Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-09-15 / 38. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. szeptember 15. 38. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esoeres-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz. Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A mi diadalünnepünk. Mintha a katakombák vérrózsákkal telehintett, de azért mégis győzedelmes, Égbe kapcsolódó világából kiszakadt levegőáramok járnák át a modern Bécs utcáit! S ettől az izzó levegőtől tüzet fogott, izzásba jött ezer meg ezer lélek. Megkapta őket egy sejtelmes, titokzatos szent estének emléke, amikor a názáreti Jézus búcsúzott tőlünk. Ennek a szent estének vonzási körébe kerültünk. Ettől csuklott meg a vén császárváros térde s hullott a porba. Mintha egy titkos kéz fölrantotta volna a zsilipeket, amelyeket magunk állítottunk a lelkünk elé, úgy ömlik, úgy szakad száz meg ezer lélekre az »aqua vitae«, az élet vize, s az a sok leperzselt, kiszikkadt lélek kizöldül, virágba öltözik. Ezekből a virágba borúit lelkekből fonódik az a hatalmas koszorú, amely elfoglalja Bécs utcáit, amelyet ma helyez a szentségi Jézus lábai elé az Egyház. Tehát mégis vagyunk! Hiába kongatták el fölöttünk a lélekharangot. Anynyira és annyian vagyunk, hogy szük lett számunkra templom. Annyi életerőnk van még, hogy végig merjük járni egy világváros utcáit! Annyi erő, annyi bátorság feszül még a lelkünkben, hogy a nagy világ szine előtt merünk térdre ereszkedni az Eucharisztia előtt, sőt tüntetni is merünk. Úgy van, tüntetünk! Tüntetünk az ; — Isten mellett! Nem úgy hajtottak föl bennünket, a lelkünk vitt! Nem úgy tanítottak rá, a lelkünk legmélyéről szakad ki az a hozsanna, amellyel körülhordozzuk Királyunkat. Istenem, hogy nézheti onnan a Vatikánból ezüst hajú foglya ezt a lélekizzást! Hogv újjonghat az örömtől ez a szelid, imádságos, hófehér lélek, mikor látja, hogy újra közelebb tudta terelni juhait hacsak egy lépéssel is a tabernákulumhoz! Hogy elfelejtkezik ezekben a napokban arról, hogy neki sajgó, vérző sebei is vannak. Hogy éghet, hogy feszülhet lelkében a vágy, amelynek eddig is mindenét áldozta: »Restaurare omnia in Christo«, mikor látja, hogy sok munkájának s még több imádságának nyomán élet kezd kisarjadni. Nem vagyok szinvak optimista, tudom, hogy abban a koszorúban, amelyet ma fon az Eucharisztia köré a kat. világ, akadnak majd elszáradt, elfonynyadt, sőt még — művirágok is. Tudom, hogy járnak Bécsben sötétbe borúit, kialudt fényű, füstölgő lelkek is. Önfeledten imába merült, tekintetével és szivével az Eucharisztiához tapadó hivek mellett járnak majd —kokettirozók is. De azt is tudom, hogy sokan lesznek, akikben megfogamzik az eucharisztikus élet. Lesznek, akik a lelkökkel fogják föl az Eucharisztiából előtörő fénycsóvát s ennek melegétől erőre kapnak, nekilendülnek egy új élet felé, amely új élet útja minduntalan a tabernákulum mellett vezet el, amely az oltárról szívja erőit. Ennek a kongreszszusnak eredményéről, hatásáról nem a sajtó referál majd igazában, ezt az Égben jegyzik. S tudom, hogy lesz mit jegyezni! TÁRCA. A magyarok nemzeti zarándoklata az 1912. év nyarán. — Irta: P. Hédii Jeromos. — III. Pádua. Julius harmincadikán a reggeli órákban még javában robogott vonatunk Páduai szent Antal városa felé. A vonat belsejében nagy a sürgés-forgás. Egyesek ugyan még alusznak, de a frissebbek már erősen mosakodnak. Nagyon érdekes volt ez a mosakodás. Vizet nem találtunk a mosdókban. Ugylátszik az olaszok vízhiányban szenvedtek, hogy nem jutott egy-két liter a mi külön vonatunk számára. Ezért megelőzőleg üvegekben szereztünk magunknak vizet az egyik megállóhelyen. Ami engem illet, kedves útitársaimnak a figyelmessége megmentett e futkározással egybekötött vizszerzéstől. A mosakodás pedig úgy történt, hogy kihajoltunk a robogó vonat ablakán s egymásnak öntöttük a kezére a vizet. Igaz, hogy nem volt valami kellemes művelet, mert a léghuzam javarészben ruhánkra szórta vissza a vizet, de mégis csak megmosakodtunk. Fölfrissítve magunkat, elvégeztük reggeli imánkat s azután gyönyörködtünk az olasz löld szépségében. Buja termőföldeken haladtunk keresztül s itt ott feltűnt egy-egy jellegzetes olasz ház. Egyszerre csak megpillantjuk a távolban a sok kupolás Páduát. Erősebben kezdett dobogni a szivünk. A nap gyönyörűen lépett elő hajnali bíborából s mosolygóvá tette az egész vidéket ragyogó sugaraival. Már ez maga is örömre hangol! Hát még a gondolat, hogy nemsokára ott lehetünk szt. Antal sírjánál?! ... , Pontban kilenc órakor érkeztünk meg Páduába. Egymásután kinyíltak a kupék ajtai s mi frissen és vidáman ugráltunk le a lejárókon. Podgyászunkat benn hagytuk a kocsikban s elindultunk a kijárat felé. Az állomás előtti téren ott állottak sorban az előre megrendelt kocsik. A harmadosztályuakat csoportonkint, felfogadott emberek vezették be a városba. Hatalmas pózna volt mindegyik kezében s ezen lógtak a csoportjelző táblák. Első utunk a szállodákba vezetett, hol kissé rendbehoztuk magunkat s a reggelivel elkezdődött a hivatalos étkezés. Én nem reggeliztem, mert misézni akartam. Csakúgy találomra tehát a Hotel Fantiból a Corso del popolon elindultam keresni a bazilikát. Pádua jó nagy város, lakossága túlhaladja a 80 ezret. A Baechiglione mindkét partján, Velence és Verona közt fekszik. Olaszországnak egyik legrégibb városa s a hagyomány szerint Antenor alapította Trója bukása után. 900 körül a magyarok pusztítottak benne. A középkorban független köztársaság lett. Majd podeszták hatalma alá került. 1797-ben Ausztriáé is volt egy-két évig. 1814-től 1866-ig szintén Ausztriához tartozott. Jelenleg az olasz királyságé. Páduát tornyos körfalak veszik körül