Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-12-15 / 51. szám

1912 december 22. PÁPA ÉS VIDÉKE. 407. érkezett be a nyomdába a főmunkatárs tudomása nélkül, akkor nem lehet baj. A gyors, lázas szellemi munka követ­keztében megeshetik, hogy henye, ke­vésbbé megfelelő kifejezések csúsznak a tollúnk alá, — arra való a főmunka­társ, hogy ezeket szebbekkel, megfelelőb­bekkel pótolja. A korrektura alkalmá­val — ismétlem — csak a sajtóhibák kijavításáról lehet szó. Itt már nincs helye annak, hogy új kifejezéseket szúr­junk közbe vagy egyes, nekünk nem tetsző sorokat töröljünk. Mert akár hozzátoldunk a szöveghez, akár elve­szünk belőle, új tördelésre van szükség. Ez pedig fölösleges időfecsérlés és még fölöslegesebb pénzkidobás. Bíboros püspökünk ünneplése. Megyéspüspökünk Öeminenciája mint kinevezett bíboros dec. 4-én ésti 7-kor vonult be Budapestről jövet székvárosába, az ősi Veszprémbe. A polgármesterrel élén már az almádi állomáson több tagú küldöttség üdvö­zölte. Esti fél 8-kor haladt el remek négyese a Veszprém utcáin hullámzó, ujjongva éljenző néptömeg közt székespalotájába, hol a káp­talan, a városi tanács, a püspöki tisztikar, előkelőségek és a központi papság tisztelgé­sét fogadta. A biborosi zucchettót hozó, pápai kül­dött, Orsini Miklós herceg dec. 6-án 4 óra­kor érkezett Veszprémbe. Megérkezése után este 5 órakor a Veszprémben állomásozó 17-ik gyalogezred két zászlóaljának tisztikara a székesfehérvári honvédzenekar közreműkö­désével kitűnően sikerült szerenádot rende­zett Oemínenciája és magas vendége tiszte­letére. A biborosi zucchettót dec. 7-én pont 12 órakor nyújtotta át Orsini herceg megyés­püspökünknek. Ennek átvevése után a pápa olasz nyelvű üdvözlő levelére Öeminenciája ugyancsak olasz nyelven válaszolt, kifejezvén fiúi hódolatát és ragaszkodását a római szent­székhez. A zucchettó átnyujtását 70 terítékű diszebéd követte. Az aranymisét Bécsben mondotta el megyéspüspökünk Öeminenciája, mert a bibo­rosi biretum átvételére Bécsbe kellett utaznia. Itt érte Őeminenciáját, ki csütörtökön vette át az uralkodó kezéből méltósága egyik jelvényét, a király meleghangú irata, mely a ritka jubileum alkalmából igy hangzik: Kedves báró Hornig bíbornoki Az isteni Gondviselés megengedte, hogy ön áldozó papságának ötvenedik évét betölt­hesse. Örömmel üdvözlöm önt ezen ünnep alkalmából. Szivesen emlékezve meg újólag azon kiváló érdemekről, melyeket ön az egyház, a trón és a haza iránti hű köte­lességteljesitésben szerzett, szivből kivánom, hogy a Mindenható kegyelméből közhasznú és érdemdús tevékenységét még sok éven át folytathassa. Kelt Bécsben, 1912. december 9-én. Ferenc József. Az aranymise alkalmából Veszprém vá­ros képviselőtestülete rendkivüli közgyűlést tartott dr. Komjáthy László polgármester elnöklésével. A tanács inditványt terjesztett elő biboros püspökünk Öeminenciájának bibo­rosi kinevezése alkalmából való üdvözlése tárgyában. Dr. Óváry Ferenc orsz. képviselő méltatta Öeminenciájának a város közhasznú és kulturális intézményei körül hozott áldo­zatkészségét és érdemeit. Dr. Horváth Béla főjegyző felolvasta az üdvözlő távirat szöve­gét, melyet a közgyűlés egyhangú lelkese­déssel tudomásul vett és a Bécsben időző püspökünk Őeminenciáját táviratilag üdvö­zölte, ki a közgyűlés üdvözletét táviratilag köszönte meg. Este a várost kivilágították. A biborosi biretum ünnepélyes átadása csütörtökön délelőtt 11 órakor ment végbe a bécsi udvari templomban. Mgr. Caccai­Dominioni Camilló, titkos kamarás, apostoli legátus, aki biboros püspökünk Öeminenciája kinevezésére vonatkozó pápai brévét hozta és Orsim Lelio herceg, apostoli küldött, pápai nemesi testőr Bécsbe érkeztek. A biretum feltételének szertartását a király képviseletében Ferencz Ferdinánd trón­örökös végezte. Résztvettek az ünnepségen a magyar kormány képviseletében Lukács László miniszterelnök és gról Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Biboros püspökünk Őeminenciáját Bécs­ben időzése alkalmából meglátogatták Károly Albrecht főherceg, herceg Montenuovo fő­udvarmester és Nepalek udvari szertartási igazgató. Veszprémből a bécsi ünnepségen dr. Rédey Gyula nagyprépost, Néger Ágoston prelátus és dr. Simon György oldalkanonok vett részt. Nem is kell mondanunk, hogy megyés­püspökünk Őeminenciáját kettős ünnepe al­kalmával valósággal elárasztják a gratuláci­ókkal. Katolikus Kör müvész-estélye. A Katolikus Körnek 1913. évi január hó 11-én a Griff-szálloda nagytermében tar­tandó tánccal egybekötött müvészestélyére az előkészületek már megtörténtek. A művész-estélyen kiváló budapesti és helybeli szereplők fognak fellépni. Budapestről rajkai Keömley Bianka úr­leány énekművésznő, Bergmann tanár gor­donka-művész és Trombitás egyetemi hall­gató, zongora-művész fognak fellépni. Budapesti vendégeink közül közönsé­günk Keömley Biankát már ismeri, ki két évi ezelőtti művész-estélyünkön bájos rneg­»Nos, mi lesz, bejősz-e vagy se ?« ri­vallt rám egy nagyszarvu ördög, miközben villájával belém bökött. »Én ? Nem megyek én ide be. Én az Isten barátja vagyok.« »Te Isten barátja vagy . . . Hát akkor mit keresel itt, te ... ? »Azért jöttem . . . Ah! Ne szóljon ám meg érte, hogy nem tudok megállani a lá­bamon . . . Azért jöttem . . . messziről jöt­tem . . . alázatosan megkérdezni . . . hogy . . . hogy . . . nem került-e ide egészen véletle­nül . . . nincs-e itt . . . valaki . . . valaki Cu­cugnanból? »Ah, te akasztófára való! Mit teteted magad, mintha nem tudnád, hogy egész Cucugnan mindenestül itt van. Gyere csak, te csúnya varjú és nézd meg, mily szép rendbe állítottuk itt a te hires-neves cucug­nani embereidet . . . »És egy borzasztó lángtenger közepén ott láttam: A hórihorgas Coq-Galine-t, — mind­nyájan ismertétek, kedveseim — Coq-Gali­ne-t, aki annyiszor felöntött a garatra és aki annyiszor elpáholta szegény Kláráját. Ott láttam az Enyveskezü Pascalt, aki olaját Julien urnák az olajbogyóiból sajtolta. Ott láttam Grapasi bátyánkat, aki olyan jól megtudta mindig kenpi a kerekét. És Dauphine-t, aki oly méregdrágán árusította kútvizét. És Tortillard-t, aki mikor a szentség­gel találkoztam vele az uton, rám sem he­derített. Ment tovább a maga utján, hety­kén, mint valami kiskirály, sipka a íején, pipa a szájában . . . Aztán meg Coulau-t kedves Zitájával és Jakabot, Pétert, meg a Fánit . . . A hallgatóság megrémült, elhűlt, halál­sápadt lett a félelemtől, mert ki apját, ki anyját, ki nagyanyját, ki meg testvérét látta a megnyílt pokolban. — Nemde látjátok, kedves hiveim — folytatta tovább Márton tisztelendő úr, — látjátok jól, hogy ez így nem mehet tovább. Lelketekért viselem a felelősséget s ki akar­lak benneteket menteni abból az örvényből, amelybe ti hanyathomlok rohantok. Holnap hozzá látok a munkához, nem később, mint holnap. És munkában nem lesz hiány. Elétek terjesztem, hogyan gondolnám én ezt. Hogy minden jól sikerüljön, rendet kell tartanunk. Menjen minden rendben, mint Jonquiéres­ben a tánc. »Holnap, hétfőn meggyóntatom az öreg embereket és asszonyokat. Ez nem tart majd sokáig. Kedden a gyerekeket. Hamar készen leszek majd velők. Szerdán a legények és leányok kerül­nek sorra. Ez már tovább tarthat. Csütörtökön a férfiak. Rövidesen vég­zünk majd. Pénteken az asszonyok. Azt mondom majd nékik: ne teketóriázzanak. Szombaton a molnár kerül sorra. Őneki magának egy nap nem is lesz majd túlsá­gos sok. És ha vasárnap befejeztük a munkát, nagyon boldogok leszünk. Nemde tudjátok, kedves hiveim, hogy mikor a gabona megérett, le kell aratnunk; mikor a bort lefejtettük, meg kell innunk. Van itt lám elég szennyes, ezt nektek ki kell szapulnotok, még^ pedig jól. Isten áld­jon meg benneteket. Ámen.« Amit mondott, megtették. Kimosták a szennyesüket. Ezen emlékezetes, vasárnaptól kezdve a cucugnani erények illata messze szétáradt, a hetedik határon is túl. És Márton tisztelendő úr, a jó pásztor túláradó boldogságában azt álmodta egy éjjel, hogy ő nyájával együtt ragyogó kör­menetben, fénylő gyertyák és illatos tömjén­felhő közepette, Te Deum-ot zengő minis­terei kíséretében haladt az Isten ragyogó országútján felfelé. Ez a cucugnani plébánosnak a his­tóriája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom