Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-08-30 / 35. szám

1914 szeptember 281. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. Ekkor kelt útra, hogy mint biboros, elutazzék a pápaválasztásra. Többé nem is látta viszont Velencét. Pedig retour jegyet váltott magának a vasúton. Augusztus negyedikén már ő volt a pápai Pedig alig kapott az első szavazásnál 5 szavazatot! Pedig valamelyik francia biboros éppen neki szemébe jelentette ki, hogy aki nem tud franciául, — az nem lehet pápa. S X. Pius nem tudott! Pedig senki sem félt annyira ettől a méltóságtól, mint Sarto biboros, kinek szerény és visszavonulásra kész természetével a fényes pápai udvartartás teljes ellentétben állott. Dehát hiába! Megválasztották. A többi már az ő dolga volt. Az övé, ki a pápai trónon is a régi maradt: egyszerű ember. A Vatikán harmadik emeletén rendeztetett be egyszerű lakást magának. Díszítés, fényes butorzás, felesleges ragyogás nem talált helyet ott. Hiába halmozták el ajándékokkal: fényes és értékes műremekekkel, képekkel, kincset érő szőnyegekkel. Hiába volt tele a Vatikáni muzeum annyi fénnyel és drágasággal — az ő szobáiba nem volt helyük ezeknek. Ott csak a munka, a szivjóság, az életszentség és az Egyház ügyeiért való folytonos aggódás honolt a szelídarcú ember szivében, aki a riesei falusi lakásból került a Vatikán falai közé! X. Pius pápaságáról lapunk más helyén eleget szólunk. Itt már nincs más mondani valónk, mint az, hogy Sartó József, mint X. Pius pápa, nagyon érezte a tiara súlyát és a vatikáni fogság nehezét. Az olaszok eleintén azt hitték, hogy kibékül az olasz állammal j azáltal, hogy lemond az egyházi állam iránti követeléseiről. De bizony ezt hiába várták. X. Pius is a Vatikán foglya maradt és mint ilyen halt meg 79 éves korában aug. 20.-ának hajnalán. A Vöröskereszt Egyesület választmányi ülése. A pápai Vöröskereszt Egyesület mult csütörtökön d. u. 5 órakor vál. ülést tartott a városháza nagytermében Gyurátz Ferenc és Galamb Józsefné elnöklete mellett. Gyurátz Ferenc hazafias hangulattól izzó gyönyörű megnyitóbeszédet mondott, többek közt a következőket: »Válságos idők virradtak hazánkra. Nemzetünknek fegyverviselő tagjai a hazáért harctérre mentek. Csak tisztelettel gondolhatunk reájuk, áldásunk kisérje minden lépésüket. Az itthon maradottak szive is a hazáért dobog és ezért lelkesedni és adakozni tud. Egy angol tengernagy azt mondotta: »A haza megvárja, hogy kötelességét minden fia megtegye«. Lelkesedésünknek lankadni nem szabad. A pápai Vöröskereszt Elnöknőjéről tisztelettel emlékezik meg, ki megfeszített munkával járó állásában jó példával jár elő az egyesület minden tagja előtt. Az egyesület tagjait pedig arra kéri Gyurátz elnök, hogy készséggel gyakorolják a Vöröskereszt ügyét s a várható sebesültek iránti részvétet. Ezzel az ülést megnyitottnak nyilvánítja. A jelen gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Mészáros Károly és Nagy Gabriella vál. tagok kérettek fel. Strausz Kornélt, az egyesület titkárát a haza iránti kötelessége a harctérre szólította, helyette a titkári teendők végzésére Baldauf Gusztáv kéretett fel. A Vöröskereszt sebesültjeinek gondozásával dr. Fehér Marcell orvos urat bizták meg. A sebesültek a kollégium tornatermében mintaszerűen berendezett kórházban lesznek elhelyezve. A kórház teljes berendezése 1368 K 26 fillérbe került, mely összegből 579 K gyógyszerek beszerzésére lesz fordítandó. Ekkor feláll Kariovitz Adolf gyógyszerész s kéri a választmányt, tekintse az ő számláját kifizetettnek. A páratlan nemes áldozatkészségért Gyurátz Ferenc elnök a legmelegebb köszönetét fejezte ki. Az átutazó sebesültek fogadására s hűsítő itallal (limonádé, tej, kávé) való ellátására a nőegyletek kérettek fel oly formán, hogy a hét napjain más-más egyesület gyakorolja az emberszeretet e legszebb megnyilvánulását. Hétfőn az izr. nőegylet, kedden a ref. nőegylet, í szerdán az ev. nőegylet, csütörtökön az ev. leányegylet, pénteken a városi nőegylet, szombaton a ref. leányegylet, vasárnap az önk. leányegylet lesz künn a vasúti állomáson. Az érkezendő sebesülteket két bizottság fogadja, egyik az állomáson, a másik a kórháznál. Az első bizottság tagjai lesznek dr. Fehér Marcell, Bélák Lajos alelnök, Kariovitz Adolfné, Tar Gyuláné, Kriszt }enő, Viz Ferenc tüz. főparancsnok és Baldauf Gusztáv titkár, a második bizottságé az elnökség, dr. Glück orvos, Mayer Istvánné, Kariovitz Adolf és Faragó János. A betegek élelmezését özv. Horváth Istvánné szül. Pálfy Erzsébetnek adják ki, ki az orvos előírása szerint fogja az ételeket elkészíteni. Huszonnégy beteg számára fog főzni. Az étkezésnél a választmány fog felügyelni. A betegeket önkéntes és két fizetett: egy férfi- és egy nő-ápoló fogja ápolni, azonkívül a gyárigazgatói c is megígérték, hogy erre a célra szabadságot is adnak a jelentkező ápolónőknek. Végül felhatalmazták az Elnökséget, hogy az »Aranyat vasért« jel szavú Csakúgy zúgott belőle a szó. Elkeseredés, harag, gyűlölet szikrázott a szemében, búgott, zuhogott a hangjában. „Lackó!" „Nem hiszek. Nem hiszem, hogy van Isten. Mert a vezéreink azt mondták, hogy az Istennek igazságosnak kellene lenni. Pedig nincs igazság. Azt mondták — nézzétek, mennyi pénze van egypárnak, milyen nyomorult ko.ldus igen sok. Magam is láttam, hogy ugy van. Mikor a munkából hazamentem, vezérem azt mondja, gyere! Elvezetett az Andrássy-utra. Láttam, hogy az urak fényes palotákban laknak. Vezérem elmondta, hogy ezek az urak igen sokat dolgoznak: éjjel pezsgőt isznak, nappal alusznak. Délfelé kelnek föl. Aztán sétálnak, meg kocsikáznak. Mi meg éjjel-nappal dolgozunk. Szenvedünk. Időnap előtt megöregszünk. Ha volna Isten, ezt nem engedhetné meg!" „Lackó!" „Nem hiszek. Nincs Isten. Magunk intézzük a sorsunkat. Ha dolgozunk, lesz pénzünk. Ha pénzünk lesz, mindenünk lesz. Ha mindenünk lesz, nem kell a menyország. Jól emlékszem: azt mondta a vezérünk, hogy többet ér egy fillér, mint száz miatyánk. A másik meg egyszer azt mondta: Többet használ a takarékpénztár, mint a budavári Mátyás-templom. így mondta. így is van!' „De Lackó!" „Nem hiszek. Nincs Isten. Mert ha volna, csak meghallgatta volna a mi koldusbirónkat. Mindig a templomban ül. Egyik rózsafüzért a másik után morzsolja, mégis üresen marad a tarisznyája, ha csak az emberek nem adnak neki. Ha volna Isten, meg kellene hallgatnia a hozzája folyamodó emberek kérését. Nem! Nincs Isten!" Én csak hallgattam. És néztem. Arca, szeme egyre vadabb lett. Keze ökölbe szorult. Egész teste remegett. Vártam. Lassan-lassan lecsendesült. „Ugy Lackó! Nincs semmi baj! Csak üljön el haragod! Ne mérgelődjél! Lásd én téged igen szeretlek. Emlékszel-e rá, mikor a vizsgán megdicsértelek és. azt a szép, tanulságos könyvet adtam ? Emlékszel-e rá, mikor a nyáron mise után mindig magamhoz vittelek és kis húgaidnak, meg beteg édes anyádnak -— az Isten nyugosztalja — süteményt küldtem. Lásd, most is ugy szeretlek, mint akkor. Hallgasd hát meg, mit mondok neked?" Az égen már kibújtak a csillagok. Egyik a másik után tünt föl. Kíváncsian néztek ránk. Miután teljesen lecsendesedett, elővettem az órámat. Laci! Nézd csak! Látod ezt az órát? Mit gondolsz, milyen lenne az az ember, aki ezt az órát látva azt mondaná: „Ez az óra magától lett." Okos ember mondhat ilyent? Ugy-e nem?! Vagy mit mondanál arra az emberre, aki azt állítaná, azt erősítené, hogy a mi kis templomunk magától lett ? Még egyet kérdezek, Laci: mi tökéletesebb: ez az óra, a mi kis templomunk vagy az egész föld, a csillagos ég, a mindenség, a világ ? Ugy-e még a szamár is azt mondaná: „Hogyan lehet ilyent kérdezni. Természetes, hogy a csillagos ég milliószor tökéletesebb, milliószor szebb, mint akármelyik zsebóra, akármelyik templom." Ládd e Laci, ha a zsebóra, vagy a templom nem lett magától, nem nőt a természetből, hanem valaki csinálta, valaki alkotta, valaki készítette, hogyan lehetett volna magától a föld, a csillagos ég, a világmindenség ?!" „Tisztelendő Ur, bocsásson meg! Látom, hogy elbódultam, Vétettem a józan, okos ész ellen! Van Isten! Hiszek benne. De még mindig fülembe zúg a szocialista vezér szava: „Ha volna Isten, meghallgatná a szegények kérését és megtömné a koldusok tarisznyáját!" Aztán meg az a másik: „A legutolsó kis takarékpénztár többet használ, mint a budavári Mátyás-templom." Érzem, hogy nincs igazuk. De nem tudnám hamarjában megcáfolni őket. Világosítson meg, kedves jó Lelki atyám!"