Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-10-19 / 43. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 október 19. g egyszer es remélhetőleg utoljára. Megengedjük, unalmas, de szükséges még egyszer azzal a bizonyos kényes üggyel foglalkoznunk. Még egyszer, ha állásfoglalásunk szerint és sürgősen megoldódik; többször is, ha húzódik, vagy álláspontunkkal ellenkező megoldást nyer. Most kell élesen megvilágítva állnia ez ügynek minden illetékes tényező szemében! Miért ? Mert késő bánat ebgondolat! Ha Irhás-közbe kerülnek a nyilvánosházak, ugyan hiába jajgatnak majd, hogy a hatalmas Korona-utca részeivel együtt szinte megközelíthetetlen. Mert akár kinyitják az Irhás-közt a Korona-utcába a Korvin-utca folytatásaképpen, akár nem; egyenlőképpen meglesz az akadály. Ha nem nyitják ki, fizikai; ha ki is nyitják, erkölcsi akadálya lesz a forgalomnak s fejlődésnek. Akárcsak most a szerencsétlen Major-utcában. Ezt az akadályt megérzi majd az Irhás-köz környékének kereskedelme; megérzi az apácazárda, melyet a vidéki szülők alig tudnak kocsin megközelíteni, ha gyermekeiket hozzák, vagy viszik. Az új utca lenne továbbá egyetlen alkalmas út a párosával templomba menő száz és száz leány számára, meg a temetési menetek részére is. Persze, akkor ez után is hiába sóhajtozunk. Hiába boszankodik majd a jóizlésü ember, ha meghallja, hogyan igazítják útba a vidékről betévedt züllőket. »Induljon el egyenest a katolikus főtemplom déli oldalától s majd a zsidó templomtól és iskoláktól kissé jobbra, majdnem a zárdával szemben meg fogja találni jeles örömeinek óhajtott célpontját« ! Még az a részeg züllő is nevetni fog: no, itt hát jól adják! Hiába sopánkodunk majd, ha a korán besötétedő téli délutánokon leánykáink (különösen akik tovább elkézimunkáznak) a zárdából jövet furcsa jeleneteknek, durva szavaknak, daloknak lesznek hallói, tanúi s talán megtámadtatásoknak is részesei! Az ipartestület új otthont keres. A múlt héten szóba került gyülésükön — és igen helyesen — hogy a város majorjának területén, a zárdával szemben kellene e célra helyet venni. Hallották volna csak, kedves olvasóim, milyen felháborodással utasították vissza ezt az egyébként ügyes ajánlatot: az Irhás-közzel, a nyilvánosházakkal leendő szomszédság miatt!? Már pedig ha az ipartestületnek is van óvakodásra oka, akkor hitvallásos leányiskoláinknak ezerszer több okuk van. Hot is követték hát el a hibát? Először: mindjárt a helynek megválasztásában az iskolákkal való közelség miatt. Másodszor: amidőn nem gondolták meg, hogy a városrendezés megnyitja az Irhás-közt, új helyzetet teremt, amely új helyzet kizárja a nyilvánosházaknak Irhás-közbe-tételét. Nagy hiba volt, hogy a határozathozatal idején a városrendeA tutajok 12—15 méter hosszúak voltak, de csak 8—10 méter szélesek, hogy a hidak lábai közt veszély nélkül csuzhassanak át. Kettő-kettő képezett voltaképen egy »tutajt«, melyek mindegyikén egy-egy csapat cserkész tanyázott. Volt összesen 5 cserkésztutaj és egy parancsnoki, melyen mi vendégek is szerető szállást találtunk. (Hogy az ellátás már nem volt ily szeretetteljes, az később ki fog tűnni!). Minden ily dupla-tutajon 2 lapos tetejű deszkaház volt. Oly alacsony, hogy jóformán csak ülni lehetett bennük s hozzá a vezér, amelyről a fakereskedő azt mondta, hogy a legkényelmesebb, volt a legalacsonyabb. Ezen dühöngtünk is szelíden, de később igazat adtunk néki. Sok helyen van a Vágón kompjárat s nekünk a kifeszített vaskötelek alatt kellett elcsusznunk. A mi alacsony házainknál soha sem volt kellemetlenség, mig a többieknek mindig résen kellett lenniök, hogy le ne sodorja őket házastul a kötél. Az egyik házat ebédlőnek, illetve felét éléstárnak, a másikat pedig hálóteremnek szánták és igy is rendezték be. Nekem mind mondták odahaza, hogy egy kis fejvánkost is vigyek magammal. De én bohó arról ábrándoztam, hogy ott illatos szénában fogunk aludni éjjelenként s azért nem fogadtam szót. És? Csodálattal láttam néhány kéve régi rozsszalmát oly ügyesen elterítve a háló padlóján, hogy sem a padló ki nem látszott, sem pedig egy helyen 2—3 szálnál több nem jutott egymás fölé, úgy hogy bizony nyomta az oldalunkat a padló, noha pakrócot is terítettünk magunk alá. A cserkészek zúgolódtak is titokban, de nyíltan nem mertek. Sőt némely stréber még dicsekedett is, hogy ő mindig ilyet kivánt magának, mert ez igazán edző fekvőhely! Nekünk is meg kellett nyugodnunk. Szénáról u. i. julius elején ott még szó sem volt. A hegyoldalak a legszebb virágzásban voltak. Szalma meg az egész faluban sem terem annyi, amennyit a mi kényelmes fekvőhelyünk felemésztett volna. A lakások tetejére vízhatlan ponyvákat vittünk Budapestről s jó időben ezeken a lapos tetőkön tartózkodtunk és napkúráztunk. Kellemesebb helyet képzelni sem lehet erre a célra. A tűzhely egy földdel megrakott faláda volt, hogy a sok fenyűfa és deszka tüzet ne fogjon. Ezt aztán a cserkészek minden módon igyekeztek minél díszesebbé és zéssel beálló, ezen új helyzetről nem világosították fel a képviselőket. Ezen az egy jogcímen is megtámadható a juniusban hozott határozat. A harmadik hiba, hogy az Irhásközbe-tétel határozatát lehetetlen módon oldották meg, midőn az egyik nyilvánosházat az Irhás-köznek és Bástya-utcának sarkába tették, a másikat pedig egyszerűen a Korona-utcába átcsempészték. Ki felelős a bekövetkezett bonyodalomért ? Talán Lapunk, mivel későn mozgolódik ? Mi annak idején, éppen a legjobbkor, kiáltó szóval irányítottuk a közfigyelmet a nyilvánosházak szükségessé vált kitelepítésének tervezett, lehetetlen megoldására. A városi közgyűlésen tiltakoztak is ellene. Tehetünk már most mi róla, ha a megnyugtató válasz ellenére is bekövetkeztek, amik bekövetkeztek. Azt hisszük, nem a megsértett, hanem a sértő felelős érte, hogy a sérelmet orvosolni kell, hogy a közgyűlésnek önnönmagát kell dezavuálnia. Hogyan Lehet jóvátenni a hibát? Tessék a nyilvánosházak címén engedélyezett építkezéseket megszüntetni, illetőleg az e célra kijelölt helyeket más célra értékesíteni! Ne csapják agyon a város közepét, ne sértsenek annyi és oly nagy érdekeket a nyilvánosházakkal, hanem vigyék ki őket olyan helyre, ahol pár év múlva nem válik megint égetővé a kihelyezés, továbbszállítás szükségessége. Különben is csak tűrt valami a nyilvánosházak intézméalkalmasabbá tenni. Eleinte sárból hatalmas kéményeket emeltek a tűz »cúgjának«. A kémény azonban hamar ledült, s amúgy is akadályozta a szakácsot a szabad mozgásban. Azért mindenféle más módon próbáltak a fiúk szerencsét. Pl. az egyik tutajos lábtörlő vasrácsot szerzett s az lett a fazekak pompás tanyája, ahol az ételek házi kezelésben készültek. A cserkészek közt sokan tudtak főzni, de persze ... hogyan!? A levesek, húsételek rendesen jók voltak. De a főtt tészták!! Titokban mind a Vágba merültek. De persze a cserkész, legalább is a java fajta, már ez ellen is biztosítva volt. Az még csak nagyon egyszerű védekezés volt a rossz tészták ellen, hogy egyáltalán nem főztek, hanem a titokban magukkal hozott süteményekkel éltek. A leleményesség felső fokán az a két tutaj állott, ahová minden állomáson »bejött« a csomag hazulról. Ezek a legények beosztották napok szerint a mamáikat s minden mama a neki adott határidőre küldte a süteményeket a cserkészeknek a tutajra! Mindig friss tésztákat ettek! Szegény vezértutaj állott koszt tekintetében a legrosszabbúl! Nekünk főzött pedig.