Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-02-02 / 6. szám

1913 február 2. PAPA ÉS VIDÉKE. 3. A felsővárosiak, kérelme. A felsővárosiak, különösen a Hoszszu-ufcai lakosok kérték a közgyűlést, hogy a Pápa, böröllői, nagyacsádi, görzsönyi-utat a műtrágyagyár nyugoti oldalán is építtessék ki s a Jégveremhidnál kapcsoltassák be a Felsőhosszuutcába. Mindez pedig a mérnök számítása szerint 24.500 koronába kerülne a vámos fizetésén kivül. Lőwy László dr. volt az egyedüli szónok, aki hozzászólt és ellenezte (mint mindig valahányszor a felsőváros kér valamit) a nevezett út kiépítését, mert attól tart, hogy ezzel kapcsolatban a Felsőhosszu-utcát is meg kell csináltatni. Azonban a közgyűlés még is nagylelkübb volt, mint Lőwy László és »elvben« hozzájárult a kérvényezők kívánságához, a kivitelt azonban »jobb időkre« halasztotta, amikor a városnak arra kellő fedezete lesz. Babaruliásdi. Kende Ádám dr. városi képviselő valami miatt megbosszankodott. Bosszúját a közügyeken akarta kitölteni és lemondott bizottsági tagságairól. Mészáros Károly polgármester meleg, elismerő szavakkal méltatta Kende Ádám dr. eddigi működését és sajnálattal látja visszavonulását. Mi a magunk részéről is mindenben osztjuk a polgármester véleményét, mert az tagadhatatlan, hogy Kende Ádám dr. értékes tagja volt úgy a képviselőtestületnek, mint a különféle bizottságoknak. A polgármester el is követett mindent, hogy maradásra bírja, de sikertelenül. Mindezek dacára felállt Fehér Dezső dr. és kivágott mellette egy igen dicsérendő toasztot, végül pedig azt indítványozta, hogy a közgyűlés ne fogadja el a lemondását. Ez irányban szólalt fel Kőrös Endre dr. is. Mi ezekhez a felszólalásokhoz csak azt jegyezzük meg: vagy komoly Kende Ádám lemondása, melyet komoly emberekhez illő módon alaposan megfontolt, vagy sem. Ha komoly volt ebbeli elhatározása, akkor szükségtelen utána az a hajsza, amelybe belekergették magát a képviselőtestületet is. Hanem ha nem volt komoly a lemondása, hanem csak megduzzant, mint a vaszari kazal vagy afajta babaruhásdi-féle játék, akkor meg éppen nem látjuk szükségét annak a kétségbeesésnek, mert pótolhatatlant ez irányban nem ismerünk. Lajos-utca megnyitása. Úgy a pénzügyi-bizottság, mint az állandóválasztmány azt javasolta a képviselőtestületnek, hogy a Lajos-utca meg- , nyitását egyelőre vegyék le a napirendről. Halász Mihály, Becsei Ferenc és J > ; Kiss józsef azonban a megnyitás mellett érveltek. Végül a közgyűlés szavazattöbbséggel kimondotta a nevezett utca megnyitását és egyúttal utasította a városi tanácsot, hogy a szükséges kisajátítás iránt tegyen lépéseket. Geiringer-iigy. Geiringer Károly építészeti vállalkozó kérte, hogy a vágóhídon teljesített m unkálatok után neki járó összeget fizesse ki a város. Többek hozzászólása után a közgyűlés a kérelmet egyelőre leveszi a napirendről és bevárja a delegált bírósági szemle eredményét, amely hivatva lesz megállapítani, hogy Geiringer Károlynak mekkora összeg iránt lehet követelése, leszámítva a város által kikötött penálét. A Viasz-utcai csatornázás. A Viasz-utcai lakosok is csatornát kértek. Kapnak is a közgyűlés határozata szerint, ha lesz erre is fedezet. A felsőbb építő ipari szakiskola ügyében a keresk.-ügyi miniszter leiratot intézett a városhoz, melyben a nevezett iskolának helyiséget, fűtést, tisztogatást és világítást kért, melyet a közgyűlés készségesen meg is adott. Az új vágóhíd felülvizsgálásáról szóló jegyzőkönyvet terjesztették a közgyűlés elé ép azok távollétében, akik nem is olyan régen még nagy hangon követelték a vizsgálatot. Természetesen nagyobb hiányokat nem fedeztek fel. A városnak azonban néhány száz koronájába belekerült ez a kis kiruccanás. Egyébként alkalomadtán visszatérünk erre a tárgyra. Házvétel. A városi képviselőtestület névszerinti szavazással egyhangúlag elhatározta, hogy 24.200 koronáért megveszi örök árban az árvaház tulajdonát képező Oszvald Dániel-féle házat. Bérletek. A képviselőtestület ujabb hat évre megkötötte a boltbérletet Mayer Adolf könyvkereskedővel évi 280 korona bérösszeg mellett. Úgyszintén a kataszteri bérházat az eddigi 2100 K helyett a pénzügyminisztériumnak évi 3775 K bérösszegért hat évre bérbeadták. különben nőgyűlölő hirében álló Euripides az ő színdarabjaiban a legszebb, legideálisabb jellemeket épen a nők közül választotta ki. Az pedig, hogy a női lakosztályt, vagy még inkább a házat nem hagyhatták el, vagy legalább is igen-igen ritka esetben, az eddigiek mellett több más adatból is téves állításnak mondható. Kétségtelen adatok bizonyítják u. i., hogy a nők nemcsak a színházat látogathatták, nemcsak istentiszteletben, temetéseken és ünnepélyekben vehettek részt, hanem eljártak bevásárolni, sétálni, gyakran egymást meglátogatni. Csak egy tekintetben gondolhatnánk megszorításra, hogy t. i. mindig rabszolganő kíséretében mentek; bár ebben sem kell okvetlenül korlátozást látni, különösen ha meggondoljuk, hogy a gazdagabb és előkelőbb hölgyek nem is egy hanem több rabszolganőt vettek kíséretükbe, mert ezzel vagyonosságukat akarták megmutatni, sőt az is megtörtént, hogy olyanok, akiknek nem volt rabszolganőjük, bérért fogadtak szegény asszonyokat kisérőül, hogy ne kelljen szegénységüket ily nyíltan bevallaniok. Otthon rendesen mezítláb jártak, ha tehát mégis gyakran saruban jelennek meg; ha továbbá igen sok az ékszerek száma, amelyekkel igyekeztek önmagukat feldíszíteni (mint amilyenek a nyaklánc, karperec, • díszes hajtűk, függők stb.) és a ruhák elkészítésére nagy gondot fordítottak, hogy a legjobban kedvelt fehér szinű ruhák mellett a szinekben is változatosságra törekedtek, önkénytelenül eszünkbe jut, hogy mindezt alig tették volna meg, ha soha, vagy legalább csak igen ritkán mehettek volna ki. Ugyanilyen eredményre jutunk, ha meggondoljuk, hogy a festés, főleg a haj festése igen nagy mértékben ki volt fejlődve a görögöknél. A szőke vagy az aranysárga szin volt a legtetszőbb és szükség esetén hajporzás vagy festés által is igyekeztek hajuknak ezt a szint adni. Általában a haj volt a görög nő főékessége, azért ennek elrendezésére, különféle idomú fonatokba való összeállítására igen nagy gondot fordítottak: épen ez az oka annak is, hogy amikor csak lehetett hajadonfővel jártak s csupán kellemetlen időben, főleg utazásoknál tettek fejükre kalapot vagy kendőt. De a nap tüze ellen napernyővel védekeztek, amit rendesen rabszolganők tartottak löléjök. A leginkább pávatollakból készült legyező is elmaradhatatlan volt. Tehát jártak ki a görög nők, nem voltak teljesen elzárva a világtól, az élettől. De mindamellett többet voltak otthon, mint a házon kivül. A görög nőre nézve első volt a családi szentély őrzése, gondozása, a családias érzés ápolása. Ez szerezte meg a görög nőnek azt a becsülést, melyet igen szépen fejez ki Xenophon iró, akinek Ischomachosa ifjú feleségét a legnagyobb szeretettel figyelmezteti azon fontos feladatra, mely a nőre a családban vár és amely a nőnek megszerzi azt a méltóságot, melyet a legtalálóbban a méhkirályné méltóságához lehet hasonlítani. Ez okozta azt, hogy a jó családapa nem szégyelte bevallani: »Rám és rád nézve is majd az lesz a legkedvesebb dolog, ha nálamnál is jobbnak látszol, ha engem is szolgáddá teszel, ha . . . biztos lehetsz affelöl, hogy amennyivel jobb élettársam vagy nekem és amennyivel jobb házőrzője vagy gyermekeidnek, annyival tiszteltebb lész a házban életkorod öregbedésével« (Xenophon). A görög nő egyénisége, szíve, tudott olyan kedves, bájos életet teremteni a családban, amelyet Homeros ír le, amelynek csak az olvasása is már sok modern embert is meghatott.