Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-10 / 33. szám

1913 augusztus 10. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. borult azonban az intézetre özv. Tisza Kálmánná halálával, aki annak egyik legnagyobb jótevője volt. Ismerteti az értesítő azt az összmunkásságot, melyet az ifjúság a tanév folyamán kifejtett. Ehhez tartozik az a mozgalom, mely a Néprajzi társaság magyar osztályának 1913 jun. 1-én Pápán tartott gyűlése hatásaként a növendékek körében megindult. Az internátusban 130 növendék volt elhelyezve. A növendékek jótéteményekben az idén is részesültek. Alapítványokban nem volt hiány. A tanári kar a főiskolai gondnok ötven éves jubileuma alkalmából Czike Lajos ösztöndíj-alapítványt létesített. A nőnevelő-intézet felett a felügyele- ; tet az egyházkerület képviseletében az elnökség tagjai: dr. Antal Gábor és gróf Tisza István gyakorolják. A tanári kar, tantárgybeosztás után találjuk a végzett tananyagot úgy a polgári leányiskola, mint a tanítóképző-intézet egyes osztályai szerint. Ugyanily felosztás szerint a tanulók névsorát. A polgári leányiskolába felvétetett 173, vizsgálatot tett 167. — Kitűnő 44, jeles 53, jó 46, elégséges osztályzatot 22 tanuló kapott. Elégtelen osztályzatú 2 volt. A tanítónőképző-intézetbe felvétetett 113, vizsgálatot tett 104. Közöttük 15"4 % volt kitűnő, 32'7 jeles, 36 5 jó, 15'4 elégséges osztályzatú. Elégtelen osztályzatot egy sem kapott. Az intézetben levő gyakorló elemi isk. négyosztállyal működött Beregszászy Hona oki. polgári isk. tanítónő vezetése alatt. Felvétetett 30 növendék. Kitűnő volt köztük 12, jeles 3, jó 3, elégséges 7. A képesítő-vizsgálatok eredményéről úgy az egyházi felsőbbség, mint a közoktatásügyi kormány képviselői teljes elismeréssel nyilatkoztak. A szertárak és könyvtárak gyarapodásáról, a Lorántffy Zsuzsánna önképzőkörről a tanulókat kötelező fegyelmi és rendtartási szabályokról, a tandijmentességi szabályzatról, a magánvizsgálati szabályzatról, az intézet internátusáról figyelemreméltó ismertetéseket találunk. A nagy gonddal összeállított értesítő közli még az 1913—14. iskolai évre szóló tudnivalókat, végül szebbnél-szebb fényképfelvételeket hoz az intézetről, amelyek igazán díszére válnak. Hogyan terjeszkednek a szociáldemokraták Pápán ? A keresztény szociálisták örömmel és hálával vették tudomásul, hogy a »Pápa és Vidéke« helyt adott ama sorainknak, melyekben a szociáldemokraták szervezkedéséről és térhódításáról emlékeztünk meg. Ismeretes, hogy a demokraták Pápán épp úgy, mint mindenütt, az erőszak, a fenyegetés eszközeinek felhasználásával törekesznek uralomra jutni. Ehhez járul, hogy mindazt, ami mások előtt szent — a vallás, a haza fogalmát és az azok iránt tartozó kegyeletet és kötelességérzetet — önmagukban meg munkástársaikban is megsemmisítik, mondhatnók —- megölik. Az a kérdés, szabad-e nekünk mindezt tétlenül néznünk; avagy, hogy velük szemben szervezni a jobbérzésü munkásságot kötelességünk ? Az első kérdésre már az 1903-ik évben megadták a feleletet maguk a város józanabb elemei, akik a demokraták teremtette helyzetet egyesült erővel derékon törték. Azóta azonban mintha bizonyos tespedés állott volna be. Ugy látszik, hogy a keresztényszociális érzésű munkásság ereje a társadalom közönye, nemtörődömsége folytán az utóbbi időben jelentékenyen meggyöngült. És ezzel eljutottunk a második kérdéshez, melyre a felelet nem lehet más, mint az, hogy szervezzük meg Pápán újból a keresztényszociális munkásságot. De nemcsak szervezzük meg, hanem adjunk neki elegendő munkát is, amely majd megadja nekik a létfeltétel legszükségesebb eszközét, a — kenyeret. Ne engedjük, hogy az istentelenek és hazátlanok maguknak foglalják le a munkát; hanem cselekedjünk úgy, mint Pécs nagynevű püspöke cselekedett, aki a Pius-internátus felépítését a hithű és a hazáját őszintén szerető keresztény szociálista munkásságra bizta. Egyenkint ugyan nem foglalkoztathatjuk a munkások százait; de társadalmi összetartás, egyetértés utján a munkások százainak adhatunk munkát és kenyeret. Ezt a kötelességet pedig az egyházi személyek és testületek tartsák szem előtt első sorban, mint akik leginkább ismerik a szociáldemokraták romboló törekvéseit. Ne csak a céget, hanem a cég munkásait is figyeljük meg és hagyjuk a faképnél azt a szabót, vagy azt a cipészt, akinek szociáldemokrata segédei vannak. Hogy pedig a nagyközönség e tekintetben könnyen tájékozódhassék, nagyon helyénvalónak tartjuk egy nyilvántartó bizottság létesítéséről és annak állandó tevékenységéről való gondoskodást. Még egyet. Minden egyesület csak akkor igazán életképes, ha minél nagyobb, minél erőteljesebb tevékenységet tud kifejteni. Sok egyesület inkább a szórakozásnak, mint az intenzív munkálkodásnak a gyűhelye. Az ünnepélyek minél fényesebb keretekben való megtartása pedig szinte elkerülhetetlen. Nem azt mondjuk ezzel, hogy ne ünnepeiHű lovagom, szép, jó kis vitézem hova lett? Mi lett belőled, Loránd?. . . — Mi lett belőlem, csakugyan mi lett — gondolja most Darnay. De szólni nem tud, csak lehorgasztja a fejét és álmodozik, ábrándozik tovább: hol látta ő ezt a ragyogó arcot ? Hol ? . . . — Loránd! Érdemes így élni? Az élet minden bája a tied lehetne és te eldobod néhány víg óra kedvéért. Javulj meg. Még nem késő . .. — Nem késő ... — Lóránd szive megdobban. — ... De, de, már késő, nem tudok visszafordulni . . . — Próbáld meg. Egy tiszta leánykéz nyúl feléd, harmatos, szűz fehér kéz. Ragadd meg .. . Még nem késő . . . Leánykéz ? . . . leánykéz . . . Talán . . . Erzsi .. . Igen. Szeret. És semmi álgyönyör, álforróság, múló káprázat, bódító mámor nem ér fel ezzel, egy boldogságot adó, tiszta leányszivvel, az ő harmatos, első szerelmével . . . — De ... az én homlokomon ráncok vannak. Korai ráncok . . . — Az a finom, szerető kéz majd elsimítja őket . . . Loránd alig mer fölnézni a titokzatos, ismeretlen hölgyre. A máskor oly vakmerő gavallér félénken, áhítatos tisztelettel néz a fejedelmi alakra, elbűvölten rejtelmes hangjának szinte földöntúli zenéjétől. Ez a hang mintha nem is földi asszony hangja volna. És a ruhája is egészen különös. Semmiben sem hasonlít a divathölgyek öltözködéséhez. Méltóságos uszály, kalap helyett csillogó fátyol ... És az egész alakot már szinte befödi a leszálló este misztikus homálya. Egyedül vannak az erdőben. A nap leszállt, de valamit, egy rózsás, melankolikus mosolyt még itt hagyott és ez a vibráló, finom, enyhe refleksz most beomlik az erdő alkonyi homályába, körülragyogva az ismeretlen hölgy alakját. Darnay Loránd néma ámulattal nézi őt. Ez az alkonyi fény mintha glória volna a feje körül ... És alakját már sürü tátyolba vonja az este . . . Már nem is látja, csak sejti az erdő mélyében, mint valami távolodó álomképet ... A hangja is egyre messzebbről zeng, mintha az erdő komor fenségü templom hajója volna, amin végig zeng egy távoli kórusról az Ave orgonazengése ... Már csak egy kis rózsaszín fényt lát Darnay a fák között . . . Egy távoli, abszens hang mintha azt mondaná: »Szeresd őt és légy jó . ,.« De lehet, hogy csak szellő zúgása volt . . . Lehet . . . Darnay Loránd egyedül áll az erdőben. Előtte az öreg kápolna mohos fala ... A kis toronyban szelid harangszó ... Az Angelus ... P?s Darnay úgy érzi, hogy álomból ébred az erdő titokzatos csendjében. Lassan magához térve, elindult az uton; de nem a telep felé. Amikor kiért a nagy tisztásra, már szelid, ezüstös fátyol borult a pázsitra és az alvó fákra. Feljött a hold. Egy villa kertjében fehérruhás lány finom, kecses alakját látta Darnay. A fülében visszacsengett még az álomszerű szó: »Szeret téged. O lesz a feleséged . . .« Mosolygott, régen nem élvezett tisztaságot és édes, boldog csendet érzett a szivében, amikor belépett a kert rácskapuján . * * * A fákról nemsokára lehull a levél és az ősz tompa, barnás színfoltjait elhullatja a zöld domboldalakon egy titokzatos kéz. Mégis ma itt kikelet van. A kápolna oltáránál lobogó viaszgyertyák ünnepi fényében áll az ősz püspök. Jóságos, előkelő arcán meghatott mosolygással várja a menyasszonyt, az ő kis húgát. Az orgonán felbúg a nászinduló olyan bájosan, mintha angyalujjak simogatnák a klaviatúrát. A fehérruhás, fátyolos mennyasszony könnyeken át látja mindezt és úgy érzi, hogy álomban jár. És a vőlegény is, akiben alig ismernék meg a kicsapongó Darnay Lorándot, álomnak érzi ezt mind. Az oltár ... a gyertyák lobogása . . . az orgonaszó ... és az oldala mellett ez a drága, szelid fejecske . . . Álom ... ez is csak álom talán .. . Eszébe jut most minden. Másodpercek alatt, az orgonabúgás hangjainál,