Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-03-17 / 12. szám

1912. március 17. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. vadászati jogot 6 évre adják bérbe, egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. A Deák Ferenc-utca lakosai arra kérték a várost, hogy a saját költségükön készített kőgyalogjárót szedesse fel, a követ más helyen használja fel és ahelyett aszfalt gyalogjárót készíttessen. A v. mérnök igen előnyös szinben tüntette fel a kérelmet; nemcsak szépészeti szempontból, hanem anyagi okok miatt is melegen ajánlotta a teljesítését. Fischer Gyula kétségbevonja, hogy a husz év előtti trachit többet ér, mint az aszfalt. Ennek a fajta kőnek csak a felső része használható. Ha ez épségben van, ezután is megelégedhetnek vele az utca lakosai; ha elkopott, másutt sem használható. Nem barátja a privilégiumoknak, nem szavazza meg a javaslatot. Barthalos I. erősen hangsúlyozza, hogy a háztulajdonosok a saját költségükön készíttették a trachit-gyalogjárót. Egy rókáról nem lehet két bőrt lehúzni. Azonkivül a köveket igen szépen lehetne értékesíteni a város elhagyatottabb utcáin. Ne legyen szűkmarkú a képviselőtestület. Somogyi lózsef azt indítványozza, vegye meg a város a köveket a rendes értékben, az aszfalt költségeit pedig fedezzék a lakosok úgy, mint más utcabeliek. A polgármester azon az állásponton van, hogy ezek a lakosok annak idején teljesen megfizették a gyalogjáró költségeit, holott más utcabeliek csak a költség kétharmad részét fedezik. Itt tehát privilégiumról szó sincs. Azt ajánlja, hogy csináltassa meg a város mind a két oldalon az aszfalt-gyalogjárót, de az egyik oldalon az utcarendezés miatt egyelőre csak a Györke-házig. Hét képviselő kivételével ehhez az indítványhoz járult hozzá a közgyűlés. Nánik Pál és fíecsey Ferenc az Anna-térre dűlő házukat védő dombnak aláfalazását kérik. A v. tanács és az építészeti bizottság a kérelem teljesítését javasolja, az áll. választmány ellenben szakértő-bizottság kiküldését indítványozza. Halász Mihály amellett érvel, hogy azonnal döntsön a közgyűlés. Mindössze 547 koronáról van szó s mire a bizottság elvégzi megbízatását, a dombról aláomló föld eltemeti a gyalogjárót. Lippert Sándor nem látja olyan elodázhatatlanul sürgősnek a dolgot. Egyszerűen utasítsák az illető háztulajdonosokat, hogy tartsák tisztán a gyalogjárót, akkor majd nem lesz olyan rémséges sár. A közgyűlés túlnyomó többséggel az áll. választmány javaslatát fogadta el. Mivel Halász elvtárs ellenpróbát kért, azt is elrendelte a polgármester. Tizen álltak fel Halász indítványa mellett. Ezután jöttek a dobok. Az aszfaltkeverő-dobok, melyek eleinte rém-sürgősek voltak, később meg kisült, hogy jó darabig el leszünk nélkülük. Az áll. választmány azt javasolta, hogy a polgármester lépjen érintkezésbe a Ganz-céggel, vizsgálja meg a gyárban levő dobokat (Szegény polgármester! Megteszik dob-szakértőnek!), de egyúttal kérjen árajánlatot külföldi cégektől is és az olcsóbbat rendelje meg. Kerbolt Alajos határozottan ellenzi, hogy mindig a külföldre szaladgáljunk. Rendeljük meg hazai cégnél, amire szükségünk van. Hoffner Sándor: Épen 100 százalékot fizettünk rá a jéggyárra és azért, hogy hazai cégektől rendeltünk meg mindent! Egy hang: Hát-a tulipán? Mi lesz a tulipánnal? A szavazás alkalmával a közgyűlés egyhangúlag az áll. választmány javaslatát fogadta el. Jó másfél óra hosszat tartó szenvedélyes vitát idézett elő a tárgysorozat ötödik pontjaként szereplő Kemenczky-ü gy. Az építészeti bizottság t. i. — szerény nézetem szerint igen helyesen — nem javasolta a közgyűlésnek Kemenczky úr azon kérelmének teljesítését, hogy a Jókay-utca keleti oldalán megállapított utcavonalat változtassák meg. Hogy miért változtassák még ? Hát azért, mert neki a tilalom ellenére is úgy tetszett, hogy 240 cm.-rel kijjebb építse a házát, mint szabad lett volna. Arról lehet vitatkozni, hogy helyes-e az az utcavonal vagy nem helyes. De annyival már tartozik önmagának a képviselőtestület, hogy a közgyűléstől elfogadott utcaszabályozást senkinek se engedje büntetlenül megsérteni! Itt nem lehet szó jóhiszeműségről, hiszen az illetőt — mint hallom — ismételten is figyelmeztették, hogy nincs joga kijjebb építeni. Itt egyszerűen arról kellett volna beszélni, van-e joga bárkinek is fittyet hányni a szabályrendeletnek és fait accompli elé állítani a képviselőtestületet. Ezt az egyszerű ügyet gyúrták, csürtékcsavarták aztán annyit, hogy végre jóformán senki sem tudta, mit is kellene igazában tenni. Először Kende Ádám dr. kelt Kemenczky védelmére. Célzatosságot lát abban, hogy a v. mérnök elhallgatta ezen ügy előzményeit. Elismeri, hogy nélkülözhetetlen szükség egy utcavonal megállapítása. De ha nyílegyenesre csinálják, igen sok jogos magánérdeket sértenek meg vele, hiszen elvehetik a ház egytized részét. Közegészségügyi tekintetben is káros lehet az ilyen eljárás. Azonkivül elveszi az építéshez való kedvet. Ne üssünk sajgó sebet polgártársaink lelkén, hanem igyekezzünk összeegyeztetni a köza fényben uszó templom felé éjféli misére. Sötétség borul a falucska utcáira. A szélső házból botra támaszkodott öreg anyóka vonszolja tagbaszakadt testét lassan, óvatosan, nehogy a síkos uton elessék. Egyik kezében bot, a másikban rózsafüzér. Amaz testének támasza, emez lelkének éltetője, reménye, boldogsága. Nehezen lépdel. Majd minden második, harmadik lépésnél megpihen. De amikor meglátja a fényben uszó templom világos ablakait, új erő támad tagjaiban. Csókok özönével halmozza el a kezében levő rózsafüzért. — Csak most segíts meg Szűz Anyáin! Csak most az egyszer engedd még, hogy résztvehessek annak imádásában, akinek az emberek üdvösségéért Te adtál életet. Fáradtan ér a templom ajtajához. Beül a megszokott helyére, az utolsó padba, ahol egy helyet mindig üresen hagynak a jó Terka néni számára. Megszólal az orgona. Lelkesen énekel a templom apraja, nagyja. És száll az ének, száll az ima, s kél nyomában remény, vigasz. Csak egy tagbaszakadt öregasszony nem énekel ott az utolsó padban. Ajkai imát rebegnek. Szívből jövő imát. Csak még egyszer láthatná egyetlen leányát, akiről már öt év óta semmit sem hallott. Akirő csak annyit tud, hogy volt, de hogy él-e még és merre van, azt csak az tudja, akihez oly esdve könyörög, hogy mégegyszer életében anyai szivére szoríthassa elveszettnek hitt leányát. Elhangzik az utolsó ének végső üteme. Még egy keresztvetés. Még egy sóhaj az Ég felé és megindulnak a hivők. o o Csak az a szomorú öregasszony, — ott az utolsó padban — nem mozdul. Révedező, könnyben uszó szeme keres valakit a leánysereg között. Most öt éve még itt volt vele. Emlékszik rá. Az első pad mellett állott Gárdosiék Boriskájával. Mily jóleső érzés volt látni anyai szivének, amint a falu legszebb lánya, az ő szép Mártája összekulcsolt kézzel imádkozta a rózsafüzért. Mit csinálhat most ? Merre lehet ott messze idegenben ? Amerikában ? Talán nélkülöz? Vagy tán jó sorsában elfeledkezik szegény, öreg édesanyjáról, kitől azzal búcsúzott el: »Ne sirjon édesanyám! Még viszontlátjuk egymást! Lesz gondom rá, hogy nélkülözést ne szenvedjen. Majd visszajövök én és meglássa azután mily boldogan élünk kis házikónkban. Ferenc bátyáméknál«: kifizetjük a nekik járó részt és akkor a magunkéban csak elleszünk kettecskén. Igen! Igen! Elleszünk kettecskén . . . csak jöjj . . . jöjj vissza . . . Márta, édes jöjj... Ott van még a tulipános ládában a pettyes ; kék ruhád, amelyet úgy szerettél. Vár rád a habos fehér selyem fejkendőd, amelyet búcsúkor viseltél. A mirtusz koszorúd, amely oly szépen illett szűzies homlokodra. Már mindenki eltávozott a templomból. Az öreg sekrestyés is eloltogatta a gyertyákat. Még csak kettő égett, ott a »Bűnösök menedéke« előtt, ahol egy ismeretlen nő zokogott keservesen, nem vévén észre, hogy utolsónak maradt. Az öreg Pestya bácsi, a sekrestyés, jószivü ember volt: várt. Gondolta, hadd sirja ki magát, bizonyára van oka rá. Addig odament az utolsó padba az öreg Terka nénihez és odasúgta neki, hogy várja meg kivül, majd haza kiséri. Amint felkelt az öreg asszony, ugyani akkor fordult meg a Szűz Anya képe előtt ; térdelő nő is. Tekintetük találkozott. Egy sikoltás. Anya és leánya egymás karjaiba rohantak. — Édes, jó anyám! — Mártám! A többit elmondották sűrűn omló, meleg könnyeik.