Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-01-12 / 3. szám

VIII. évfolyam. Pápa, 1913* január 12. 3. szám. PÁPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi Hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Pápai döntés a keresztény munkásszindikátusok ügyében. A »Germania« c. lap által képviselt szigorú irány közt (amely csakis a kath. munkásszervezeteket pártolta) és a »Kölnische Volkszeitung« által képviselt szabadabb felfogás közt (amely vegyes vallású vidékeken ezeken kivül más hitvallásbeli keresztényeket is befogadó »keresztény szindikátusoknak« felállítását is szorgalmazta) X. Pius pápa egy, 1912. szeptember 25-én kelt, a németországi püspöki karhoz intézett enciklikában hozta meg az elvi döntést és adott egyben gyakorlati utasítást. A kérdés gyakorlati részét illetőleg az enciklika a következő utasításokat adja: 1. Katolikus munkások beléphetnek a meglevő keresztény szindikátusokba és bizonyos, alább megjelölendő kautelák mellett tagjaik maradhatnak addig, amig a speciális körülmények idővel ezen közös tevékenységet tilossá nem teszik. 2. De a kat. munkásoknak, kik a ker. szindikátusoknak tagjai, kötelességük egyúttal tagokul belépni az ott helyben levő kat. munkásegyesületbe is, hogy így a kat. szellemben a munkások megtartassanak és a ker. szindikátusokban való részvételből kárt ne valljanak. 3. Másrészt szükséges előfeltétele a pápai engedélynek az is, hogy az ilyen keI resztény szindikátusok életében, eljárásában, előadásaiban és irataiban sehol a kat. egyházra hátrányos vagy az egyház tanítását és fegyelmét sértő dolgok ne forduljanak elő, amire ügyelni elsősorban a püspököknek dolga, de ezenkívül maguk az ilyen szindikátusokban működő kat. munkások is kötelesek azon kautela biztosításán dolgozni. Különösen arra kell vigyázni a püspököknek, hogy az erkölcsöt (magánjogok, szeretetbeli kötelességek stb.) érintő munkásmozgalmi tények sohase ütközzenek az erkölcs szabályaiba. (Sztrájk!) Végre a befejezésben a pápa a két irányzat hiveit az egymás ellen való agitáció abbanhagyására szólítja fel és különösen is helyteleníti azoknak eljárását, akik a munkásegyletek egységesítésének örve alatt valóságos irtóháborút indítottak a kat. munkásegyesületek ellen a ker. szindikátusok érdekében. Választások előtt. 11. (*) Mégis csak igaza van a bölcs Akibának: »Nincs semmi új a nap alatt.« Pedig az volt a vágyunk, az volt a napsugaras álmunk, hogy valami új is történjék végre. Valami olyan, ami eddig idegen, hontalan volt köztünk, aminek a hiányát sokszor felpanaszoltuk, sírva-sirattuk. Azt akartuk, hogy legyen a lelkekben nemes lendület, ideális érzék, a modern idők követelményeinek megértése, akadályokat nem ismerő' férfiasság, acélos, elszánt bízni, — akarni — tudás! A jó szándék megvolt, az tagadhatatlan. De azt mondják a rossz nyelvek, hogy a pokol országútja is csupa jó szándékkal van kikövezve. Dalolni vágyott a rab madárka, égi magasokról álmodott: egy-két méternyire fel is emelkedett a szivárványos levegó'égbe, de gyenge, pislogó szeme elszokott a fénytől, nem nőtt még ki puha, selymes szárnya — viszszahullott a hideg, barátságtalan rögre. Pedig de szívesen láttuk, micsoda boldog, újjongó örömmel néztük merész szárnycsapásait! Mily odaadással, micsoda izzó lelkesedéssel támogattuk volna, hogy ideális magaslatra emelkedjék, hogy állandóan fenn szárnyalTÁRCA. fi három mise. Karácsonyi rege. Irta: Daudet Emil. Ford. K. S. II. . . . Csingiling, csiling. Kezdődik az éjféli mise. A kápolnában, ebben a keresztboltozatú kis székesegyházban, amelynek falai egész földig tölgyfamunkával voltak bélelve, ki volt aggatva a kárpit. Az összes gyertyák égtek. És micsoda nép! Micsoda ruhák! Ott ül mindjárt elül, a korlát mellett húzódó kifaragott székben Trinquelage gróf, rózsaszínű tafotában, mellette a meghívott előkelőségek. Oldalt a bársonnyal leterített imazsámolyon az öreg méltóságos grófné foglal helyet tulipiros brokátruhában, mellette Trinquelage ifjú neje, a francia királyi udvar utolsó divatja után készült csipkés, tornyos főkötőjében. Jóval hátrább láthatta az ember óriási parókával a fejükön a feketébe öltözött és simára borotvált Arnoton Tamás tartományfőnököt s titkárát Ambroy-t, ragyogó habosselyemruhájában két nagyon fontos okirattal. Azután következnek a kövér udvari emberek, az apródok, munkások, felügyelők, Borbála ténsasszony, finom ezüstkulcsgyürüjében az öszszes kulcsokkal. Hátrább a padokban az alsóbbrendű nép foglal helyet: a cselédek, a majorosok családtagjaikkal; s végül leghátrább, mindjárt az ajtó mellett, amit szépen kinyitnak-betesznek, állnak a kukták, akik egyszerre két jót is cselekesznek: misét is hallgatnak, meg aztán egy kis pecsenyeillatot is hoznak magukkal a fényben úszó, de a sok égő gyertyától nehézlélegzetü kápolnába. Vájjon ezen kicsi fehér sapkáknak a látása teszi szórakozottá a misézőt ? Talán inkább Garrigonnak a csengetyüje, igen ez az átkos kis csengetyü, amely ördögi mód működik az oltár lábánál s egyre csak azt mondja: — Siessünk, ne késsünk . . . Minél előbb végezünk, annál előbb ehetünk. Annyi bizonyos, hogy ahányszor csak megszólal ez a pokoli csengetyü, a káplán elfelejti a misét és csak a reggelire gondol. Maga előtt látja a sürgő-forgó konyhai személyzetet, a tűzhelyet, ahol úgy lángol a tűz, mint a kovácsműhelyben, látja a télig nyilt födőkön kicsapó forró vizet és ebben a forró vizben a két finom, szarvasgombával töltött pulykát . . . Látja azonkívül járni-kelni a szolgák hosszú sorát, amint az orrcsiklandozó gőzzel burkolt ételeket felhordják s velők együtt ő is belép a lakomára máielkészített nagy terembe. Micsoda gyönyörűség! A ragyogó nagy asztal telides-tele, ott díszlenek a pávák teljes tollazatúkban, a fácánok szétterjesztik rozsdavörös szárnyaikat, az üvegek rubintos színben ragyognak, ott mosolyog a zöld galyak közt a sok-sok gyümölcs, azok az óriási halak pedig, amelyekről Garrigon beszélt (ah, értik ? Garrigon!) ánizs közé vannak beágyazva, ragyogó