Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)
1914-09-13 / 37. szám
IX. évfolyam. Pápa, 1914« szeptember 13. 37. szám. PÁPA ÉS YIDÉKE. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: ígyes szám ára 26 fillér. Felelős szerkesztő Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám. A lap megjelenik minden vasárnap. Kecskés Lajos. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Feleszmélés. A vén Európa — eltekintve a nemrég lezajlott kis balkáni háborútól — hosszú időkön át látszólag a béke áldásos napjait élte. Azért mondom, hog} 7 látszólag, mert ez a béke igazában csak külsőség volt, amelynek leple alatt azonban minden téren s minden irányban érezhető forrongás lappangott és most, hogy a rejtett, titkos erők a napvilágra lépve megmozdultak, mi több, egymással birokra keltek, látjuk s már most a kezdet kezdetén — szomorúan bár — tapasztaljuk is azok következményeit. Minden állam alapja, talpköve a tiszta erkölcs . . . A szépséges Franciaország, melyet a német fegyverek ereje egyszer már a földre terített, most uj megaláztatás előtt áll és ki tudná megmondani, vájjon lesz-e ereje ahhoz, hogy eljátszott dicsőségét még egyszer visszaszerezze ? A francia művészet, a francia divat, mely egész Európát varázshatása alatt tartotta, most minden bájától megfosztva rongyolódik össze a háború pusztító eszközeinek megsemmisítő hatalma alatt. És a nép, amely erősnek mutatkozott arra, hogy más nemzeteket is — ahová maga eljutott — az istentagadás, az elpuhultság, az erkörcsi sülyedés útjára vezessen, az igazságot kereső s az igazság védelmében lesújtó fegyverek zajától megrettenve siet elhagyni a francia fővárost, Párist. Lehet, hogy rövid időn belül elmondhatjuk: Franciaország volt, de — nincs. Ám nekünk, kik igazságos ügyért harcolunk és élni akarunk, számolnunk kell nemcsak népek és nemzetek pusztulásával, hanem a pusztulás okaival s körülményeivel is. Francia- és Oroszország pusztulásának okait és körülményeit Apponyi Albert gróf az Élet 36. számában a következő nagystílű szavakkal jelölte meg: »A nagy és dicső francia nemzetet látom, amint kikezdte azt a tagadás és métely szelleme; ifjabb nemzedékét Isten nélkül nevelte, meg van fosztva egy szilárd, kétségen és ingadozáson felülálló erkölcstan erejétől; a lelkeknek nincs bázisa, gerince, ellentálló ereje; megvan kétségtelenül a hazafisága, de a hazafiságnak áldozatraképessége is megalapozást kiván az erkölcsi erő megbízhatóságában . . . A keleten pedig babonává fajult álvallásosságot látok, beleillesztve egy szervezetbe, amely nem egyéb, mint a zsarnokságnak segédszervezete, külső formák lelketlen kultusza«. Oroszország babonás álvallásosságának édes hazánkban — hála Istennek — nincs talaja; a franciaországi — Istent s a magasabb erkölcsi rendet kiküszöbölni törekvő áramlatok vagy tünetek azonban az utóbbi időben — sajnos — nálunk is mutatkoztak. A szabadkőmivesség, a szabadgondolkodók, a galileisták, a szociáldemokraták, a radikálisok: mind-mind ennek a beteges irányzatnak a fattyuhajtásai, amelyek különböző elnevezéseik ellenében is egy célra törekesznek; arra tudniillik, hogy TÁRCA. Hamupipőke. Esti csöndbe, halk homályba Valaki nótád zongorázza . . . Szivemre hull minden szója, Mint sok kinyilt, puha rózsa. Mintha sok-sok fényes lepke Szállna felém ringva, lengve S szivárványos, finom szárnyak Álmadásba ringatnának. A lelkem minden gazdagsága Virággá lesz az esthomályba: Tündérvárban várlak, várlak Tündérlánynak, királylánynak. — S látom: jössz már messze — messze, Kéklik szemed nefelejtse, Körülfátylaz, csipkéz téged Szelídséged, fehérséged. Mint egy pihegő, gyönge lepke, Kis kezed itt van már kezembe. Félő gonddal, selymes lágyan Végig simítok hóruhádon. Kék szemedbe belenézek, Súgok titkos, halk meséket. S elsuhanunk szállva, szállva . . . Mesebeli szép világba. — Tavaszba járunk ... Érzed édes ? A nap sugára körülfényez. Száz ibolya bókol feléd, Száz nefelejts nyitja szemét. Most lonódik szivünk álma, Verőfényes ifjúsága, S örök tavasz édessége, Jön a szivünk szentélyébe. — Aranysugárba fürdik a róna. Figyelünk csacska pacsirtaszóra. Virágok közt, egymás mellett Érzünk örök, mély szerelmet. Körülvesz édes, boldog álom, Kezem fejedre koronát fon, Az első csók ajkunkra száll S egymásnak ad minket a nyár. — Jönnek, mámoros, gazdag órák, Szivünket fénnyel teleszórják. S minden percért rovást vésnek Szivünkbe az elszállt évek. S amint egyszer szembenézünk, Nem tüzel már a nézésünk. S elszomorgunk fejlehajtva Oszidői hangulatba. — Észre se vesszük: Lassan tél lesz. Fejünkön csöndben ezüst dér lesz. Megtörőben szemünk fénye, Ifjúsága, büszkesége. Megrokkanva, kályha mellett Átérzünk egy nagy szerelmet Szomorúan bús kettesbe . . . S ránk talál a téli este. — Hamupipőkém, olyan szép ez! Hamupipőkém, olyan szép lesz! . . . S mintha árnyék szállna innen. . . . Magam vagyok. Senkim sincsen. Csak egy nóta nagy varázsa Ejtett újra álmodásba. S titkos gyászba, búba esve Talál ismét rám az este. Finta Sándor.
