Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-02-04 / 6. szám

1912 február 11. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. senkinek sem használ, nem épít, csak rombol. Nem orvosol, csak sebeket oszt és tép fel újra. De lelkiismeretünk nyugodt lehet, a harcot nem mi kezdtük, mi csak a védőfegyvereket keressük, csak a mindenkinek jogos• önvédelemmel akarunk élni. Eddig tétovázók, ingadozók voltunk. Vájjon egyáltalán kell-e és ha igen, hát milyen védőeszközökkel élnünk ? Voltak, kik teljesen távol tartották magukat. A főúr, a gentry csak a má-nak, a pillanatnak élt; a városi középosztály hamis jelszavaknak ült fel, az ellenséges sajtó elcsavarta a fejét; az iparos osztály jó része demokrata volt; mármár a népet is sikerült elhódítani. De amint a nemzet lelkének hű kifejezője, a költészet is, ha elsekélyesedik a külföldről importált szellem és forma uralma következtében, új életet, feltámadást igazi termő talajából, népünk dalos lelkéből merít, úgy a nemzeti lélek másik hű kifejezőjének, az e lélekkel kilenc hosszú századon át izig-vérig összeforrott magyar kereszténységnek s így a magyar katholikus társadalomnak is új életét, feltámadását a népből, a nép tömörüléséből kellett merítenie. . Ez a nép — mint egy hatalmas tábor kél csatasorokba s emeli lel félelmes, tiltakozó szavát, valahányszor egy-egy arculcsapás éri a magyar katholicizmust. S az érdeklődés, a mozgolódás arra vall, hogy a még alvó milliók is dörgölik álmos szemüket, ébredeznek. Félre a kéztördelés, sápíiozás, jajmileszbelőlünk sérelmi politikájával! Mint egy ember álljunk talpra s kapcsolódjunk be szervesen helyi egyesületeinkkel az országos központi szövetségekbe! Kisded játékainkat, egyéni érdekeinket ne tegyük elébe a jelen és a jövő' nemzedékek nagy problémáihak. Tudjunk áldozatot hozni, magunkat sokszor megtagadva Összetartani; komoly egyesületi életet élni! Szellemünket né ellenfeléink piszkos papirosával, hanem a komoly valláserkölcsi alapon álló sajtótermékekkel tápláljuk! Védelmezzük- felekezeti iskoláinkat; exponált embereinknek legyünk hátvédjei! Tartsuk napirenden égető kérdéseinket, s ha kell, fejezzük ki állásfoglalásunkat a központi lapokban is ! Legyetek szelidvk, mint a galamb, i legyetek okosak, mint a kigyó, mondja az Úr. Isten hitet adott lelkünkbe, hogy járni tudjunk örök rendeltetésünk utjain, észt az elménkbe, hogy eligazodjunk az élet útvesztőin. Hallgasson kiki a józan eszére, s lássa meg, hogy azok az emberek, kik vér az ő vérükből, csont az ő csontjukból, nem akarhatják romlását saját feleiknek, véreiknek! Midőn tömörülni, szervezkedni akarunk, nem lehet, nem is szabad mások letörését célul kitűznünk, csak önmagunk akarunk szabadon lélegzeni, megizmosodni. Nem egyenes támadásunkkal, csak erőnk kifejlesztésével akarjuk kényszeríteni ellenfeleinket, hogy felhagyjanak aggressziv eljárásukkal, hogy cseréljék ki támadó fegyvereiket védő fegyverekkel. Tiszteljék az emberi jogot: úgy törekedj a boldogulásra, hogy mást boldogulásra való törekvésében ne gátolj! Ha ezt megértik, megteszik ellenfeleink, mi Üdvözítőnk köszöntésével köszöntjük őket: »Béke veletek!« E szervezkedésünk s akaratunknak, elveinknek e megértetése lesz az alap, melyen emberbaráti, szociális munkánk megkezdődhetik.- Ezek nélkül nem a szociál is munka alapköveit, hanem a szociális rombolás aknáit rakják le. x = Alakuló közgyűlés. Az újonnan megválasztott képviselőtestület holnap délelőtt tartja alakuló közgyűlését, melyen az alispán is megjelenik. A Kath. Kör hangversenye. (*) Szép volt. Nemes és előkelő. Fényes, meleg, családias est. Tartalmas programm, elsőrangú szereplők, finomlelkü, megértő közönség. És nagy-nagy közönség. Pedig még csütörtökön reggel is azzal rémítgettek bennünket, hogy üres lesz a Griff nagyterme. »Szépen« volt üres! Az igazság annyi, hogy akadt egy-két üres hely is. Egyébként pedig zizegő selyemruhás, szép asszonyokkal, bájos fiatal leányokkal, táncra vágyó, lelkes fiatalemberekkel volt tele a terem. A pesti szereplők ugyan elmaradtak, de eljött helyettük váratlanul Havadi Barnabás, a pannonhalmi főiskola költői lelkületü filozofus tanára s megkapóan kedves, poétikus felolvasással tette még gazdagabbá az est változatos műsorát. Fél tizenegy volt, mire végetért a hangverseny Utána lobogó jókedvvel kezdődött meg a tánc. Mikor ért véget, nem tudom. Éjfél már elmnlt, mikor elkövetkeztem. De olyan páratlan, fesztelen jókedv: uralkodott a teremben, hogy azt hiszem, csak a késő reggeli órákban ér véget; a mulatság. Akkor sem azért, mert belefáradtak a táncba, hiszen a fiataL ság azt szeretné legjobban »bárcsak cíí? az éjszaka három éjjel tartana!«, ha-nem hazamennek muszájból, az illendőség okáért... o • Egyébként, hogy a tárgytól túlságosan el ne térjek, Szelényi Józsefnek ünnepi Prológusával kezdődött meg az estély. Lendületes, hatalmas költői alkotás. Festői ellentétek: verőfényes tavaszi napsugár és a nyomorúság sötét, csillagtalan éjtszakája, — csapongó — Semmit sem hallok, csak a tücsök cirpel, apám. Csöndesen tovább dolgoztak. —-"De most, fiam — kiáltott föl félig örömmel, félig ijedten — most sem hallod? . . — Most sem, apám. De hát voltaképen mit jelent a tárogató ? , •— Mit jelent? Azt kérded, fiam, mit jelent? — mondá az öreg ásójára támaszkodva. — Az azt jelenti, hogy nekünk mennünk kell, mennünk muszáj, mert hí a haza: megjött Zrínyi Ilona fia, Rákóczi Ferenc. "" Béla bámulattal tekintett atyjára s az öreg arca átszellemült, mintha prófétai ihlet szállotta volna meg, úgy folytatta: • Lesz még ünnep a világon, derül még reggel e sokat szenvedett hazára. Tiz esztendeje tart az éjjel, tiz esztendeje sóvárgok, itt e magányba temetkezve az igazság sz'cnt napja után, tiz esztendeje gyűjtöm magam köré, akik még remélni tudnak s én tartom őket új reménységgel; tiz esztendeje hirdetem, hogy él még a szabadsághősök vadéka, él még a hős asszony fia. Mostjön épen; a bujdosók elébe mentek s én reggel óta e tetőn várom a tárogató megharsanását. Mert-ha az megszólal, akkor nekünk mennünk kell. Itt mi — S itt hagyjuk anyámat? drága halottunkat ? Medveczky Sámuel szivéhez kapott. Ott mintha szakadt volna valami. Utána lehajolt, ne lássa fia, hogy két könnycsepp gördül pilláiról viharedzett, barna arcára s onnan a gödörbe, melyet szerető leleségének ás. Nem kérdezte többet fiatói, hallja-e a tárogató szavat. Csak ásott, csak dolgozott s mikor készen voltak vele, még a keresztet is megfaragta. S azután kezdetét vette a temetés. A bújdosók szegény emberek, nincsen szemfedőjük, nincsen koporsójuk: csók volt a szemfödő, hő ima a koporsó, úgy temették az ő drága halottjukat. S mikor a sirhalom már készen állott, Medveczky Sámuel ráborult a fehér nyirfakeresztre s ott kezdett zokogni keservesen. Egyszer csak vadul hátrahőkölt: — Hallod, fiam, most megszólalt a tárogató. Mennünk kell!... de nem... bocsáss meg, Istenem, én nem mehetek, szivemhez nőtt e domb. Eredj, fiam, te, eredj, neked menned muszáj, mert megjött Rákóczy. Ismét ráborult a keresztre. Béla csöndesen sirdogált mellette. Dehogy szólalt meg a tárogató; szegény öreg minduntalan félrebeszél. Hanem most elcsöndesedik. Nem zokog már olyan szívszaggatóan. Ugy látszik, keblében az első vihar elült. Hanem azért attól a fejfától nem tudmegválni. Múlnak az órák, egyik a másik után, az öreg nem mozdul. Túl, a havas csúcsok mögül a hold is elődúgja a fejét, a szél hangos süvöltéssel borzogatja a serkedő lombokat. Későre jár az idő. Az öreg nem mozdul. — Atyám — szólalt meg a fiú. Semmi válasz. — Édes atyám — kezdi újra — talán búcsút is mondhatnánk már a sirnak. Az öreg nem mozdul. Béla kezénél fogja. Az a kéz pedig hideg és merev. — Szent Isten! -— hangzik a rémült kiáltás — tehát ö is? Igen ő is. Most már nem kell félnie, hogy a tárogató elszólítja onnan. Szegény öregnek a szive szakadt meg. •'.->• Bélának könnyei megeredtek. Elég csoda, hogy már ki nem száradt. Két szerető szülőt egy napon elsiratni, az sok egy érző szívnek. ' Darabig tehetetlenül állott. Hanem azután kézre fogta az ásót s dolgozni kezdett. Csak nem hagyhatja apja holttetemét