Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-08-25 / 35. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912. augusztus 25. 35. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi lietilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Hunyadi J.-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Még mindig a régi nóta. Néhány hét és magtárakban lesz a gazda egy évi fáradságának összes gyümölcse. Maga előtt látja mindazt, amiért egy éven át munkálkodott, fáradozott. Ha fáradságának jutalmát látja: örül; ha nem sikerült minden úgy, ahogy azt várta: nem csügged, hanem igyekszik a jövőben kétszeres búzgósággal fogni a munkához. A mi kat. társadalmunk hosszas, évtizedekre terjedő munkálás alatt áll. Támadtak ügyes gazdák, magas szellem óriások, akik válalkoztak a terhes munkára, hogy visszavezessék kat. társadalmunkat az oltárhoz, Krisztushoz, ahonnét ócska vassal dolgozó kontárok, a túlhajtott liberalizmus, a materializmus, oly messzire, nagyon messzire eltéritette. »Vissza Krisztushoz.« E jelszó alatt indult meg a munka. Hatalmas erővel fogtunk hozzá. Lelki szemeink elé varázsoltunk egy ideális világot, amelyben minden kellemes, szép, az érzelmek gyöngédek és semmi idegen behatás nem ejt foltot ez eszményi tökéletesség összhangján. Kezdtük a gyom irtásnál, amelyet bőven termett társadalmunk. Gomba módra keletkeztek egyesületeink. Szép reményeket fűztünk működésükhöz. Politikai pártot alakítottunk. Különböző szervezetekbe iparkodtunk tömöríteni a mieinket és a már kigyomlált talajt munkálás alá vettük. Mig egyik részen még mindig a gyomirtás, a fel-felburjánzott gaz eltávolítása foglalta le erőink nagy részét, addig a másik részen serényen folyt a vetés, a magszórás. Vártuk a termést aggódó lélekkel és mikor jelentkezett, akkor láttuk, hogy munkánk gyümölcse silány, sőt egészen más, mint amit reméltünk. Megdöbbentünk. Sokan abbanhagyták a munkát. Kidűltek vagy más vizekre tértek csüggedten. Mások ismét felvették a harcot, érezve, hogy az igazság részünkön van, amelynek előbbutóbb, de győzni kell. »Mindent megújítani Krisztusban«, tovább folyt a munka. A gyümölcs, a : várva-várt termés azonban csak nem akar jelentkezni. Tagadhatatlan, —• szórványosan ugyan, — de láttunk duzzadó életerős gyümölcsöt, de még mindig nem a megkívánt mennyiségben. Nagyon sok a kiabáló katolikus, de azok is csak a szobában, zárt ajtók és ablakok mellett hallatják hangjukat. Mihelyt szint kell vallaniok a nyilvánosság előtt, mihelyt a gyümölcs termő képességéről akar sokat hányatott, tépdesett' katolicizmusunk meggyőződni, rögtön elnémulnak és csendes butaságot színlelnek. Félénkek, gyávák. Tudatlanságukra, félénkségükre spekulálva uralkodnak rajtuk a gyom vetők. Lenyűgözik akaratukat, fogva tartják lelküket és kifosztják a zsebüket. ' Hatalmuk alapja, sikereik titka, az emberi gyöngeségek ismerete. Rémeket festenek, meséket mondanak és ezek az örök gyermek-emberek bólintgatnak rájuk. TARCA. Sápadt ábrándok. Lila nagy virágok, szép orgona ágak, Ne hozzátok vissza multamat! Fehér öleléssel ne adjatok vágyat, Temessétek inkább régi imámat . . . Ne kinozzatok! , . . Egyszer meghaltam már . . . Sár, hervadt virág ölelt át lágyan. Sötét vak világban néma volt az ajkam, Néma volt a szám . . . Egyszer már kihűltem . . . Lepattant a húrja dobogó szivemnek S elfeledt mindenkit, akit rég szeretett. ... És aki szeretett . . . akinek örültem, Akiért őrülten letarolt mezőkön Hóviharos éjben Virágot kerestem, . . . valamikor régen, . . , Az is . . . elfelejtett . . . Hagyjatok már engem! . . . Legyen tavasz újra, . . . Legyen égő nappal. . . Illatos az élet . . . Perzselő a pára . . , Legyen csöndes este ... Nyári csöndes álom ... Csak engem hagyjatok, hagyjatok magamra! Hagyjatok magamra: átokba . . . imába . . . Füzesy Árpád. Dodó főhadnagy. — Irta: Dr. Hannig Györgyné. — Altalános föltűnést keltett a fővárosban pár év előtt Dodó főhadnagy lemondása tiszti rangjáról. Egy párbaj után történt a lemondás amely párbajban Dodó súlyosan megsebesült. A lemondásnál még jobban csodálkoztak ismerősei és barátai későbbi életmódján. Visszavonult birtokára, hol csupán önmagának s a környék szegényeinek élt. Iskolát, kórházat, kápolnát építetett s valóságos jóltevő anya lett az egész vidék lakosainak, hol birtoka elterült. Szívbeli csalódásról suttogtak legtöbben, de senki nem tudta a valódi okát. Én elmondom: Dodó főhadnagyot a leányok ideálját, az asszonyok kedvencét, a budapesti társaság dédelgetett tagját súlyos sebekkel szállították a kórházba. Sebét egy párbajban kapta. Az orvosok aggodalommal telten hagyták a műtét befejezése után Dóra testvér gondjaira. Dóra testvér a legügyesebb s egyben a legfáradhatatlanabb ápolonő volt az egész kórházban. Szigorú parancsot kapott, Dodó főhadnagyot egy pillanatra magára nem hagyni. A jeges borogatást pontosan rakni s bármely változás beállta esetén az orvosokat értesíteni. Midőn az orvosok eltávoztak a betegtől s Dőra testvér egyedül maradt, szánalommal tekintett a seblázzal küzködő férfire. De arca im egyszerre halvánnyá válik, szive dobogni kezd. Hisz ez az arc nem ismeretlen előtte, látta már valamikor, valahol. Egy perc alatt feltárul előtte egy akáclombos kicsiny falu, egy ereszes nagy ház, hol fecske fészkek vannak. Hallani véli a trombitaszót amint a nyári gyakorlatokra oda érkező katonák megérkeznek. Hozzájuk is a tanitóékhoz is szállásolnak egyet a fess fiatal Dodó hadnagyot. Egy másik képet is lát Dóra testvér maga előtt. Jó anyja vacsorát készit, ő kint ül a vadszőlős terrasszon a szép katonával. Oly szívesen hallgatja annak édes hizelgő szavát. Át is engedi parányi kacsóját egy forró csókra. Aztán látja a búcsút, hallja