Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)
1912-11-03 / 45. szám
1912 december 22. PÁPA ÉS VIDÉKE. 5. — Előléptetés. A király gróf Lubienski János cs. és kir. kamarást, a pápai 7. honv. huszárezred parancsnokát ezredessé vevezte ki. Ezen előléptetés ugy katonai körökben, mint az előkelő pápai társadalomban is élénkörömet keltett; a magunk részéről is szivből gratulálunk. — Tábori mise. Mindenszentek ünnepén délelőtt 10 órakor volt a honv. huszárújoncok eskütétele, melyet tábori mise előzött meg a huszárlaktanya udvarán. A misét Szentgyörgyi Ignác tartalékos honv. s. lelkész mondotta, mise után beszédet intézett az új katonákhoz, melyben az eskü szentségére mutatva, a király és haza iránti hűségre intette őket. A tábori misén jelen volt az egész tisztikar, mise után pedig közösen gratuláltak gróf Lubienski ezredparancsnoknak új előléptetéséhez, aki szintén lelkes beszédet intézett a huszárokhoz. — Kinevezés. Nagy örömmel értesülünk, hogy Karcsay Istvánt, a helybeli Közgazdasági Bank derék tisztviselőjét a Wenkheim-urodalom meghívta a főszámvevői állásra. Társadalmi életünk egy szerény, szimpatikus, igazán közkedveltségnek örvendő taggal lesz szegényebb! A megérdemelt kitüntetéshez szivünk egész melegével gratulálunk! — Iskolaszéki gyűlés. A helybeli r. kat. iskolaszék a múlt csütörtökön délután ülést tartott Sült József elnöklete mellett. Az iskolaszék Pados Antal tanítót újólag megbízta az ismétlőiskola vezetésével. Az 1911. . évi zárszámadásokat levették a napirendről és a ma tartandó iskolaszéki ülés napirendjére tűzték ki. Migály Mária tanítónőt december 31-ig szabadságolta az egyházmegyei főhatóság. Graffits Imre hitközségi tag kérvényét kiadták a pénztárnoknak jelentéstétel végett. Pápai Imre bádogos-mester beadott költségvetéséért 7 koronát utaltak ki. Tudomásul vették Sült József v. elnöknek az új kálváriái temetőről szóló jelentését. — A Pápai Leányegyesület első előadó-gyűlése a jövő hét vasárnapján nov. 10-én lesz. Nagy ínségben lévén Igy szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról. Ebben az énekben egész Magyarországért könyörögtünk. Utoljára a Hymnuszt is elénekeltük: Isten áldd meg a magyart . . . Azután szép csöndben, boldog örömmel oszoltunk szét pihenőre, hogy másnap újra végig élvezzük azt, amit Lourdes páratlan légköre nyújt. Az egyik este körmenet után társaimmal bementünk egy mozgóba, hol a jelenés történetét vetítették vászonra. Nagyon kedves szórakozás volt. Ezután fölvezettek bennünket az emeletre. Itt körképben mutogatták a várost és a jelenést. Viasz alakokkal meg van örökítve Bernadette története is. Ott tartózkodásunk utolsó estéjén a körmenetet távolról néztem. Mesés látvány! S az énekből folyton ez hangzott felém dallamos morajlással: Ave, Ave. Ave Maria! A mai kor hitetlensége ellen legjobb orvosság volna egy-egy adag Lourdes légköréből. — A ker. szociális-egyesület második estélye. Bajos volna megállapítani, melyik volt sikerültebb, a második-e, vagy az első? Annyi azonban bizonyos, hogy az első előadás sikere oly szép számú publikumot vonzott össze, hogy ilyenre hamarjában nem is emlékezünk. S akik ott voltak, igazán ~nem bánták meg, ha a 20 filléren felül 1—2 tyukszemrehágásba s szorongásba került is ez a mulatság. A szereplők mindegyike kifogástalan volt, mégis külön ki kell emelnünk a kis hölgyszereplőket ügyes játékukért. Kókay Bözsike olyan helyre falusi szépség volt, hogy nem csoda, ha utána hajlott Csapó Tóni szive, sőt még az öreg kapitány uré is. Csekey Ilusnak meg olyan szép szelid beszéde volt, hogy még a kurucz Veisz Jancsit is megtudta lágyítani az ő szivében. Nagyon sikerült volt Molnár Mariska. Kókay Manci pedig hálát érdemel mindnyájuktól finom, tapintatos súgásért; megérdemelte azt a szép piros szegfűt is, amit kapott. — Kitüntetések az ihászi-marcaltői cs. és kir. csikótelep tiszti karában. A király Hortig Sándor cs. és kir. alezredest, csikótelep parancsnokot, a Ferenc József-rend lovagkeresztjével; Loidold János cs. és kir. főállatorvost pedig a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. — Megjelenik a mumus. A városi tanács nagy sokára ismét megmozdult és fel akarja állítani a hatósági husszéket azzal okolva meg, hogy a húsárak már megint hihetetlen magasra emelkedtek. Ez igy nem ér semmit. Nem ijesztgetésre kell a hatósági" husmészárszék áldásos eszméjét felhasználni, hanem radikálisan kell a már-már elviselhetetlenné váló drágaságot orvosolni. Állítsák fel azt egyszer és mindenkorra. Igy lesz a dolognak értelme és lesz áldásos haszna. — Visszaküldött szabályrendelet. A vármegye alispánja a piac és állatvásári rendtartásról szóló szabályrendeletet visszaküldőbe azzal, hogy mindegyiket külön számok alatt tárgyalják, illetve külön számok alatt egymástól elválasztva terjesszék fel. Nászajándékot vehet most kevés pénzért mutatósat. Ezüst, üveg, porcellán, vas és alluminium tárgyakban óriási választék található (mig a készlet tart) a Versenybazárban Fő-utca 28). — Köszönet. Gróf Wallis Gyuláné őméltósága a pápai népkonyha részére 10 zsák burgonyát, 1 mm. babot és 20 koronát volt szives adományozni, melyért hálás köszönetét nyilvánítja Sült Józsefné elnöknő. — Kérelem. A kir. tanfelügyelőség ez uton kéri fel mindazokat, kiknél a népies ismeretterjesztő előadásokra bejelentési ivek vannak és azt még be nem küldötték volna, legkésőbb november 8-ig a kir. taníelügyelőséghez beküldeni sziveskedjenek. — Elutasították a város felebbezését. A pénzügyigazgatóságunk a héten tudatta városi tanácsunkkal, hogy a pénzügyminisztérium a korlátlan italmérések számának szaporítása iránti felebbezését elutasította. Helyes! Nincs is szükségünk több alkohol ; tanyára. — Nyilvános versenytárgyalás. A rn kir. székesfehérvári 5. honvéd kerület városunkban elhelyezett honvédcsapata részére 1913. évi január hó 1-től 1913. évi december hó 31-ig terjedő időre szükséges kenyér és zabszállitásának biztosítását célzó nyilvános versenytárgyalást tart folyó hó 18-án. A szállítási feltételek megtudhatók az ezred gazdasági irodájában. TÉNY és VALÓ, = hogy valódi „drót" Osram és fémszálas égőket legújabb és legszebb villanylámpákat, továbbá a legkitűnőbb üveg, porcellán és petróleum-lámpákat eredeti gyári árakon vehet a nagyérdemű vevőközönség IFJ. EISLER MÓRNÁL. — Locsológép. Lukács és társa budapesti cégtől 2 ezer liter űrtartalmú locsológépet szerez be a város 2200 koronáért. A gépre már csak azért is nagy szüksége van a városnak, mert az eddig használt erővel nem képes a várost a íorró nyári napokon rendesen öntöztetni, ami miatt évről-évre általános volt a panasz. — Illemhely. A Ruszek-utca végre megszabadul kellemetlen »díszétől« és helyette a »Hungária« kávéházzal szemben a Főtéren állítanak fel egy teljesen modern illemhelyet. Az erre vonatkozó versenytárgyalást már a közel napokban kiírják. Ha békét akar a gyermekszobában, vásároljon társasjátékokat a Versenybazárban. (Kérjen képesárjegyzéket ingyen). — A Lajos-utcai lakósok kérelme. A Lajos-utcai lakósok utcájuk felsőrészére egy tűzcsapot és egy közkutat kértek a v. tanácstól, mit a tanács készséggel teljesített is. — Új végrehajtó. Nem valami kellemes hir, de azért leadjuk, hogy a város ideiglenesen egy évre ismét egy segédvégrehajtói állást szervez. Fizetéséhez 400 koronával a betegsegélyző-pénztár, 400 koronával pedig a város járul hozzá. Modern lakások és üzlethelyiségek 1913 május i-re kiadók. Érdeklődni lehet dr. Györké Sándor ügyvédnél. — Felsőkereskedelmi iskola. Rácz Lajos alsókubini áll. középiskolai tanár javaslatára elhatározta a város, hogy a felsőkereskedelmi iskolát már az 1913—14. tanévre megnyitja és utasította a főszámvevőt, hogy erre a célra állítson be a költségvetés keretébe 5500 koronát. Rácz Lajost pedig már most megbízta igazgatói cimmel, hogy a nevezett iskola szervezésében, nyilvános jellegének kieszközlésében és egyéb teendőkben járjon el. Örömmel üdvözöljük az eszmét, mert ezzel városunk a kultúra terén egy lépéssel ismét tovább haladt. Egyébként erre a tárgyra még visszatérünk. — A nők térfoglalása. A hivatalos lap vasárnapi számában olvassuk, a király megengedte, hogy a tizenhatodik életévüket betöltött és négy középiskolai osztályt, vagy ennek megfelelő egyéb tanintézetet végzett nőket az államszámviteltani tanfolyamokra rendkívüli hallgatókul a vallás- és közoktatásügyi miniszter esetről-esetre kért engedély alapján felvehesse. Kedvező alkalom nyilt olcsón vásárolni! (Költözködik a Versenybazár Főutca 28). — Hűtlen kocsis. Balogh István kocsis ellopott Politzer Gábornétól egy esőköpenyt. A hűtlen kocsist feljelentették a rendőrségnél. — Iparigazolványt nyertek. Hütter Vilmos és Géza gép- és műszaki-árukkal való kereskedés és Horváth Imre a sertéskereskedés önálló üzéséhez.