Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-10-05 / 41. szám

1913 szeptember 28. PÁPA ÉS VIDÉKE 5. — Ezen se sokat segített Aszód. Simon Mihály asztalossegéd mesterségét az aszódi javítóintézetben tanulta meg, ahonnét alig néhány hete szabadult ki. Elsősorban bennünket szerencséltetett látogatásával. Ker­pel Károly, helybeli asztalos alkalmazta a rovott múltú asztalossegédet a saját kárára, mert hétfőn este magához véve gazdájának óráját, aranyláncait, gyűrűit, alsó- és felső­ruháját, esernyőjét, botját, iparigazolványát, a gazdája és a saját munkakönyvét, végül 70 korona készpénzt és így felpakkolva, kedden virradóra faképnél hagyta ámuló­bámuló gazdáját. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy Aszód gyöngye Trieszt-felé vette útját. — A katolikus intézmények cím­tárának eddig megjelent 1—21. számát az Országos Katolikus Szövetség mint kefe­lenyomatot a pótlások és kiegészítések esz­közlésére az egyes egyh.-megyék espereseinek, illetve plébánia-hivatalainak szétküldötte. Mi­után a helyesbített íüzeteknek csak egy része érkezett vissza, tisztelettel kéri a szövet­ség a főtisztelendő esperes, illetőleg plébános urakat, hogy a javításra szorult és már ki­egészített füzeteket lehető sürgősen az Orszá­gos Katol. Szövetséghez (IV. Ferenciek-tere 7. III. lépcső, I. em. 8.) visszaszármaztatni szíveskedjenek. — A Halász Testvérek betörői. A rendőrség sikerrel nyomozott a Halász Test­vérek betörői után. A mult héten Sekk Jó­zsef asztalostanonc zsebében álkulcsokat ' találtak a társai, kik figyelmessé tették a rendőrt. A vallatásnál azután kiderült, hogy nemcsak a Halász Testvérek üzletét nyitot­ták fel álkulcsokkal, hanem a bencés főgim­názium laboratóriumában is jártak, ahonnét azonban egészen jelentéktelen dolgokat zsák­mányoltak. A Halász Testvérektől lopott egy öltözet ruhát az Anna-kápolna tornyában helyezték el. Sekk egész betörőbandát szer­vezett csupa inasokból. — Nincs minden család abban a helyzetben, hogy gyermekeinek drága képes könyveket vásárolhasson. De a Kis Pajtás c. gyermeklapot évi 4 K-ért bárki megren­delheti s evvel gyermekeinek okos és érde­kes szellemi táplálékot szerez. Kiadóhivatala: Budapest, Damjanich-utca 50. — Gyors hajtás. Hányszor, de hány­szor szóvá tettük azt az őrületes hajtást, amelyet gondatlan kocsisok véghezvisznek és amelynek annyi sok áldozata volt már nálunk is. A múlt héten ismét láttunk né­hány őrületes hajtással vágtató fogatot ép a legforgalmasabb utcánkon. A rendőrség figyelmét újólag felhívjuk ezekre a vissza­élésekre. Különösen szükséges ez most, a mikor több utcákon kell sok kis apróságok­nak az iskolába menniök. A Mi Lapunk. A Katolikus Háziasszo­nyok Országos Szövetségének, vidéki egye­sületeinek és a Katolikus Tisztviselőnők és Női Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének hivatalos lapja. Felelős szer­kesztő: özv. Báthory Nándorné. A női torz típusokkal, a feminista nőkkel homlokegye­nest ellenkező nézetek eleven, tüzes hirde­tője. Előfizetési ára egy évre 3 K a mellék­lettel együtt. Megrandelhető a Kat. Házi­asszonyok Orsz. Szövetségénél Budapest (VIII., Mária-utca 7. szám). — Szerencsétlenül járt kis gyermek. Folyó hó 3-án történt, hogy Cserháti István vadkerti gazdasági cseléd Lajos nevü alig két éves kis fia, hat éves testvérével édes anyjához igyekezett, ki a szántóföldön krumpli­ásással volt elfoglalva. A gyermekek Francia­vágás mellett haladva, nem vették észre a bánhidai tehervonat közeledtét, mely a sín mellett közelebb álló kis Lajos mindkét lábát elvágta, valamint egyik kezének három ujját lemetszette. A szerencsétlenül járt gyer­meknek az első segélyt dr. Parányi Soma ugodi orvos adta meg, ki annak sebeit be­kötözte; de életbenmaradásához kevés a remény. — Uj huszkoronások. Az uj husz­koronás papírpénzek már forgalomban van­nak. A régi 20 koronásokat fizetésképpen 1915, évi dec. 31-ig fogadják el. Az osztr.­magy. bank azonban a beváltást 1921. év. dec. 31-ig eszközli. Ezen időn tul az alap­szabály 89. paragrafusa alapján nem köte­lezhető a beváltásra. — A veszedelmes riasztópisztoly. Ferenci János 17 éves cipészinas meg akarta ijeszteni Horvát János 10 éves iskolásfiút és közvetlen közelből a fiu szemének irányítva rásütötte riasztópisztolyát. Horvátli János szemét menten elborította a vér. A jajgatásra odasiető emberek adták át mindkettőjüket a rendőrnek. A szerencsétlen fiu, ha szeme megmarad is, teljes látóképességét aligha nyeri vissza többé. — Kellemetlen látogató. A. S.-né rokona esküvőjére jött. Este ugy 11 óra táj­ban szobájába menet a nyitott ablakhoz ülve várta férje érkezését. Közben elaludt. Egy­szerre csak arra ébredt fel, hogy valaki a kezét szorongatja. Többszöri felszólításra az illető csak annyit felelt: »Én vagyok ... Én vagyok.« Majd később egy idevaló előkelő kereskedőnek vallotta magát. Erre A.-né se­gélyért kiáltott, mire az álneves látogató jobbnak látta gyorsan távozni azon az uton, amelyen jött, az ablakon keresztül. A.-né leírása szerint az ismeretlen zömök testal­katú. Kezei nem valami finomak. Egyébként ha szembekerülne vele, felismerné. A rend­őrség nyomozza a kellemetlen látogatót. — Szüret előtt. Most, mikor tőkén érik a gerezd, most gondoskodik a gazda borprésekről és siőlőzuzókról. Hála Istennek, ma már igen praktikus és olcsó eszközök állnak a gazda rendelkezésére, hogy a bor­sajtolás ne menjen a maga régi kezdetleges módján. Bachert Rudolf-Melichár Ferenc Express nevü szőlő- és gyümölcssajtói és szőlőzuzói régi kedvencei a szőlőtermelőknek. A legtökéletesebb kivitelben, legkitűnőbb anyagból, olcsó árak mellett kaphatók ezek. Magyarországi vezérképviselő: Szűcs Zsig­mond Budapesten, VI., Teréz-körut 26, ahová bizalommal fordulhat minden gazda és ahon­nan készséggel küldenek mindenkinek ár­jegyzéket. A bachert és Melichár prések és zuzók egyszerűek, könnyen kezelhetők, nagy munkát teljesítenek és olcsók. Ezek biztosí­tották részére a nagy népszerűséget és ezer és ezer számban való elterjedését. — Ujitás a postán. A posta a hiá­nyos címzésű küldeményeket ezután »cim elégtelen« jelzéssel egyszerűen visszaküldi. Tehát tessék a pontos cimre ügyelni! Az igaz, hogy a legtöbb küldemény olyan bot­rányosan van megcímezve, hogy a cimnyo­mozó hivatalnak is munkát adott, mire a valódi címzettet kikutatta. KÖZGAZDASÁG. A vajtermelésről. — Irta: Szita Boldizsár, tanító N.-Kapornak. — (Folytatás). A burgondi répa célszerű mivelés mel­lett igen nagy terméseket ad. Ennek a ter­mesztése a legnagyobb figyelmet érdemli, mert ezzel a tejelő állatnak igen becses takar­mányt adunk. És még akkor is igen jól tejel­nek a teheneink, midőn kevés szénánk van, szalmát vágunk a répa közé, s az állataink jó húsban lesznek és tejet is elegendőt adnak. A káposzta vizenyősebb mint a répa, de mind amellett igen jó takarmány s a tejre is, vajra is nagyon jól hat, csakhogy elegendő száraz takarmányt kell előbb a tehénnek adni. Mindezen takarmányok széna értéke azonban tetemesen különbözik aszerint, amint azt feldolgozzuk, előkészítjük, vagy nem. A takarmányféléket avégre, hogy a marhának kellemesebbé és élvezhetőbbé vál­janak, aprítás, áztatás, főzés, füllesztés vagy erjesztés és besavanyítás által szokás elkészí­teni, mert a szarvasmarha természete, s külö­nösen annak emésztőszervei olyanok, hogy a megaprított s áztatott takarmány nála igen hasznosnak mutatkozik. A takarmányfélék hatása alkalmas körülmények közt már az aprítás és hideg vizbe áztatás által is 10/15%, lorrázás, tőzés által 20—25%, főzéssel össze­kapcsolt erjesztés által pedig 30%-ra is emelhető. A szemes takarmányok között kétségkívül a kukorica áll az első helyen, mert ljkiló kukoricaszem 3 kiló szénával ér fel. Aki tehenei után vajat s a vajból jó hasznot akar nyerni, nézzen szét, s gondolja meg jól, miféle takarmányból mennyit adhat a fejősmarhának ? Ekkor lásson hozzá a fejősmarhák gondozásához, de azokat mindig csak ugy tekintse, melyek a kevés értékű takarmányból, értékes anyagot, tejet és vajat és jó hasznot csak akkor adnak, ha oksze­rűen használjuk fel őket célunk elérésére. Célunk kiindulási pontja tehát: az olcsó takarmányok felhasználása, végpontja pedig a vajmennyiség nagyobbítása. Célszerű takar­mányozás mellett mily nagy eredmény ér­hető el mutatja az alábbi számadat. Nagy­kapornaki tejszövetkezet tagjai a gazdakör­ben hallott felolvasásokat, előadásokat magu­kévá tették s a következő eredményt érték el: 1912. évben beszállítottak a tejszövet­kezeti-tagok 201105 liter tejet, ebből el lett adva 3650 liter és a maradványból lett 85 métermázsa 68 kiló 58 dekagramm vaj, ezen vajért kaptak 25704 koronát. Kedves olva­sóim! Mi eredményezte azt, hogy egy köz­ségben 201105 liter fölösleges tejet szállít­hattak a házi szükségleten kivül a szövet­kezetbe? A célszerű takarmányozás. Az ok­szerű állattenyésztés eredményezte azt, hogy ennyi pénz jött községem népének kezébe, holott akkor midőn községünkben tejszövet­kezet nem volt, ezen szép összeg elvolt veszve. Minden üzletrészre esik a beszállított tejből 870 liter tej. Ismerve népemet azt is tudom, hogy azon beszállított tejen kivül szépen hágy otthon tejet családja számára. A tejszövetkezetek áldásos működése, hogy az utókor részére is fennmaradhasson, s a tekintélye csorbát ne szenvedjen, üdvös volna, ha szigorúan büntetnék azt, ki hamis vajat hoz forgalomba. Szigorú büntetést ér­demel az, ki hamis bort készit, ugy üldözni és büntetni kell a hamis vajkészítőt is. Mert a hamis bor a természetes bort, a hamis vaj

Next

/
Oldalképek
Tartalom