Pápa és Vidéke, 7. évfolyam 1-52. sz. (1912)

1912-03-31 / 14. szám

VII. évfolyam. Pápa, 1912* március 31. 14. szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A kat. autonómia. II. közlemény. Az autonómia utáni óhaj kifejezést talált lapunkban. Mult számunkban rámutattunk ez óhaj megvalósulásának egyetlen feltételére. E feltétel: a hatalmas katolikus közvélemény. E közvélemény kialakulásának eszköze pedig a katolikus sajtó, mely egyrészt saját ügyeinkben tisztán-látásra tanít, másrészt jogos érdekeinkért való küzdelemre buzdít s elüljár a harcban. De hát miről is jó, mi is az a kat. autonómia ? Önkormányzat. A világi kat. elemnek bevonása az egyház kormányzásába. Az egyház kormányzásában való részvétel abból állna, hogy egyrészt a püspöki kar, másrészt a király, mint legfőbb kegyúr, bocsátana bizonyos jogokat, illetőleg e jogok gyakorlásába való beleszólást a világiakból és egyháziakból álló autonómiai testület hatáskörébe. A püspöki kar természetesen csak olyan jogosítványokat adhat, melyeknek átadása nem ! ellenkezik az egyház és az egyház u. n. hierarchikus szervezete isteni alapítójának, Krisztusnak rendelkezésével. Ilyen jog volna pl. az egyházközségek jelölési joga olyan plébániára, melyet a püspök szabad adományozással tölthet be. Az autonómia hatáskörének nagyobb és fontosabb felét azonban a legfőbb kegyúr jogaiban való részvétel alkotná. Jogos óhajtásunk, hogy a főkegyúri jogok gyakorlatát legalább olyan mértékben ruházzák az autonómiára, amily mértékben gyakorolja ez idő szerint a vallás- és közoktatásügyi minisztérium. E jogok: a főpapi méltó| ságok betöltése; a katotikus alapok, alapítványok kezelése; az iskolák vezetése, felügyelete. A főpapok kinevezésének jogát, s általán a főkegyúri jogokat II. Szilveszter pápa adta meg szent István királynak, a valóban »apostoli« fejedelemnek. E főkegyúri jogokat megerősítette Mária Terézia kérelmére XIII. Kelemen pápa. E jogokat tehát az egyház feje adta az apostoli királynak, éppen azért nem felségjogok, melyeket a király felelős kormánya útján gyakorolhat. Különösen most már nem gyakorolhatja ily módon, midőn az állam a katolikus vallást 1848-ban megfosztotta államvallás jellegétől, s midőn az 1848. XX. t.-c. 2. §-a kimondotta a vallások közötti egyenlőséget és viszonosságot. Ezt a törvényt azonban furcsa »viszonossággal« valósították meg. Ahelyett, hogy alapítványaink és iskoláink önálló kezelését ránk hagyták volna, — mint azt a protestánsokkal tették már 1791-ben — ahelyett katolikus egyházi ügyeinket a felelős kormány kezelésébe vonták. A király érezte, hogy e jogok nem állami, nem felségjogok, s azért a püspökök, apátok, prépostok kinevezését — a III. tc. szavai szerint — magának tartja fenn. Ez a körülmény azonban nem akadályozza, hogy éppen úgy ne intézze, mint a többi, állami ügyet. Vájjon a kat. autonómia, vagy a felekezetlen állam kormánya legyen-e a döntő téTflRCfi. Én tovább vándorolni nem fogok. — Irta: Erdős Renée. *) — Ügy kellene sírnom és nem tudok. Bennem valami régi fájdalom van. Szótlan, konok, évezredes titok — Jött hozzám gyakran s nem tudtam, honnan. Szótlan, konok, évezredes titok ... Úgy érzem, Uram, én kisértelek Az úton, amely vitt a Golgothára. Azért éltem e fáradt életet, Azért voltam oly mondhatatlan árva! Úgy érzem, Uram, én kisértelek ... Ett láttam a te töviskoronád, S haragos fényét a vörös köpenynek -Miért hogy nem gondoltam soha rád, Mikor csúfoltak, űztek, megköveztek? Affért hogy nem gondoltam soha rád!... - iAy *) Az Arany veder-bői. Engemet a Te emléked kisért, Megkínzott, véres árnyad a kereszten — És én elégtem földi dalokért, És én idelenn a gyönyört kerestem! S engemet a Te emléked kisért... Ó most már tudom, mért nem lehetett Örülnöm úgy, ahogy örültek mások! Honnan jöttek a nagy rémületek, A messzi, messzi, idegen sirások — És hogy örülnöm mért nem lehetett... Ó most már tudom, mért kellett nekem Mindég idegen utakat keresnem! Járnom halálos, bús ösvényeken, Mindig fölállnom, mindig összeesnem! Ó most már tudom, mért kellett nekem. íme levált lelkemről a titok — Te hivtál engem s én rohanva jöttem. Ütések értek, gonoszok, vakok, A rohanóknak sorsa van mögöttem, íme levált lelkemről a titok... Minden homályos vágyam felragyog, S szikrákat hint az éjszakába széjjel — En tovább vándorolni nem fogok — Ebből a néma, szent sírásból érzem: Hogy tovább vándorolni nem fogok... Március Idusán. Irta: Baán Ida.*) Kevés öröm, sok véres, gyászos emlék Alkotja a multat hátunk mögött.. . A honfibánat költőjének, Tompának e sorai rezdülnek meg lelkemben, midőn az idő szárnyai elhozták, felragyogtatták ismét a márciusi reggelt, a magyar újjászületés szent, glóriás napját! — Sok, sok könnyet hullatott ezer éven át a honfi fájdalom, sok, nagyon sok vér ömlött a könnyek után, de minden könnyünket és minden kiömlő magyar vércseppet drágagyönggyé varázsolt át a magyar dicsőség márciusának fényes, ragyogó napja! Hisz amit a nemzet múltjának *) Előadta a zárda szabadságünnepén.