Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-04-06 / 15. szám
4. A titkos rendőrök egészen más szolgálatot vannak hivatva teljesíteni, mint a rendőrbiztosok. Ok nem ülhetnek be a hivatalba és nem intézhetnek el a felekkel rendőri ügyeket. Nem gyakorolhatnak felügyeletet a rendőrlegénység felett. Nem őrizhetik ellen, hogy a poszt elfoglalta-e rendes időben a helyét és ott tartózkodott-e a kitűzött időig, stb. stb. Egész sereg oly foglalkozás, amelyhez a titkos rendőrnek semmi köze. Nincs pedig azért, mert a közönséggel való folytonos érintkezés által annyira közismertekké válnak, hogy csakhamar megszűnik a leglényegesebb kellékük: »a titkosság«, s nevetségessé lesz olyan titkos-rendőr, aki annyira nem titkos, hogy a gyermekek is ujjal mutogatnak rá az utcán. Viszont a rendőrség ellenőrzését sem bizhatjuk rá, mert ez által meg rendőrlegénységünket helyeznénk »titkos rendőri felügyelet« «rendőri megfigyelés« alá. Hát ilyen komikus helyzetet — amely unikum lenne a maga nemében az országban — csak nem akar teremteni a v. tanács?! Ez az ok tehát annyira nem »ok« a réndőrbiztosi állás beszüntetésére, hogy tovább foglalkozni vele szinte felesleges. Más kérdés azonban az, hogy ez ideig tényleg szükség volt-e a rendőrbiztosi állásra ? és szükség van-e ezután is arra ? Hogy ez ideig szükség volt rá, Egyik éjjel is ennivalót vivén neki, megmondta őszintén: — Róbert, ez nem maradhat így! Ha valaki megtudja dolgunkat, oda a becsületem; apám meg is fojt! Holnap apám elvetett gúnyáiból hozok egyet-mást, vedd magadra, azután menj a hegyeken túl fekvő valamelyik faluba, ott még a madár sem jár, s ha elmúlnak a háborús idők, jer értem, megvárlak! — Igazad van, Ágneska! De nem mégysz férjhez ? Igazán megvársz ? — Meg, Róbert, légy nyugodt! Tudnak a leányok is hűségesen szeretni! Ugy is történt. A következő éjjel Ágnes ruhát s ennivalót az útra vitt Róbertnek és hamarosan elbúcsúzott tőle. Róbertünk magára vette, a katonaruha fölé, a bő paraszti gúnyát, de az áruló fekete harisnyákat levetette s ott hagyta a fa tövében. Pedig nem jól tette. Nagy szerencséjére csak az ősszel találták meg a harisnyákat fát szedegető asszonyok s be is vitték a Nótárius úrhoz, aki a következő levél kíséretében küldte be azokat a főbírónak: Anno 1789. Die 11. Septembris Foltin Pál és Otskai Ádám Feleségeik az Ugy nevezetű Csatorna fölöt lévő Sz-i Erdőben Száraz fát Szedegetvén, ezen elvetett fekete PÁPA ÉS VIDÉKE azt bizonyítani sem kell. Ha több mint tíz éven át szükség volt rá, akkor ma is fennáll e szükségesség. Sőt a jövőben fokozottabb mértékben szükség van rá, mert eddig is a város fejlődésével rohamosan kellett évről-évre emelnünk a rendőrlegénységünk számát. Ezelőtt 10—11 évvel, amikor a rendőrbiztosi állást szervezték, mindössze 8—10 rendőrünk volt. Azóta a rendőrlegénységünk száma 23-ra emelkedett. Van 4 rendőrtizedesünk és egy őrmesterünk. A létszám ezekkel együtt 28, tehát majd háromszorosa, mint 10—15 évvel ezelőtt, amikor a rendőrbiztosi állást létesítették. Ha tehát 8—10 rendőr mellett szükség volt rendőrbiztosra, mennyivel nagyobb szükség van rá most és lesz — a város fejlődése miatt — a jövőben. Ha pedig nincs rá szükség most, annál inkább nem volt szükség rá a múltban. Miért kellett tehát ezt az állást megcsinálni ? Csak nem azért, mert szüksége volt erre az állásra valakinek ? Mondjuk ez a valaki jelen esetben Fodor István. Ha a tanács beszüntető határozatát akceptáljuk, akkor kimondjuk, hogy csakis ez az eset állhatott fenn. Ez a körülmény pedig végtelenül szomorú világot vetne az akkori rezsimre. Mi azonban úgy látjuk, úgy ismerjük a helyzetet, hogy ez állásra, igenis, szükség van. Éppen azért helytelenítjük ez állás betöltésének huzását-halasztását. Azt hisszük, jól belátunk a kulisszák harisnyára reá akadtak. Amellyet mi, mint fekete harisnyás s Desentér Katonának viselni Szokott Mundérját Parantsolatunk Szerént Tettes fő Béró Urunknak bé mutattjuk. Keresték is Róbertet, de nem találták. Hát hová lett ? Akkor éjjel átment a hegyeken, az egyik hegymögötti falucskában, ahol még jelenben sem, akkori időben kiváltképpen nem járt a madár sem, szolgálatba állott. Józan ember, iparkodó volt, azért nőtt a becsülete, gyarapodott a pénzecskéje. Esztendők multán már zsellér-sorban volt. Ajánlottak neki leányt eleget feleségül, de Róbert csak Ágnesára gondolt. A hűséges Ágnessal pedig az történt, hogy édesapja meghalván — anyja már régen nem volt, — szerető testvérei kinullázták a vagyonból, valami kevéskét kapott, elment szolgálni a bíróhoz s várta Róbertet. Róbert pedig meg is jött. Ott találta Ágnest az udvaron. — Ágneska v itt vagyok, eljöttem érted! S mintha ez egészen természetes dolog volna, felelt az Ágnes: — Isten hozott Róbert! Vártalak! Róbert elvitte Ágnest a hegyek mögé, de utódaik már régen itt vannak. Hogy pedig boldogul éltek, ezt megérti mindenki, aki sokáig várt a párjára. 1913 április 2. mögé, ha e huza-vona okát személyi kérdésekben keressük. Nem tudnak vagy nem akarnak dűlőre jutni, hogy kivel töltsék be az állást. De személyi kérdésnek egy pillanatig sem szabad dominálni a köznek kárára. Bizzák. csak e kérdést az illetékes tényezők a képviselőtestület választására. Ez az egyedül alkotmányos útja a dolog nyélbeütésének. Iskolaszéki gyűlés. Csütörtökön d. u. 5 órakor volt a kat. iskolaszéknek gyűlése. A gyűlés — tekintve a kitűzött, fontos tárgysorozatot — a hitközség életében történeti jellegűnek Ígérkezett. Három nagy probléma várta megoldását. Az első az 1912. évi pénztárszámadás volt. Az iskolaszék a legnagyobb feladatot választotta elsőnek —• s amint előre látható volt — nem is tudta lenyelni. Szomorú, nagyon szomorú örökséget vett át az új iskolaszék. Eveken át evezett hitközségünk hajója lassan, de kétségbeejtő biztossággal az anyagi katasztrófa s iskoláinak államositása felé. Szegény Ruszék apát, kat. plébániára tett nemes szívvel alapítványt; iskolákat építettek belőle, hogy aztán ezen iskolákban, az állam égisze alatt, kis gyermekeinknek nyugodtan hirdethessenek — nem katolikusellenes, hanem — istentagadó eszméket. Kegyetlen játéka a sorsnak, de nem példátlan, hisz egyetemünkön is így van! Nincs villámos kezű vitagyorsirónk, nem is a nagy nyilvánosság elé való legapróbb részleteiben is e gyűlés, de magját mégis csak hoznunk kell. Lássa, értse meg a hitközség, hogy az új iskolaszék választóit a választásban nem személyeskedések, nem a súgott-búgott politikai célzatok vezették, hanem az a reménység, hogy a vigasztalan állapotokat talán az új kezeknek sikerül szanálniuk. De látnia kell az okokat a hitközségnek azért is, hogy meg tudja érteni, ha az iskolaszék kénytelen lesz a hitközségnek köteles áldozatkészségére apellálni. Csak a legfőbenjáróbb pontokat 1 26,115*18 K-ja van a hitközségnek hátralékos követelésekben. És a végrehajtó hatalom eddig úgyszólván semmit sem tett. Van 60.000 K adóssága a Pápai Takarékpénztárnál, mely után 1913-ban a régi, ehanyagolt kamatokkal együtt 14.000 K-t kell fizetni. És az 1911. év mégis 10,566'36 K pénztári maradvánnyal záródott.* Ehhez járul a tanítók méltányos és jogos kérvénye, mely már a jelen évre 7,259 K évi többletet kérelmez. És ha szívünkön van gyermekeink képzése, nevelése, jövendő boldogsága, ami nagyrészt a tanítók kezében van letéve és ha nem akarjuk tanítóinkat a legvégsőre ragadtatni, akkor nem zárkózhatunk el kérelmük teljesítése elől. * Micrt nem fordították ezt akkor a kamatok kamatjának törlesztésére?!