Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-09-27 / 39. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1914 szeptember 27. A Felsővárosi Kath. Olvasókör rendkívüli közgyűlése. — 1914. szept. 20. — Elnökválasztásra sereglettek egybe a Felsővárosi Kath. Olvasókör tagjai. Flóri Oszkár, bencés tanár ugyanis, aki a március 8.-iki közgyűlés óta agilis elnöke volt a körnek, Pannonhalmára került, az elnöki szék tehát megüresedett. a közgyűlés a legutóbbi választmányi ülés jegyzőkönyvének felolvasásával vette kezdetét, amikor a választmány egyhangúlag Blazovich Jákó bencés tanárt jelölte az elnökségre. A jelenlevő tagok egyhangú lelkesedéssel járultak a jelöléshez s mindjárt öttagú küldöttséggel adták tudtára új elnöküknek a választás eredményét, kit Somogyi József társelnök megható szavakkal üdvözölt a kör helyiségében. Blazovich Jákó megköszönte a bizalmat, melyet a jövőben akar kiérdemelni. Dolgozni jött a kör tagjainak élére, kiknek minden ügyét szeretettel öleli föl, csak őszinteséget, bizalmat lásson mindenkor önmaga iránt. A háborús világ különféle kötelezettséget ró a társadalom különböző rétegeire, magára a körre is. A köri tagokjó része mint katona szolgálja a hazát, de az itthonmaradottak is kivették részüket az áldozatból. Örömmel hallotta, hogy a Kör a sebesültek részére fölajánlotta összes helyiségeit, 30 ágy fölszerelését, a fűtést, világítást, a hadbavonultak családtagjainak pedig elengedi az évi tagsági díjat. Jó uton van— Látja, olyan jó pajtás volt maga mindig esténkint. Megkönnyítette az én egyedüliségemet. Sokszor olyan nehéz volt néznem a vasutat. Szerettem volna röpülni haza, ahol annyian szerettek, ahol minden más volt. És, látja, a maga ábrándozása mindig úgy megvigasztalt, megmarasztott. Higyje meg, Laci — úgy-e nem haragszik, ha így szólítom ? — nagyon sajnáltam magát és sokat kárhoztattam magamat attól az utolsó estétől fogva. A fiu csak nem szólt. Lehajtotta a fejét. — Jöjjön, nézze meg a kertemet! Hallgatagon járták az utakat. László | szeretett volna mondani sokat, búcsúztató, szomorú szavakat, de nem tudott. Csak a leány szólt néha, néha. Szeretett volna ő is mondani valamit. Csak kérdezte volna László. De a fiu nem kérdezte, hát mi is annak a másiknak a neve. Hamarosan el is búcsúzott. Csaknem sirt. Este volt már. Elcsöndesült a falu alkonyati lármája. Megálltak a kiskapuban. — Őrizze meg azoknak az estéknek az emlékét, Margitka. Nekem ünnepek voltak azok. Ne vesse meg őket maga se. Margitka, még csak egyre kérem, ne vegye rossz néven, ha nem kisérem ki az állomásra. Nem birnám. Isten vele! Itt már elcsuklott a szava. S már megindult, mikor még visszafordult, megemelve kalapját s kérve, szomorún szólt: — Áldja meg, Margitka, mindörökre a jó Isten! És csak ment, ment a kelementei földek felé. Most az egyszer a leány tekintett utána hosszan s nézte eltűnő alakját az októberi korai sötétben. riak a köri tagok, hisz' nemcsak ajkukon él a hazaszeretet, de tettekben nyilvánulva szivükben is ott van. Lelkes szavakkal hívja föl a kör áldozni kész tagjait, hogy jelentkezzenek, kiki mit ád a 30 ágy fölszereléséhez. A jelentkezés, gyűjtés meg is indult s kitett íven tovább folytatódik, hogy a kört ne érje váratlanul a sebesültek érkezése. Még Somogyi József társelnök mondott köszönetet az ajánlkozóknak, mire a lelkes hangulatú rendkívüli közgyűlés az új elnök éltetésével véget ért. Pasztellek. XXI. Üres, szélesképű kirakatban fonalakat húztak az üvegen belül. A fonalakra kis csiptetőkkel apróbb-nagyobb képek kerültek. Háború élt rajtuk. De oly csöndes háború, mint a halál. Mert a háborús zajok, csattogások, dörgések, ordítások s hörgések szüneteiben már a halál csöndessége érzik. Ott már ez küzd a hangos szavú élettel. Csönd lesz az uralkodó, mint a kirakatban, az üvegen belül. Nem zavarja meg ezt a kirakaton belül felhangzó zaj. A munka zaja, mely pihenni éjjel sem tud, akár a láz és a vér . . . Sokan összegyűltek a kirakat képei előtt. Nem szólnak. Testük előre hajol és szemmé válik egész lelkük. Két szem belevillog a kardok fényébe és a srapnelek robbanó világosságába. S megtelnek a lelkek erővel, érzéssel. Vággyal vagy félelemmel. S ez a csupa-érzés embertömeg engedi összefolyni szeme előtt a képeket. Az egyes képek eltűnnek, csak a lelkük él. Csak a kard villan, az ágyú szól, a ló horkan s az ember rohan hősiesen. Mindig csak előre. S mindenkinek van egy-két embere, akit a középpontban lát, akit, egyedül, mindig lát. Akivel vele van nappalában és álmaiban. S fölriad, ha bútorok ropognak, reszket s felkötött kart vagy átkötött fejet lát. Hord virágot, ha győzelmet ünnepel vagy halottat kikísér. S virággal szór tele sírokat s diszít fel hősi melleket. Mindezt egyért, aki lelkében él s akit mindig lát, nappal és álmában . . . Kis gyerekek húzódnak meg a tömeg háta mögött. A karok alatt, a könyökök közt néznek be s isszák a háborúk lelkét, néma, hallgatag képekről. Egyik közülök érzés nélkül áll ott. Ő nem a háborút, a halál és élet küzdését látja. Ő csak a kirakatot, mihdenestül s előtte a nagy tömeget. Picike kis ember, de öregek módjára van felöltöztetve. Sáppadt, áttetsző hófehér arcbőrét még fehérebbé teszi fekete haja, a halántékánál két oldalt hosszan lelóggó huncutka. Vézna két kezét nadrágja zsebébe mélyeszti. Olyan, mint aki már sokat élt, de gyermek nem volt soha. Akinek az apja szintén ilyen volt s minden őse életén át lett ilyen. Olyan, mint akik csak egy érzelmet éreznek s őriznek, de ezt mélyen lelkükben, s amely megöl gyermekkort, tűzben csillogóvá tesz szemeket és testeket sorvaszt. Akik csak élni tudnak. A kis öreg sem a háború lelkét látja s érzi, hanem a kirakatot s előtte a nyüzsgő tömeget s elképzeli magát egy ilyen szélesszájú kirakaton belül, a boltban, s az ő kirakata előtt látja már az embereket . . . Egy gyermek lelke ielgyúladt a képektől. Izmai megfeszültek s hatalmas rikoltásában benne van mindaz, ami lelkesedés. Vadul belerúg a kis íehér arcú gyerekbe, aki csöndesen áll, aki fehér arcot s öreg fiatalságot örökölt szüleitől, nem rikoltásos erőt. S a rúgásokat türi egykedvűen. Mintha nem is érezné őket a teste, pedig csak a lelke íásult el már őseiben, mikor minden pillanatért reszketni kellett. Kinn, a nagy pusztaságon, vad szláv népek közt, véres csapású kancsukák közt. S itt még nem éledt újra a rúgásokhoz hozzászokott test és lélek . . . A fehérarcú gyerek nyugodtan, egykedvűen ébred föl elmerengéséből, megindul a kirakattól és csak egyszer néz vissza a háború lelkesedésében még mindig őt rugdaló kis hősre . . . E|

e. hírek. Tábori posta Édes anyám asszony! — ne nehezteljen rám: Nekem már régóta nincsen édes anyám, Magát hivom hát így, biztosan remélem, Elfogad fiának ott bpnt a szivében. — — Fia mellett voltam mindig a csatában, Megosztoztunk egymás bújában, bajában. És ha más kötelék köztünk nem lett volna, Testvérekké tett vón a muszkák golyója . . . Mellette állottam, mikor jajszó nélkül Hullott ki a fegyver hanyatló kezéből. ... Én a vigasztalás szavához nem értek, De annyit mondhatok, öt siratni vétek. Sokszor mondta nékem: »Meglásd pajtás, hogy én Itt maradok halva győzelmünk mezején, De hogyha nem látom többet hazám napját, Keresd fel helyettem az anyám hajlékát, Mondd meg neki: fia hős volt és nem gyáva, Ne hulljon miatta könnye bús arcára! Itt van ez a virág, a mátkámtól kaptam, Azt mondta, úgy nem fog majd a fegyver rajtam, Itt hordom keblemben, vidd el neki pajtás: Szálljon vissza hozzá mint utolsó áldás. Szivemből kívánom, legyen boldog majdan Feledje el, hogy már egy bús halottja van!« Édes anyám asszony! nekem senkim sincsen, Kerestem a halált, hogy rajtam segítsen, Apám, anyám meghalt, senkim a világon Életem útjait magánosan járom. De már nem halok meg élnem kell úgy érzem, Amig a megbizást rendben el nem végzem. Isten áldja kendet, nem szomorítom máiVári Szabó János, pápai közhuszár. Sulyok Dezső. — Személyi hirek. Dr Vadnay Szilárd kir. tanácsos, vármegyei tiszti főorvos f. hó 19.-én Pápára érkezett, ahol részt vett a dunántúli ref. egyházkerületi gyűlésen, majd megtekintette a sebesült katonák részére felállított kórházakat. Városunkból, hol az Irgalmasok rendházának volt szivesen látott vendége, 21.-én, hétfőn délután utazott el.— Dr Vértesy Gyula kir. tanfelügyelő városunkba érkezett. — Németh István Komáromban. Amint értesülünk, Németh István, a dunántúli ref. egyházkerület püspöke, komáromi lelkész állását f. évi október hó 4.-én szándékozik elfoglalni. — Az irgralmas-rendházból. Kmetóni Mátyás irgalmasrendi tag, ki képesített gyógyszerész s hittudományi hallgató is, néhány hetet Pápán töltött, ahol az Irgalmasrend gyógyszertárában kisegítő szolgálatot teljesített, e hó 20.-án, teológiai tanulmányainak folytatása végett, visszatért állandó tartózkodási helyére, Pozsonyba.