Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-08-04 / 32. szám

1912 augusztus 3. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. csizmadia-segédek követelései a legnagyobb mértékben jogosak és méltányosak voltak. Tisztességes hangon, becsületes nyíltsággal, kellő tiszteletadással terjesztették elő kívánságaikat. Igen, igen szerény kívánságaikat. És mit nyertek vele ? Először semmit. Később valamit. Igenigen keveset. Csakhogy mig ezt a valamicskét nagynehezen megkaphatták, mennyi szomorú j erőlködés és igazság elleni tusakodás előzte j meg a munkaadók részéről ezen »nagylelkűséget.« Nem csak, hogy a kerek visszautasítás alapjára helyezkedtek, hanem nem átallották a keresztény munkásegylet érde- j mes, buzgó elnökét névtelen, gyalázó levelekkel elárasztani, még püspökének is följelenteni, sőt —ugy tudjuk — deputációztak is megyéspüspök urunknál, mintegy szövetségestársat keresve az elnyomottak további elnyomására. Hol van itt csak eg}' kis igazságérzet ? Egy kis méltányos gondolkozás ? Hol a modern kor igényeinek megértése ? És különösen, kinek és minek gondolják ők az apostolok utódját, a püspököt, ha azt hiszik róla, hogy majd segit nekik elnyomni az igazságot? Segiti terjeszteni a szociáldemokráciát ?! Mert, hogy ez az eljárás a vallástalan és hazátlan demokrácia terjesztésének leghathatósabb, a türelemvesztésnek legbiztosabb módja, az kétszer-kettő. Hát elismerjük, t. munkaadó urak, hogy önöknek nem keresztény szociálisták valók. Vallásos, szerény, a méltányosság határait soha semmiben túl nem lépő, becsületes hűséggel dolgozó ker. szociálisták. Hanem demokraták. Akik nem kérnek, hanem követelnek. Követelnek pedig durva hangon, ökölbetett kézzel, nem respektálva sem Istent, sem embert, sem igazságot, sem méltányosságot, sem semmit a világon. Igen, ilyen munkásokat érdemelnek azok, akik nem tudják megbecsülni a ker. szociálistákat. Különben is mondották, hogy inkább megadnak a demokratáknak mindent, mint valamit is a ker. szociálistáknak. S ezzel teljes jogot is nyertek hozzájuk. No majd csak örüljenek nekik... Brrr. Hírek. — Személyi hir. Varga Sándor, az újonnan ide disponált káplán csütörtökön városunkba érkezett. Szeretettel üdvözöljük! — A porciunkula-bucsu. Pénteken volt a porciunkula-bucsu a Ferencrendi atyáknál, melyre a buzgó hivek ezrei jöttek össze még a messze vidékekről is. Mind meggyóntak, áldoztak, hogy részük legyen az engedélyezett teljes búcsúban. A 9 órai ünnepélyes misét Teli Anasztáz dr. bencés főgimn. igazgató végezte Czigány Gyula, Szentgyörgyi Ignác és Varga Sándor s. lelkészek asszisztálásával. A sz. beszédet Rásy Paulin dr. Cisztercita főgimnáziumi tanár tartotta. Délben diszebéd volt, melyre az urasági főtisztek, a polgármester és a papság volt hivatalos. — Gyász. Dr. Sziklaváry Zoltánná szül. Nyul Erzsébet, mint az elhunyt neje és gyermekei: Sándor és Zoltán ugy a maguk, valamint az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szivvel jelentik forrón szeretett jó férj, atya, testvér és rokonnak dr. Sziklaváry Zoltán kör- és urodalmi orvos folyó hó 26-án életének 45-ik évében, rövid szenvedés és a halotti végszentségek ájtatos felvétele után bekövetkezett gyászos elhunytát. A temetése 28-án volt óriási részvét mellett. Áldás és béke hamvaira! sem akartak sikerülni, hiába próbálta már meg vagy harmadszor Kende, a banktisztviselő, sehogy sem tudott egy ici-picike rövid tósztot összehozni, kiszorítani. Pedig a Hajós Mariska nevenapjára még a statisztikát is részletesen áttanulmányozta, hogy csak össze tudjon állítani valami közepes dikciót, amibe az ötleteket ő maga fogja belevinni." Talán épen ezért nem sikerültek a próbálkozások. Mariska, az est starja, az ünnepelt leányzó, kacagva szemlélte az őt állandóan körülrajongó szalonfigurák nagy dilemmáját s nem kisebb fölsülését és — noha gyakran leintette őket — jól mulatott konok állhatatosságukon. A társaság mindazonáltal elég jó hangulatban volt együtt. Az urak jobbára egymás között szórakoztak, mig a leányok, akik nem kevés számban jelentek meg a nevezetes estélyen, többnyire a jelen nem levőket szapulták, — amit ugyan teljes fölösleges lenne leirnom, mert tudja mindenki, hogy ilyen jour-prié-ken mi minden megyen "végbe. A házikisasszony, a bájos, alig tizennyolcéves Mariska, végtelenül kedves volt a vendégeihez. A sok jó kivánatot, amellyel elhalmozták, figyelmességgel és kedvességgel igyekezett hálásan viszonozni s különösen — mint illik — az urak érezhették magukat leginkább a kegyei által kitüntetteknek. Néha-néha meg-megszólalt rózsás ujjainak csapkodása alatt a zongora is, belesirva néhány melódiát a vidám, egészséges kacagás, víg lárma közé. Egyszer azonban a bogaras Szelégyinek valami az eszébe jutott. Pózba vágta magát és rettenetes komoly képet csinálva (mintha legalább is az ő api át ütötték volna agyon a boldogasszonyfai erdőben), szavait egyenesen a házikisasszonyhoz intézte: — Mivel pedig a vendégeknek virág is dukál, tisztelettel vagyok bátor szerény előterjesztést tenni, miszerint: — Igen, igen! Kérünk virágot! Virágot kérünk! Kérek én is virágot! — hangzott össze-vissza és pár perc alatt az egész társaság talpon volt. Mindenki az egyik nipp-asztalkán heverő csokrok felé igyekezett s már-már az a rettenetes veszély fenyegette a drága, elegáns csokrokat, hogy a profán kezek szétszedik őket, amikor a házikisasszony mosolygós képpel lépett a merénylők elé: — De bizony ezekből egy szálat sem kapnak! — mondotta kedvesen, miközben bájosan ringatta barnafürtös fejecskéjét. — Hanem . . . — Eucharisztikus értekezlet. Gróf Esterházy Pál f hó 28-án hivta össze a csóthi esperesi kerület papságát az eucharisztikus nagygyűlés ügyében. A főúr lelkes agitációra hivta fel a papságot, hogy a Regnum Marianum minél számosabban legyen e gyűlésen képviselve. 0 maga 100.—100 koronát utalványozott a patronatusa alá tartozó plébániák részére oly célból, hogy abból a szegényebb résztvenni akarók kapjanak. A gyűlés után az összes papságot vendégül látta a Gróf úr kastélyában, hol ebéd közben Gerstner Ignác esperes köszönte meg a nemes grófnak és grófnénak őseihez méltó buzgóságukat. — Szabálytalanságok az új vágóhid építésénél. Mult számunkban megírtuk azt a panamát, amelyet Kristóffy Gyula államvasuti főmérnök fedezett föl az új vágóhíd építésénél. A további felügyeletről le is köszönt, de a sok oldalú kapacitálásnak engedve, hajlandó volt az épitkezést ellenőrizni, ha a város a betonkeveréshez állandó szakértőt alkalmaz, amit a város természetesen készséggel meg is ajánlott. Ez tehát ujabb kiadást jelent a városra nézve. És mindez miért? Mert az idegen vállalkozó néhány száz koronával olcsóbb ajánlatot adott be, mint Fa Mihály, aki itt él közöttünk, akinek megbízhatóságában senkinek sem volt oka kételkedni. Amit a város nyert a vámon, azt kétszeresen elveszítette a réven. Szép kis épitkezés, mondhatjuk! Minden sarokba egy ellenőrt kell alkalmazni, hogy a szerződés pontjait betartassák velük. A város is kénytelen volt ráirni, hogy amennyiben a szerződésben kitüntetett feltételeket nem tartaná be és a megbizott főmérnök utasításaihoz nem alkalmazkodnék, kénytelen lesz az épitkezést a cég kárára beszüntetni. Mit szól mindezekhez ön, v. mérnök úr? Ön ajánlotta oly nagy hévvel az olcsó hust, amelynek most nagyon is hig a leve. Hanem abban a pillanatban — belépett a mentőangyal, akarom mondani: a cseléd és egy jókora csokrot hozott; csupa szegfüés krizantén-szálakból összeállítva. — Ah! — hangzott a csodálkozás fölkiáltása, vegyesen férfi és női ajkakról. — Ki küldi ? — kérdezték a kiváncsiabbak. — Mindjárt megnézem — szólt Mariska és elvéve a czelédtől egy kicsi boritékot, gyorsan felszakította. Kissé összeráncolta alabástrom homlokát, amikor a nevet elolvasta, de aztán hirtelen ismét elömlött rajta a vígság, a mosoly és nevetve szólt a társasághoz: — Az a póéta gyerek küldi; tudják az a Németh, aki tárcákat ir a »Hiradó«-ba. No, ez éppen kézre jött! S aztán egy vandál durvaságával, érzéketlenségével tépte szét a csokrot és osztotta szét az urak között, akik hálásan köszönték meg azt . . . II. Valahol, egy rideg kis hónaposszobában egy hosszuhaju, ábrándos tekintetű ifjú ült a pislogó lámpa mellett és fölsóhajtott: — Talán már meg is kapta a csokrot... És talán megörül neki . . . Kell, hogy szivesen vegye! Hiszen az utolsó pénzemen vettem és most meg kell koplalnom azt az öt koronát! . . .