Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-12-03 / 49. szám

PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 november 12. A Katholikus Népszövetség központi értekezlete Veszprémben. Élénk érdeklődés mellett folyt le hétfőn a Kath. Népszövetség központi értekezlete, jóleső érzéssel konstatálhatjuk, hogy a vidék igen szép számmal volt képviselve, úgyannyira, hogy a veszprémi Legényegylet tágas, hatalmas terme majdnem szűknek bizonyult. Elég szép számban jelent meg a veszprémi intelligencia is. Az értekezletet dr. Rédey Gyula elnök, nagyprépost nyitotta meg magas szárnyalású beszéddel. Utalt azokra a felforgató törekvésekre, melyek az országot alapjában támadják meg és nagyban veszélyeztetik hazánk békés fejlődését. Ez a veszélyes irányzat romokon akar építeni. A legideálisabb szabadság és szeretet vezérli a Kath. Népszövetséget, amikor ezeknek a törekvéseknek útjába áll; az a szeretet, amely azt mondja: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat, szemben az álpróféták dogmájával, mely azt hirdeti: ,,Szer esd magadat''. Utána Huszár Károly országgyűlési képviselő beszélt megyei szervezeteink hivatásáról. Korántsem akarja a Kath. Népszövetség — úgymond — támadni másvallású polgártársainkat, sőt ellenkezőleg, épúgy védi azok vallását, mint a magáét, amikor biztosítani kívánja, hogy e haza t minden egyes polgára, legyen bárminő vallású, szabadon gyakorolhassa és vallhassa meg hitét. De viszont nem tűri el, hogy a katholikus vallást bárki is bántsa s annak nyilt, bátor megvallásáért bárkit is üldözzenek. A Kath. Népszövetséget magas ideálok vezérlik; nem csinál pártpolitikát. Nem is volna értelme, mert a mostani pártkeretek annyira hazúg és annyira nem természetes alapon nyugosznak, hogy minden egyes pártban állandó a viszály, az egyenetlenkedés, ami viszont azt bizonyítja, hogy rohamosan haladunk a tisztulás utján és csakhamar kialakul az időszülte természetes helyzet, amikor két párt áll egymással szemben. A keresztény és keresztényellenes párt. A Kath. Népszövetség arra törekszik, hogy az ország kath. népét előkészítse erre a természetes módon kialakuló helyzetre, hogy ha majd elérkezik a végső leszámolás órája, mindenkinek helyén legyen szíve, lelke. A megyei központok az összekötő kapcsok a a helyi szervezetek és a budapesti központ között. Minden egyes megyének, sőt lehet mondani, minden egyes helynek megvannak a maga különös kívánságai, igényei, érdekei, amelyeket a központ Budapesten nem ismerhet. Ilyen esetekben a vármegyei szervezetre hárul az a íeladat, hogy tanáccsal lássa el a budapesti központot. Számon kell tartani a vármegyében levő helyi szervezeteket; ahol még nincs, gondoskodni kell róla, hogy legyen. A meglevőket pedig intenzivebb működésre kell serkenteni. A központnak nem áll mindig rendelkezésére kellő számú szónok, ilyen esetekben a vármegyei központ gondoskodjék alkalmas szónok kiküldéséről. Huszár beszédjét nem egyszer szakította félbe az általános tetszés zaja. Csaplár Antal salamoni plébános nagy szaktudással és igazi lelkesedéssel ismertette a hitelszövetkezetek áldásos hasznát. Praktikus előadása általános helyesléssel találkozott és jogosan remélhetjük, hogy a jelenlevők, a szép beszéd hatása alatt mind lelkes apostolai lesznek a hitelszövetkezet eszméjének, hiszen anyagi függetlenségünknek ez a legbiztosabb alapja, mint az előadó kifejtette. Adatokkal bizonyította be, hova tud fejlődni egy község anyagilag hitelszövetkezete révén. Egyik legelső teendőnk, i hogy a népet anyagilag függetlenítsük és vagyonkához juttassuk. A nagyhatású beszéd után Szlabey Dezső karkáplán mondott kitűnően megokolt beszédet a korcsmák vasárI és ünnepnapi bezárása mellett. Beterjesztett indítványában egyöntetű fellépésre és országos mozgalom indítására hívta fel a vidéki szervezeteket. Csupa tűz, csupa lelkesedés lángolt ennek a fiatal papnak minden egyes szavából. Ez okozta, hogy a jelenlevők — élükön Huszár Károllyal — készséggel hozzájárultak az országos mozgalom megindításához. Zsilavy Sándor, lapunk felelős szerkesztője a »Népszövetség és a szabadtanítás« címen mondott beszédet. Elleneink szervezett, tömör hadsorai mind előbbre és előbbre tolják előőrseiket s nekünk a védelem harcvonaláj ban is alig-alig akad egy-egy maroknyi öntudatos csapatunk, mellyel megakadályozhatnánk előrenyomulásukat. Csak nyugtalanítani tudjuk az ellenséget, de egyöntetű, bátor fellépésre képtelenek vagyunk. xAzonban ez nem is lehet másként. Erőink szétforgácsolódnak az egyesületek és körök sokféle fajtáiban — Ugy-e mondtam, úgy-e megmondtam — fogadta Márton gazda. De beszélhetett ennek a hiú kokasnak a jó Márton. Egy-két nap múlva már elfelejtett mindent; újra dolgozni kezdett benne a hiúság és ; újra szerencsét próbált. Ez lett aztán a veszte. Mert a szomszédasszony ráuszította a kutyájukat. A mi kokasunk éppen csakhogy át tudott a kerítésen menekülni. Hanem követség ment utána. A szomszédasszony: a finum Ruzsi, oda állt a kerítés mellé. Azért hívták finum Ruzsinak, mert finum volt a nyelve; oly finomul fogott, mint a legélesebb borotva. Most is elkezdte a Márton gazda feleségét borotválni vele; pedig szegény asszony szakált se viselt. Ráfogta, hogy ő eregeti át a kokast enni. O látta is, mikor a kerítésen átdugta; kész meg is esküdni rá. A jó Márton gazda meghallotta ezt : igen békességszerető ember volt; megijedt, hogy még a szomszédasszony meg talál esküdni hamisan —- az ő kokasa miatt. Hogy tehát minden pörpatvarnak véget vessen, megfogta a kokast és magára véve az ünneplő ruháját, fölvitte a kastélyba az uraságnak ajándékba. Az uraság igen gazdag ember volt; nem is maga az ajándék tetszett neki annyira, mint inkább a Márton gazda jóindulata és becsületes, békeszerető szive. Ezért az ajándékot elfogadta és meghívta Márton gazdát a jövő vasárnapra ebédre. Az ebédnél heten ültek az asztalnál: az uraság, a felesége, a háziúr két leánya, két tanuló fia és a békeszerető Márton gazda. Pecsenye gyanánt egy egészben sült kokast tettek az asztalra. Az uraság Márton gazda elé tolta a pecsenyés tálat és jó kedvében azt mondta, hogy tíz hold földet ad neki holta napjáig használatra, ha ügyesen el tudja osztani a kokast hetük között. Márton gazda nemcsak békeszerető volt, hanem okos is, már amint ez a kettő amúgy is együtt szokott járni: aki okos, az a békességet is szereti. Fogta tehát Márton a kést, levágta vele a kokas fejét és a háziúr tányérjára tette : »A nagyságos úr a család feje, tehát övé légyen a kokas feje. A fej után a nyak következik — mondotta tovább a bölcs Márton — meg azután a nyak forgatja a fejet, tehát a nyak a nagyságos-asszonyt illeti és odatette a nagyságos asszony elé a nyakat. A két kisasszonyé lesz a kokas két lába, hogy jó táncosok legyenek. A két ifjú úrnak pedig a két szárnyat adom, hogy jól tudjanak irni«. Általános derültség követte a kokas ilyetén fölosztását, melynél a kokas egész teste Márton gazdának jutott. Az uraság szavának állt s az ügyes fölosztásért az ígért tíz hold földet kimérte a jó Mártonnak. Hire ment ennek a faluban s Lőrinc szomszédot biztatta a felesége, hogy, ha a Márton egy kokasért tíz hold földet kapott, hát akkor őnekik mit ad, ha mind az öt kokast fölviszik hozzá. És Ruzsi asszony addig forgatta a fejét, akarom mondani, addig biztatta az urát, míg ez az uraságnál mind az öt kokassal be nem állított. Az uraság ezeket is elfogadta s Lőrinc szomszédot is meginvitálta magához ebédre. Bevitték az ebédre mind az öt kokast és a háziúr parancsára mind az ötöt letették Lőrinc elé: ha föl tudja ügyesen osztani őket, ő is jutalmat kap. De bizony Lőrinc szomszéd megakadt. Ha mindenkinek — mondotta magában — egy egész kokast ad, akkor őneki nem jut, mert heten ülnek az asztalnál. Ha viszont magának kivesz egyet, akkor meg a négyet nem tudja hat között ügyesen fölosztani.