Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-03-16 / 12. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 március 16. mögött a megsegített ezrek hálája rejtőzködik. Igen a számok beszélnek! Elbeszélik nekünk, hogy mégis csak annak a földnek hozama gyümölcsözik legtöbbet a köznek s így nemzeti kultúránknak, melyet egy évezredes birtoklás köt a magyar katolikus egyházhoz. Elbeszélik nekünk, hogy az az egyház, melynek ezeréves létünket első sorban köszönhetjük, megtette és megteszi kötelességét nemcsak a vallás-erkölcsiség, hanem a nemzet-nevelés, fenntartás egyéb terein is. Elmondják nekünk, hogy a magyar kat. egyház ma is méltó az ősihez: híven végzi nagy történeii misszióját, gondviselésszerű hivatását. De elmondják egyúttal azt is, hogy Báró Hornig Károly bíboros megyéspüspök urunk Oeminenciája igazi modern főpap, ki megértve korának szavát, a reá bizott nagy egyházi és nemzeti kincset a kettős rendeltetés szemelőtt-tartásával a legjobb tudása és akarata szerint kamatoztatta az Isten dicsőségére és a haza javára. A Kat. Kör vallásos estélye. Kíváncsian figyeltük a Kat. Kör által rendezett Strommer-konferenciákat. Az volt a meggyőződésünk, hogy ezeken az estélyeken eláruljuk magunkat. S ki ne lenne kíváncsi önmagára? Elárultuk magunkat és — ezt az önvallomást is ritkán mondhatjuk el — tetszhettünk önmagunknak. Olyan szép, olyan megnyugtató, reményt keltegető volt az a crescendo, amely a három konferencia-estélyen végigvonult, nemcsak szómban, hanem fölmelegedésben, az érdeklődésben is. Hatalmas publikum, amekkorához a Kat. Kör előadásain nem igen vagyunk szokva, hallgatta végig az utolsó konferenciát. A zsúfolt terem — sőt még a folyosó is meg volt szállva — élénken, világosan argumentált, hogy ilyen estélyekre nekünk szükségünk van. Nem csodálom, hogy dr. Strommer annyira nekilendült, hogy egész beszédéből annyi melegség sugárzott ki. Igaz, hogy témája is olyan volt, amelyhez jéghideg kezekkel csak az tud nyúlni, aki nem látja benne az isteni szeretet remeklését, aki nem ismeri. Annak a konstatálásával kezdte, hogy nem tudunk értékelni. Legnagyobb értékeink mellett is hidegen, közömbösen megyünk el. Még legnagyobb kincsünkben, a lélekben sem látunk szépséget, értéket. De mások erről a lélekről Isten gondolatai! Mindent, ami alkotó kezei közöl csak kikerült, a lét, a világ minden szépségét készségesen átengedte nekünk, de a lélekről nem tudott lemondani. Még akkor sem, mikor a lélek szárnyaszegetten hullt le azokból a magasságokból, ahová Alkotója emelte. Az Istenember életének minden könnye, minden fajdalma sem tudta visszatartani, hogy a saját maga gondozásába ne vegye. S akkor, mikor ennek az Istenembernek ki kellett szakadni sorainkból, intézményt állít be az életbe, amelynek egyetlen célul a lelket, a lélek boldogitását tűzi ki. Az Egyház megalkotá.-ában érzékitette meg, szemléltette Isten a maga gondolata it a lélekről. A modern ember furcsa szemekkel néz az Egyházra. Ránk oktrojált nyűgöt lát benne, amelynek nincs más célja, minthogy a papi uralmat megteremtse és íönntartsa. Összeillőnek, egybevágónak tudjuk az Egyház s a papság fogalmát s ez utóbbi valóságos vagy képzelt bűneit az előbbinek számlájára irjuk. Distingváljunk: az Egyházat s a papságot nem lehet az egyenlőség jelével összekapcsolni. Nem hatalmi intézmény az Egyház, hanem Isten országa. Élő szervezet ez, szívvel, lélekkel, lejjel, s mindenek előtt eleven élettel megáldott valóság. Hogy azután ennek az országnak is van törvénykönyve, vannak malaszteszközei, van isteni jogokkal fölruházott papsága, azon csak az ütődhetik meg, aki nem ismeri az Egyház célját. Szt. Pál tanítása szerint az Egyház Krisztus misztikus teste, amelynek mi vagyunk a tagjai. Ebben a misztikus testben isteni élet árama kering, lüktet. Az ebbe a testbe való beilleszkedéssel kapcsolódunk bele mi is az áramkörbe. S ebben a misztikus testben édesanyai szív dobog. Sancta mater Ecclesia, anyaszentegyház a mi krisztusi örökségünk. Ez szül bennünket a maga malaszteszközeivel a természetfölötti életre. Ennek az Édesanyának kér megértő, meleg szeretetet, gyermeki engedelmességet. Ne dobáljuk meg a legjobb édesanyát, ne csaljunk könnyeket a szemébe! Hajoljunk meg isteni szentesítéssel biró törvénykönyve előtt: valósítsuk meg a gyakorlati katolicizmust. Ne legyünk oly gyámoltalanok, ne nézzünk ölhetett kezekkel, mikor támadások érik. Nem kell attól félnünk, hogy méltatlant védelmezünk. Az objektív történelem állította ki róla azt a bizonyítványt, hogy kulturánk, civilizációnk neki köszönhet legtöbbet. Nincs okunk szégyelni ezt az Édesanyát: tiszta, szeplőtelen, dicsőséges a múltja. A folytonos kritizálás, félreértés helyett több szeretetet: ezt szomjúhozza ez a legideálisabb édesanyai szív! Nem tudom, dr. Strommer milyen benyomásokat vitt tőlünk, de az előadói asztalon levő gyönyörű fehér szegfü-csokor sokat beszélhetett neki arról, mennyire lélekszán tás volt végzett munkája, mily közeljárt a leikünkhöz! A konferenciákhoz a végső, igazán stílszerű akkordot megkomponálta dr. Teli Anasztáz akkor, amikor ezen az estélyen előadatta Hetényi végtelenül kedves »Föltámadás« c. oratóriumát. A mi lelkes hölgyeink kara s a gimnáziumi gyermekkar együttese kedves, meleg perceket szerzett. Az oratórium a lendülő tavaszi élet virágos keretében az erdők visszatért dalosaival mondatja el a Megváltó utolsó 43 napját. A meleg, szines melódiák annyi kedvességgel, finomsággal, bájjal simulnak a hatalmas hullámokban törtető eseményekhez. A betanítás nehéz munkáját dr. Teli Anasztáz és Zsilavy Sándor végezték lelkes buzgósággal heteken keresztül. Az egyes szólókat Tóth Annus (fecske), Frauendienst Mariska (pacsirta), Szőllőssy Mici (fülemile) urleányok, Józsa Ferenc (Cherubin), Erdélyi Vince (főpap), Böröcz József (Pilátus) gimn. tanulók énekelték. Az első három a Kat. Kör ünnepélyeinek rovatában sokszor szereplő név, sok kedves percet köszönünk nekik. Nagyon megfelelő partnereik voltak a kis gimnázisták. Széptóth Mariska úrleány és Ekamp Rajmund bencés tanár adták a precíz, szép kíséretet, az előbbi zongorán, az utóbbi harmóniumon. Az egész éneket végigkísérte Mayer István III. o. t. mélyen átérzett, eleven, fordulatos szavalata. Még a Kat. Kör elnöke, dr. Teli Anasztáz mondott szivből jövő közvetlen szavakkal köszönetet dr. Strommer Viktorinnak, az énekkarban oly buzgón, kitartóan résztvevő hölgyeknek, s mindazoknak, kik a Kat. Kör estélyeinek rendezésében segédkeztek s ezzel a szép, megható ünnepély véget ért. Szép napok voltak és — hadd bízzunk — nem vonultak el nyomtalanul lelkünk fölött! KRÓNIKA. Becsapott a ténsúr! Benn maradjak, vagy kimenjek? Kimegyek. A nap meleg sugarai oly nyájasan derengenek. Nekivágok a Jókaiutcának. Az egyik lámpaoszlop plakátpapirosán nagyba számol valaki: — 14 és 52 az 66. — Ke'it csókolom Sz. bácsi! Miért támogatja annyira azt az oszlopot ? — Számolok. Most voltam a kereskedőnél. Hátha becsapott a ténsúr! Rákacagok s aztán meleg kézszorítás után tovasietek. A mérnöki épületnél lekanyarodva a Bakonyér pázsitos partjára érek. Vándorszellő ajka tündérregéket regél. Kipirult arcomhoz langy sugár simul. Csintalan habok futásinál. A Bakonyérbe sikamlik egy kövecs s a fenékre száll. Én is álmakba mélyedek. Egy virágfüzért szeretnék a csintalan habok közé vetni s elküldeni arra délre, le az alföldre, de a pataknak más az útja. Itt a húsvét. Az aranyos fiatalság hazasiet az édes anyaölbe. Én maradok. Nem azért, mintha nem volnék fiatal. Messzi vagytok — édes szeretteim! Kitárt karommal el nem érhetlek benneteket. Mire haza érnék s az első édes ölelésből kibontakoznék, máris búcsúznom kellene. Magam hát nem megyek. De nemsokára megnyitja kelyhét a szép tavasz első mosolya: az ibolya s akkor elküldöm neked: jó édesanyám. Viszonzásul csak egyet kérek. Ha otthon a kertben zöld lombot és édes dalt fakaszt a tavasz és egy rejtő bokor tövében rátaláltok egy ibolyára,, tegyétek az enyém mellé abba a nagy, csattos imakönyvbe! Hadd ölelkezzék össze a bakonyi virág az alföldi harmattal, a lelkem a lelketekkel. Miattam ne aggódjatok. Kezet szőrit velem sok jó barát. Krónikás. = Konkurzus. A pannonhalmi főmonostori konvent ez úton is íölhivja a főgimnáziumok azon VI., VII. és VIII. osztálybeli tanulóit, akik a pannonhalmi Szent-BenedekRendbe lépni óhajtanak, hogy ez iránt valókérvényöket az első félévi iskolai értesítővel,, orvosi bizonyítványukkal és keresztlevelükkel fölszerelve, lehetőleg gimnáziumi igazgatóságuk útján, f. évi május hó l-ig küldjék be a főmonostori perjeli hivatalnak Pannonhalmára (Győr-Szent márton),