Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-04-05 / 14. szám

2. PAPA ES VIDÉKE 1914 március 15. A püspök ur többek között a következőkben válaszolt: »Rendkívül örvendek, hogy szerencsés vagyok üdvözölhetni a római katolika anyaszentegyház nagyérdemű képviselőjét. Most sajnálom igazán, hogy miért nem birok a költői szárnyalásnak azzal az adományával, amellyel engem üdvözölni kegyes volt. Ugy láttam nemes arcvonásaiból, hogy beszédének szavai őszintén szerető lelkéből sugárzottak, annak minden egyes mondatát ez a tiszta szeretés hatotta át. De ebben a szeretésben magamat túlszárnyaltatni egyáltalában nem engedem. Nekem itt folyt le egész életem, mindenki tudja, hogy legelső törekvésem mindenkor abban állott, hogy tevékeny részt kérjek magamnak abból a munkából, mely a katolika anyaszentegyházzal való együttműködéshez szükséges. Közös törekvésünk: az Ur nevének hirdetése, az O dicsőségének szolgálása. S ami e tekintetben szerény tehetségemtől telt, azt minden utógondolat nélkül végrehajtottam a szeretés vezérlete alatt, amiért érzem, hogy amily mértékben tisztelem én másnak a vallásos meggyőződését, ugyanolyan mértékben van csak jogom másrészről magam irányában ezt kívánnom.« D. u. 2 órakor a Griff-szálló nagytermében s a Jókai-kör helyiségében 280 terítékű ünnepi ebéd volt. Pohárköszöntőt mondottak: Németh István püspök a királyra, gróf Tisza István főgondnok Németh püspökre, Czike Lajos tatai esperes a kerületi elnökségre, dr. Tüdős István püspök a dunántúli egyházkerületre, , Kiss József pápai esperes az egyetemes konventre, az ág. ev. és ref. egyházkerületekre, dr. Antal Géza orsz. képviselő a róm. kat. egyházra, Kriszt Jenő Pápa város esperes-plébánosára és dr. Teli Anasztáz szt. Benedek-rendi házfőnök és főgimnáziumi igazgatóra, Sárközy Aurél kamarás ny. főispán Veszprém vármegyére, Nagy Lajos belső somogyi esperes Pápa városára, Mészáros Károly polgármester Németh püspökre, Czike Lajos gróf Tisza Istvánnéra, Balthazár Dezső dr. gróf Tisza Istvánra, Nagy Károly kolozsvári theologiai tanár, egyh. főjegyző gróf Tisza Istvánra és Németh István püspökre. — A díszes társaság kora esti órákig maradt együtt. K-s. A kereszt iizérei. Irta: Hivatal József szerkesztő, a Pázmány Védőiroda igazgatója. Kinek a szive ne mozdulna meg, ha egy leégett falu a jólelkek irgalmára bizza építendő templomának sorsát ? S ki ne nyúlna erszényébe, ha emberek kopognak irgalmas szivük ajtaján, ajkukon Isten nevével, kezükben nagy pecsétes Írásokkal, melyek könnyfacsaróan ecsetelik a nép szánandó nyomorát, s olthatatlan vágyát, hogy falujában felépíthesse Isten házát. S amit az irás elhallgat, azt elmondja az az ember, ki a templomépítők nevében szól, mint valamely »szent« egyesület kiküldötte. Hangja behízelgő, ígéretekben nem fukarkodik, még a jótékonyságot sem kívánja ingyen: cserébe feszületet, zenélő kálváriát, jeruzsálemi olvasót, örökös misét, sőt ráadásul lelkiüdvösséget is igér. S amikor a szegény ember belenyúl tarsolyába, hogy odaadja jótékonykodásának előlegét, már készen is van a legcsúfabb gseft, az úgynevezett keresztüzlet. Az a bőbeszédű ember, ki »Dicsértessék«-kel köszöntött be: a keresztény irgalom vámszedője. Nem azt mondja: Nézd, itt van egy feszület, megér hét koronát, adj érte nyolcat, hogy én is élhessek; hanem szemforgatva odaáll a jóravaló egyszerű ember elé, irgalmas szivére apellál, fényképet mutat neki a leégett templomról, ha akarod sir is, csakhogy oda ird a nevedet arra a lapra, melyet az aranykönyvbe küldenek, hogy lelkedért örökké szentmise mondassék, terszeütközéseknek a herceg és a kormány közt azonban Klement lett az áldozata, akit a miniszterek mindenáron börtönbe akartak juttatni, amitől azonban Jenő hatalma elég erős volt megmenteni. Bécset azonban el kelle hagynia 1717-ben. Itt jegyezzük meg, hogy Klement Bécsben — természetesen célszerűségi szempontokból és nem meggyőződésből — a kat. hitre tért. Minthogy a dolgok ilyen állásában nem lehetett kilátása arra sem, hogy magyarországi birtokait, ahol özvegy anyja élt, visszaszerezhette, ott hagyva Bécset, Lüttichbe, Brüsszelbe, majd Frankfurtba ment, ahonnét könyörgő — de eredménytelen—levelekkel ostromolta Eugén herceget. Ekkor Drezdára vetette szemét, ahol Flemming gróf tábornagy és első miniszter a szász választó . . . és lengyel király Ágost udvaránál olyan savoyai Eugén-féle szerepet töltött be, azzal a különbséggel, hogy fejedelme teljes bizalmát birta. A szász udvart, amelynek nagy érdekei voltak Bécsben, a savoyai herceggel való bizalmas összeköttetése és a bécsi politika legintimebb részleteiben való jártasságának feltüntetésével annyira megnyerte, hogy Flemming marsall, első miniszter nemcsak bőven pénzelte, de asztalához is meghívta, sőt pincéjében is vendégelte. A királynak voltak ugyan aggályai még akkor is, amidőn Klement Flemming abbeli kívánságára, hogy előadásai hitelessége érdekében szeretne Eugén hg kezétől származó okmányokat látni, ilyeneket a miniszternek kézbesített, amelyek természetesen az ő tökéletes hamisítványai voltak. Ám a miniszter teljes hitelt adott azoknak, mert az ő eszméivel megegyezőleg Poroszország és annak királya ellen irányultak, amely eszmék és érzelmek Bécsben is megvoltak. Klement ügyesen beadta Flemmingnek, hogy Eugén hg emlegette előtte, hogy a porosz királyt, aki közel a szászhatárhoz Westerhausen kastélyában gyakran minden őrizet nélkül szokott vadászgatni, el lehetne fogni, s akkor dictálni neki és országának. Flemminget ez a óriási kilátás elkápráztatta, Klement pedig ismét kezdett Eugénnek irkálni, hogy ő kész és képes neki Berlinből értékes tudósításokat közvetíteni, amit azonban a hg elutasított azzal, hogy neki elég jó összeköttetései vannak ott. Klementnek ez is jó volt arra, hogy később alkalmilag a herceg bemártásánál felhasználja és hozzáfogott legnagyobb és legkörmönfontabb terve megvalósításához. Folyt. köv. mészetesen, hogy jussod legyen ahhoz az ajándékhoz, melyet az illető »szent« egyesület küld örök emlékül — csekély 18 koronáért. Ezek a kereszt üzérei. Tiz év óta dolgoznak a jótékonyság e vigécei, hihetetlen energiával s még bámulatosabb szerencsével. A nevük ugyan folyton változik, de az üzlet, az üzérkedés, az mindig megmarad, csak a firma az lesz cégjegyezve, más és más Szent neve alatt. A trükkjük mindig ugyanaz volt. Fogtak egy szegény templomépítő bizottságot, vagy jámbor, jóhiszemű plébánost, ki szeretett volna templomot építtetni és elhitették velük, hogy leveszik a gondot vállukról, csak bízzák meg őket azzal, hogy a jótékony célra kegytárgyakat árusíthassanak. Szerződést kínáltak és ájtatosságtól csepegő felszólítást Írattak velük, melyben biztosítanak mindenkit, hogy aki a jelzett cégtől vásárol, azért örökös mise szolgáltatik, neve a plébánia aranykönyvébe be lesz vezetve, havonként vagy hetenként imádkoznak értük, stb. Egy ilyen szerződés és hiteles pecsétes felszólítás birtokában már misem kellett más, csak egy jóhangzásu katolikus egyesületi név és erre kimehettek az ügynökök és »dolgozhattak« a falvakban. A legcifrább nevek keletkeztek. Így »Erzsébet Jótékonysági Egyesület«, melynek Oppenheim Vilmos a cégfőnöke és a vládislavci kápolna »javára« dolgozik. A másik »Szent István Müintézet«, melynek- egész üzleti bázisa azon nyugszik, hogy összetévesztik a mi derék Szent István Társulatunkkal. Ezt Szendery Mihály kormányozza s minden áron a mikefai templomot akarja felépíténi. A harmadik a »Szent Erzsébet háziipari müintézet«, ez viszont a horvátországi krasztelovaci kápolnára gyűjt, sőt, hogy nagy kultuszmissziójáról tanúságot tegyen, még belügyminiszteri engedélyt is szerzett a cég az e célra való gyűjtéshez. A negyedik üzlet a felsőkocskóci plébánia boldogítása, a megrendelő nevének a plébánia aranykönyvébe való bevezetésének igérésével, mely »arany«-könyv persze ott van Haberman Ferenc irodájában. Az ötödik a »Szent György vallásos kép- és könyvterjesztő vállalat«, melynek üzletköre a román és rutén görögkatolikusokra, továbbá a görögkeletiekre terjed ki. Mindeme üzleteknek, bár nevük különböző, sőt az első kettőnél még a cégtulajdonos is más néven van elkönyvelve, azért ez üzletek mind egy emberé: a szent üzleteken felhizott Habermané. Meggyarapodott, mert nem volt túlságosan finyás, hiszen a katolikusok mellett a görögkeletiekről, sőt a kálvinistákról és lutheránusokról sem feledkezett meg. A Kálvin Szövetség és a Protestáns Országos Árvaház »javára« csak ugy dolgozott, mint a katolikus szent egyesületekre. Csak egy számottevő konkurrense van még, ez a Kálvária, mely a »Jézus Drága Szent Vére« egyesület cégére alatt dolgozik. Egymást ugyan megennék, de azért mégis a népbe harapnak inkább. De hát azt kérdezik Önök, mit kap tőlük a nép s mit a templom ? A nép az a szentmise és emlékkönyvbe való bevezetés igérésén kivül olyan keresztet, kápolnát, zenélő órát, melynek felbecsült bolti ára 7 korona 50 fillér, megkap 15 koronáért, s olyat, amelynek 9 korona 40 fill.