Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-04-13 / 16. szám

1913 április 13. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. Ipartestületünk közgyűlése. - 1913 március 3. — Sok sajgó sebünk van, amelyekre gyógyító flastromot, ha itt-ott rakunk is, mások kéjes örömmel tépik azt le. Ilyen sajgó, fájó sebünk közé-tartozik kisiparunk vajúdása. Pedig sokszor megmutatták már kisiparosaink a sebet, hol fáj, hova kellene a gyógyír ? Meg is nézték, szánakoztak is rajta, adtak is rá néhány filléres flastromot, amely azonban csak arra volt jó, hogy a sebet a kényesebbek elöl eltakarja, de gyógyulását nem hogy eló'segitette volna, hanem inkább hátráltatta. Mig a kisiparunkat e fajta filléres kenőcsökkel gyógyítgatja az országgyűlés, addig a nagyiparra milliókat áldoz. Az 1912-ik évi költségvetés szerint a gyáripar számára lekötöttek 24,239.218 koronát, a kisipar számára pedig mindössze 2,734.756 koronát. A gyáriparnak jutó összeg tehát 9-szer akkora, mint a kisiparnak juttatott összeg. Pedig a kisipar ilyen mostoha elbánás mellett is foglalkoztat annyi embert, mint a gyáripar és segélyre legalább is ugyanolyan mértékben rászorul, mint amaz. A lekötött összegből kifizetésre került 1912-ben a gyáriparnak 4,210.748 korona, a kisiparnak pedig 491.466 korona. Ebben az összegben is szerepelnek olyan tételek, amelyek úgy kerülnek csak a kisipari rovatba, mint Pilátus a Credóba. Ide van pl. számítva a szövetkezetek 199 ezer koronányi segélye, a tanoncotthonok 72 ezer koronája, az iparművészet 2 ezer koronája, az ipari célokat szolgáló egyletek 53 ezer koronája. Ha ezeket levonjuk, pedig le lehet vonni, mert ez a támogatás vajmi kevéssé esik a kisiparosoknak személy szerint javára, pedig a szubvenciónak ez a természete. Ezek a tételek szomorúan megvilágítják azt a hideg közönyt, azt a mostoha bánásmódot, amelyben ép a legilletékesebb faktor: az országgyűlés kisiparunkat részesíti. A helyett, hogy minden erejével hóna alá nyúlna kisiparunknak, igen gyakran olyan ipari vállalatokat szubvencionál horribilis összegekkel, amely egy-egy kisipari ág létét s az abban dolgozók kenyerét veszélyezteti. Ilyen pl. az az eset, amikor cipőgyárat szubvencionál. A szubvenció az adóból adatik. Az adóban benne vannak a cipészek, csizmadiák fillérei, koronái is. Már az mégis csak a legnagyobb mértékben felháborító és igazságtalan eljárás, hogy az állam ellenük használja fel a tőlük származó pénzt. Az állam csak olyan gyárat szubvencionálhat, mely termékeivel, készítményeivel egy létező hiányt pótol, hézagot tölt be, külföldi portékát tesz feleslegessé, de semmi esetre sem olyat, mely valamely kisipari osztálynak csinál veszedelmes konkurrenciát és annak létét teszi bizonytalanná. Itt látjuk mi egyik fő okát annak, hogy kisiparunk oly veszedelmes lassúsággal döcög, vánszorog. A magyar ipar fejlődésének az útja tehát nem valami sima. Három körülmény teszi rögössé, az egyik a rossz ipartörvény, a másik a közös vámterület, a harmadik az országgyűlésnek főképen a kisipar iránt eddig tanúsított mostohasága. Addig is, míg ezeken módjában lesz kisiparosainknak valami uton-módon segíteni, nagyon ajánljak megfontolásra Csoknyay Károly v. főjegyző, iparhatósági biztosnak a közgyűlésen elmondott programmbeszédjét, amelyben igen életrevaló és amellett könynyen kivihető eszmét vetett fel: az ipari közműhelyek és raktárok létesítésének eszméjét. Nekünk is az új iparhatósági biztos logikusan megokadatolt beszéde adott impulzust arra, hogy itt a közgyűlési referádánk előtt rámutassunk mi fáj kisiparosainknak ennek következtében nekünk is. * A szokatlanul népes közgyűlést kevéssel két óra után nyitotta meg Lebeny Ferenc elnök. Elnöki megnyitójában megemlékezett a távozó iparhatósági biztos, Mészáros Károly polgármesternek elévülhetetlen érdemeiről, melyeket a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökíteni határozta. Utána Hirsch Vilmos dr. ügyész a tőle már megszokott ékes szavakkal üdvözölte az új iparhatósági biztost, Csoknyay Károlyt, aki meleg szavakkal köszönte meg a nem várt szives ovációt és tartalmas beszédben mutatta meg azt az utat, amelyen városunk kisiparosai boldogulhatnak. Figyelmébe ajánlotta az ipartestületnek az ipari közműhelyek és raktárak felállítását, amellyel egy csapásra megszüntethető a ma már nagyon is költséges, e mellett igen kétes eredménnyel járó vásározás. A magvas beszéd, láthatólag mély benyomást tett a közgyűlésre. A jegyzőkönyv hitelesítésére Katula Gyulát, Pukec Eleket és Manheim Ármint kérték fel. Nóvák István szóvátette, hogy a közgyűlésre többeken nem kaptak meghívót. Mi magunk is így voltunk. Az előző években az elnökség szives figyelméből nemcsak meghívót kaptunk a közgyűlésre, hanem az ipartestület évkönyvét is jó előre megkaptuk és így alkalmunk volt azt ismertetni még a közgyűlés előtt. Az idén azonban mindezektől elestünk. Azután Sipos József jegyző olvasta fel a lefolyt év történetét. A számvizsgálók jelentése alapján a számadásokat elfogadták és a ielmentvényt megadták. Szenvedélyes vita fejlődött ki a költségvetés előterjesztése nyomán, amely 785 kor. 65 fillér deficittel záródott. A heves vitában résztvettek Hajnóczky Béla, Hirsch Vilmos dr., Csapó Géza, Kummer János, Vágó Dezső, Legény Ferenc és Manheim Ármin. Végül is új, reálisabb költségvetés beterjesztésére utasították az elnökséget. A szenvedélyek oly magasan csapkodtak, hogy az elnök kénytelen volt 5 percre felfüggeszteni a gyűlést. A szünet alatt Manheim Ármin új költségvetést készített, amelyet a közgyűlés el is fogadott. Néhány személyes ügy elintézése után áttértek az alapszabályok módosítására. Az elöljáróság a jövödelem fokozása miatt azt javasolta, hogy az új iparosok belépési diját emeljék fel 40 K 60 f.-ről 60 K 60 f.-re. Ennél a tárgynál is majdhogy fel nem fordult a tárgyalás menete. A felszólalok mind tiltakoztak a felemelés ellen. Végül is a javaslatot egyhangúlag elvetették. Tamás József azt indítványozta, hogy a tagsági járulékokat progresszív alapon fizessék a tagok. Akinek több alkalmazottja van, az nagyobb terhet viseljen a- testület fenntartásánál. Az indítványt Hirsch Vilmos dr. felszólalása után egy rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzték ki. Úgyszintén a legközelebbi rendkívüli közgyűlés alkalmával tárgyalják az ipartestületi székház építését, valamint Kovácsics jánoiy Szentilonay-utcai házának a megvételét. Felolvasták Gyuk Nándor alelnök lemondó levelét. Gyuk Nándor lemondását a levelében felhozott betegségére való tekintettel sajnálattal vette tudomásul a közgyűlés. A testület életében kifejtett buzgó, önzetlen működéséért jegyzőkönyvileg mondott köszönetet a közgyűlés. Elnök indítványára Hirsch Vilmos dr. ügyésznek is köszönetet szavaztak. Végül a választásokra került a sor. Közfelkiáltással választották meg elnöknek Legény Ferencet, alelnöknek id. Horváth Józsefet, ügyésznek Hirsch Vilmos dr.-t és jegyzőnek Sipos Józsefet. Az elöljáróságot titkos szavazással választották meg. Rendes tagoknak választattak: Ádám János, Bódai István, Balogh Gyula, Braun Miksa, Besenbach Jenő, Buchsbaum József, Ferenczy Antal, Csépi János, Csizmadia József, Csősz Nándor, Erhardt Dezső, Grábics Vendel, Hajnóczky Béla, Hoch Lajos, Kummer János, Kis Antal, Kreutz János, Keresztes Gábor, Mátz János, Muli József, Pilzl János, Paulics József, Pethő Endre, Szabó István, Szkurszky János, Stein Vilmos, Schmidthoffer Antal, Tamás József, Trauner Lipót; póttagoknak: Vágó Dezső, Mógor Ferenc, Pék József, Markovics Ferenc, Lukács Dezső, Simonits Márton, Katula Gyula, Veilandics János, Sonnenfeld Vilmos, Fekete Antal; számvizsgálóknak: Kluge Károly, Kis Tivadar, Manheim Ármin. Ker. fogy. szövetkezet közgyűlése. (1913 április 5-án). Nem is olyan régen volt, midőn ha a szövetkezetekről beszélt valaki, a legtöbb ember kérdő ábrázatot vágott. A gondolat új volt, új volt a név is. Lassanként azonban megismerték, megszerették. A szövetkezeti eszmétől való idegenkedést a beállott nehéz gazdasági viszonyok, a kereskedelem szertelen kapzsisága is nagyban segítette eloszlatni. Sokakat gondolkodóba ejtett az a tény, hogy a termelő — akár gazda, akár iparos legyen — sokszor, sőt csaknem mindig olcsón volt kénytelen túladni munkája gyümölcsén. Rendesen alig kapott többet, mint amennyi a befektetett munka és anyag értéke. Szóval haszna legtöbbször igen kevés volt. Ha pedig valaki kereskedésből veszi ugyanazokat a portékákat, amelyeken a termelő olcsón túladott, méregdrága pénzen kell neki megfizetnie mindent. így a vevő rendesen tűrhetetlen drágaságról, a gazda, az iparos pedig olcsóságról panaszkodik. Hát mi ennek a rejtélynek a nyitja ? Az, hogy a kereskedő vesz olcsón és elad drágán, felvervén az árat, amennyire csak lehet s így a különbözet, mint busás haszon, a zsebében marad. Különösen a közvetítő kereskedelem az, amely egyrészről lenyomja, másrészről felsrófolja az árakat és így csinál magának kevéssé megszolgált hasznot. A becsületes kereskedőt természetesen kivesszük ez alól az ítélet alól.