Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-01-19 / 4. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913. január 19. 4. szám PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ar: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 R. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos; Pápai Katolikus Köt. Felelős szerKeszrö ZsilavT Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Iskolaszéki tagok választása. Izgalmas nap volt a mult hétfő hitközségünk életében. Ugyanis ekkor választották hitközségünk képviseletét: az iskolaszéket, melyet már hetekkel előbb hírlapi polémiák előztek meg, amik csak arra voltak jók, hogy az illetéktelen beavatkozások elmérgesítsék a helyzetet, amelynek lokalizálásáról azoknak kellett gondoskodni, akik teljesen távol állottak az iskolaszékben lefolyt eseményektől. Es ez már-már sikerült is. Mutatta a két héttel ezelőtti nagy értekezlet, ahol egy minden tekintetben kifogástalan, az egyes osztályok érdekeit kielégítő lisztában megállapodtak, de csak néhány órára, mert utána teljesen megszállt bennünket régi átkunk a szétJmzás, az egyenetle7ikedés, melyet azok szítottak, akiknek életelemük a zavarosban való halászás. Ellenségeink a mi túlnagyhatalmunkró! rémmeséket mondanak. A hozzá nem értőknek még a hátuk is borzong, amikor hallják, hogyan nyomunk mi el mindenkit, hogyan rángatjuk jobbra-balra a kormányt, a képviselőházat s hogyan gázolunk keresztül minden akadályon, amely céljaink elérésében utunkat állja. Ilyen mesékkel ma már csak azokat lehet elámítani, akik szellemi kiskorúságban szenvednek. Nekünk hiába beszélnek. Szemeinket az uralkodó állapotokra függesztjük, következtetéseinket a tényekből, az eseményekből vonjuk le s így kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy bizony a mi hatalmunkról kár beszélni. De hogyan is lenne nekünk kifelé hatalmunk, amikor bent magunk között is kasztokra oszolva féltékeny szemekkel nézzük az egyes osztályok tevékenységét, emelkedését. Állig begombolkozunk egymással szemben, sőt ellenséges szemekkel nézi az iparos a földmivest és ez viszont az intelligens osztályt. Csakis így történhetett meg, hogy a nagy értekezlet után az iparosoknak egy tekintélyes csoportja többszöri gyülésezés után túltette magát a megállapodáson és külön lisztát nyomatott, amelyből a polgárság legexponáltabb embereit kihagyták. Utána nemsokára még ennél is lehetetlenebb liszta látott napvilágot, amelyen a földmivesek közül csak mutatóul volt található kettő, mond »kettő«. Ez azután betetézte az eléggé szomorú állapotokat és megpecsételte a sorsát a közösen megállapított lisztának, amelyet elkeseredésében és mondjuk jogos elkeseredésében, a felsőváros sem respektált többé — látva mellőzését — közvetlen a választás előtt való este megállapodott abban a lisztában, amelyet fényesen győzelemre is vitt. így maradtak ki iskolaszékünkből olyanok, akiknek távozását sajnáljuk, fájlaljuk mindnyájan, akik állásukkal, tudásukkal súlyt kölcsönöztek iskolaszékünknek és hitközségünknek egyaránt. Mindezekért pedig, ha volt bátorságuk a szétvonást szítani, vegyék is magukra az ódiumot azok, akik nem respektálták a közös megállapodást. Dicséretére legyen mondva a felTARCA. A milliárdos füle. — Irta: F. Boutet. Ford. Szeberényi László. — Evans idegesen járkált Newyork utcáin; rongyos ruhájával, gyűrött kalapjával s zülött külsejével igazi szánalmas figurának tünt fel. Kétségbeesetten nézett körül a világváros forgatagában. Egy szögletben fáradtan rogyott le a földre. Mintha elhagyta volna örökös, gondtalan, napsugaras jókedve és akaratereje. Az optimizmusnak legkiáltóbb ellenfele az éhség; Evans pedig tegnap óta éhezett. Torzonborz fejét lyukas könyökére támasztva tépelődött. Szeméből a vaskezü nyomor egy keserű könycseppett sajtolt ki, amely végigcsordult sovány, csontos, különben egészségesnek látszó arcán. — Akar ön tizezer dollárt keresni? — kérdé hirtelen egy ismeretlen hang. — Akarok — volt rá az egyszerű válasz, minden megilletődés nélkül. Egy negyven év körüli, hideg tekintetű, előkelő megjelenésű volt a kérdezősködő. Néhány lépésnyire állt meg Evanstól, aki egykedvűen ült az utca kövezetén, mintha csak meg se lepődött volna az óriási pénzösszeg hallatára. — Hát meg is akarja szolgálni a tízezer dollárt ? - Meg! Mit tegyek hát? Adja el nekem ön a jobb fülét — hangzott a lurcsa kívánság a lehető legnagyobb egykedvűséggel. — A fülemet?! — Igen, megveszem tízezer dollárért. — Hát mit akar vele ? — Elsősorban kétségtelenül azt, hogy lemessem az ön fejéről. Én Risley sebész vagyok. Nem kell semmit félni; igen vagy nem ? — Igen— Helyes, jöjjön velem. Risley tanár Amerikának legjelesebb sebésze volt; hire bejárta az egész világot, mert klinikáján a sebészetnek valóságos csodáit vitte véghez. Evans hallgatagon követte Risley orvost a klinika folyosóján végig egy terembe, ahol üvegszekrényekben a legcsudálatosabb állatok voltak, amelyek a tanár keze alatt vették fel a legrendellenesebb alakokat; ezek voltak a csoda-sebészmester áldozatai és dicsősége. Evans elsápadt. — Hát mit akar a fülem helyébe tenni ? — Semmit, csak leveszem, aztán készen van; mindjárt aláírja a szerződést a tízezer dollárról. Az orvos a telefonhoz lépett és beleszólt: — Találtam egy teljesen egészséges embert; a páciens jöhet. Evans nem birta fékezni remegését. Risley és a segédtanár alaposan megvizsgálták. — Teljesen egészséges — dörmögött a professzor. — Egészséges — felelte visszhangként a segédtanár.