Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-11-26 / 48. szám

191.1 november 26. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. Kath. intelligenciát kell nevelnünk s hogy ifjaink ki ne dőlj-enek a félúton, meg kell teremtenünk a kath. deáksegélyzőt és a kath. fiúinternátust. Melegen emlékezett meg a patronázs jótékonysági szakosztályáról, melyet igen hathatósan • ajánlott a kath. közönség figyelmébe. Az érdekes, sok új eszmét megpendítő' beszéd nagy hatást keltett. A komoly szabadelőadást víg dialog követte. Pár perc múlva kedves, barátságos szobává változott át a dobogó. A falon szőnyegek, képek, apró emberkék, az emelvényen tükör, teás-készlet, Íróasztal, székek... és egy fehérkabátos, ásítozó úr (Wohlmuth Lajos), aki sehogy sincs megelégedve a feleségével (Gaál Ilonka). Pedig bájos, üde, kedves az asszonyka, csak az a baj, hogy nagyon is jó. Még a gondolatát is ellesi a férjecskéjének. Valahogy máskép szeretné; jobb volna, ha féltékeny, szeszélyes, igazi jukker-asszony volna. Ezt meg is irja a naplójában, melyet gondosan bezár az Íróasztala fiókjába abban a hiszemben, hogy felesége nem veszi észre. No hiszen szépen nem vette észre. Míg férjem-uram a kulisszák mögött öltözködik, az asszonyka elolvassa a naplót és hamiskás elhatározás fogamzik meg a fejecskéjében. Keserű teával kedveskedik az urának — minden ok nélkül elkezd ábrándozni, de úgy ám, hogy a csillagok majdnem lepotyognak az égről, aztán hirtelen átváltozik jukker-asszonnvá; keménykalapot vág a fejébe, kezében lovagló-ostort suhogtat, majd féltékenységi jeleneteket rögtönöz, csecsebecséket vagdos a falhoz, elájul, meg akar halni, szóval igazi jukker-asszony lesz belőle; — ideges, modern, az urától minden tekintetben független, amilyennek — a férje óhajtotta... A megrémült, férj halálra ijed, csak akkor nyugszik meg, mikor a dialog végén kisül a turpisság s rájön, hogy a a »babaasszony« csak azért járatott vele áprilist, hogy kigyógyítsa téves rögeszméiből. A »babaasszony« nehéz szerepét Gaál Ilonka játszotta meg megkapó közvetlenséggel és igen sok szeretetreméltósággal. Pompásan beleélte magát minden helyzetbe; kedves humorával, kitűnően színezett előadásával, mozdulatainak természetességével, kifejező arcjátékával mindvégig derült hangulatban tartotta a közönséget. Az elkényeztetett férjet Wohlmuth Lajos alakította sok-sok hűséggel és természetességgel. Hatásos, értékes volt az utolsó pont is. Tóth Anna ült a zongorához, kinek hiányát nagyon is éreztük tavali estélyeinken. Kedves, hangulatos dalokat énekelt tiszta, üde, csengő hangján. Noha a zongora rossz elhelyezése miatt oldalt fordult a közönségnek, mégis tisztán meg lehetett érteni minden'szavát. Pompás, iskolázott hangjával, fejlett énekművészetével zajos hatást keltett. Dalait maga kisérte zongorán s ez a kiséret is olyan volt, mint az éneke: tudás csillogott benne és művészet. . . . Borongós, síró őszi estén így loptak a szereplők ajkunkra mosolyt, szivünkbe derűt. Igazi családi est volt fehér műsorral; szines, tiszta, hangulatos és meleg. December 3-án lesz a második ! Világhírű művészek Pápán. Az idei hangversenyek műsorát a Liszt Ferenc emlékére rendezett ünnepély nyitotta meg. Nemsokára, december 2-án, újabb hangverseny Jesz a Griftben oly művészek közreműködésével, aminőket még eddig nem üdvözölhettünk városunkban. Eljön a spanyol Manén Joan, a világ legelső hegedűművésze, kit a világsajtó mint második Paganinit ünnepel. A sok kritika közül közöljük dr. Rácz Dezsőét: »Vonókezelése oly biztos, hogy a legcsekélyebb mellék: zörejt csak sejteni sem lehet; polyphoniáia szinte orgonaszerű, kettős fogásai bámulatosan biztosak, frazeálása finom és Ízléses, hangja, ez a bámulatos forró, szingazdag hang elhomályosítja hires honfitársát, Sarasaiét.« Manén Joan hegedű virtuózzal együtt üdvözölhetjük Szántó Tivadar, zongora nagymestert. Szántóról igy ír az Allgemeine Musik-Zeitung (Berlin): Xchuman nehéz F-moll szonátáját felségesen, megrázóan játszotta, nem kevésbbé Haydn csodálatos F-moll variációit, melyben különösen gyöngyöző trillái mint csillogó gyémántok sorakoztak egymást mellé. Nemes erőkifejtés, illatosan gyöngéd billentyíiverés váltották fel egymás bámulatraméltóan.« Sok nagy művészi élvezetben volt részünk, de olyanban, mint aminőben dec. 2-án lesz, még nem volt. Meg vagyunk győződve, hogy városunk műpártoló, intelligens közönsége méltányolja ezen nagy áldozatokkal járó hangversenyt és megtölti zsúfolásig az öreg Griff nagytermét. Jegyeket előjegyezni lehet 8, 7, 6, 5, 4 és 3 koronáért Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében. A hangverseny műsora: 1. Saint-Saens szonata d-moll. Allegro-Andante, Scherzo- Finale. Előadja: Manén és Szántó. 2. Bach szonata g-moll fuga és presto. Előadja: Manén. Ezen darabbal 21-iki hangversenyén Budapesten lázba hozta a hallgatóközönséget — mely valósággal tombolt és őrjöngött —irja a Budapesti flidap. 3. Chopin, polonaise as-dur; b) Chopin, Walse cis-moll, c) Paganini-Brahms, változatok; d) Liszt, VI. rapszódia. Előadja: Szántó. 4. Beethoven, romance f-dur, Sarasate, fülemile ének, Paganini-Palpiti. Előadja: Manén és Szántó. -—- Mutasd meg halászgunyhótokat, kis Anica — kérte a fiatalember. Anica bevezette az egész társaságot a kis halászgunyhóba, mely ragyogott a tisztaságtól. Midőn megnézték, megkérdék a hölgyek, vájjon elkölthetik-e a magukkal hozott ozsonnájukat. Anica szívesen megengedte. Őt is meghívták, a leány azonban előbb pár percre távozott. Hosszú haját koszorúba fonta s szines tűkkel tűzte fejére. Most mint egy korona fogta a dús haj körül Anica hófehér homlokát. Iván le nem vette róla egy percre sem tekintetét s midőn már esteledni kezdett s a társaság visszatért a csónakhoz, ő még visszaszaladt s így szólt a leányhoz: — Fruskagora tündére, szépséges Anica, holnap visszajövök. Már rég eltűnt a csónak, már alig hallatszott a guszle hangja, Anica még mindig ott ült a Dunaparton, homlokát tenyerébe mélyesztve. Még egyre látta azokat a fekete szemeket, melyek oly mélyen néztek az övébe, még mindig hallotta azt a dallamos hangot, mely így szólt: »Fruskagora tündére, szépséges Anica, holnap visszajövök.« — Vájjon igaz lesz-e ? — sóhajtá ; aztán betért a gunyhóba. Késő este volt, midőn az öreg Petró hazatért, sok szép holmit hozva magával Anica számára, de ő nem tudott ma úgy örülni neki, mint. máskor. Az öreg Petró faggatta, hogy beteg talán, vagy valami baj történt, míg távol volt. De Anica nem merte " o elárulni, hogy vendégei voltak; érezte, hogy öregapja kitalálná bánata okát is. * * * Másnap haragos volt a Duna, magas hullámokat csapdosott a parthoz. Az öreg Petró nem ment el a vásárra, hálókat foltozgatott unokájával. Egyszerre egy csónakot látnak közeledni a halászgunyhó felé s pár perc múlva egy göndörfürtű ifjú lép ki belőle, kezében hangszerét, a guszlét hozva. Anica halálsápadttá vált; félt, hogy most az ifjú elárulja titkát, hogy tegnap már itt volt; midőn tehát közelebb jött, esdőleg függeszté rá tekintetét. Az ifjú megértette az égő, könyes szemek néma beszédjét s így szólt: — Csónakázni voltam, a vihar elfogott s csónakom ide hajtotta; öreg bátya, adsz-e szállást, míg a Duna lecsendesedik. Az öreg Petró kis széket tett a vendég elé. — Légy üdvözölve házamban, Anica unokám és én megosztjuk veled, amink van. A szeszélyes Duna aznap nem akart megnyugodni, hullámait mindig hangosabban csapdosta a parthoz, sőt este egész vihar keletkezett. Anica a készletben levő halból vacsorát készített s megkínálta vendégüket is. Vacsora után a kis halászgunyhóban felhangzott a guszle, melyet Anica elbűvölő hangja kisért. Késő éj volt, midőn nyugvóra tértek; az öreg Petró megosztá az iíjúval szobácskáját, míg egy másik, kisebb helyiségben, mely különben is Anicáé volt, a leány tért nyugvóra. Azonban sem Anica, sem Iván nem hunyta le szemét. Anica kinyítá kis szobácskája ablakát s a lassan kiderülő égre felbukkanó csillagokat szemlélte, míg gondolatai elszálltak ahhoz az ifjúhoz, ki csak egy deszkafal által elválasztva álmodozott róla. Másnap reggel az ifjú megköszönte a kapott jókat, megkérte az öreg Petrót, engedje meg neki, hogy máskor is felkereshesse őket. Az öreg nem szerette ugyan a vendégeket, de Iván szelid tekintete, gyönyörű játéka ő rá is nagy hatással volt s nem tagadhatta meg kérését. Iván e naptól fogva gyakori vendége volt a halászgunyhónak ; rendesen kiült