Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-17 / 34. szám

Vili. évfolyam. Pápa, 1913. szeptember 21. 39. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A ,,királyi ember" ünnepén. — Irta: Varjas Endre. — Az emberi mértékek kiábrándítóan kicsinyek. Micsoda szomorú megszégyenülés zokog ki a zsoltárosból — a tehetetlen fájdalomtól szinte véresek s vonaglók szavai — mikor megállapítja, hogy az ember élete alig arasznyi: ötven, hatvan esztendő. De vannak grandiosus ember-alakok, arányaik emberfölöttiek, akik kinőnek minden emberi mértéket. A mi kislátásu, kérész-életü perspektívánk Prokrustes-ágyába nem férnek bele. Ezek az örökkévalóság mértékére illők. Ahol az időből »ezer esztendő annyi, mint egy nap«. Abban a galériában is, ahol nemzetek őrzik nagyjaikat, kevesen vannak e fönséges arcélű gigászokból. Az egész emberiség pedig Pantheonjában csak néhányat bámul ezekből az ezeresztendőket túlélő, Carlyle-szabásu »hősök«bői. Csodálatos, hogy e geniek örök értékeit — mint valami érzékeny seismograph — a mondákat költő néplélek és az időtlen örökkévalóságon meditáló Egyház veszi észre. Századokkal elébb szövi már szépséges legendáit a magyar ősköltészet Szent Istvánról. És alig fut el halála után egy-két évtized, szentjeinek glóriájával övezi fejét az egyház. Ez a két értékelés kilenc évszázad múlása után mind jobban igazzá válik. A naiv mondák-szőtte csodaszerüség, s az Egyháznak elragadtatásban fogant hymnusai nem túloznak, mikor első szent királyunk nagyszerű vonásait rajzolják. Az a história, amely szemét elfordítja a lölddarabokat foglaló, véreskezű Brennusoktól, de vizsgálja az emberlelkek hódítóit, akik lendülő fejlődések, nagyszerűbb alakulások, uj korszakokat szülő és teremtő eszmék csiráit vetették el emberek, nemzetek psychéibe, — ez a história ma megállapítja már, hogy a színesen festő legendák s a kolostorok templomi chorusainak hymnusai igazat mondanak Szent István epochális nagyságáról. Az a kardot forgató, pogánytverő király; az a monostorokat építő, iskolákat állító bölcs; az a Tripartitum alapjait lerakó államférfiú; az az evangélium szépségeit magában, fiában, nemzetében bimbóbontásra késztető szent; az az irgalmasságot cselekvő szent Jobb; az a régi dalt — hogy hiába építik a házat, ha az Ür nem építi azt — annyira értő és az ég áldásos erőit országára leesdő próféta ugy áll előttünk, mint aki Nagy Konstantinnak, Nagy Károlynak, a messze idők Platonjainak, Catóinak, a Szent Pál tüzeiben égő apostoloknak; a krisztusi példabeszédek : istenien ideális embereinek minden szépségét magába olvasztotta volna. Mintha Arthus király szeplőtelen lovagjai közül való volna. Bouilloni Godofréd hite van benne, Szent Ferenc alázatossága, Szent Vince irgalmassága, Szent Ágoston bölcsesége. Egy emberfölötti ember. Ideálja égnek és földnek, Hősnek és Szentnek. TÁRCA. PÍ^OLiOG. Előadatott a Kat. Legényegyesület augusztus 10-iki ünnepélyén. Velünk van Isten! ... itt e nagy napon ma, Erőnk, munkánk diadalünnepén . . . Velünk van Isten! — védő pajzsa mellett Nincs itt elégedetlen, nincs szegény. . . . Nem nézünk csüggedten már az éjbe, — Fényt vet ránk egyetértés napja végre, Mely lelkeinket felhevíté tettre S jövőnk szilárd alapját megvetette. Im hajiokunk, mely nem rég szűk, rideg volt, Meleg, derűs otthon lett csakhamar . . . Az egyetértés, szeretet szikláin Építé fel nemes szív, honfi-kar. Ki e családház küszöbét átlépte, Isten nevében ott száll hit lelkébe, Keresztény erény, szent honszeretet Ott vernek a szivében gyökeret. S ha krisztusi tan s lelkes honfi szándék: Szeretni embertársunk' s a hazát; — Épp oly dicső: vallásos lelkeinkbe Bevésni mesterünk: Kolping tanát. Mind boldog az, ki e keresztény egylet Körébe ily fenkölt céllal sereglett, Ki munkája győzelmét itten várja, Hol majd felépül lelki üdve vára. A munka, mely a múltban folyton edzett, Az lesz jövendőnk biztos záloga; De Isten nélkül balga minden lépés, Nem lesz áldás — vetésünkön soha! . . . . . . Közös munkára föl Isten nevében! Az a tudat száll leikeinkbe mélyen: Hogy aki itt lel üdvös otthonára, Otthont nyer innen az egész világra! S bár ápoljuk a lelki érdek mellett Azt is, amelynek neve: anyagi, — Hatalmas munkánk nemes versenyében Ezt fogja létünk biztosítani, — De kincsek gyűjtése nem a mi vágyunk, A mi eszményünk, teljes boldogságunk: Hogy a munkánkon istenáldás légyen És igaz kincsünk ott legyen az égben! Körünk jelvénye, büszke lobogója, Harcunk ösvényein vezess, vezess! Te légy oltalmunk, te hitünk, reményünk, Téged követni — dicső, érdemes! . . . A jelszavak, mik ékesítnek téged, Lelkünkben eltörölhetetlen égnek, Felgyújtanak munkára, tettre, hitre, A szent testvériségben egyesítve. Lobogj büszkén! légy pajzsunk mindörökre! Virrassz fölöttünk örzö angyalul! Dicső zászlónk! ... a te védő palástod Megóv, ha vész, ha baj reánk tolul. Itten fogadjuk: hívek leszünk hozzád! Szent esküvésünk' hallja meg az ország! Bármily kaján lesz az ellen hatalma: Te viszed ügyünk' örök diadalra! Szelényi József. Apró kavicsok — az útszélről. A »Pápa és Vidéke« eredeti tárcája. — Irta: Sipos Istvánné. — Az utazás fáradalmait kipihenve, a viszontlátás édes örömeivel betelve, emlékezetem fiókjában kotorászok, hogy onnan egyetmást, mi a feledés rostáján fennakadt, előkaparjak és elmondjam lapunk kedves olvasóközönségének: mit láttam, mit tapasztaltam idegen földön. Mint a'féle gyakorlatlan iró, elkövettem azt a botlást, hogy tárcámnak előbb adtam