Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)
1911-12-24 / 52. szám
VI. évfolyam. Pápa, 1911. november 12. 46 . szám. PAPA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholik: us Kör. Felelős szerkesztő: Zsila'vy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A bethlehemi barlangnál. Mikor így évről-évre ránk köszönt a misztikus, szent karácsonyéj, mintha a létért folytatott harc, tülekedés holtpontra jutna, mintha egy titkos, gyengéd, puha kéz végigsimogatná lázas, modern életünket, úgy elcsítu 1, elpihen benne minden. Az élet a nagy harctérről visszahúzódik, decentralizálódik a családi körökbe. Millió meg millió kis világ fejlik ki, amelyeknek tengelye az illatos, ragyogó karácsonyfa, mozgató ereje a szeretet. Keresztények lessünk — legalább külsőségekben — egy 1 napra. Az élet szilaj, vad muzsikája' a legerősebb dúrból átolvad szelíden, lágyan zsongó mollba. Régi, elfelejtett akkordok rezdülnek meg lelkünkben: Gloria . . . Pax . . . Egy régi, szent találkozás elmosódott emléke elevenedik meg: találkozásunk az Istennel a szegényes, düledező bethlehemi jászolnál. Amióta bezárultak a boldog aranykor napjai, amióta becsapódott mögöttünk a Paradicsom ajtaja, kerestük az Istent. Hidat verni arra a tátongó, feneketlen űrre, amelyet a bűn támasztott Teremtő és teremtmény között: ez volt örök vágyunk. Az emberiség vallástörténetén egy hatalmas vágy vonul végig: bírni az Istent. Borzalmas utakon jártunk; leborultunk aranyborjú, j érc, kő, állat előtt; próbát tettünk a pogányság száz meg száz fajával, de célunk mindig csak egy volt: közelebb juini az Jéghez. Kerestük az Istent s az Isten, ez az irgalmas Szeretet meg minket keresett. A bethlehemi jászolnál találkoztunk. Daloló, ujjongó angyalsereg súgta meg négyezer éves átok bilincseibe — Irta: Blazovieh dókó. — vert, pihegő lelkünknek, hogy vége a számkivetésnek, újra közénk jött az Isten. A bethlehemi barlang lett filozófiai iskolánk, kicsi, mosolygó lakója a Mesterünk. Sok problémánk volt, sok szfinx meredt szótlanúl, némán felénk. Hiszen magával az élettel nem tudtunk mit csinálni! Ez a Kisded l>is kacsóival letörölte a lelkünkbe meredő sok-sok kérdőjelet, a nézőkből látókká lettünk Megtanultuk a szép, öntudatos, boldogélet titkát. Megtanultuk, hogv isteni mértéket igénylő értékek vagyunk. Ebbe az iskolába jártunk sok századon keresztül és — miért tagadnók — nagyok, erősek voltunk. Megküzdöttünk a római sassal, bakóval, vérpaddal, a népvándorlás vad, szilaj, de életerőtől feszülő népeivel. Művészetet, tudományt műveltünk, megépítettük -— bárhogyan is tagadja korunk —- a kultúra dómját, volt nemes, szent ideálizmusunk s mindenekelőtt — boldog életünk. S ma r Más vizeken járunk. Keresztények vagyunk, de csak — karácsony éjjelén. Egyéni és társadalmi életünk lesiklott azokról a vágányokról, amelyek a boldogság felé vezetnek. Repülőgépeken, gőzparipákon járunk, van szédítő magasságokban járó tudományunk, kultúránk, fénvárban úszunk, csak a lelkünk — sötét, kételyek kínozzák, szárnyaszegett madárként a földhöz tapad. Kiesett életünkből a tartalom, s ennek hijján a puszta, üres formákhoz ragaszkodunk. Tudom, hogy sötét gondolatok ezek. De, aki nyitott szemmel nézi az életet, el kell ismernie, hogy igazak. Csak egy a vigasztaló: mintha pirkadna. Kezdjük átlátni, hogy mi voltakép betegek vagyunk. Sőt azt is, hogy. eddig rossz patikába jártunk. Itt is, ott is föl-föl lobbanik az öntudatosan, biztos irányban vezetett élet tűze. Végigjártunk sok-sok iskolát, kerestük a szebb, harmonikusabb, nyugodtabb élet kulcsát, de szkepticizmusunk csak azóta kezd kissé foszlani, mióta a bethlehemi csillag sugarai szövődnek rajta át. Amit a nagy elmék sziporkázó fénye nem tudott fölbontani, áttöri a karácsonyfa gvertyácskájának szelíden vibráló lángja. Fenyőfaillat csapja meg a lelkünket mindenfelől. Mohón szívjuk magunkba, mert új, üde érzések, új, nemes, szép vágyak fakadnak nyomában, gyógyul tőle szivünk-lelkűnk. Van egy édes, szerető gonddal megszőtt álmunk. Angyalhajjal teleszórt, ragvogó karácsonyfát látunk, fenyőfaillatot érzünk a dunaparti szép palotában, szerkesztőségiC írói szobákban, iskolákban, szalonokban, munkásházakban. Örökzöld, üde, csillogó karácsonyfa a virágokkal behintett Pannónia közepén, árnyékában szép, mosolygó, fehér élet... Istenem, de szép karácsonyfát tudnék állítani a magyar katholicizmusnak! Ráaggatnék autonómiát, élettől duzzadó, izmos katholikus sajtót, iskolát, szép, egy irányban, egy céllal dolgozó egyesületi életet, karácsonyi gyertyácskák gyanánt sok-sok, szent ügyünkért lelkesedő, öntudatos, bátor, apostoli, izzó lelket. S tudom, valóra válnék a mi szép álmunk. Bízzunk, reméljünk, fölhangzik még a glóriás karácsonyéj régi, elfelejtett éneke: Gloria . . . Pax . . . Lapunk mai száma 10 oldal.