (Vége.) Nemzeti kölcsön, nemzeti kötelesség. Ha volt valaha nemzeti kölcsön, úgy a mostani érdemli meg ezt az elnevezést leginkább. A mostani, amikor az állam a nyerészkedő bankok és pénztőzsérek mellőzésével közvetlenül a honpolgárokhoz fordul s tőlük kér kölcsönt a hadviselés céljaira. Valóban nemzeti kölcsön ez, mert hiszen célja az ország, a nemzet életének biztosítása. Pénz nélkül nem lehet a háborúban győzni, a hadviselés rengeteg összeget emészt fel. Ha a hadviselésben voltak eddig sikereink, annak a legfőbb oka az, hogy a kiváló emberanyagon kivül volt pénzünk is a hadviseléshez. így kell annak lennie a jövőben is. A hadvezetőség, amely ezt a hadjáratot intézi, rendelkezzék ezután is rnecsak bátor, vakmerő, nélkülözéseket bíró katonákkal, de pénzzel is, amely ellenértéke minden a hadakozáshoz szükséges felszerelésnek. A palotáktól a kunyhókig meg kell dobbannia most minden magyar szívnek. A palotáktól a kunyhókig fel kell lobbannia most mindenütt az áldozatkészség lángjának. A ládafiák, és bankok mélyéből elő kell vándorolnia a tartalék tőkéknek. Nem arról van szó, hogy fölös pénzünket minden ellenérték nélkül odaadjuk, hanem arról, hogy azokat jobb és nemesebb cél érdekében gyümölcsözőleg befektessük. Kölcsönt kér az állam, nem pedig adományt, s ezután a kölcsön után igen tisztességes kamatot igér, amennyit semmiféle takarékbetét nem szokott hozni. Az a kérdés tehát, hogy készpénzünk kamatozatlanul eldugva heverjen, vagy pénzintézetben csekély kamatot hozzon, vagy pedig a pénzt az állam rendelkezésére bocsássuk gyümölcsözőleg. A pénz egyik helyen se biztos, jöhet idő, hogy a ládafiából valami becstelen tolvaj rabolja el, jöhet olyan idő is, hogy a pénzintézet tönkre megy és tőkéink ott vesznek, de olyan idő nem jöhet, hogy a magyar állam megsemmisüljön. Az tehát, aki államkölcsönt jegyez, a legbiztosabb helyre tette felesleges pénzét. Szedjük elő tehát az ötven és száz koronásokat, s vigyük el a haza oltárára. Akinek ezrei vannak, adjon ezreket, akinek nincs annyi, adjon annyit, amennyit tud. Jobb befektetést nem is csinálhatunk, mert az a kölcsön nemcsak kamatokat fog hajtani, de a hadisikereknek egész seregét biztosíthatja. Ez a kölcsön lehet az a mustármag, amely az irá's szavai szerint rövidesen terebélyes fává fog növekedni, amelynek árnyában azután a hadviselés megszüntetésével virulhat a jólét, a megelégedettség. Magyar szivünk minden hevével, bizakodó lelkünk minden érzésével valljuk, hogy jobb befektetést az ország egyetlenegy polgára sem tehet, mintha most segítségére siet az államnak. Lehetetlen is, hogy ennek a kölcsönnek ne legyen meg a kivánt sikere, vagy ragaszkodunk ennek a hazának a földéhez, vagy nem. Ha ragaszkodunk, akkor a legnagyobb áldozat is kevés, ha nem ragaszkodunk, akkor megérdemeljük, hogy elvegyék tőlünk a haza földjét. Ismételjük azonban a kölcsönjegyzés nem áldozat, az csak befektetés. Az okos, praktikus, számító ész is azt mondja tehát, hogy amikor nagyobb javak biztosításáról és megteremtéséről van szó, akkor ne sajnáljuk a befektetést. Magyar áldozatkészség mindig volt, ha az állam áldozatkészségre appellál, akkor a szükséges kölcsön bizonyosan együtt lesz rövid idő alatt. Most azonban az állam nem csak az áldozatkészségre, .hanem a számító, okos magyar észre is appellál, arra kell tehát törekedni, hogy a kölcsönt a magyar nép ne is egyszeresen, hanem sokszorosan túljegyezze. HIRER. — Erzsébet napján, boldogult emlékű királynénk névünnepén reggel 9 órakor ünnepélyes gyászmise lesz a plébániai főtemplomban, melyre a hatóságok és hivatalok ezúton is meghivatnak. A hívek is legyenek jelen minél nagyobb számban, imádkozzunk egy drága életért, nemzetünk őrangyaláért, kinek lelke e válságos, nehéz időkben is bizonyára felettünk lebeg s velünk érez! — Bibornok Megyéspüspök Urunk legutóbbi körlevelében köszönte meg Papságának, a névünnepe alkalmával kifejezett jókivánatait, mit ama nemes együttérzés jelének tekint, melyre főleg a mai nehéz napokban oly nagy szükségünk van, hogy Egyházunk és Hazánk javára vállvetve s áldozatos lélekkel s szeretettel munkálkodhassunk. Buzgó munkálkodásukra a Mindenható szent áldását kéri. — A hivek adománya. Kriszt Jenő esperes-plebános ujabban 39 K-t küldött a Hadsegélyző Hivatalnak a pápai hivek adományából, mely összeggel együtt a pápai hivek összes adománya 160 K-t tesz ki.