Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-02-09 / 7. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 február 16. nem szervezett csoportokba. E kisebb egészeket újra csak az említett hármas érdekkör: anyagi, erkölcsi és szellemi érdekeink kapcsolják bele egy nagyobb szerves egészbe. Tehát szerves egészbe. xA társadalomnak szervesnek kell lennie, vagyis egészében és részleteiben közös életáramnak kell pezsegnie. A közös életáramnak pedig a társadalom minden szervéhez el kell juttatnia a szükséges anyagi, erkölcsi és szellemi táplálékot, még pedig az egyes szervek szükségletének, végzett munkájának, érdemének arányában! Ha egyik rész a másik rovására gyarapodik akár anyagi, akár szellemi és erkölcsi tekintetben és e gyarapodását csakis a maga javára aknázza ki, kamatoztatja, akkor felborul az egység, megdől a harmónia, széthullik, részekre szakadoz a társadalom egységes teste. Akkor aztán az egyes szervek nem közös szájjal kapnak közös táplálékot, hanem vérszopó bestiák módjára szívó szerkezetekkel látódnak el, s ahol érik ott falják s szívják fel akár a másik szerv életnedveit is. Szóval meghal a közérdek, megizmosul a pártérdek; elfoglalja trónusát az önzés, az ököljog, a társadalmi anarkia uralma. S mi Pápán ezen az uton vagyunk, illetőleg ezen a lejtőn csúszunk lefelé. Különben mindenfelé ezen a lejtőn vannak. Csak mi különösen érezzük e bajt, mert minálunk az anyagi vagyis a kenyérharc és a szellemi, politikai, megyei, városi hatalomért, érvényesülésért folytatott küzdelem előidézte tagozódálelkesedéssel készültek, hogy a legjobbat nyújthassák. S az örökifjú Karnevál maradt. Szétszórta a félig rendbeszedett farsangi emlékeket, s újra bevonult a Griff cigányzenés, kivilágított öreg termébe, hangversenyre táncmulatságra. S mondhatom, nem bánta meg az ott maradást. A pápai áll. tanítóképző intézet gárdája kitett magáért, nem csalódtunk várakozásunkban. Este félkilenckor már zsúfolásig volt a hangversenyterem közönséggel, akik feszült figyelemmel várták a műsor kezdetét. Majd példás rendben fölvonultak az ifjúsági nagy zenekar tagjai, s megzendült a »Nyitány« első akkordja Boieldieunak »A bagdadi kalifa« c. operájából. Mint valami tavaszt sejtető álom a maga szines képeivel, úgy hatott ránk ez a finom, ragyogó keleti fantáziára valló zenedarab. A zenekar Lengyel Gyula dirigálása mellett művészi dolgot produkált. Lágy pianók, változatos hangerősítések, hatalmas fortissimók egymást váltogatták. A polifonikus menetekben a különböző hangszerekkülönös szinei csodálatos lágysággal olvadtak össze egy melodikus harmóniába, majd hirtelen, mint a villámcsapás, úgy harsogta keson kivül megvan a teljes vallási, vagy mondjuk vallás-erkölcsi szétválás differenciálódás is. Az anyagiak kérdése vagy másként gazdasági kérdés azonos a szociálizmussal. .A szociálizmus természeténél fogva elsősorban gazdasági kérdés. E téren a kiáltó egyenlőtlenséget csak a vak nem látja. Itt Pápán is vannak munkások, kik józan életük, becsületes munkájuk mellett is, csak éppen hogy tengetni tudják életüket. Itt Pápán is vannak iparosok, kiknek hogy gyermeküket iskolába járathassák, a másikat Amerikába kell kiküldeniök. Itt is vannak nagyon szerényen dijazott, de reggeltől késő estig, sőt akárhányszor vasárnap d. u. is, irodában kuporgó hivatalnokok. Itt is vannak egyenes-, pót- és hitközségi adóktól görnyedő kisbirtokosok. Vannak viszont, kiknek kevesebb fáradsággal hamarosan sikerül megtollasodniuk. Ezen a téren egyesek nem sokat tehetnek, itt rendszerváltozásnak kell az egész vonalon bekövetkeznie. S míg e kérdés meg nem oldódik, addig minden próbálkozás a harmónia megteremtésére, csak kivülről való haszontalan kenegetése lesz a vérbaj külső foltjainak. Megbolygatja, feldúlja a vidéki városok életét a politikai kérdés is. Áthidalhatatlan ürt teremt a kormányzó és ellenzéki pártok közt. Itt is — sajnos — legtöbbször nem a haza jól felfogott érdeke, hanem az e mögé bújt anyagi vagy hatalmi érdekek döntenek. Nálunk is — sajnos — éveken resztül a termet a hatalmas zenekar tomboló harsogása. A közönség lelkes tapsa jutalmazta a kiváló dirigenst s az előadókat, kik a kellemes hangulatot teremtő Csókdalt játszották el ráadásul a »Tatárjárás«-ból. Szabó Ede »A kovácsok sztrájkjá«-t adta elő Coppeé-től Radó Antal fordításában. Szabó nagyon jó szavaló; mély átértéssel és a különböző érzelmek föltüntetésével adta elő a legapróbb részletekig kidolgozott költeményt. Kár, hogy a hangja nem elég erős, érces; innen érthető, hogy a nagyobb indulatok, kitörések festésénél a fokozás kevésbbé sikerült, bármennyire takarékoskodott is a hanganyaggal. Utána a nagy énekkar adott elő néhány művészi darabot Lányi E. dalaiból. Bár az elején egy hanggal magasabban intonáltak, miáltal az ének nagyon magas fekvésűvé vált: a gyakorlott énekesek sikeresen megbirkóztak a nehézséggel. Az alig észrevehető erőlködés, a magas hangokkal való küzdés igen szépen elsimult a pajzán allegro-ban. Igen kedves ráadás volt Lányinak egy bordala. Most a vonós-zenekar lépett a közönség elé. Népdalokat játszottak fiatalos tűzzel át sajgó sebet üt a politika olyanok viszonyán is, kik azelőtt kollegalitásban, barátságban éltek. Sőt akárhányan kenyerüket veszthetik politikai állásfoglalásuk miatt. S mindezen nem áll módunkban segíteni, míg csak szerencsétlen országos viszonyaink meg nem változnak, míg csak nemzetellenes bűnnek, hazaárulásnak minősítik a kormánypártiságot. Ami nálunk különösen elszomorító, hogy speciális helyzetünkből kifolyólag — nálunk politikai, megyei, városi kérdés egyaránt vallási mezbe öltözik. Ha politikai, ha megyei, ha városi ügyről, akár a legalsóbb városi hivatal betöltéséről van is szó, vallások szerint fegyverkezünk s alkotunk áttörhetetlen falanxot. Ez a szomorú valóság pedig nem más, mint a vallásnak, ennek az égből hozott, sebeket gyógyító balzsamnak, mellőzhetetlen, kiegyenlítő erőnek, a porba, sárba lerántása. A szere telnek, a testvériségnek védö-palástjával rút önzésünknek elpaláslolása. Még ennek az utóbbi bajnak megszüntetése áll leginkább módunkban. De — fájdalom — még is ez van legmesszebb tőlünk. Ehhez ugyanis egy kis szívbéli elváltozás kell! Ki kell mosdanunk önzésünkből. Ez pedig kemény dió, figyelembe véve, hogy még a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük. No, de nem is teljes önmegtagadást, nirvánaszerü önlemondást kívánunk mi, hanem csak komoly törekvést az önzetlen igazságosságra. Ehhez pedig az kell első sorban, a magyar zene szeretetével. Játékuk ment volt a sok cirádától, de a magyar jelleg annál jobban kidomborodott. Prímásuk, Nagy Benő igen tehetséges hegedűsnek látszik. A szűnni nem akaró tapsra a »Drótostót« c. operettből játszottak el egy bájos, fülbemászó keringőt. Nagyon élvezetes szám volt Horn József éneke. Három műdalt adott elő (Lőwe: Az óra, Entzbruder: Két nap óta, Schumann: A két gránátos). Horn intonálása meglehetős tiszta. Kár a hangjáért, minél előbb képeztetni kellene. A szöveg »Az órá«-ban nem igen érvényesült, annál inkább a másodikban, Entzbruder darabjában. A »Két nap óta« igen sikerült magyar műdal, tehetséges, fiatal szerző műve. Megvan benne a magyar faji zenének minden jó tulajdonsága bizonyos előkelőséggel párosulva, ami Entzbruder hivatottságát, rátermettségét bizonyítja. Zongorakisérete nagyon emelte az előadott darabok értékét. Erős próbára tette a válogatott kar képességét az »Egy gondolat bánt engemet« előadása. Lányi Ernőnek ez a polifonikus és teljes disszonanciákra épített versenykara sok tanulást, bámulatos türelmet és kitartást